Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-04-14 / 30. szám

XXIII. IX. évfolyam. 30. szám. Szek^zárd 1913 április 14. Előfizetési ár: Egész évre . .16 korona. Tél évre . . . < 8 „ Negyed évre ... 4 „ Efy szám ára . . 16 fillér. Befizetéseket és hirdetéseket a kiadó­hivatalon kívül elfogad a Molnár féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon. Egyes számolt ugyanott kaphatók. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemienyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleíon-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali telelon-szám : 18 és II. Szerk33z j i <( : ' Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő ömt. közlemények. Kiadóhivatal : Béri Balog Ádám-utca 42. Az előfizetési pénzek és hirdetései Ki. küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre elor- i> küldik, 8 kor. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Országos siralom. Magyarországnak koldustarisznyát akasztott a nyakába az idei április. Fagy, hó, jég, pusztulás mindenfelé. Pár nappal ezelőtt még virág neve­tett a fán, remény az emberek szemében s ma csüggedt leveleket, lekonyult ágakat cibál az orkán s a fagytól leforrázott virá­gokra halotti fehér leplet borított az ismét beköszöntött, második tél. Ekkora csapás évtizedek óta nem érte ezt a szegény Magyarországot, vagy talán ezt az egész világrészt, mert Brüsszeltől, Németországon, Ausztrián át, le Olasz­ország felé minden helyről pusztulást, rom­lást jelentenek. Fagy, hóvihar tette tönkre a szőlőket, gyümölcsösöket s vannak pedig olyan he­lyek, ahol mindez többet jelent, minthogy az idén nem esznek ropogós cseresznyét, hamvas francia barackot, illatos kálvilt s más Ínycsiklandozó gyümölcsöt, mert sok, nagyon sok helyen nem is a gyümölcs de a kény ér-fáj a fagyott el. És ha már a gazdag külföldi orszá­gok is megsinylik az idei év mostohasá- gát, elképzelhetjük, hogy mit jelent ez Magyarországon, ahol a föld minden. Ez a tisztviselő, a munkásnép kenyere. Az ügyvéd, az orvos, a kereskedő jövedelme, ahol ez adja az urnák a kényelmet, a sok fogásos pezsgős ebédet, szájába az illatos havannát, téli üdülésre a Tátrát, Riviérát, vagy a narancsos déli vidéket. Magyar- országon bizony a föld termi nemcsak a foszlós fehér kalácsot, de a szegény em­ber fekete kenyerét is. Az amúgy is élei­A Radetzky-torta. (Páros jelenet.) Irta: yaári Nagy Eszter. Szereplők : Leóna, katonatiszt neje Piroska, a vendége. Piroska. Jaj ne bántsd, nem teszem le, na­gyon sietős az utam. Leóna. Ugyan, ugyan ! Megint valami egy­let vagy reunion, ugyebár ? Piroska. Szó sincs róla! Egy receptért jöttem. Holnap lesz az uram nevenapja, hát sze­retnék neki olyan tortával kedveskedni, amilyen nálatok volt a legutóbbi zsurotokon. Azóta min­dig emlegeti. Leóna. No de hát ülj le, hisz igy futtában nem mondhatom el. Elő kell majd keresnem. (Lesegiti a kabátját, kalapját. Helyet foglalnak.) Különben örülök, ha ízlett a férjednek. Piroska. Látod, ilyenek ezek a férfiak! Mi azt hisszük, hogy az „örök nőiesség“ bájá­val, szellemünkkel, kedélyünkkel hódítjuk meg őket, aztán kisül, hogy egy Ízletes falattal többre megyünk náluk. Leóna. És ezt te csak most tudod ? Piroska. Hát nálatok is úgy van