Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-05-29 / 43. szám
Mindenesetre nagyon kívánatos dolog, hogy a néptanító járatos legyen a mezőgazdasági ismeretekben, mert a keze alá kerülő növendékek — nagyon kevés kivétellel — valamennyien földműves szülők gyermekei, akik a jövőben mezőgazdasági munkával keresik kenyerüket. Most már azután, ha a néptanító a tanítóképzőben nem szerezheti meg a mező- gazdasági munkálkodás ismereteit, akkor erre növendékeit sem taníthatja meg. Kívánatos tehát, hogy a közoktatásügyi miniszter gondoskodjék arról, hogy a tanítóképző intézetekben a leendő tanító a legmesszebb menő kiképzést nyerjen a természettudományban és az ezzel kapcsolatos mezőgazdasági szakdolgokban. A polgári iskola volna hivatott arra, hogy részben a középfokú gazdasági iskolák helyébe lépjen, hogy a közismereti oktatást tovább folytatva, a gazdasági ismereteket is alaposabban előmozdítsa. Szükséges tehát, hogy a polgári iskolába bevitessék a mezőgazdasági oktatás szelleme, hogy a jobb módú gazda gyermeke az általános műveltségen kívül a mező- gazdasági ismereteket is elsajátítsa. Ezzel kapcsolatban elmaradhatatlannak kell lenni az egyéves katonai szolgálat kedvezményének, a mi meg kell, hogy illesse a polgári iskolát végzett ifjakat. Régi és jogosult kívánsága a gazdatársadalomnak, hogy a mezőgazdasági magasabb és egyetemes ismeretek elsajátítása céljából az egyetemeken és jogakadémiákon önálló tanszéket szervezzenek és az őstermelésre vonatkozó tudományos vonatkozásokat és törvényeket a közigazgatási állások elnyerhetésére külön vizsgálat tárgyává tegyék. Rég hangoztatott óhaj az is, hogy Magyarországon mezőgazdasági egyetemet kell felállítani. Sajnos, hogy a mezőgazdasági egyetem tervét a földmivelésügyi miniszter egyelőre elejtette. Ha már nincs mezőgazdasági egyetemünk, igy célszerű lenne, ha a közoktatásügyi miniszter a harmadik egyetemet fakultással szervezné. Mondhatjuk ez nagyon szerény kívánság akkor, a mikor ebben a tekintetben már a balkáni államok is megelőztek bennünket. Emlékirat a Sió-csatorna hajózhatóvá tétele ügyében. (Folytatás). A mi a csatorna kiépítésének technikai részét illeti, itt a következő helyzettel állunk szemben. Az országos vízépítési igazgatóság által kidolgozott tervek alapján megejtendő munkálatok magukban foglalják összesen kilenc kamara zsilip építését, vontató utak helyreállítását, kitérőhelyek létesítését, telefonvezetékek felállítását, őrházak építését. E munkálatok végrehajtása után a Sió mélysége l1/*—2 m. lenne, úgy hogy azon nagyobb, 400 tonna tartalmú, (40 vaggon rakományu) hajók az év legnagyobb részében akadálytalanul közlekedhetnének. Az elkészített tervek a víznek nagyobb mélységét a folyóvíz duzzasztása utján akarják elérni. Alaptalan tehát azoknak az aggodalma, a kik a Sió hajózhatóvá tételével a Balaton viz- szinének apadásától félnek. Sőt a Sió csatorna ily módon való kiépítésével meg volna oldható a siómenti vidék közgazdasági szempontból oly fontos öntözhetőségének kérdése is. Ha azonban e munkálatoknak csak egy részét is visszük egyelőre keresztül, már azáltal is el fogjuk érni azt, hogy a csatorna kisebb 100, 150 tonnás hajók számára az év egyes időszakaiban hajózhatóvá lesz. A Sió mélysége ugyanis ma a Balatontól Városhidvégig 60-100 cm., Városhidvégtől a Dunáig 100, 150 cm. A meder tisztán tartása a Sióberki társulat feladata és kedvező vízállás esetén Szekszád felől ma is feljöhetnek a hajók Simontornyáig. A Sió csatornának kisebb hajókkal a Balatonig való hajózhatását jelenleg a következő körülmények akadályozzák: A Siónak a Balatonból való kiömlésénél épített úgynevezett siófoki molo nagyobb hajó- forgalom számára nem elég nagy, a móló végén levő vasúti hid és a kocsiforgalom számára szolgáló fahíd alsó ive nagyon alacsony, ugyanaz áll általában a Sión átvezető egyéb hidakra is, végre a siófoki mólón alul levő zsilip oly szerkezetű, hogy az a hajóknak a Sióból a Balatonba és vissza való járhatását lehetetlenné teszi. A siófoki kikötő (molo) kibővítésre szükséges terület a veszprémi káptalan tulajdona. A balatoni kikötők^épitésénél