Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-09-22 / 65. szám
Előfizetési ár: Egész évre .... 16 korona. Fél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . . 16 fillér. Klotiset*seknt én hirri«té«eket & kia«l.>- hivat&lon kívül elfogad a Molnár féle könyvnyomda én papirkereskedé* r.-l. Szekszárdim. Egyes számok ugyanott kapható*. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleton-szám : 18 és ii. ftaer ke*ztös£g: Bczerédj István-utca S. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítóknak. ha as előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL* Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN« Főinunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY Laptulajdonosok a szerkesztők. Mordeshin. Ez a fekete halál, — ha úgy tetszik — a sárga halál, a lóiéra indiai, törvényes neve. Nem is olyan régen, 1830 előtt még ismeretlen volt az európai földeken. Arról sem tudunk, hogy 1817 előtt járt-e már ez a rettenetes betegség az emberek között s j pedig, ha járt, merre vágott magának széles, nagy utat az ember-vetések között. S a természet kutatója szomorúsággal gondolhat arra, hogy azt se tudja, honnan, mikor termettek erre a földre ennek a borzalmas betegségnek katonái. Azok a parányi éló lények, amelyeket csak a tudós tud láthatóvá tenni eszközeivel. Azok a gyenge, de bámulni való bakterium-egyének, amelyek közül vegyi szerének egyetlen cseppjével milliót meg milliót tehet tönkre az ember s amelynek mégis — volt már rá eset — egyetlen város területén 200,000 embert betegitettek meg s azok közül 80,000-nél többet vittek a halál útjára. Vibrio cholerae asiaticae. Aki először látta őket: legerősebb ellenfelüknek, a nagy fölfedező Koch Róbertnek is talán ez a paradoxikus gondolat juthatott eszébe, amikor ilyen arisztokratikus hármas névre keresztelte ezeket a nyomorult parányokat. Az orvos-história csak annyit tud mondani a múltról, hogy a Gangesz és Brama- putra deltájánál volt a kolera első aratása. A baktériumok melegágya — több, mint bizonyos — India volt, a meleg, esős, mocsaras India. Talán a Pendsab, a dsun- gelek. S azután elterjedtek időnként ezek a baktériumok az egész kerek földön. Mert az ember vágyainak kielégítésére jár-kel nyu- gatról-keletre, pólustól-aequatorig. Viszi és hozza a maga és társai számára a betegségeket. A >fertőzö betegségeket«:, az emberieket, ragadósakat. E betegségek fellépése sporadikus, ha itt-ott van egy-egy beteg Endémiás, ha valahol állandóan több beteg van, epidémiás, ha egy-két földrész, vagy akár az egész föld egész, vagy legalább is jó nagy darab területén el van terjedve a betegség. A mi koleráink elterjedését pandémiá- soknak mondják az orvosok. S eddig 7-et számoltak össze. S e szerint a 7-ik pandémia 1902-ben keletkezett. Sót, amint látjuk, épen most, egyre jobban fenyeget. Legutoljára 1902-ben jött ki Indiából a kolera. Isteniinádó zarándokok vitték Mekkába, a inohamedánus szent helyre s innen tovább vitték Egyptomba az Egyptomból jött ájtatosak. 