Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-01-09 / 3. szám
2 A talaj terméketlensége és általában a mostohaság, méllyé1 látszólag a természet velük elbánt, arra kényszeritette tehát Svájc lakosságát, hogy fokozott buzgalommal, leleményességgel és takarékossággal pótolja a természettől megtagadott előnyöket. Sajátságos és megfigyelésre méltó jelenség és ismét egy hatalmas bizonyítékkal több a mellett, hogy a talajviszonyok mennyire befolyásolhatják valamely nép fejlődését. Érdemes ennél a pontnál egy kissé elmélkednünk és saját hazai viszonyainkat össze- hasonlitani a svájciakkal, hogy okuljunk és egyúttal megértsük belőle azt a régi igazságot, hogy szorgalom és takarékosság nélkül a népek mai gazdasági ver.-enyében sehol sem lehet boldogulni. Egy tekintet hazánk térképére és azonnal tisztában vagyunk azzal, hogy a mi termékeny alföldeink és nem kevésbbé termékeny dombosvidékeink az emberi életnek és fejlődésnek főleg gazdasági téren egészen más irányt adtak, mint Svájc örök hóval borított hegyek közt élő lakosságának. Nálunk a föld termékenysége, a föld adományainak bősége és sokfélesége a lakosságnak ősidőktől kezdve biztos megélhetést, erősebb küzdelem, nélkül való életet biztosított. Nálunk — főleg a régi gazdasági viszonyok mellett — elég volt bármely kereseti ággal foglalkozó embernek annyit dolgoznia, hogy épen valamit tett legyen és ez már, ha szerény is, de biztos megélhetést nyújtott számára. Takarékosságra szintén, nem igen szorították rá a megélhetési viszonyok, mert az élelmiszerek bősége és könnyű beszerezhetősége a mától holnapig való élés mellett is nyugodt életet biztosított. Ilyen körülmények között, mikor az életviszonyok nem kényszeritették reá a lakosságot a fokozott tevékenységre, mikor a föld, a viz, a legelő, az erdő minden nagyobb fáradtság nélkül megadta az élethez szükségeseket, — egészen természetes, hogy nem fejlődhetett ki a népben a létért való nehéz küzdelemben kifejlődni szokott élelmesség. Sok csapás érte ugyan hazánkat, főleg a hosszú török uralom szomorú nyomokat hagyott maga után, de mindez nem foszthatta meg a népet a természetadta előnyöktől. Innen van, hogy nálunk nem fejlődhetett ki az a bizonyos élelmesség a megélhetés terén, mely a kedvezőtlen viszonyok között élt népeknél mai gazdasági nagyságuk alapja gyanánt tekinthető. Ebben leli-magyarázatát első sorban is az a közismert körülmény, hogy nálunk hiába keressük azt a bizonyos üzleti szellemet, mely pedig a népek gazdasági világversenyében az érvényesülés egyik főfeltétele. Innen van az is, hogy a meglevő vagyonnak az okos megbecsülése sem tartozik népünk előnyei közé. A keserves munkával, a fáradságos utánjárással szerzett vagyont mindig jobban megbecsüli a tulajdonosa, mint . az olyat, melyhez esetleg könnyű szerrel jutott. Ez szüli a takarékossági hajlamot, ebből származik az a bizonyos okos tapintat a vagyonnal szinten van. A közös hálószobánk ... én gyűlölöm a külön hálószobát, nevetséges és ostoba intézmény, olyan emberek találták ki, akik sohasem szerették egymást. Stefi: Na .. . Niki: De igen. Két szerelmes ember, aki állandóan... de hiszen ez mellékes. Szóval, a mi hálószobánk a földszinten van. A gyerekeim és az édes anyám az emeleten alszanak. Amikor én beteg lettem, akkor a feleségem természetesen nem maradhatott a szobámban. Kiköltözött, fel az emeletre, egy kis