ez ? Leóna. Nálunk is, másnál is, mindenkinél úgy van. — Ádám apánk lépre ment egy alma kedvéért, Ézsau eladta elsőszülötti jogát egy tál lencséért. S a többi is csak úgy van, mind, ki­vétel nélkül. A szivükhöz a gyomrukon keresz­tül vezet az ut. Piroska. Hm, hm, mondasz valamit! Most már kezdem érteni Béla magaviseletét. Leóna. Mennyiben ? Piroska. Az jutott eszembe, hogyan kért miszer-importra szoruló külíx ld, legfeljebb a nagyobb drágaság ellen fog panaszkodni, de pótolja ipara, kereskedelme, amit elvont tőle a mostoha föld, a természet boldon- dos áprilisi tréfája. — De ez a szegény Magyarország igazán elsohajthatja: „A teremtésben nincs vesztes csak én I“ mert csakugyan ekként van. Hisz ne számítsuk az őszi vetésekben okozott tetemes kárt, pedig a kalászba igyekvő rozs bizonyára óriásit szenvedett, de ott van a szőlő, a gyümölcs. Fájdalom, vannak egyes he­lyek, ahol ez a fő-fő keresetforrás. Itt va­gyunk például mi, kik majdnem kizárólag bortermésünkből élünk s ott van a sok gyümölcstermő vidék, többek közt Kecske­mét, ahol a nem rég múlt időben is nem a földrengés okozta a nagyobb kárt, de a gyümölcstermés elmaradása, ami egy év­ben 3—4 milliót jelent. Magyarország 5—6 millió hektoliter bortermésből legalább 3—4 millió hektolitert leszüretelt a deliriumos április s nem tudni, hogy kótyagos kedve még hol állapodik meg. Tessék csak 40 koronás átlagos árt venni, olyan hatalmas summa jön ki, amellyel félig-meddig an- nektálhattunk volna egy kis balkáni álla- mocskát. S hol van még a gyümölcs és más egyéb kár? Hol a szegény gyámoltalan, egyéb munkára nem használható öregek tisztes mellékkeresete, amit a selyembogár tenyésztés nyújt. — Ezek is meg fogják érezni a kegyetlen április lombforrázó, rügy­fagyasztó, de annál több könnyet facsaró kegyetlen munkáját . . . Ekkora nemzeti csapással szemben bizony-biz tétován áll meg az embernek meg engemet. Tátraszéplakon voltunk. Sokat for­golódott körülöttem, de csak nem akart nyilat­kozni. Egyszer aztán kirándultunk a Tarajkára. Gyönyörű nap volt, csak úgy sugárzott az egész természet. Tudod, még az öreg Kriván is csupa szerelemmel nézett le a Csorbatóra. — Minden csupa hangulat, csupa poézis. Béla meg én men­tünk legelői. (Közben kissé ellágyul. Jól esik a visszaemlékezés ) Már csaknem vallott, mikor föl - értünk a Tarajkára. Ott az egész társaság meg- tizóraizott. Ez volt a vesztem. Béla Dréher sört rendelt, de csak poprádit lehetett kapni. — Az ostyepkát meg nem találja egészen frissnek. Aztán egész utón hazafelé azt magyarázta, bogy mi a különbség a Dréher dugói és a poprádi sörgyár kupakjai között ! S amikor én a Tarpatak zúgá­sáról, meg a vadgalamb bugásáról beszéltem, ő az ostyépka füstöléséről tartott szabad előadást. Sírni szerettem volna mérgemben. Leóna. Nem lett volna érdemes ! Piroska. Nem is tettem ! Másnap uzsonna volt nálunk a panzióban. Táviratilag rendeltem Dréher-sört Kassáról és velős hachét készítettem. Ez használt. — A második üvegnél megfogta a kezemet, a negyedik baché után a menyasszonya voltam. Leóna. No látod ! Én már annyira vittem, hogy rendszerbe foglaltam Imre Ízlését. Ha va­lamit akarok tőié, aszerint főzök. Ha este szín­házba szeretnék menni, Stefánia szelet az ebéd