1903-ban Mekkáiéi már messze járó kört irt le a betegség. Syria, Palesztina lett fertőzött. Azután Kis-Ázsia, a Fekete-tenger melléke köröskörül. Azután 1904-ben Oroszország déli része, azután Olaszország és most 1910-ben Magyarország, főleg pedig a dunamenti rész. És most itt van. Rendre meg akarja látogatni a dunamenti városokat és falvakat, hogy azután tovább hurcolják a dunamentiek az országban szerteszét. A hogyan én sejtem, ha nem vigyázunk, lesz részünk emberhalálban. Mert a megbetegedetteknek majdnem fele a halál fia lesz, a csúf hindu halálé. Pedig majdnem merőben igaz annak a profeszornak szava, aki azt mondta egyszer, hogy a kolerát az kapja meg csak, aki akarja. S valóban úgy van, aki nem akarja, erősíti nem akarja megkapni ezt a betegséget, hát nem is kapja meg. Mert a védekezés teljes tökéletességgel végrehajtható. Mert tőlünk függ, hogy a szájunkba tegyük-e ezt a betegséget, vagy nem. A szó-szoros értelmében a szánkba, Mert csak a fertőzött étellel-itallal, kézzel, eszközökkel kerül szánkba s onnan a testünkbe a |kolera-bakteriumok milliárdnyi serege. Másképen nem. Tehát egyetlen mondatba leirható a védekezés módja. Minden, de minden, amit a szánkba beleteszünk, kolera-bakteriummentes fér töt lenitett legyen. Ennyi az egész. A fertőtlenítés módjairól sokat írtak már könyvekben, újságokban, hirdetésekben, mindenütt. Aki ember még akad, hogy nem tudja, tanulja meg most. Pipaszárat, csutorát, fogpiszkálót, cigarettaszopókát, kést, villát, kanalat, poharat s ha van, minden más szájba — szájhoz való eszközt tisztítani, erősen, alaposan tisztítani kell. A 100 fokos viz azonnal megöli a kolera baktériumát. Az 50 fokos egy óra alatt, a 80 fokos 5 perc alatt, napfény, szárazság egy óra alatt. Az l°/o'os karbolsav igen rövid idő alatt végez velük, az l°/00-es szublimát oldat is pár másodperc alatt. Ruhanernüek- ben s mi más soktéle tárgyon, ha el-, ki nem száradnak hetekig elélnek e baktériumok, kutvizben, tengervízben, folyóvízben szintén ; bizonyos (nem savas) rothadó anyagokon, gyümölcsön s más ételnemüeken napokig. Az erős lug, a citromsavas, kárbolsavas, sósavas oldatok hamar pusztítják, általában a savas oldatok halálát okozzák ezeknek a baktériumoknak. Be rettenetes betegség is ez a kolera. Hányás, fázás, bélkorgás, arcok, ajkak, körmök elkékülése, rekedség, forróság, zugó fül, szomjúság, gyenge érverés, izmok kegyetlen fájdalmu összehúzódása, görcse s azután a — halál. Pedig az a baktérium nem fertőz minket se bőrön, se seben át, se a beszivott levegővel. Csak avval — mondom — amit a szánkba teszünk. Együnk hát jól megsütött, jól megfőzött, friss, könnyen emészthető ételeket. A gyümölcsöt is főzve, sütve, a kenyeret jól megpirítva s ihatunk felforralt s a lehűlés után fertőzéstől "nagyon jól őrzött vizet. Egy TARCA. A sárközi gyermekek. Hégi dolog, hogy a mai gyermek nem a régi többé, az iskola padjain bóbiskoló, tintától maszatos ujju nebulók, tágranyitott szemeikkel másképen tekintgetnek szét a nagyvilágba, mint a nagyapáink, az apáink és fiatalságunkban mi magunk. Erről tár fel mélységeket egy csomó színes, káprázatos papírlapon az »Iparművészeti Muzeum.