Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-11-03 / 77. szám
•ff »dm9vom „b*’,*. • ' • ■'! 2 Aggodalmat Vkrit bennünk a Szerém- megye kettéhasitására vonatkozó horvát terv is. a vármegye ugyanisa múltban sohasem tartozott Horvátországhoz és ha már 1868-baq Horvát-Szlavonors?.ághoz jutott, hát maradjon meg továbbra is eddigi állapotában. És mit mondjunk a horvátok örökös pénzügyi követeléseire, melyek a magyar kincstár és a magyar adózók rovására évenként milliókra rúgnak Ha Horvát-Szlavon- ország becsülettel ragaszkodnék a kiegyezéshez és elégtelen erőire hivatkozva kérné Magyarország anyagi támogatását, e követelés teljesítése még érthető volna. De Magyarország már eddig is erején felül adózott a magyar-horvát ,.testvériségnek“ és valóban botorság lenne évi 3 — 4 millió koronával többet elvonnunk saját polgárainktól és a horvátoknak adni azért, hogy a horvátok annál jobban gyűlölhessék a magyart és annál jobban küzdhessenek a horvát ,, állameszméért“. De a legnagyobb aggodalmat kelti bennünk az az ,,alkotmányosdi“ törekvés, mely a horvátok soraiban kivétel nélkül megnyilatkozik. Az még érthető, ha a horvátok azt akarják, hogy országgyűlésükben az alkotmányosság és igy a többség elve érvényesüljön. De ez az alkotmányos elv sohase érvényesülhet a mindenkori bán ellen, mert a bán a magyar kormány bizalmi embert és mint ilyennek állása nem függhet a horvát pártok szeszélyétől vagy akaratától, esetleg szavazatától, mert a bán arra van hivatva, hogy a magyar állameszmének érvényt szerezve, — Horvát-Szlavonország kormányzását a fenálló törvények keretében és szellemében vezesse, nem pedig arra, hogy a kiegyezési törvényt megtagadó horvát pártok játéklabdája legyen. Ezt kell a horvát párttöredékekkel megértetni, mi ha sikerül, még minden jóra fordulhat. Ellenkező esetben erősebb kézre lesz szükség Horvát-Szlavonországban, amely ott a magyar állam érdekeit, ha lehet alkotmányosan, ha nem lehet, hát másként, de mindesetre sikeresen képviselje és megvédje. F. M. VÁRMEGYE. — Közigazgatási bizottsági ülés Tolna vármegye közigazgatási bizottsága szokott havi ülését f. hó 9-én tartja meg Apponyi Géza gróf, v. b. t. tanácsos főispán elnöklésével TOLX A VÁRMEGYE és á KÖZÉRDEK Gróf Széchenyi Istvánnak egy ismeretlen levele. A «Pester Lloyd» mult vasárnapi számában, a legnagyobb magyar egy levelének máso latát közli, mely' eddig még nem került nyilvánosságra. A szerkesztőség megjegyzi, hogy a levelet gróf Széchenyi István, mint azt utolsó életéveiben rendesen tenni szokta, valakinek tollba mondhatta s az, Esterházy Bálint gróf, a Metternich uralom alatt petervári osztrák magyar nagykövet hagyatékában találtatott s később Bezerédj Pál vbt. tanácsos birtokába jutott. Hogy a levél kihez Íratott, ismeretlen, félre- ismeretlenül magán hordja azonban Széchenyi szellemének jellegzetességét s eredeti szövegében, melynek végszava nem igen érthető, következőleg hangzik : «Döbling, a téb lydában, 1860 ápril 2. Mondja meg Deáknak és a többi barátoknak, hogy ama hatalmat, melyet a közvélemény fölött gyakorolnak, addig érvényesítsék, mig a vihar oly nagy nem lesz, hogy hangjuk épp úgy nem lesz hallható, amint az én hangomat nem akarták meghallani 1848 ban. Ha nem a birtokos nemesség marad a mozgalom elén, mely a szellemeket uralja, Magyar- ország az emigratio által vérfürdőbe sodortatik, azután el lett volna árulva és eladva. Nem szabad szem elől téveszteni ama tényezőket, melyek már is, a mi tudtunk és akaratunk nélkül működnek és a jobb osztályok kerülésével, a nép oly rétegéhez fordulnak, mely elég vak ahhoz, hogy jog helyett bosszút írjon zászlójukra. Magyarországnak 300 év előtt a Habsburgházzal létrejött összeköttetése talán nem volt szerencsés, azonban szerencsétlen házasságból is származhatnak erőteljes gyermekek, de ha a házasfélén elválnak, egyiknek sincs utóda, nincs jövője. Magyarország csak Ausztriával állhat fenn, német karok között nyomottnak érezheti magát, aszlávokéban azonban föltétlenül agyonnyomatik. Ne ámítsák magukat külső segély reményével. Anglia alkotmánya az én ideálom. Előnye éppen az, hogy