Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)

1911-03-20 / 23. szám

1911 március 20. TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK ä Szerdahelyi Kesserü Jenő lugosi m. kir. honvédszázados, szombaton tartotta Szabad- szálláson esküvőjét Ferenczy Zsigmond ottani nagybirtokos, Tolnavármegye törvényhatósági bizottsági tag leányával, Esztikével. Az esketést Gödé Lajos szekszárdi ref. lelkész, a menyasz- szony sógora végezte, gyönyörű szép beszédet intézett az uj házaspárhoz. Esküvő után fényes lakodalom volt az örömszülők házában, mely al­kalommal szebbnél szebb felköszöntők hangzot­tak el. Az uj házaspár hosszabb nászutra indult. — Áthelyezett gimnázium. Amint lapunk­nak Írják, a gyönki református algimnázium fentartó testüle e folyó hó 16-án döntött a gyönki gimnázium jövője tekintetében. A fen­tartó testület még egyszer tüzetesen számba vette az összes okokat, amelyek az ottmaradás mellett s ólanak, valamint azokat is, amelyek az áthelyezést indokolttá ieszik. Hatalmas vita fejlődött ki igy, amelynek a végeredménye az lett, hogy a fentartó testület egy szótöbbséggel hozott határozatában kimondotta a gimnázium­nak Dunaföldvárra való áthelyezését,' ahol a szép múltú iskolának legszebb kilátásai vannak a tovább fejlődhetésre. Dunaföldvár ugyanis a versenyző városok közül már eddig is a leg­nagyobb áldozatot hozta a gimnáziumért, amennyiben közel 300 ezer koronát ajánlott fel céljaira. — Az áthelyezés különben még ezidőszerint nem végleges, még az egyház­kerületi közgyűlés s mint végső fórum a konvent is fog ez ügyben határozatot hozni. — Eskütétel. Ifj. Perczel Dezső, a főispán által kinevezett tiszteletbeli szolgabiró a hivatali esküt f. hó 18.-án tette le. —1 Elismerés. Várkonyi Sándor, szekszárdi belvárosi tanítónak a közoktatásügyi miniszter a tanügy terén szerzett kiváló érdemei elisme­réséül nyugdíjba is beszámítandó 200 K személyi pótlékot engedélyezett. A Községjegyzői nyagdljválasztmány f. hó 23-ikán d. u. 3 órakor Szekszárdon ülést tart. — A vármegyék jelvénye. E címen egyik fő­városi lap nyomán közölt hírünkre Reich Oszkár tamási szolgabirótól a következő sorokat kap­tuk: »Nem akartam addig tervemet nyilvános­ságra hozni, mig a siker nem biztos, de ha már a hir belekerült az Újságba, legalább helyesen legyen informálva, akjt érdekel a dolog. E cél­ból beküldőm a körlevelet, melyre már több alispán igen meleg hangon válaszolt* : »Nagy­ságos Alispán Ur 1 A modern irány,'a mindin­kább fejlődő centralizáció lassankint elveszi a régi vármegye speciális jellegét: Rövid időn belül múzeumba, vagy talán lomtárba is kerülnek a vármegyék címerei, zászlói és hivatalszolgai li­bériává törpül az egész világon egyedül álló intézmény, a megyei huszárok uniformisa; a jövő megyei generáció talán emléküket sem őrzi meg. Legalább ez utóbbi körülmény bekövet­kezésének szeretném elejét venni az által, hogy könyvben összegyűjtöm a vármegyék címerei, zászlói, és egyenruháinak képeit; szándékomat talán méltányolja, aki a régi vármegyét szereti 1 A legnagyobb tisztelettel arra kérem Nagyságos Alispán Urat, kegyeskedjék törekvésemben se­gédkezet nyújtani az által, hogy a vármegye cimerének és zászlójának, valamint huszárjai diszegyenruhájának színes képét, ha ez lehetet­len, fényképét (kabinet alak) vagy legalább is mindezek egészen részletes leírását május else­jéig megküldetni méltóztatik. Azon vármegyéknek, honnan színes képeket kapok, a könyvből tisz­teletpéldányt leszek bátor küldeni. Azon remény­ben, hogy Nagyságos Alispán Ur kérésemet — az ügy érdekében — teljesíteni kegyes lesz, va­gyok Tolna-Tamási, 1911. március hóban. Ki­tűnő tisztelettel Reich Oszkár szolgabiró. — Pályázat a hadapródiskolába. A hon­védelmi miniszter értesítette a vármegyék al­ispánjait, hogy a soproni honvédfőreáliskolában az idén 20 díjmentes, államköltséges, 26 alapit- ványos és 4 íéldijas hely vár betöltésre. A Ludovikában 5 államköltséges, 30 alapitványos és 31 féldijas hely lesz betöltve. A pályázatokat május 15 ig az illetékes honvédkerületi parancs­noksághoz kell beadni. — Hírlapiról jubileum. Földvári Mihály vármegyei levéltárnok, lapunk