az igénybe vett területeket a birtokosok eddig valamennyien ingyen engedték át. Nem kételkedhetünk benne, hogy a hazafiságávól ismert és minden közérdeket oly lelkesen felkaroló veszprémi káptalan is, valamint a szabályozásnál igénybe veendő területek többi partmenti tulajdonosai a szükséges területeket a legméltányosabb feltételek mellett fogják rendelkezésre bocsátani az első sorban nekik használó fontos közműnek. A molo végén levő vasúti hid felemelése alig lehetséges, miután ez a pályatest emelését is maga után vonná, a mi lényeges költséget TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1911 május 29. okozna. Költség kímélés szempontjából a hajóz- hatás lehetővé tétele végett ajánlatosnak látszik a molo végén egy mellékcsatorna építése, mely az onnan körülbelül 1 km. távolságra levő zsilipnél vezetne be a főcsatornába. Végre szükséges vólna a jelenlegi zsilip helyett a hajók áthaladását lehetővé tevő kamarazsilip építése és a Sión átvezető hidak emelése. Mindezek a munkálatok hozzávetőleges számítással í1!, millió koronára tehetők. Ezzel, mint említettük, egyrészt lehetővé tétetnek a csatornának kisebb jármüvekkel való hajóz- hatása, másrészt megvetnők az alapját azoknak a később és fokozatosan megejtendő munkálatoknak, melyek újabb beruházások által az állandó és a nagyobb hajókkal való forgalmat is lehetővé tennék. E munkálatokhoz fog kapcsolódni, végül mint annak befejezője a tolnai Dunaág tervbe vett szabályozása, amiről azonban az idézett törvény külön gondoskodik. Áttérünk már most a csatorna várható forgalmának részletesebb ismertetésére. Magától értetődik, hogy ez a forgalom csupán a csatorna teljes kiépítése után lehet jelentékenynyé és a csatorna időleges hajózhatóvá tétele esetén meginduló hajózás csak halvány képét fogja a Sió később kialakuló forgalmának adni. Mi itt a csatorna forgalmának azt a képét kívánjuk rajzolni, melyet teljes kiépülése esetén minden tulbizakodás nélkül remélhetünk. A lefelé való szállításnál, mint már említettük, a Balaton zalamegyei partján termelt és közutaink építéséhez és fenntartásához kiválóan alkalmas kőnemek jöhetnek első sorban számításba. Figyelembe veendő tehát, hogy a lefelé szállításnál közvetlenül érdekelt vármegyék ut- ügye mennyire látszik rendezettnek, mik igényei az útépítések és utak fenntartása körül. Somogymegye 688 km úthálózatiból kiépítetlen 240 km Tolnamegye 559 » • » » 250 » Bácsbodrog vármegye és a területén fekvő városok 1605 km útjaiból kiépítetlen . . 1022 » együtt cehát 1512 km, vagyis a Magyarország területén összevéve még kiépítetlen 6570 km-nek több mint egynegyed része. Ha ugyanezen vármegyék községi útjainál tekintjük az arányt a kiépített és még el nem készült utak között, ilyen 1125 km-t találunk, pedig kétségtelen, hogy a községi utak egy része is — főkép a Bácsbodrogmegye területében fekvő gazdag nagy városoké — szintén elodázhatatlanul igényli a kiépítést. Ha csak a kiépítetlen törvényhatósági utak igényeit tekintjük — alapozásra km-kint 420 köbméter követ, fedanyagul pedig 300 köbméter kavicsot számítva a következő szükséglet mutatkozik^: Kiépítetlen út Alapozásra kell Fedanyag kell hossza km» köbméter köbméter Somogymegye 240 100,800 72,000 Tolnamegye 250 105,000 75,000 Bácsbodrog és városai 1022 429,240 306,000 1512 fi« run létesített a Sárközben e művészi tevékenység gyakorlati kihasználására. A sárközi népművészet s mondhatjuk talán az egész magyar népművészet legkedvesebb és legcsodásabb termékei: az őcsényi és alsónyéki kis lányok ösztönszerü rajzai. Ezen rajzok eredetét a bámulatos tökéletességű főkötőhimzésekben kell keresnünk. Ezen körülmény mellett szól az a tény, hogy csak a kis lányok rajzolnak, a fiuk nem. A kis lányok állandóan az asszonynép környezetében élve, festői ruházatuk minden csinját-binját már korán megismerik, a kézimunka különböző technikáit pedig szintén gyermekkorukban sajátították el. Innen magyarázható, hogy a kis lányok ügyessége, szin- érzéke és fantáziája sokkal jobban fejlődhetett, mint áz atyjuk mellett a szabadban tartózkodó fiuké. A különböző hímzéseiken látható díszeket természetesen önmaguk tervezték és rajzolták. A kis lánykák, látván édes anyjűk munkáját, maguk is tettek ily rajzbeli kísérleteket.. Akadt azután a kis lányok között olyan tehetséges, ki az iskolában csendes foglalkozáskép kapott számtani feladatát sokkal hamarább megcsinálta, mint a többi. Unalmában azután számtani feladatát szépen kicifrázta. Ezt a szomszéd is utánozta és igy szokássá, majd tradícióvá lett. Ezen rajzocskákat azután kicserélték, egymásnak emlékkép ajándékba adták. Azért látni sok ily rajzon ajánlásokat is. Pl. »Széki Sárika irta Bötös Erzsikének 1906-ik évben április 3-án.