szobába, amely a gyerekek szobája és az é.des anyám szobája között van. Egy ideig még ott aludt a háló-szobánk mellett, az öltözködő szobába, de itt soha nem tudott egy negyedóránál tovább aludni, minden negyedórában felriadt és bejött megnézni, hogy vagyok, szinte tönkrement; az édes anyám végre rákényszeritetté, hogy menjen fel az emeletre. Ott lakott tehát a kis szobában, egyik oldalon a gyermekeim, másik oldalon az anyám között. Késő este feküdt le, korra reggel kelt fel, állandóan ellenőrizte a két ápolónőt, de ott fent lakott még teljes négy hónapig. Stefi: Négy hónapig ? Niki: Négy hónapig. Igen, teljes négy hónapig. Én már egy hónapja lábbadozó voltam, már szinte teljesen egészséges voltam, az ápolónőket elküldtük és az inasom szolgált ki, már sétálni jártam, már kilovagoltam és ő még mindig ott lakott. Miért ? Stefi: Miért? Niki: Miért ? Ezt kérdeztem tőle én is: reggel és délben; és este . .. Miért ? Azért barátom, mert szégyelt lejönni, szégyelt leköltözködni, szégyelte kiadni azt a parancsot, hogy az ágyát hozzák rendbe és a holmiját hozzák le. Ő — mondta — nem tudja elviselni azt a gondolatot, hogy az egész ház tudja, hogy a ház ura és asszonya ismét megkezdték házaséletüTOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK való élés terén, mely kerüli a hiábavaló kiadásokat és minden lehető téren a megtakarításra törekszik. A szegénység sokszor jó iskolája úgy az egyes embernek, mint a nemzeteknek is, mert megtanítja őket a vagyon megbecsülésére. Hogy tényleg kevésbbé termékeny vagy a népesség sűrűsége miatt nehéz megélhetésü országok voltak, természetszerűleg ráutalva a fokozott tevékenységre és takarékosságra, annak példáját látjuk Svájcon kívül Angliában, Belgiumban, Hollandiában stb. Hogy pedig ugyanezen országokban fejlődött ki a legjobban az ipari és kereskedelmi élet és nyomában a pénz fel- halmozódása, az megint természetes következménye és folyománya az adott viszonyokból folyó öntevékenységnek és takarékosságnak. Az ilyen népnél az ipari és kereskedelmi foglalkozás nem lehet kicsinylés vagy lenézés tárgya, mert egész nemzedékeken tapasztalhatták, hogy ezek a foglalkozások amellett, hogy tiszteségesek, egyúttal az anyagi jólétnek is legfontosabb rugói és tényezői. Az ilyen népeknél az előkelő osztály tagjai sem tartják szégyennek az ipari és kereskedelmi foglalkozást, mert amellett, hogy vagyonhoz juttat, egyúttal emeli a nagyobb vagyonnal együtt járó tekintélyt és társadalmi pozíciót. Csak ilyen gondolkozásu népeknél beszélhetünk vagyonosságról, csak ilyen gondolkozásu népek képesek döntően részt venni a népek mai nagy gazdasági versenyében, mig a többiek pénz dolgában ki vannak nekik szolgáltatva és függő helyzetbe jutnak tőlük. Ezért mondható nemcsak elavult és a mai kor szellemével homlokegyenest ellenkező, hanem egyúttal káros hatásúnak a nálunk, főleg az értelmi osztály körében még mindig divó felfogás, mely nemcsak idegenkedik az ipari és kereskedői pályától, hanem ezt a családra nézve egyenesen szégyennek tartja. Az ilyen felfogás sehogy sem illik belé a mai demokratikus irányú korba és kétség'elen, hogy nagyfokú elmaradottság a haladó kor szellemitől, szülheti csak az ilyen felfogást. Az ilyen telfogásu nemzedék képtelen megállni helyét a mai gazdasági versenyben és az abból folyó gazdasági rázkódtatások között. Az ilyen felfogású nemzedéket