főmunkatársának 25 éves irói jubileuma alkalmából most szerdán este 8 órakor társas vacsora lesz a kaszinóban. Az aláírási iv ki van téve a kaszinó helyiségében. — Szakelőadás. Ferdinand Lajos földink, a fiumei Danubius hajógyár főmérnöke az elmúlt vasárnap érdekes szakelőadást tartott a Fiúmé­ban járt mérnököknek arról a most épülő hajó csusztatóról, amelyet az ott megrendelt hajó­óriásokat majdan vizrebocsátják. A fiatal, tehet­séges mérnök előadásáról nagy elismeréssel nyi­latkoztak az ott járt mérnökök. — A tolnai reformáoló történetének vázlata. Lapunk mai számában fenti címmel kiválóan érdekes történeti dolgozat közlését kezdettük el. dr. Holub József okleveles tanár, a Nemzeti Muzeum Széchenyi könyvtárának fiatal tiszt­viselője eredeti kútfők alapján nagy odaadással és fáradozással összegyűjtötte a tolnai refor­mációra vonatkozó adatokat, amelyek érdekes és értékes kulturképeket nyújtanak e varmegye akkori közállapotáról. Fiatal tudósunknak, aki különben Zala vármegye monográfiájának meg­írásával is megbizatott, aki legújabban Jókai értékes könyvtárának átnézéséhez volt a mú­zeum részéről kiküldve — eme müve a lapunk­ban történt közlés után, külön lenyomattal is meg fog jelenni. — Halálozások. Özvegy dr. Thodorovits Lajosné szül. Schvartz Klementin úrasszony, néhai dr. Thodorovits Lajos, Szekszárd város volt tiszti orvosának neje ma reggel 7 órakor hosszas szenvedés után, életének 75 ik évében elhunyt. A meghalt matróna igen élénk részt vett a 60-as és 70 es években Szekszárd minden társadalmi mozzanatában s igen előkelő pozíciót foglalt el. Az »Egyesült Szekszárd Tolnamegyei Nőegylet«-nek huzamosabb ideig agilis elnöke, majd örökös tiszteleti elnöke lett. Mint nőegyleti elnök ritka energiával vezette az egyleti ügye­ket s az ő vezetése alatt lendült fel újból a nőegylet; s e mellett nemes bőkezűséggel a maga erszényéből adott számos esetben segélyt, mikor az egyleti pénztár üres volt. Igazi magyar uriasszony volt s bátor szókimondásáról s ritka női erényével tűnt ki. Az utóbi időkben folyto­nosan betegeskedett s számos gyógyfürdőt keresett fel egészségének helyreállítása végett 1 de hasztalan a gyilkos betegség teljesen aláásta egészségét, mig ma reggel nemes lelkét vissza adta teremtőjének, .kinek mindenkor vallásos leánya volt. A gyászbaborult Haidekker család a következőkben tudatja a nemes úrnő halálát: Dr. Haidekker Béláné szül. Schvartz Katalin úgy a maga, mint férje, gyermekei és kiterjedt rokon­sága nevében mély fájdalommal jelenti szeretett nagynénjének s nevelőanyjának, úgy a legjobb rokonnak özv. dr. Thodorovits Lajosné szül. Schvartz Klementin úrnőnek 1911. évi március hó 20-án, reggeli 7 órakor, hoszu szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után, áldá­sos életének 75. évében történt gyászos elhuny­ták A megboldogult hült tetemeit f. évi március hó 22-én délután 4 órakor fogjuk a felsővárosi sirkertben örök nyugalomra elhelyezni, az en­gesztelő szent mise-áldozatot ugyanaznap reggel 9 órakor fogjuk a belvárosi róm. kath. temp­lomban a Mindenhatónak bemutatni. Szekszárd, 1911. évi március hó 20-án. Áldás és béke hamvaira! Simon Ilona felsőnánai községi állandó menedékházvezetőnő a szekszárdi közkórházban meghalt. — Március 15. A Szekszárdi Tanonc- Otthon a »Léhmann«-féle zenekar közreműködésével az 1848. évi márciusi napok emlékére, a polgári fiúiskola tornatermében 1911. évi március 19-én d, e. fél 11 órakor ünnepélyt rendezett Kovács Dávid igazgató elnöklésével. A megnyitó beszédet Polgár Alajos, az otthon elnöke tartotta, mely után a következő műsort adták elő: 1. Himnusz. Előadja a Léhmann-féle zenekar. 