Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-06-16 / 48. szám
XXL (VII.) évfolyam. Mm ÉS A KÖZÉRDEK Előfizetési ár: Egész évre . . . . 16 korona. Pél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ E&y szám ára • . 16 fillér. Ellöfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- b vitaion kívül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-:. Szekszárdon, POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kin. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer a hétfőn és csütörtökön. Egyes «zámok uByanott kaphatón. Szerkesztőségi teleton-szám: 18 és 24a — Kiadóhivatali teleton-szám : 18 és II. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide .küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre be küldik, 8 kor. Főszerkesztő: Dir. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Túuirot. - Telefon. - Express. A Tolnavármegye és a Közérdek eredeti tudósításai. — A képviselőhöz ülése. Badapest, junius 16. d. u. 2 óra 25 p. A képviselőház ma d. e. tartott ülésében Berzeviczy Albert dí. elnökölt. A bejelentések után személyes kérdésben szót kért Polónyi Géza, kijelentve, hogy őt Hock János tegnapi beszédében alaposan megrugdosta. Cáfolja Hock állításait és vele . szemben fenntartja azt, hogy a fővárosi bizottságokban a zsidók túlsúlyban vannak. Hock János közbeszól: Polónyinak addig van igaza, mig maga beszél. Polónyi Géza kikéri magának, hogy Hock rajta köszörülje a nyelvét. Hock eljárása gyávaság. Elnök e kifejezésért Polónyit rendreutasitja. Hock János kijelenti, hogy a hivatalos statisztikai adatok szerint a főváros bizottságaiban a keresztények vannak többségben. Preszly Elemér Justh-párti a kath. autonómiát és az elemi oktatás reformját sürgeti. Több szónok nem lévén, elnök a vitát berekeszti. Zichy János gróf kultuszminiszter nagyszabású beszédet mondott, melyben sajnálatát fejezte ki afölött, hogy az ő költségvetése tárgyalási vitájában a felekezeti kérdések domináltak. Kijelenti, hogy ő politikájában és hivatala vezetésében kerülni fogja a felekezetiességet. Meggyőződése, hogy az országház tanácskozásaiban nem a széthúzásra, hanem az összetartásra kell törekedni. A miniszter beszéde nagy tetszést aratott; Beszéde után a Ház általánosságban elfogadta a Kultusztárca költségvetését és áttértek a részletes tárgyalásra. Bukás elől a halálba. Ehzék (Érk. d. u. 2 óra 35 p.) Rottmann Ferenc eszéki gazdag nagykereskedő 100,000 koronát zsirált vejének, aki csődbe került. A igy tamadt anyagi zavarok következtében Rottman ma felakasztotta magát. Öngyilkos ápolónő. Budapest. Érk. d. u. 2 óra 30 perckor.) Mária Karóba áp'^ló apáca a budapesti vöröskeresztkórházban cellájában átvágott nyakkal találtatott. A vizsgálat kideritete, hogy az öngyilkos családi neve Kormos Mária, aki egy elszegényedett úri család tagja és 20 éve működik a rendben. Utóbbi időkben gyakran szenvedett epekőbántalmakban és fájdalmában megőrülve követte el az öngyilkosságot. Távirataink folytatása a Hírek között Külföldi vendégjárás. Sürü vendégjárásban van manapság részünk. Legutóbb is két nagy társasághoz volt szerencsénk: a német gazdák és az osztrák közgazdasági társaság tagjai jöttek el, akiket persze Mgyományos magyar vendégszeretettel fogadtunk, illetve mondjuk minden túlzás nélkül,, tejbe, vajba, bankettekbe, tokaji borba és pezsgőbe fü- rösztöttük csakhogy jó benyomásokkal távozzanak tőlünk. Hál Istennek mutatni is tudtunk nekik elég sok újat és érdekeset, szégyent tehát e vendégjárások alkalmával nem igen vallunk, sőt talán túlzott szerénységnek mondhatjuk a magunk részéről azt, hogy itt-ott némi fogyatékosságot, amit az idegen szem megláthat, iparkodunk tokaji bor özönnel eltüntetni. Érdekes azonban e vendégjárások alkalmával, hogy a vendégek előtt feltárt látnivalók legnagyobb része a mezőgazdaság köréből került ki. Végre-valahára nemcsak mi magunk, hanem a külföld is kezdi felfedezni, hogy Magyarország mezőgazdasági állam, és kereskedelmi jellege az utóbbi évek lefolyása alatt határozottan sokkal jobban kezd kidomborodni, mint akárjpari, akár mezőgazdasági jellege, dacára annak, hogy e két közgazdasági ágat az utóbbi évek alatt nagyon is iparkodtak mesterséges, sokszor természetellenes eszközökkel fejleszteni. Ha a körünkbe érkező idegenek etelvisz- szük Mezőhegyesre, Kisbérre, Bábolnára, elvisszük egy Pallavicini, Zselénski, Károlyi, Dőry vagy Dréher-féle uradalomba, valljuk meg Őszintén a vendégeknek nemcsak látni- vágyását, de tudásszomját is ki tudjuk elégíteni. Egy-egy csoport telivér siementháli szarvasmarha, vagy egy száguldó fél-vér ménes teljesen leköti az idegenek figyelmét, felkölti elragadtatásukat.