anyagilag kell, hogy elsöpörje az uj, józanabb felfogásnak a szele; az ilyen nemzedéknek helyt kell adnia egy uj, józanabb felfogású és’~á kör színvonalán álló nemzedéknek. Az ilyen felfogású nemzedéknek semmi érzéke sincs a kor nagy mozgató eszméi iránt; miattuk írhatta a nagy Széchényi nagyszabású munkáit es rámutathatott a nyugat-európai nagy nemzetek gazdasági fejlődéséből származó gazdagságára : ők százados előítéleteik sziklavárába zárkózva, nem látszanak észrevenni mindazt a nagy változást, mit az uj kor szelleme minden téren előidézett. Az a nemzedék, mely csak származásával tud és szeret kérkedni, de amellett még a jóakarat és képesség is hiányzik benne az őseitől öröklött és neki semmi műnket. Ő nem tudja az anyámnak azt mondani, hogy ezentúl lent alszik. Ő nem tud a gyerekei szeme közé nézni, ha azt kérdezik, miért megy le, miért nem alszik többé a szomszédságukban. Ő nem tűri a cselédek pofáit. . . Stefi; Óriási! Niki: Hihetetlen, mi ? Vannak ilyen asszonyok, barátom. Ez olyan szemérmes, mint egy tizenhét éves lány ... Olyan szemérmes, mint az esküvőnk napján volt, pedig nincs még két ember, aki úgy szeretné egymást, mint mi. Stefi: Igen. És ? Niki: És ? Én kértem; könyörögtem neki, udvaroltam neki. Nem használt. A végén — elcsábítottam. Stefi: Tessék ? Niki: Elcsábítottam, barátom; elcsábítottam a feleségemet. Előbb arra kértem, jöjjön le hozzám éjjel, ha már mindenki elaludt. Nem, mondta, azt nem teheti, mindenképpen keresztül kellene mennie egy- szobán; vagy az anyám ébredne fel, vagy a gyerekek; megkérdeznék, hová megy; az inasom is itt alszik a, szomszéd szobában . . . Tehát ezt nem. És meddig akar igy élni ? ő nem nem tudja, ő nem tehet róla, majd lesz valahogyan .. . Azonban sehogysem volt. Megkértem tehát, jöjjön le hozzám egyszer délután, amikor én hivatalosan, orvosi tanácsra aludtam. Ekkor csendes a ház; meleg szeptember vége az idő, ilyenkor mindenki a szobájában van . .. Lejölt. És elcsábítottam. Stefi: Igen. És ? Niki; És ... hát abba beleegyezett, hogy néha, néha, ha a ház fele nincs otthon, a másik fele a szobájában van, akkor leszökik hozzám. Le is szökött egy párszor, amig meg nem történt a baj; lábujjhegyen, lopözkodva, sziv- dobogva jött, mintha találkára ment volna, 1911 január 9 kájába és fáradságába nem került vagyonnak megtartására, annál kevésbbé gyarapítására, annak a halálos ítélete már ki van mondva és csak rövid időre van elodázva a végrehajtás. Az ilyen nem tudja megbecsülni a vagyont, mert ismeretlen fogalom előtte az a fáradságos munka, amellyel a mai nagy gazdasági versenyben a vagyont szerezni, megtartani és gyarapítani kell és lehet. így érthető, hogy \áz önérzetességre és takarékosságra sohasem szoktatott magyar birtokos osztályt a századok óta megszokott formák közt találták a legújabb kor gazdasági átalakulásai és nem lévén meg benne a képesség a soha nem szokott verseny küdelmeiben sikerrel résztvenni — elbukott és megteremtette a gúnyosan nevezett típusát a végzett földes- uraknak. : / . A svájci nép és hozzá hasonlóan más iparos és kereskedő államok népességének ősei századokon keresztül kitartó munkával szerezték azt a vagyont, mely most a családok ezrei közt megoszolva, mint tekintélyes nemzeti vagyon szerepel a népek nagy gazdasági versenyében. Az ilyen elődök utódai kétszeresen megtudják becsülni az öröklött vagyont, sőt