« Ezen oly magasfoku intellektusra, gazdag megfigyelő- és képzelőtehetségre, valamint kézi ügyességre mutató rajzok 7—-12 éves gyermekek ösztönszerü munkái. Ezek a kis Évikák és Judikák minden tanulás nélkül, csakis ömagukból merítve vetik e kedves, csodás dolgokat papírra. A kultúra előrehaladásával a falu elveszti szerény, kedves alakját s átveszi a város kultúráját minden Ítélet nélkül. Addig, amig csak azt látták, amit önmaguk alkottak, addig Ízlésük is biztos. Az idegen dolgok átvitele megingatja eddigi biztonságukat. Ami azelőtt szép volt nekik, az most már nem az, mert »há’mán nem módi«. Fájdalommal látjuk, hogy az idegenszerűségnek minden ítélet nélkül való bevitele által már eddig is nagyon hanyatlott a nép alkotásainak az értéke. Látjuk, hogy ez a gyönyörű magyarság, ez a méltóságteljes kun- bessenyő ivadék kezd kivetkőzni ősi eredetéből, szokásait mindinkább el-élhagyogatja, háziipariig űzött népi művészetét elhanyagolja. Háza, lakása belső és külső berendezésében jellegzetes darabjait ízléstelen, idegen, egyéniségéhez és szükségleteihez sehogysem illő darabokkal cseréli föl. De hogy a népben még él Jielyes érzék, mutatja a következő jeledet. Egyik ilyen ház lefényképezésekor megszólalt Könczöl András gazda: »Hát uram, tetszik kigyelmednek ez a ház ?« Mire én azt válaszoltam : »Mán András gazda engöm az érdekelne jobban, hogy Kied- nék hogyan tetszik«. — Szól erre András gazda: »Hát kérőm szépen, e’ nem való se parasztnak, se ide Decsre. Szekszárdfa vagy Bajára a többi úri palota közé való ez.« Azon kérdésre pedig, hogy miért nem maradnak meg a régi jó szokásaik mellett, azt felelte: »Hát uram, nem tudi kigyeimed, hogy más a talaj, más a hang.« Hasonló tultengést láttunk síremlékeik építkezésében is. A régi szép fejfáknak már se hire, se^ hamva. Azok helyét elfoglalták a minden művészi érték nélküli kövek, vagy pedig modern falazatú, kovácsoltvasrácsokkal körülvett4—5000 koronába kerülő sírboltok. Persze a nép kedély világát is megzavarja a városi kultúra. így pl. a múltkor Őcsényben egy parasztház udvarából harmonika hangja üti meg a fülemet. A harmonikát kezelő katonaviselt legény nem rég jött haza a városból és hozott magával aféle városligeti vurstli kultúrát, A nóta ugyanis, amelylyel a vihogó leánysereget mulattatta, ez volt: »Ujjé a ligetben nagyszerül« A leánysereg ezen idegen és neki teljesen értelmetlen dalt meglehetősen közömbösen hallgatta. Meg is szólalt a ház öreg szüléje, a Kara Sára néne: »Hallod-s Istókám, hadd mán ezt az uraknak való nótát, danójátok inkább az én régi kedves nótámat«. S ezzel kezdi: Kis kertemet felfolyta a venyöge, Rászállott a sárga lábú cinöge, Nem cinöge, nem cinöge, mert hattyú, Érted vagyok barna babám szomorú. Magas az őcsényi torony teteje, Piros rúzsa nyílik a közepibe, Fele piros, fele sárga, fele más, Én szeretőm a babámat, senki más. Erre Istók leteszi a harmonikát s egyet kurjantva odaszól: »nó eédös szülikém, ne ri- vasson mög kigyeimed, hadd danójam most mán az eédös apám uram vig nótáját: Szödörin-szödörin felfutott a iára, Vigyázzon, vigyázzon minden lány magára. Vigyázzon magára Ebbe a világba, Hogy mög ne csalja őtet a kedves babája. E pajkos nóta meghozta a jókedvet. Szól is Bötös Éviké: nó 1 és körbe fogódznak a lányok.^ Kezdődik a sárközi játszó a csillegővel. Bötös Éviké halk nótára kezd : Nincsen széle a selyem keszkenyőmnek, Nincsen kedve a kedves szeretőmnek. Veszek olyan keszkenyőt, hogy széle lesz, Tartok olyan szeretőt, hogy kedve lesz.