^ Minek a bizonyítéka mind ez ? Kétségtelenül csak annak, hogy Magyarországnak a kincses- bányája, a látványossága és büszkesége a fejlett mezőgazdaság. Már tudniillik ott, ahol a mezőgazdaság fejlettségét észlelni lehet, mert annyi eszünk nekünk is van ám, hogy vendégeinket nem igen visszük olyan helyekre, ahol a. mezőgazdaság túlságos alacsony fokon áll, egyrészt a szakértelem, TARCA. A napraforgók. — Henri, — mondta Róbert, — ne felelj nekik többet, mert ostobák. Gyere, menjünk tovább! — De . . . nem adnánk nekik egyet ? — Mi nem jut eszedbe ! ? Mert kiöltögették ránk a nyelvüket ? ; . . Semmit se adunk. Gyere haza 1 Henri szót fogadott. Hatesztendős volt, a bátyja kilenc. A kertész két fia elment a telket övező rácskeritéstől és a két kis göndörfürtös, tehete hajú leányka egyedül maradt. Az öregebbik elfintorította az arcát és utánuk kiáltott: — Hát még csak egy egész picikét sem akarsz adni ? Jó, te irigy ! És mind a kettő torka szakadtából kiabálta : — Irigy kutya, irigy kutya! . . . Van nekünk sokkal szebb napraforgónk ! — Az nem igaz — felelte nekik Henrik. — Nálatok nincs is virág, csak kő. — Hadd őket — mondotta Róbert megvetően — ezeket a buta leányokat. Bementek a kert mélyébe. Dél volt. A nap ugyancsak tűzött és a rekkenő hőségben a feketeszivü, nagy sárga virágok tányérja mozdulatlanul meredt az égnek és a kis leánykák bámulva Csodálták őket. Ezek a sárga virágok voltak előttük a legnagyobb szépség megtestesülése. Mit nem adtak volna, ha csak egy is az övék lehetett volna! De hát ezek a neveletlen kis fickók nem akartak adni. Milyen kár ! olyan régen epekedtek már utána. A göndörhaju, epedő szemű kis lányka a közeli kőbánya munkaveze'őjének volt a gyermeke. Apjuk, Simon, özvegy ember volt és kis házacskája ott állott a vörösesbarna sziklafal lábánál. Itt lakott két kis gyermekével, kik jóformán alig érintkeztek az emberekkel. Bár a házikó inkább gunyhóhoz hasonlított, mégis jobban szerette a városbeli szegényes lakásánál. Itt mindig kéznél volt, ha netán valami előadná magát és a hegyes csákányokkal és erős szemüvegekkel felfegyverzett munkásaira is könnyen ügyelhetett fel. Az olasz munkások kora reggel jöttek, “hogy nehéz munkájukhoz álljanak. Kijelölte a helyüket, ahol dolgozniok kellett és a déli órákban aludtak, hosszan elnyúlva a vöröses köporban. Egy órakor újra kezdték a munkát. Csak a csákányok csapásait és a kövek zuhanásait lehetett hallani. Ha sötétedni kezdett, a munkások hazamentek és Simon egyedül maradt a gyermekeivel. Kicsit eljátszadozott velük, majd amikor maga is érezni kezdte a fáradtságot, aludni tértek. így ment ez egyiormán, egyik napon úgy, mint a másikon. Manette és Denise azért nem igen unatkoztak. Ritkán mentek az iskolába és még ritkábban kerültek be a közeli faluba. Azt sajnálták csak, hogy náluk nem nő virág, pedig azt úgy szerették-! De hát a kőkemény talajon legfeljebb ha démutka, meg itt-ott pár szál fü nőtt. És ha a gyermekek Goldblatt földmives gondosan mi- velt kertjében rózsát, vagy mimózát láttak virítani, kis szivecs.kéjük dobogott a vágyakozástól, bár az övék lehetne. De legjobban a napraforgó epesztette őket 1 Visszatértek a kert felé, ahol ezek a virágok egész az égig nőttek. Már vagy hatodszor kérték a fiukat, adjanak nekik már egyet. A gunyhójuk előtt akarták elültetni, hadd nőjjön a háztetőnél is magasabbra, oh, milyen szép is lenne az! — De Róbert, a kertész nagyobbik fia, mindig elutasította őket és öccsének, akinek pedig jó szive volt, annak is megtiltotta, hogy ezeknek a fekete ördögöknek, akik az olaszokkal a kőbányában töltik el napjaikat, csak egy virágot is adjon. Ma is gyűlölettel telt szívvel jött el újra a két kis testvérke a rácsos kerítéshez és vágyakozó szemmel, irigykedve nézte a pompás kerek virágokat. Atyjuk küldte el őket. Sziklát kellet re- peszteni és ő félt, hogy a gyermekeket érheti valami, ha közelben vannak. Manette és Denise látták még, amint apjuk mindenféle szerszámot előszedett, fényes tárgyakat és fekete zsineget. Ha a robbanás megtörtént, vissza szabad jönniök. Messziről látták, amint egy csudálatos, tüzes napraforgó villant meg a sziklán, utána menydörgésszerü csattanás halatszott, visszhangot keltve erdőn és messze az országúton. — Láttad Denise ? — kérdé Manette, egész testében remegve. — Éppen olyan volt, mint egy napraforgó, csakhogy fénylett, mint a valóságos tűz. — Igen — mondotta Denise — az tűz is, apa gyújtotta meg, hogy a sziklákat szét- repessze vele. — Mint a valóságos napraforgó — mor- molgatta Manette újra, meg újra. — A feketét, ami a közepén van, meg kell gyújtani és ebből lesz a virág. Apa ugyan nem akarja, hogy mi hozzányúljunk, de én tudom, hol tartja eldugva. Olyan fekete valami és ott van a szekrényben az ágy mellett. Bizonyosan zsák, tele maggal, amilyen annak a napraforgónak a közepén van, a melyik a Henrié és a Róberté. Megállt egy pillanatba, gondolkozott, de nem szólt egy szót sem. Amikor két nappal később a két leány megint ott állott a rácsos kerítés előtt és meglátta a két fiút. Manette igy szólt Denise-hez :