idegen szerencsétlenségért nem j vérzik el soha. Nem harcol eszmékért, tisztán csak anyagi előnyökén: és csak saját szabadságát fizeti meg. Rokonszenvének minden frázisa dacára, tényleg sohasem fogja Magyarországot támogatni. Oroszországnak haragjában Ausztriával szemben, se bízzanak. — Elvben egyetértenek, egyet kell érteniök. A nemzetiségi theória Lengyelország határán nem tűrhető. — Ha valaha Oroszországé lesz Konstantinápoly, sebes részeitől megválni és az ő oltalma alatt egy Lengyel- országot fog létesíteni. Akkor más utakat fog követni, mint Ausztria, Ausztria a külfölddel szemben, minden engedményre kész lesz, csakhogy confiictust kerüljön, melynek Magyar- országon telkelés volna a következménye. Min1910 november 3----------------------------------------------------den erejét fogja összegyűjteni, hdgv Magyar- országot, ha harcra kihívja, teljesen elnyomhassa, feloszthassa, néni öt tartományrészre, hanem depártementakra. — Csak azután finis Hungáriáé. Az én tanácsom — ne nevessenek rajta — kiéngeszteles-1847 alapján (mutatis m'ütandtV.) A nélkül, hogy megkisérlenék amaz osztrák császár megalázását, kit mint magyar királyt nagynak akarnak. Deák és társainak jól meg kell fontolniok, hogy a nemzeti óhajoknak lehető és méltányos határokat szabjanak, azután mindenkinek, ha szükséges, ököllel az arcába is, megmondani : Ulterius ne tend« odiis ! Rövid idő múlván az iszapból fognak férfiak felemelkedni, kik a mozgalom élere állani akarnak, mi csak megújulása és veres folytatása lehet az 1848 nak. Nem hazafi az, ki ezt kívánja bevárni ! Magyarország nem 1848 ról dotálodik, hanem 1000-ről. A múltról v üó vezérek nélkül, Magyarország nem a múltjáért fog harcolni, hanem ábránd után, mely erejét, tehetségét kimeríti és Lengyelország sorsával végződik. Hígyjetek egy öreg bolondnak. A bolondok sokszor próféták voltak.» A «Pester Lloyd» szerkesztősége még kijelenti, hogy a levelet, mielőtt azt közölte volna, a budapesti egyetemi könyvtár igazgatójának, Ferenczy Zoltán egyetemi tanárnak véleményezés végett előterjesztette, kinek tekintélye jelen esetben bizonyára meg nem támadható. Hisz Ferenczy tanár Széchenyi gróf irodalmi hagyatékának legjobb ismerője és életrajzának Írója. Ferenczy tanár kijelentette, hogy a levél tényleg Széchenyi gróftól származik. Minden szó, minden sor napnál fényesebben szól mellette. A levél kelte mutatja, hogy hat nappal Széchenyi halála előtt Íratott, minélfogva állíthatni, hogy Széchenyi politikai végrendeletét tartalmazza. — Ferenczy tanár szerint minden gyű ölet, mely- lyel Széchenyi gróf a jelszavak politikusait illette, e levélben is tisztán napfényre kerül: «És ha kell, ököllel az arcba » — Ez az igazi Széchenyi. És ec az egyetlen mondatjelég annak megállapítására, hogy a levél nem apokryph. Ennyit mond a «Pester Lloyd» a kétségtelenül érdekes levélről, amelyhez azonban nekünk is van egy kis megjegyzésünk. Az nevezetesen, hogy ezt a kiválóan becses levél másolatot Bezerédj Pál ő nagymeltósága szívessége folytán Leopold Sándor ur lapunk részére már valami két hóval ezelőtt lefordította s átadta közlés végett, mivel azonban lapunk szerkesztőjének az idegen kézírás s főleg a levél dátuma miatt némi aggályai voltak, Bezerédj Pál ő nagyméltóságához fordult felvilágosításért, ki a levelet az Akadémia főtitkárához küldte be. Mivel a felelet onnan felülről késett, a közléssel mindezideig azért vártunk. Most természetesen örülünk, hogy a levél eredetiségét olyan illetékes férfiú mint Ferenczy Zoltán megállapította, igy semmisem áll útjában, hogy a kétségtelenül nagy érdekességü iratot mi is közreadjuk. E pillanatban jóval előttünk meglátok egy embert, ki mintha kergetődznék, egy utszéli fa mögül kiugrik és a legközelebbi másikhoz, rohan ; innen átcsap a tó melletti vasrácshoz, majd újra egy fához s ekként a gyalogjárót keresztü- kasul cikkázva, felénk közeledik. Hát még ez is tartóztat gondoltam, önkénytelen követve őt tekintetemmel, mikor ez újból a vasrácsot éri és onnan elugorva, rézsut felénk iramlik. Önkénytelen tettem egy lépést előre s igy fedtem előtte a királynét, de ez most