Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-04-14 / 18. szám
XX. (VI.) évfolyam 18. szám Szekszárdi, 1910 április 14. TOLNAVARMEGyE és a KÖZÉRDEK Előfizetési ár: Egész évre . .16 korona Fél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . . 16 fillér ElöÄzet*neket hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad a Molnár féle könyvnyomda papirkereskedóa r.-t. 8zekt>/árdoB. Egyes számok ugyanott kaphatód POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi telefon-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali telefon-szám : 18 és il. Szerkeaztöség : Bezerédj lstván-utca 5. szám. ]<le küldendők a lapot érdeklő ö«sze* közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek «'-s hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak. ha ux elő özet őst egész évre előre beküldik. 8 kor. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL« Felelős szerkesztő BODNAR ISTVÁN* Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY Laptulajdonosok a szerkesztők. _______________________________l____________ _____________ __ _ _____ ____ Vá lasztás előtt. Irta: Herczeg Ferencz. Nem vagyok vérbeli pártpolitikus és azt tartom, hogy a politikában az ember ! a fontos, nem a programm. Ezt igy értem: a művelt, jellemes és önzetlen politikust, j ha egyénként más politikai hitet vall is, j mint vallók én, nagyobb nemzeti értéknek tartom, mint a tudatlan, gyönge vagy önző embert, még ha az utóbbi egy meggyőződésen van is velem. Kossuth Lajos élete nagyobb politikai tőkéje a nemzetnek, mint akár száz Deákpárti politikusé, jómagáméval együtt: viszont | Deák Ferencz nagyobb hasznára volt az 1 országnak, mint lehetsz te, kedves felebarátom, század magaddal, akármilyen elvhü negyvennyolcasok vagytok is. Ha a képviselőház padjait csupa Deák és Kossuth szabású férfival lehetne megtölteni, akkor Magyarország hamarosan erős és tisztelt országgá lenne, bármelyik politikai felekezet kerülne is többségre. Mert az ember fontosabb, mint a programm. Nagy ha;, sok bajunk közepett talán a legnagyobb, hogy újabban nem tiszteljük politikai ellenfeleinkben az ember értékét és méltóságát. — A pártszenvedély ellenségeket csinált az ellenfelekből, egyedül üdvözítő dogmát a sebbel-lobbal összetákolt pártprogrammból, az alkotmányos küzdelem pedig magyarok irtóháborujává fajult, melyben minden fegyver jó, a kutinérgezés is. Nem érdemes azon vitatkozni, hogy kit terhel ezért felelősség, valószínű, hogy többé-kevésbbé mindannyian bűnösök vagyunk a magyar harci szokások szégyenletes elfajulásában, de bizonyos, hogy a magunk kegyetlensége a legnagyobb veszedelem, mely az országot; ma fényt geti. Veszedelem kifelé és befelé. Kifelé lejáratja az ország védelmére hivatott erős embereinket és megnyitja határainkat. Befelé pedig ? Ahol a férfi tisztességét politikai programmja és nem egyéni derekassága után mérik, ott természetszerűen gyöngy dolga van az elvtelei karriercsinálónak. A karriercsináló köntösként veszi magára az elvek zászlóját, mely betakar minden gyöngeséget, sebet és mocskot, mely hatalmas emberek rokonszenvét és becsületes tiszteletét vonzza feleje. Bevallom, — bár meglehet, hogy itt magam is beleesem a zenvedélyesség bűnébe — hogy nekem gyanús minden politikus, aki a maga tekintélyét a pártja programijára akarja fölépíteni. Nem a prog- raminnak kell az embert, hanem az embernek kell a programmot fölemelni és megvédeni. És gyanús minden politikus, aki túlságosan hangoztatja a maga hazafi voltát. A leggyanusabb pedig az, aki könnyűszerrel az ajkára veszi a haza ,rnló szót. Pedig ez a két rettenetes súlyú szó: «a hazafi és hazaáruló» — úgy röpködött az elmúlt országgyűlés egén, mint hópelyhek a téli viharban. Most megint visszhangzik az ország a politikai fegyverkezés zajától. Jó volna, üdvös volna, ha gyorsan ellobbanó életünk indulatai közepette egy kis elmélyedésre fordítanánk időt. Honnan jövünk, hová megyünk? A sötétségből a világosság felé. Merre van a világosság? A gyűlölet mérges posványán keresztül nem vezet az igazi ut. Ez az elgyötrődött zarándoknép akkor fog csak célhoz érni, ha becsületes férfiak kalauzolják. A napi politika nyelvén szólva: az ország í boldogulni fog, ha a magyar képviselőhöz müveit, tisztes és önzetlen férfiak gyülekező helye lesz, legyenek azok bár milyen pártiak. Az ilyen férfit a harc hevében is kötelezik a tisztesség szabályai. — Ha fegyvert emel ellenfelére, eszébe fog jutni, hogy az : embertársa és honfitársa. Ha pedig végig- küzdötte alkotmányos harcát, mint győztes vagy legyőzött, tiszta szívvel fog kezet nyújthatni ellenfelének. Az anyákhoz és apákhoz. Irta: Rákosi Jenő. Az újabb kor legnagyobb és legdicsőbb vívmánya az, hogy az értékek benne helyet cseréltek. Régen az arany és ezüst, a drágakő, a selyem és bársony és a pénz minden neme és