2. Márciusi események. Felolvassa Vállai Béla III. o. t. 3. Nemzeti dal, Petőfitől. Szavalta Hemplen József III. o. t. 4. Kuruc dal. Előadja a Léhman-féle zenekar, 5. Előre, Tóth Kálmántól Szavalja Ta- nos István III. o. t. 6. Pókainé, Gyulai Páltól. Szavalja Schwartz Andot II. o. t. 7. Szózat. Előadja a Léhmann-féle zenekar. — A szekszárdi kereskedő tanoncok ugyancsak vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartotta a szabadság emlék ünne­pét Mehrwerth Ferenc kér. tanácsos elnöklésével, mely alkalommal az ünnepi beszédet Fodor Aladár tanár mondotta, a növendékek pedig szavalatokat és énekeket adtak elő. — Passiójáték. A szekszárdi római katho- likus olvasókör 1200 koronás vetítőgépet szer­zett be, mely mozgóképek vetítésére is be lesz rendezve. A gép már megérkezett s igy mi sem gátolhatja a folyó hó 24. és 25-ére hirdetett oberammergaui passiójáték előadá:át. Mindkét este a felolvasás fél 9 órakor veszi kezdetét. Hétfőn délután a középiskolai tanulók nézik végig 30 fillér belépődíj mellett, kedden délután pedig az elemi iskolák növendékei 20 filléres belépővel. A felolvasást irta és előadja Szabó Géza hittanár. — Jegymegváltás. A »Szekszárdi Dalárda« által múlt hó 27-én rendezett dalestély alkalmából tiszteletjegyét még megváltotta gróf Batthyány Tivadar orsz. képviselő 30 koronával, mit lapunk utján köszönettel nyugtat az elnökség. — A kormány a hírlapi hirdetések hasz­náról. A földmivelésügyi kormány arról nyervén meggyőződést, hogy a faeladási hirdetményeket az érdekelt községek és birtokosságok sok eset­ben oly későn teszik közzé, hogy az érdek­lődő fakereskedők és favásárlók nagy részének nincs ideje és alkalma az eladás tárgyát képező faanyag megtekintsésére s ennek folytán a leg­többen az árverésen részt sem vehetnek, miután a késedelmes közzététel nemcsak az érdekelt fakereskedőkre, hanem magukra az elárusító erdőbirtokosokra nézve is igen hátrányos, el­rendelte, hogy az erdészeti bizottság a törvény- hatóság területén levő erdők birtokosait egy­részt figyelmeztesse arra a nagy előnyre, amely a faeladási hirdetményeknek minél szélesebb körben s az árverést jóval megelőző időben való közzétételéből magukra az elárusító erdő- birtokosokra háramlik s másrészt azoknak a birtokosoknak, akik erdei terményeiket a fenn­álló törvények és szabályok értelmében nyil­vános árverésen tartoznak eladni, egyúttal tegye kötelességükké, hogy az árverést még abban az esetben is, ha tisztán az évi rendes vágásterü­letek faanyagának értékeritéséről volna szó, oly időben tegyék közzé hirdetéseiket, hogy a közzététel napjától az árverés napjáig legalább annyi idő maradjon, amennyi a törvényekben, szabályokban, vagy rendeletekben erre nézve meghatároztatok. — A tevell vásár. Tevel község a keres- kedelmi minisztertől azt kérelmezi, hogy a minden év Veronika nap utáni hétfőre engedélyezett orsz. állat és kirakodó vásárt ezután évenként állandóan április havának első hétfőjén tarthas­sák meg. Egyúttal azt is kérik, hogy mivel ez év febr, 6-iki (Veronika nap utáni) vásár a rag. száj- és körömtájás miatt csak lovakkal volt megtartható, ez év április első hétfőjén vagyis április 3-án csak szarvasmarhákkal pótvásárt tarthassanak. — UJonoozásl tervezet Tolnamegyében. Működési napok április 10. 19. Utazás Szek- szárdra április 9., 11. nemzeti ünnep, 12—18 húsvéti ünnepek. Szekszárd r. t. város Sorzó­hely: Szekszárd r. t. város, 20. 21. 22. 24. Áp­rilis 23. vásárnap. Központi járás Sorozóhely: Szekszárd r. t. város. 26. 27. 28. 29. Május 1. Április 25. utazás Bonyhádra, 30. vasárnap. Völgy ségi Jjárás Sorozóhely Bonyhád. Május 3. 4. 5 6. 8. Május 2. utazás Tamásiba, 7. vasárnap: Tamási járás. Sorozó hely: Támási. 10. 11. 12 13. Május 9 utazás Dombóvárra. Dombóvári 'járás Sorozóhely: [Dombóvár. 15. 16. 17. 18. 19. Május 14. utazás Gyönkre. Si- montornyai járás. Sorozóhely: Gyönk. 22. 23. 24. 26. 27. 29. 30. Május 20. utazás Paksra21. vasárnap, 25. ünnepnap, 26. vasárnap, 31. elu­tazás. Dunaföldvári járás. Sorozóhely Paks. 22. 23. 24. 25 26. 27. 29. 30. — Állatbetegség. Börzsöny községben a rag. -száj- és körömfájás megszűnt, ellenben Magyarkér közsrgben fellépett. CrliiBiőkór (tüdő) Köhögés, szamárRöhögés, in­fluenza és a légzőszervek bajainál az orvosi kar kiváló eredménnyel alkalmazza a SIROLIM „Roche“-t. SIROL1N ,Roche*-t kellemes ize és kiváló hatása folytán szívesen veszik. A* összes gyógyszertárakban eredeti 9IROLIN , Roche“ csomagolást kérjünk ós hatá­rozottan utasítsunk vissza minden pótkészitményt. F. HOFFMANN-LA ROCHE & Co., J Basel (S váj ez). -=- Grenzach (Németország).

Next

/
Oldalképek
Tartalom