úgy tesz, mint aki nagyot botlik, előre lódul és ugyanekkor öklével a királynéhoz sújt. Mintha villám sújtotta volna, hangtalanul hanyatlott hátra a királyné; és én Ielkemet vesztve, egyetlen kétségbeesett kiáltással hajoltam fölébe. Isten atyám ! ha egykor színed előtt állok, számolván a lelkemmel, te megemlékezel e rettenetes pillanatról! A halál minden kinja átvonaglott rajtam s bénult ajkaim helyett, lesújtott lelkem riadozva kiáltott megváltó fiadhoz könyörületért. És ekkor azt hittem, az ég nyílik meg nekem. A királynő fölemelte szemeit, szétnézett, tekintetéből látszott, hogy tiszta öntudatánál var. s aztán támogatásommal lassan fölemelkedett a földről. Egy kocsisember volt ebben segítségemre, áldja meg érte az Isten 1 Csodának tetszett, amint most kiegyenesedve ott állt előttem. Szemei fénylettek, arca kipirult, gyönyörű hajfonatai az eséstől meg- bomladozva, lazán font koszorúként köritették éjét. Kimondhatatlan szép és fenséges volt. Az örömre vált ijedtség elfuladt hangján kérdeztem tőle: Mit érez felséged ? Nem történt baja ? »Nem — felelt mosolyogva — semmi bajom sem történt« ! Hogy abban a megátkozott kézben tőr is volt, e pillanatban sem ő, sem én nem sejtettük. Ezalatt minden oldalról összefutottak az emberek s a brutális támadáson szörnyüködve, részvéttel tudakolták ő felségétől, hogy nem esett-e baja ? Ő a legszívesebb nyájassággal s kinek- kinek a saját nyelvén: németül, franciául, angolul köszönte meg a szívességét, erősítve, hogy semmi baja sincs és szives készséggel engedte meg, hogy beporosodott selyemruháját a kocsis végigkefélje. Eközben odaért a Beau-Rivage portása, ki a kapuból látta a rettenetes jelenetet és sür- getőleg kért, hogy térjünk vissza a hotelbe. — Miért ? — kérdé a királyné, miközben haját igazgatta — hiszen nem történt semmi, inkább siessünk a hajóra. Ezzel, bár haját rendbehozni nem igen sikerült, feltette kalapját, fogta legyezőjét és ernyőjét, a közönségnek nyájasan köszönt és megindultunk. — Mondja, mit akart tulajdonképen ez az ember ? — kérdé útközben. — Melyik, felség, a hotel portása ? — Nem, az a másik, az a rettenetes ember. — Nem tudom, felség, csak azt tudom, hogy egy elvetemült gonosznak kell lennie. — Talán az órámat akarta elvenni ? szólt egy kis gondolkodás után. Frissen, ruganyosán járt mellettem: tartásán nem látszott töröttség, karomat nem fogadta el. Kis idő múlva felém fordult: — Ugye most sápadt vagyok ? — Egy kissé — feleltem — talán az ijedtségtől. Eközben a portás utánunk eredve, mellém került s azt újságolta, hogy a gonosztevőt elfogták. — Mit mond ? — kérdezte a királyné. Felelet közben rápillantva, láttam, hogy arca fájdalmasan elváltozik. Ijedten kértem, hogy mondja meg igazán, mit érez, nincs-e fájdalma s mialatt látszólag könnyen haladt előre, halálos aggodalommal csüngtem minden lépésén. — Azt hiszem, a mellem fáj egy kicsit — szólt — de nem vagyok bizonyos benne. A kikötőbe értünk. A hajóhídon még könnyű lépésekkel jött mellettem, de amint a hajóra léptünk, hirtelen megszédült: »Most a karját 1« tördelte elfúló hangon. Átkaroltam, de nem bírtam fönntartani; fejét a mellemhez szorítva, rogytam térdre a padlón. Orvost! orvost! vizet! kiáltottam a segítségemre siető lakáj felé. A királyné halotthalványan, csukott szemekkel feküdt karjaim között. A lakáj és mások rohanva jöttek a vízzel. Mikor meglocsoltam arcát és halántékát, szemhéjai felnyíltak és én mögöttük ott láttam a halált. Sokszor láttam és most fölismertem a megüvegesedő szemekben. Ez a szörnyű súly, mely mintha a föld alá akarna nyomni, az ő súlya; ez a hidegség, mely a szivemet megdermeszti, az ő hidegsége. Szivszélhüdésre gondoltam. Ekkor egy ur figyelmeztetett, hogy a gép közelében vagyunk és jobb volna a hölgyet a fedélzetre vinni, hol talán magához tér. Két ur segítségével felvittük tehát a fedélzetre és végigfektettük egy pádon. — Orvost, orvost. Nincs orvos a hajón ? — kiáltottam a körülünk állók felé, mire egy ur lépett hozzám és fölajánló a felesége segítségét, ki félig-meddig orvos és ért a betegkezeléshez. Madame Dardelle vizet, eau de colognet hozatott