az anyagi érték ezer formája volt emberi felfogás szerint a gazdagság fogalma. Az egyesek ma is ezek után az értékek után futnak káros versenyben. Az összesség sem hanyagolhatja el az anyagi javak e tömegét. De immár ott trónol a legvilágosabb elmékben a megismerés, hogy a nemzetnek legdrágább kincse, legértékesebb vagyona, legfőbb ereje az ember anyaga. Minden mozgalomnak tehát, amelyet eddig humanitáriusnak tartottunk, óriási gazdasági jelentősége van. A közoktatás- ügyé, a közegészségé és mind az, ami az embertőke gyarapítását és magjavitását _____TÁRCA. Gyarmathy Zsigáné. Meghalt! Nyögik búsan a vén hegyek, «Havasok alján» száz panasz fakad... Színes tolla: festő ecsetje volt, Nekünk gyönyör és ott — kenyórdarab ! Kalotaszeg mély gyászba elborul, Nem selyemmel, gyönggyel hímeznek ott; Száz varrottas patyolat-fehérjén : Ezer könny hagy most, mély, tartós nyomot... Bodnár István. A sárközi népművészetről. — Irta ÁCS Lipót. — Rég meghaladott álláspont azon állítás, hogy a művészet fényűzés es csak azoknak való, kiknek erre pénzük van. Ma már elismerik, hogy a szépség iránti érzék minden egész séges ember lényeges alkotó része és hogy ennek az érzéknek a fejlesztése fontos kulturális érdek. Hogy bizonyos fokú művészi érzék minden emberrel veleszületett képesség, azt úgy a történelem előtti kor primitiv emberiségnek ránk maradt emlékei bizonyítják, mint azon ma élő néptörzsek, amelyek még természeti állapotban vannak. A kőkori vagy bronzkori ember nemcsak olyan eszközöket formál, amelyek szükséglete céljainak leginkább megfelelnek, hanem a legváltozatosabb formát is adja nekik. Alakitó képességét nem elégíti az az egyetlen cél, hogy eszköze csak célszerű legyen, hanem igyekszik neki tetszetős formát is adni. Polinézia vagy Afrika ma élő primitiv népeinek eszközeiben is ugyanazt észleljük. Az edénynek nemcsak másmás formát adnak, hanem különböző módon díszítik is azt, lándzsájukat a legváltozatosabban kifaragják, testüket tetoválják, ajkukba, orrukba, fülükbe csont- vagy fadarabot szúrnak stb. Legdiszesebb a törzsfőnök. Mit bizonyítanak mindezek ? Azt, hogy a műveltség legalacsonyabb fokán álló népek is törekszenek a szépre. Első sorban a szükség az, amely a népeket a különböző eszközök készítésére ösztönözte. Ezen tény mellett bizonyít azon körülmény, hogy az egyes népeknél mindig a földrajzi fekvés határozta meg az illető vidék háziiparát is. Az alföldi vagy folyómenti lakosok egészen más háziiparral bírnak, más irányban müvész- kednek, mint a felföld lakosai. Ezen természeti törvény Sárközünk népművészetére is rányomta bélyeget. Régi foglalkozása, vizközi földrajzi helyzeténél fogva, túlnyomóan allattenyésztes és halászat volt. Az egykor szabályozatlan DunaésSárviz kiöntései, melyek az év legnagyobb részében viz alatt tartották az egész területet, a rengeteg nádasok, kákás és zsombékos helyek, a számtalan viz- fokok és kobolyák a halászatra kedvezők voltak. Ezen vízjárások közt elterülő magaslatok pedig buja füvet teremve, az állattenyésztésre — főleg a ló és szarvasmarha tenyésztésre — voltak alkalmasak. Ősi világ járta még akkor, mintegy az ősmagyarokéval rokon. Az ezen időkből való dalaik is e romantikus és patriarkális életet festik. így pl-: Féfeküdtem tejesszög-i halomra, Onnan nézők szét legelő barmomra, Ergye ruzsám, téritsd meg a legelsőt, Mert elveszti az ezüstős csöngettyüt. Vagy : Elejbe, elejbe! szilaj ló elejbe! Hogy be ne szaladjon a virágos kertbe. Megkötöm lovamat diófa ágáhó', Letőszöm kalapom oda, két lábáhd’, Lehajtom fejemet a ruzsám ölébe, Hullajtom könnyemet selyöm kötőjébe. Az előbb vázoltakból kitűnik, hogy szántóföldjük rendkivül kevés volt, éppen hogy csak a legszükségesebb kenyérre való termett. Ilyen körülmények között a férfiak pásztor- és halászéletet éltek, az asszonyok meg otthon a főzésen kívül ráértek a fonás-szövés, varrás, és hímzésre. így fejlődött a Sárközben a női kézimunka igazi művészi értékű háziiparrá. A Duna és Sárvíz szabályozásával megszűntek a kiöntések és vízállások. Vége lett a nádasok világának és vége lett az állattenyésztésnek és halászatnak. Nagy területek szabadultak föl az árterületből es lettek szép • szántóföldekké. A nép, ősi birtoka lévén a rengeteg árterület, ezt maga között felosztotta. Természetes, hogy a nagyobb birtokok műveléséhez már több dolgos kézre volt szükség s igy lassanként az asszonynépet is bele kellett a gazdálkodásba vonni. Ennek azután az volt a következménye, hogy az asszonynép most már inkább a föld- és szőlőművelés és az ez által megszaporodott házimunka körül — mintsem a fehérnemű díszesebb megmunkálása körül foglalatoskodik. Ennek a változásnak előidéző okához még hozzá kell vennünk azt az általános közművelődési vonást is, hogy az árterületeknek hozzáférhetővé tétele után a közlekedési viszonyok is