vörös káposztával. Csakis vörös káposztával, a krumplisaláta elrontana mindent. Egy uj kalap­nak stíriai kappatí az ára ringlótával. Egy kosz­tümért bárom napig sütök-fözök, de akkor egy kupica koantrónak is kell kerülnie a feketéjéhez és megvan az uj kosztüm. az esze. iV keresztyéni hitet, megnyugvást könnyebb ma prédikálni, mint belenyu­godni a változhatlanba. De hát utóvégre ezt is meg kell cselekednünk. S azután gondolkozni a segités eszközeiről. Hogy mi legyen ez ? Hamarjában eszünkbe sem juthat, mert elkésett dolog most az egy­oldalú gazdasági termelés hibáit feszegetni. Egy-két hét, vagy hónap alatt úgysem tér­hetünk át a több ipari termelésnek, létért való küzdelmet megkönyitő hivatására. — Segíteni azonban kell, okvetlenül kell, mi­előbb kell, mert nemcsak az idei szőlő­termés elvesztéséről van-szó, hanem a jövő évről is. A szegény, földhöz ragadt em­bernek amúgy is elég lesz megélni. Min­den izomerejét meg kell feszíteni, hogy a puszta élelmet megszerezze, sem kedve, sem ideje nem lesz a szerinte „potya“ munkára. Hogy fogja tehát fedezni a legtöbb gazda az idei munkáltatási költséget? Hiszen legtöbbjét már is megette a kamat, az el­viselhetetlen pénzdrágaságnak már régeb­ben beköszöntött országos csapása. Miná- lunk még lehetett eddigelé 8°/0-os pénzt kapni, de egyes helyeken már 12—16°/0-os kamat járja és rágja a szegény ember húsát. Az olcsó, a hol szükséges a kamat­mentes hitel lehetőségét kell első. sorban elősegíteni s mint máskor is, állami inség- kölcsönöket engedélyezni a rászorultaknak, mert máskép munkálatlanul, parlagon ma­radnak a nagy fáradsággal s óriási anyagi áldozattal betelepített szőlőhegyek s ismét kezdetét veszi a nagy népvándorlás, sürii rajokban fog tódulni a nép olyan helyekre, ahol a told mélye, a bányák fullasztó leve­Piroska. Te, nem veszedelmes ez a Ra- detzky-torta ’? Leóna. Már mért volna veszedelmes ? Piroska. Hát csak úgy gondolom ! Még elhódítod vele az uramat tőlem, Leóna. Ellenkezőleg ! Ha nem csinálod meg, annál többet gondol rája. Piroska. És rád is. Hát halljuk a receptet. Nincs egy kis papirosod ? Leóna. Tessék! De várj, hogy pontosan leírhasd, meg kell előbb keresnem. (Kihúzza az asztalfiókot és kiveszi a szakácskönyvet. Amint kinyitja, sok apró cédula hull ki belőle. Mind­ketten letérdelnek és fölszedik őket.) Piroska. (Megnéz egy cédulát.) Te ikrás liéringgel csinálod az olasz salátát, nem tejessel ? Leóna. Nem csinálom én semmilyennel. Imre nem szereti s emiatt nem mentünk el egy Svärdström-koncertre. Azóta nem csinálom. Piroska. Hát ez miféle recept ? Nem rossz, mondhatom, nem roisz ! (Nevetve fölugrik. Kissé távolabb lép.) Leóna. Mi az V Piroska. (Olvassa.) Az ég orcáján az a csillagpár Szépséges angyal szeme ugyebár ? De szászor szebb, mint csilíagmilliárdok, A tény, melyet éjszin szemedbe látok. Leóna. Jesszusom! ^Fölugrik.) Mutasd az írást, igy nem ismerek a szerzőjére. (Megnézi.) Az uram irta vőlegény korában. Piroska. Csinos versike. — Az én férjem nem poéta. Leóna Az enyém sem. Csak verselgetett néha. De u ióta megnősült, elment a kedve tőle. No de térjünk a dologra. (Piroska ceruzát vesz a kezébe.) Végy 20 lat rizslisztet.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom