Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-01-30 / 9. szám
2 TOLNA VrttT If&4YE ég IBII január 30 a XOZKrtDEK hogy a minden irányban megőrzött, abszolút függetlenség, le nem kötöttség mentsvára mögé vonulhasson vissza, hogy e mentsvár bástyáján rést ütni ne engedjen ! — De volt egy gondolat, ami kaszinónkban mindig tárt kapukra talált, ezzel telítvék legrégibb alapszabályai ii, és ez: a magyar kultúra iránti szeretet, a «közműveltség» előmozdítására törekvő, lelkes igyekezet. És hogy nemcsak az igyekezet volt meg benne, hanem a képesség és alkalmasság is arra, hogy a társadalmi áldozatkészség irányitó medrévé váljék, ezt immár két emlékszobáink létesítése —, illetőleg biztosításával bizonyította be. Erre támaszkodva, a hosszú hetven év viharaiban megedzve, anyagiakban és szellemiekben megerősödve a jubileumi évét nem ünnepelheti meg szebben, mint ha a fennállása folyamán magába tömörített, mintegy besűrített köz- művelődési szellem energiáját ifjú hévvel újból kisugározva, egy maradandó nagyobb kulturalkotáshoz önként és önkezűleg teszi meg az ötletszerűségen túlmenő, első komolyabb kapavágást! E célból tisztelettel javaslatba hozom: határozza el a m. t, Közgyűlés, hogy a Kaszinó 70 éves fennállásának emlékére, a mai nappal megteremt egy «Szekszárdi állandó színház»-alapot oly kép, hogy arra a folyó évben megtakarításai terhére, azontúl pedig költségvetéseibe rendesen beállítva, évente 300 Koronát adományoz s ezen alapot minden egyébb alkalmas módon is növelni igyekszik. így felkéri a helybeli tekintélyes pénzintézeteket is, hogy azon évi összeget, melyet eddig nagylelkűen a kül- | detése betöltésének impozáns küszöbén álló j Bezerédj István szobor-alapra fordítottak, I ezentúl a Kaszinó színház alapjának adomá- | nyozni kegyeskedjenek. Ezen alapot gyűjti és növeli a Kaszinó mindaddig, mig a színház megvalósítására egy illetékes és alkalmas j szervezet létesül, melynek azután az alapot rendelkezésére bocsájtja. De hajlandó arra is, hogy a már másutt ugyan e célra letett vagy gyűjtött összegeket és elszórtan kezelt adományokat saját alapjába befogadva és beleolvasztva, ily módon a szinházlétesitésre irányuló mozgalomnak központi szervévé váljék s e célból kebelében egy külön színház-bizottságot szervezzen ! Mélyentisztelt Közgyűlés ! Úgy a magam, mint tiszttársaim nevében is hálásan köszönöm az egy év előtt belénk helyezett I megtisztelő bizalmat s midőn állásomról ezennel lemondok, kérem jelentésem kegyes tudomásul vételét és jubiláris javaslatom elfogadását.» Ehhez a gyönyörűen megokolt indít I ványhoz nincsen sok hozzátenni valónk. A kaszinó hű maradt régi nemes tradícióihoz, amikor azt egyhangú helyesléssel határozattá emelte. A színház, a színházba járás bizonyos kiegészítő életszükséglete ma már a modern kultur embernek, aféle égető szomjúság, amelyet el nem olt, sőt inkább még a tűr- hetetlenségig fokoz, ha hiányos felszerelésű, nagyobb ambíció nélkül való társulatok teszik próbára türelmét. Az állandó jellegű színházak egyúttal a legjobb szinészképzők is. Fokozzák a kö zönség igényét, de ezzel fejlődik a színész becsvágya, ambíciója is. így az állandó színház igazi kulturtényező. A szekszárdi kaszinó megtette a kezdeményező lépést, most az arra hivatott tényezőknek, magának a város vezetőségének és nagy közönségének kell megmozdulnia. Kisebb városokban is állandó otthona van már a múzsának, igy valósággal szégyenletes s. kevés kulturérzékre vall, hogy ha mi még továbbra is halogatjuk e kérdésnek nem is nehéz megoldását s nem tartjuk ki mások példájára a tenyerünket, hogy a hatalmas állam belehulassa a nem is szükmarokkal mért kultur-alamizsnát, amely- _ lyel ezt a nagyon is fontos művelődési kérdést itt is, ott is, ugylátszik, országszerte, mihamarabb dűlőre kívánja juttatni... B. A Tolnamefiyel Takarék és Hitelbank közgyűlése. A TolfiatúegyU Takarék és Hitelbank Részvénytársaság Szekszárdion folyó hó 28-án, délután 5 órakor tartotta meg szokásos évi közgyűlését. Az intézet tőkeemelési akciója és az az általános, nagy tisztelet, amely a mindenáron visszalépni óhajtó vezérigazgatót nemcsak az intézeti élet keretében, de a közéletben is mindenütt kiséri, ritka nagy számmal hozta össze a személyi változások s ezzel az intézet jövője iránt is érdeklődő részvényeseket. 51 részvényes vett részt a közgyűlésen, 1222 részvényt képviselve. A közgyűlést, mint elnök, gróf Széchenyi Sándor v. b. t. tanácsos, főrendiházi alelnö.k két éves Szulejman szultánnal és a harminchárom éves Ibrahim nagyvezérrel hadba szálljon. Hónapokon át nem tudta magát elhatározni: lemenjen e vájjon a török által fenyegetett alsó végvidék oltalmára. Végre Burgio pápai követ heves sürgetésére és unszolására rászánta magát a hadjáratra. Buzdította az a remény is, hogy útközben majd nagyobb tömegek csatlakoznak hozzája. Ám ez a csatlakozás nagyon késedelmes volt Érden, ahol a király Sárkány Ambrus házában két napott töltött, hasztalan várakozott újabb csapatokra. A második napon, julius 22-án átlovagolt a Csepelszigetre, hogy Mária királynétól elbúcsúzzék. Ez alatt sem jött senki. Folytatta hát útját Torna felé. Julius 23-án Ercsibe érkezett. Több napi veszteglés után a nádor öccsén, Báthori Andráson kívül itt sem várakozott rá senki. Julius 27-én tovább ment Pentelére, hol a hasztalan várt csapatok helyett csak maga, az erdélyi vajdának titkára, Basi György fogadta, ura izenetével. Még az nap Dunaföldvárra érkezett a király, hol Pétervárad, az ország kulcsának elvesztéséről értesült. A rémhírre aztán mindenfelé száguldoztak a futárok segítséget kérni. De a segítség késve késett, mialatt a szultán sorra hatalmába kerité Újlakot, Erdődöt és Vukovárt. Báli bég húszezer emberrel előre ment Eszékre, hogy a drá- vai átjárót a török sereg számára lefoglalja. A helyzet itt már oly szomorú volt, hogy a főhadvezér, Tömöri érsek, látva erőlködésének hiábavalóságát, a boszniai püspök által azt tanácsota a királynak, kössön — ha máskép nem lehet — hadiadó föl ajánlásával békét a szultánnal. Gond és aggodalom közt érkezett a király augusztus 1-én Paksra, illetve a dunaszent- györgyi táborba. A helyzet annyira vigasztalan volt, hogy 6-ikán Brodarics István azt irta Mária királynénak: »alig hihető, hogy húsz, t .e . .1 — — >-« a •-> nlnff pararriir»!/legyen, mellyel nyilvánvaló végromlásunk nélkül az ellenséggel szembeszállhatnánk«. Ur színeváltozása napján, augusztus 6-án, Tolnát érte el a király, hol a junius 12 én Budán kihirdetett parancs szerint julius 2-én már az egész magyar seregnek egybegyiilve kellett volna lenni. De a csapatok még csak ezután jöttek Dunáninnenről és Dunántúlról. Megérkeztek Váradi Pál egri, Perényi Ferenc váradi és más egyházmegyei püspökök s világi urak csapatai, György szepesi gróf lovas és gyalogos serege, Ciprusi Hannibál pápai segitőhada és a vármegyék lovas bandériumai, ez utóbbiam Verbőczy István vezérlete alatt. Nagyboldogasszony ünnepét megelőző napon, 14-én. Szekszárdra, onnan 16-án Bátára veaeriyölté' 'TTajos^ßTrály kisded hadát, hol nagy áhítattal meggyónt és áldozott. Kicsiny seregével, csakhogy idő jusson a hadak gyülekezésére, mindössze nem több, mint átlag nyolc kilomé- I tért haladt napontá, mi végtelenül lassú katonai j menetelésnek mondható, melyre — mondja j Ortvay — sehogy sem illik egyik azonkori török történetirónak az az állítása," hogy »a gonosz I természetű magyarok királya legnagyobb sebességgel haladt előre«. Tolnán a király elrendelte a vidék falvaiban szétszórt csapatok egyesítését. Augusztus 20-án végre Mohácsra érkezett Lajos király, 25-én és 26-án egyesültek vele I Tömöri és Perényi, Batthyány Ferenc bán, Tahy János vránai perjel, Bánffi János és Pogány Simon lovas és gyalogos ezredei, 27-én pedig Erdődy Simon zágrábi püspök és testvére, Péter vértesei. Végre megjelentek Aczél István, Bornemisza János pozsonyi várgróf, Szerecsen János, More Fülöp pécsi püspök és testvérének, Lászlónak püspöki és káptalani csapatai is. ! Az egész mohácsi magyar sereg száma mintegy huszonhét hűszonnyolcezer harcosra szaporoI HaH. TT'yplrhf^ iárult- mécr a vízi haderő. ff naszáve^ette. Nagy, igazán jóleső örömmel nyitja meg úgymond ezt a mai közgyűlést, amely immár 26-ik az intézet életében. Igazi, őszinte örömét az okozza, mert az előtte fékvő mérleg fényes tanúbizonyságot tesz, arról a gondos, előrelátó, szakavatott vezetésről, amely ezt az intézetet olyan előkelő pozícióba juttatta. — I Röviden üdvözli a vezetőséget, a megjelent részvényeseket, konstatálja a határozatképességet s jegyzőkönyvhitelesitőknek dr. Tanárky Árpád és Sass László részvényeseket kéri fel. Ezután Leopold Sándor vezérigató felolvasta az igazgatóság évi jelentését, amely tömören, | hu világításban mutatja^be az intézet elmúlt évi : működését. Az elvitázhatlan szép eredményt I feltüntető számadatokat előző számunkban már közöltük, ez alkalommal csak azt emeljük ki a jelentésből, hogy az intézet nagyérdemű elnökének, "gróf Széchenyi Sándor v. b. t. tanácsosnak arcképét a múlt közgyiiiés határozatához képest megfestette s kiváló érdemének némi i elismeréséül az ő neve alatt 10.000 koronás jótékonysági és közművelődési alapot létesített, j A jelentés a forgalom és zárszámadások rész- I letes ismertetése után sorban megemlékezik az intézet alapításairól, — igy a Bátaszék—Sárközi Takarék és Hitelbank kitűnő eredményéről, mely 21935 korona 76 fillér évi tiszta nyereményéből 5 V2 °/0 osztalékot fizet s alapítása második évében már 10.000 korona félretett tartalékalappal rendelkezik — A Faddi Takarékpénztár mérlegadatai is kielégitők, a 100 koronás névértékű részvényekre az elmúlt első évben 5 korona osztalék esett. Továbbá igen nagy sikert mutat fel a Molnár-féle nyomdai müintézet részvény- társaság, amelynek főleg iróalzat és naptár- ! gyártmányai a külföldön, de legkivált Ausztriá- I ban nagy kiviteli piacra találtak s a szakkörök f figyelmét is felkeltették. A vállalat állandóan 150 | munkást foglalkoztat s forgalma 402.036 korona 22 fillér volt. A munkabérekben kifizetett összeg pedig 135.732 korona 43 fillért tett ki, amely ; mind jobbára itt elköltött összeg, Szekszárd I város közfogyasztási, jobbanmondva közgazda- ! sági bilansza javára irható. A számszerű adatok felsorolása után, még megemlékezett a jelentés a- múlt év őszén, a nemzetközi pénzpiacon beállott nagy pénzszükségről és az osztrák-magyar bank kamatláb- emeléséről, nemkülönben az elmúlt év termés és gazdasági viszonyairól. Miután Tomcsányi Lajos felügyelő-bizottsági tag előterjesztette a felügyelő-bizottság jelentését, a közgyűlés úgy ezt, mint az igazgatóság jelentését is örvendetesen tudomásul vette s részükre a felmentvényt megadta. A tiszta nyeremény felosztására vonatkozó javaslatot dr. Leopold Kornél igazgató terjesztette elő s ahhoz Sass László részvényes szólott hozzá, indítványozva, hogy a rendkívüli tartalék- alap dotálására szánt 10 ezer koronát a nyereség-átvitelhez csatolják. Az igazgatóság helyeslő felszólalásai után ezt az indítványt a közgyűlés, tekintettel ama dósoknak a Dunán veszteglő csekély hada. — A török sereg nagyságát úgy a külföldi, mint a magyar irók 200—300 ezerre, sőt ennél is többre becsülik. Lajos tehát hasonlíthatatlanul egyenlőtlen erővel szállott síkra ellenfelével, akinek harcba vitt emberanyaga és katonai készsége, fegyelmezettsége, felszerelése és élelmezése is kiváló volt. Vele szemben a magyar sereg, nem tekintve egyes főurak bandériumait és a pápa csapatát, nagyobb részben silány és gyatra volt. A főurak és idegen szerencsevadászok hatalmaskodása és zsarolásai által csaknem koldusbotra juttatott magyar nemességről azt jelentik a császári követek, hogy »szánalmas volt rájuk nézni, mikor királyi szóra táborba szállottak. Leritt róluk a szegénység. Lovaik elkényszeredett gebék, fegyverzetük szedett-vedett, ruházatuk lerongyolódott. Imbolygó járásuk, sápadt arcuk, a nyomor kiáltó jelei szánalomra gerjesztették a szemlélőt. Tolnán és Mohácson egyre-másra folytak a haditanácskozások. Veszekedés és erőszakoskodás jellemzi e tanácskozásokat. Hangos, lármás, szenvedélyes kitörések lehetetlenné tették a józan számítást. Nem egyszer maga a király parázs haragban tört ki a fékezetlen önhittség és elbizakodás hallatára. »Seregemben nyoma sincs a hadi fegyelemnek, kiáltott fel egy ízben keserűen, minden veszedelmünkre és pusztulásunkra szolgál.« A döntés, melytől 9Z ország és a nemzet sorsa függött, nem a vezető egyéneknél, hanem a házsártos tömegnél volt. Mikor Szapolyai János, Frangepán Kristóf és Tömöri Pál tisztán hadi érdekből a visszavonulás tervét pendítették meg az erőszakoskodók beizentek a haditanácsba, hogy senki ne merészelje lebeszélni a királyt a csatáról. Aki ezt tenné halál fia. Ha a király az ütközetet elhalasztja, őt is, meer a németeket is mind felkoncolják. «Ä ki