kötelesség- szerüleg annak növelésére törekszenek. Ez a takarékossági hajlam pedig, párosulva a meglevő vagyon növelésére irányuló munkakedvvel, mindennél nagyobb biztosítéka a nemzeti jólétnek, amely'nélkül állam jelentős szerepet manapság nem képes játszani. A meglévő vagyon megőrzésére és megbecsülésére, valamint a vagyongyűjtésre és takarékosságra való öröklött hajlam hiján jutott és jut mai nap is a magyar birtokos-osztály kezéből a vagyon idegen kezekbe. Azt lehet mondani, hogy az ősi vagyon pazarlása és tékozlása nemcsak kegyelet hiányt jelent az elődök iránt, de egyúttal a legpolitikátlanabb és haza- fiatlanabb bűntény is, mert a nemzeti vagyont tékozolja el és juttatja idegen kézre és minden egyes esetben a nemzet testének fájáról egy gályát, esetleg ágat tör le. Törvényileg kellene elejét venni az ilyen bűnös tékozlásnak, vagy mint mondják, köny- nyelmüségnek, mert ez nem csupán gazdasági, hanem nemzeti, kérdés is. Aki vagyonát könnyelműen pazarolja, az vét önmagán kívül az egyetemes magyar remzet ellen is. Manapság a vagyon az a tényező, ami volt annak előtte a születésből származó rang. A vagyon ad úgy az egyes embernek is, mint a nemzetnek, hatalmat és befolyást. Ugyanaz az ember, aki mint vagyonos ember befolyással bírt és szavának súlya volt, vagyontalanná lévén, egyszerre tapasztalni fogja, hogy reá nézve minden megváltozott és legfeljebb egyéni értéke az, ami neki még súlyt kölcsönöz. Ugyancsak a vagyon ad az egyénnek függetlenséget is, sőt maguknak a nemzeteknek a súlyát és tekintélyét kifelé is emeli. A vagyoni- lag független emberek véleménye és elhatározása mindig önállóbb lehet és elvárható is, hogy az legyen, mint az olyané, aki kénytelen véleijedezett, hallgatózott. Elragadó volt. Kedves. Fiatalos. Szép. Mámoritó. Stefi: Igen... de micsoda baj volt az, amiről... Niki: Micsoda baj ? Hát ez. Egy délután lelopózott, hozzám. Teljes csend volt az egész házban. Én boldogan vártam. Elragadó volt. Nálam volt vagy egy félóiája, amikor egyszerié azt mondja, hogy a hálószobánk ajtaja előtt a folyosón suttognak. Dehogy, — mondom én — ez képzelődés. De igen, — mondja ő — bizonyosan úgy van és halk lépéseket vagy cso- szogást is hall. Nem tudtam megnyugtatni. Fel” áll, kifelé megy, én megyek mögötte, kinyitja az ajtót; az ajtó előtt ott áll az anyám, a két gyerek, az inasom, a portás, a francia kisasszony, a szobalány és a kocsis. Stefi: Nem értem. Hát hogyan ?. . . Niki: Hát igy: — a kocsis észrevette, hogy a pincénk ablakán füst jön ki. Ott ég valami. Szalad a portáshoz. A portás keresi a házvezetőnőt,annál van a kulcs. Az nincs otthon. A pincének van még egy kulcsa, az be ván zárva valami szekrénybe, a szekrény kulcsa a feleségemnél van A portás a szobaleányhoz szalad, a szobaleány be az anyámhoz, az anyám a kis szobában nem találja a feleségemet, azt hiszi, hogy a fiúgyermekeimnél |van. Ott nincs. Siet le a földszintre — mögötte a megijedt gyerekek és a francia kisasszony — és be akar jönni hozzám. Keresi a feleségemet. A méltó- ságos asszony — mondja ez a diszkrét gaz- fickó — bent van a méltoságos urnái, ilyenkor le szokott kozzá jönni, de ő azt hiszi, hogy nem szabad háborgatni; ő azt hiszi, — a diszkrét tökfilkó — hogy a méltoságos ur haragudnék ... A társaság meghökken, meg- állanak, tanácskoznak, éppen be akarnak kopog* tatni, amikor a bezárt ajtó kinyilik és nyolc