« Pontozott, négyszöges és körzőkkel kimért iskolás rajzlapok még ma is abroncsszerüleg szorítják össze a látásunkat és itt ezen a kiállításon a maga erejéből, a maga bő és mesebeli fantáziájával szabadjára lépeget a rajz országában egy séreg fővárosi gyermek. A pesti utcán élnek, aszfalton, falak között és szobákból, emeletekből, iskolás levegőből akkor bugyog föl belőlük a lélek, amikor eléjük teszik tanítóik a papírlapot. Magas kapuk tárulnak szét, gagyogó gyermeki ösztönök, képzelődések kelnek fel és frissen vágtatnak előttünk. Kakassarkon forgó várak épülnek, apró emberkék kirügyező éleményei szegeződnek le plaj- básszal, piros, - lila, sárga festékekkel a papirosokra. Az iskola vissza akarja csinálni a rajzta- nitásban, amit vétett az iskola és bemutatja ezer és ezer lapon, hogyan sikerült ez a főváros néhány intézetében az uj tantervvel, amely gyermek-ösztönöket, gazdagon patakzó naivságokat, legszebb művész-készségeket nem pusztít ki kicsi lelkekből. Mig ezek mellett bizonykodik : a kiállítás, Ács Lipót, egy szekszárdi tanár, i összeszedett valahonnan a Sárköz vidékéről 1 őcsényi és nyéki paraszt szülők iskolásgyermekeitől egy garmada rajzot. És a sárközi parasztlányok, Paprikás Örzsi és pajtásai a gyermek-kiállításon olyan művészi szenzációt hoztak, amilyen régen nem termett az Iparművészeti Múzeumban, másutt sem, és ami sokkal többet jelent gondolkozó embereknek, mint a Műcsarnok képekkel tömött szobái és mint az a művészet, amit ezek magukkal adnak. Szek- szárd környékén magyar földön, paraszti tudatlanságban rajzolni kezd egy csomó gyermek és amint sokszínű, tarka rokolyás és főkötős menyecskék kerülnek elő a papirra, amint gyermekes játszókedvvel megszületnek csodálatos szőnyegtervek, dekorációk, beszegések, nemcsak azt bizonyítják, amit az egész kiállítás harsogni akar, hogy vége legyen a régi módi fantázia- kínzásnak, hanem egy magyar Kalotaszeget tesz a magyar közönség elé. Azért Kai otaszeget, mert ez él úgy a magyar közönség szemében, mint a nép-művészet termő és szűz vidéke, ahonnan felpatakzin az ősi magyar művészi készség. A sárközi leányok keze finom vonalakkal indul el egy-egy nénémasszony alakjának megfestésére. A festék színes papírokból oldott lé, a ceruza is krajcáros, törékeny jószág lehet és mégis úgy futnak, kanyarognak s a végtelenségbe fonódnak grafit hegyökkel a papiron, mintha öntudatos, nagy művészek cselekednének velük. A sárközi gyermekek játékból csi- nálódott, öntudatlan művészi rajzai olyan velük termett, fajban leledző, miliőből kialakult és századok szükségszerűségével fejlődött mü- ! vészi kultúrát bukkantanak fel ott a dunaparti zárt kis községekben, amilyenhez hasonló idáig alig akadt Magyarországon. Csodálatos fejlett művészi tehetséget apró gyermekekben, aKik szin ábrándokban élnek, finom vonal ritmusoknak a kifejezői, birtokában vannak olyan festői önmaganevelésnek és ízlésnek, amilyenre akadémiák nem tudnak kikészíteni. A sárközi leánykák csodálatos rajzai egy uj kincses vidékét nyitják meg a magyar népművészetnek. Hogyan került oda, a félreeső helyre ez a gazdagság, csaknem rejtély, hanem ott van s kár lenne, nagy kár, ha valami hivatalos akció ügyetlenül letéritené őket szép, naiv utaikról. Mert ott lent Szekszárd környékén az a rajzzal játszadozó néhány parasztleány nem a közönséges és hétköznapi gyermek-idők munkáit hozza. Sokkal többet, megdöbbentő gazdagságú dolgokat, melyek egy művészetben kulturálódott kicsiny töredék magyar fajtának a képességeit dobják fel, egy művészetre való rátermettséget, melyben csak úgy tudunk gyönyörködni, mint a magasra fejlődött perzsa, vagy koreai, vagy a kínai ősi művészet dokumentumaiban. A sárközi gyermekek rajzaiban nyomok vannak, amelyek a népművészet evolúcióját mutatják és ősiségét a magyar népmü. vészeinek. („FYÍáj“
