Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-09-15 / 63. szám
Előfizetési ár: F^ész évre . . . . 16 korona. Fél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . . 16 fillér. El>rizet*A**ket és hirdetéseket a kiadó* hivatalon kívül elfogad a Molnár féle könyvnyomda é* papirkereskedé» r.-t. Szekszárdon. Egyet számok ugyanott kapható*. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleton-szám : 18 és ü. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő r*«zes közlemények. Kiadóhivatal ; Vármegye-utca 130 szám. Az előfizetőid pénzek és hirdeté*ek ide küldendők. Néptanítóknak. ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor. Főszerkesztő: Dp. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY Laptulajdonosok a szerkesztők. Az elemi oktatás ingyenességéről szóló törvény végrehajtása. A kulturális és szociális szempontból egyaránt óriási jelentőséggel biró 1908: ALVI. t.-c. életbeléptetése az elemi oktatás ingyenességéről — úgy látszik — igen különös körülmények között fog megtörténni. Ez a törvény — mint ismeretes — 1910. szepiember 1-tól ingyenessé teszi a községi és felekezeti népiskolákban az oktatást s egyszersmind elrendeli, hogy azok, az ily módon elmaradó bevételeikért az állam részéről kárpótlásban részesittessenek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, akit a törvény- hozás megbízott, hogy ezt a törvényt a pénzügyminiszterrel együttesen hajtsa végre, meg ma sem bocsátotta ki az u. n. végrehajtási rendeletet, dacára, hogy a törvénynek már f. hó 1-én életbe kellett lépni Az 1909. december 10-én kibocsátott 150.000 sz. rendelet csakis azokra az esetekre vonatkozik, amelyekben az eddig szedett tan- és felvételi dijak a dijlevél szerint a tanító javadalmának képezték a kiegészítő részét. A miniszter nem nyilatkozott hivatalosan aziránt, hogy a törvény hatálybalépését fel akarja függeszteni; de a tények határozottan ezt mutatják. A lapok közlései szerint a miniszter Arad városához intézett leiratában kijelentette, hogy a törvényt fedezethiány miatt nem hajthatja végre. Pedig hát ez aránylag kevés összeget — a miniszteri indokolás szerint alig 3 millió koronát — igényelne s arra sem történhetik hivatkozás, hogy az e célra szükséges összegek még nincsenek költségvetésileg megszavazva, mert igaz ugyan, hogy a folyó évre költségvetés még nincs, de az 1910: III. t. cikknek, az u. n. indemnity-törvénynek a 2. §-a világosan felhatalmazza a kormányt, hogy az 1909. évi költségvetés keretein tulmenve, »olyan kiadásokat is fedezhessen e törvény hatályának tartama alatt, amelyek időközben alkotott külön törvények vagy törvényes intézkedések folytán fedezendők«. Minket azonban első sorban nem ezek az alkotmányjogi és politikai aggályok érdekelnek e helyen, hanem az a bizonytalan helyzet, amely elé a minisztériumnak ez az eljárása az egyházakat, mint egyik fő iskola- fentartó testületet állította. A törvény világos rendelkezése szerint 1910. szeptember 1-től nem szabad tandijat szedni a közjogi jellegű elemi iskolákban; viszont semmi kilátás nincs arra nézve, hogy az állam az ily módon elmaradó bevételekért a fentartó testületeket rövidesen kárpótolni fogja, pedig ennek az elmaradása — nem is szólva arról az esetről, ahol az a tanító fizetésének képezi kiegészítő részét — komoly zavarokat idézhet elő a ’egtöbb egyház ak a költségvetésébenA helyzet jogi természetének a megítélésére mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy ez az eset lényegesen más, mintha a miniszter a leikészi kongruának vagy az államadóssági kamatoknak afizetését tagadná meg. Itt nem egyesek számára az állam részéről fennálló s esetleg biróilag is érvényesíthető fizetési kötelezettségnek megtagadásáról van szó. Az 1908 : XLVI. t.-c. csak általánosságban mondja ki az államnak a kártalanítási kötelezettségét, de nem állapítja meg a fentartó testületeknek, az egyes konkrét esetekben érvényesíthető követelési jogát. Ennek a megállapítása épen a vallás- és közoktatásügyi miniszternek képezte volna a feladatát. Jelenleg tehát az államnak még egy egyházközséggel szemben sem áll fenn fizetési kötelezettsége, mert a minisztérium passzív magatartása az ilyen kötelezettségek létrejövetelét megakadályozta. A törvény a felekezeti iskolákra vonatkozólag f. hó l én de iure életbelépett, a miniszter ezt semmi módon nem akadályozhatta meg. A törvény egyes rendelkezései azonban, t. i. az- k, amelyek a tandijkár- pótlás fizetésére vonatkoznak, — úgy látszik — de facto nem lógnak érvényesülni. Az a kérdés most már, hogy ez a körülmény mennyibe > befolyásolja a törvény egyéb rendelkezéseinek végrehajtását s általában minő kötelezettséget ró az iskolai fentartó egyházközségekre ? Folyó évi szeptember 1-tól nem volna I szabad tandijat szedni a törvény világos rendelkezése szerint; azok az egyházközsé- | gek azonban, amelyeknek a pénzügyeiben ennek az összegnek az elmaradása zavarokat idézhetne elő, az eddigi tandijakat beszedhetik és pedig azzal a kijelentéssel, hogy amennyiben az állami kártalanítás időközben megérkezik, a beszedett összeg a taníttató szülőknek vissza fog adatni. Ez semmi veszedelmet az iskolára nem jelent. Mert ha a miniszter — ami alig hihető — szigorúan megkövetelné, a tandijkárpótlás elmaradása dacára is az oktatás ingyenességét, a törTARC A. Fekete sor, fehérlapon. . . Fekete sor. fehér lapon, Verseimet lapozgatom, Mennyi emlék, édes álom, Egész éltem itt találom, Rimes sorba, kettős párba Vonul a mxdt fénye, árnya S mintha csodás vörös fénybe Minden kis sor lánggal égne . . . Eg, piroslik —, hogyne égne?: Minden betű : szivem vére ! Bodnár István. Egyröl-másról. — Külföldi levél. — Páris, 1910. szept. 10. A kultúra haladását talán semmi sem mutatja úgy meg, mint a teknika vívmányai. Vegyünk csak szemügyre egy mozdonyt; gondolhatta-e Stephenson, hogy az ő primitiv alkotásából — aminek azt mostan látjuk — óriási, minden távolságot könnyűséggel legyőző, zakatoló «szörnyeteg» lesz. Hatvan, nyolcvan, száz kilométer, mi volt ez az előtti Ma — egv órai utazás csupán. Mintha a mozdony minden kis csöve, hajszál vékonyságú fontos részecskéje egy-egy ideg vagy sejt lenne az emberi agyból. ... Es ahova ez a sok száz, meg ezernyi csőből, srófból más egyéb alkatrészből összetákolt, holtnak gondolt emberi alkotás egyszer behatol, ott megveti lábát a kultúra. A kultúra pedig saját maga készíti elő a jó talajt. Az anyag különbsége csak az eredmény elérésének idejét teszi rövidebbé vagy hosszabbá. És az eredmény közeire jósolja azt az időt, amelyhez «az ember fogja újból megalkotni a világot». Párisban közel van ez az idő. Mert a mai Páris igazán nem egyéb, mint házaknak tömkelegé, azon a helyen, amely a kettős, hármas föld feletti s más egyebütt közlekedő járművek által elfoglalton kívül megmarad. Gőz- és villany által fejlesztett mesterséges erő, ember és állat, viz és levegő természetes ereje mind mind szolgálatában áll a párisiaknak. Az automobilok tízezrei nem teszik fölöslegessé a lovakat, az emeletes villanyosoknak segítségére siet a régi rozoga omnibus. És hogy a forgalom a föld felett, az utcákon nem bonyolítható le, azt a bulevardok és Szajna alatt egyaránt közlekedő metropoliten-villanyosok túltömöttsége bizonyítja. A mozgóváros — ez volna tipikus neve. Ha jól tudom, Wilde nevezte el az élet városának, mert itt mindenki tud élni. Tud és nemcsak akar. Mozgó város, mert mindenki mozog, siet — kenyér után vagy szórakozási vágyának kielégítésére. És amit a kultúra megteremtett, azt most ugyancsak a kultúra előrehaladásával kell — bár nem lerontani — áthidalni. Olyan óriási a forgalom, a város bármely pontján, hogy részben a gyalogjárók, részben a járművek a szer- zsant (rendőr) botjának intésére vagy egy kéz- legyintésére percekig kénytelenek késni, hogy minden összeütközésből származó szerencsétlenséget megkerüljenek. Arról ne is szóljunk, hogy az esteli forgalomnál ügyes ember legyen az, aki gyalog 10—20 percnél előbb átjut az úttest másik oldalára. A városi tanács átérti a forgalom lebonyolítás akadály nélkül való voltának fontosságát. Azonban a városi mérnöki kar semmi módot sem tud, amivel ezt meglehetne teremteni. Fölszólítottak tehát mindenkit, aki hozzáértő : adj egy eszmét, aminek megvalósításával a mai forgalomnak megzavarása nélkül a gyalogjárón föltartóztatás nélküli közlekedés lehetővé lenne és amely minden veszélyt kizár az egyre növekedő jarművi forgalomnál. — Tessék, törjük rajta a fejünket; hátha mi találunk ki valami jót s mienk lesz az igen tekintélyes összeg, amivel az eszmét honorálják. Nem tartom semmiképen sem dicséretesnek azt, ha globtrotteri mivoltot öltve magunkra, leszóljuk minden intézményünket, szokásunkat. De viszont nem osztom azt a nézetet sem, amely tervszerint érvényesíti mindennél az «extra Hungáriám non est vita»-t. Nem tartom kulturális előre haladásunk érdekében, hogy hibáinkat, gyengéinket fedjük, takarjuk és — szóval szépítsük, ügy mondtam ezt valamikor valahol, hogy fordítsunk azon, «hogy mindaz, ami magyar, az a legjobb* és mondjuk igy: «mindaz ami legjobb legyen magyarrá». — És hogy ezt helyesnek találjuk, akkor kímélet nélkül fedjük fel hibáinkat, hogy javíthassunk azokon. Ez a nézetem magyarázza meg a továbbiakat. Vámosit és vidékit egyaránt érdeklik a — gyomorbéli dolgok. Lehet-e jól és az adott viszonyokhoz mérten olcsón étkezni. Mint városban elő ember, nagyon jól tudom ezt a kérdést méltányolni. — És tapasztalásból tuaom, de meg magoknak, sokaknak, mindenkinek a panaszából, is, hogy Budapesten nem lehet. A vaj hamis, a tej fölhigitott, a zöldség romlott, a hús drága. Tessék, most egy lateinernek úgy táplálkoznia, hogy tes'e épségének biztosításával pontosan végezhesse kenyeret megszerző s csaladja fón- tartását biztosiló szellemi munkáját. Budapesten, ha kurta korcsmába megyek is, soványan ét-
