Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-04-14 / 18. szám
2 TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1910 április 14. mely minden alakjában az emberanyagot védi ebben a sok külső és belső ellenségtől tépett országban, a melynek legújabb alkotása a Gyermekszanatórium. A Gyermekliga szárnyai alá szedi az elhagyott, a züllött, a védetlen gyermek- világot, hogy megmentse az országnak. A Gyermekszanatórium Egyesület a beteg gyermekeknek vet ágyat, nyújt segítséget és rendel ápolót, hogy megmentse az életnek. Társadalmunk jeles és önzetlen vezér- léríiai állanak ez akotás élen és küldik ki hivó, kérő, buzdító szavukat a nemzet társadalmához. Szegény és gazdag, aki meghallod, nyisd ki elejbe a szivedet. Nincs a világon irgalmasság szebb 2és meghatóbb, mint, amely a beteg gyermek ágya fölé hajlik. Te, akit az Isten gyermekekkel áldott meg, jer és segíts és ezzel háláld meg a gondviselésnek azt, hogy képes vagy a magad gyermekéről gondoskodni anyai, apai szived boldogságára. Te, akitől a sors megtagadta a gyermek örömét, jer és segíts épen ezért. Mert meg vagy kiméivé attól a pokoltól, mely az elhagyott, szegény züllő szivet oly iszonyúan sanyargatja: attól, hogy nem képes beteg gyermekéről gondoskodni. Gyertek mind, akik ezt olvassátok, meggondolván, hogy az Isten munkáját végzitek; meggondolván, hogy a nemzet beteg gyermekeiről veszitek le a szenvedést. Mily fenséges látvány: a társadalom páros viadalban a köztünk orvszándékkal bujkáló halállal. Nem fogjuk legyőzni, mert a földön nincsen halhatatlan semmi és senki, csak épen egymaga a halál. De szembe szállunk e rémmel és nem engedjük, hogy szövetségben a szegénységgel, a nyomorral, a könnyelműséggel, könnyű prédához jusson. Akit lehet, ahol lehet, ahányat lehet sápadt kicsinyeink ,^özül kiragadjuk kegyetlenül fojtogató csontos kezéből: ez a szegény gyermekek szanatóriumának isteni hivatása. * A gróf Zichy János vall. és közokt. miniszter kormányzósága alatt álló ,,Országos Gyermekszanatórium Egyesület“ központi irodája Budapest, Dohány-utca 39. szám alatt van. A tagok kötelezettségei a kővetkezők : a) a rendes tag három évre 5 korona évi tagdijat tizet; b) pártoló tag, aki egyszersmindenkorra legalább 100 koronát ad ; c) az alapitó tag legalább 1000 korona alapítványt tesz s ezt legfeljebb 5 év alatt befizeti; d) örökalapitó az, ki legalább 5000 koronával járul az egyesület céljaihoz és ez összeget legalább 5 év alatt befizeti; e) ágyalapitó tag az, ki legalább 10.000 (tízezer) korona alapítványt tesz. Az ágyalapitó jogosítva van abban a szanatóriumban, melynél ágyalapitványát tette, egy ágyat évenkint díjtalanul az általa ajánlott beteg számára igénybe venni. — Az alapítványok gróf Zichy János kormányzó címére is Budapest, Vas-utca 10. sz intézhetők, Adományokat lapunk szerkesztősége is elfogad. VÁRMEGYE. — A közigazgatási bizottság ülése. Tolnavármegye közigazgatasi bizottsági ülése f. hó 13-án d. e. 9 órakor tartotta április havi ülését, Apponyi Géza gróf főispán vbt. tanácsos elnöklése alatt. Jelen voltak: Simontsits Elemér alispán, Forster Zoltán főjegyző, Kurtz Vilmos árvaszéki elnök, Fink Kálmán kir. tanácsos, pénzügyigazgató, IJragits Imre dr. tiszti főorvos, Kiss Ernő dr. tisztt ügyész, Nagy Béla helyettes tanfelügyelő, Alacs Zoltán műszaki tanácsos, Sass Kászló közgazdasági előadó, Szabó Károly, Jeszenszky Andor, Török Béla, Fekete Ágoston, Kovács Sebestyén Endre, Széchenyi Sándor gróf vbt. tanácsos, Bernrieder József, Bernrieder János, Fischer Imre kir. ügyész. Elmaradásukat^ kimentették : Perczel Dezső vbt, tanácsos és Orffy Lajos. A főbb határozatokból adjuk a következőket : Az ülés megnyitása után a főispán az ujonan választott tiszti ügyészt: Kiss Ernő drt. örömmel és szívélyesen üdvözölte, hasonlókép az ujonan kinevezett Drágíts Imre dr. tiszti főorvost, azon meggyőződésének adva kifejezést, hogy kipróbált képességeiket és nagy szaktudását a vármegye érdekei és a közegészségügy szolgálatára fogja kifejteni. A bizottság a főispán e kijelentéseit örvendetes tudomásul vette. Özvegy Landauer Józsefné mohácsi gőzmalomtulajdonos és Steiner Dániel paksi lakos ügyében ez utóbbi a kihágás vádja alól felmentetett, az előbbi ellen pedig a hozott I. fokú ítélet megsemmisittetett. Ugyancsak fel- mentetott a kihágás vádja és következményeinek terhe alól özvegy Spitzer Vilmosné paksi lakos. Kovács György bölcskei lakos fölebbezése elutasittatott. Péter Bence György Prantner szekszárdi lakos mezőrendőri ügyében az I. fokú ítélet helyben hagyatott. A mórágyi körorvos részére helyi pótlék engedélyezése ügyében előterjesztés tétetik a belügyminiszterhez. Szekszárd város polgármestere a rendőr- kapitány fegyelmi ügyének közvetlen a belügy- minisztorhez történt felterjesztéseért igazoló jelentéstételre hivatott fel. szolgálja, elsősorban közgazdasági szolgálat. Hiszen a vésőnek, a kalapácsnak, a tolinak és az ekeszarvának is az ad nagyobb értéket, hogy hányán forgatják és kik veszik kezükbe. Az ember teszi becsessé az anyagot, nem megfordítva. Az ököritói rémes katasztrófának isszonyusága épen abban rejlik, hogy nem a gazda veszítette el birtokát, hanem a föld veszítette el gazdáját. Iparkodás, munka, takarékosság, okosság minden elvesztett értéket vissza tud szerezni. De a legáldottabb föld sem képes az elvesztett gazdát, az elpusztult embert életre kelteni. A kezdetlegesen összerótt vityiló kastélylyá nő a szorgalmas ember kezében ; a legfényesebb vár összeomlik, ha az ember kipusztul belőle. Az utolsó tiz év magyar államférfiai e megismerések alapján oly munkát indítottak meg, a melylyel Magyarországot a civilizáció élére állították. Az ember s főleg a gyermek-védelem oly szervezetet nyert hazánkban, melynek szinte mondhatnám, csodájára járnak a nyugati társadalmak vezéralakjai. Ki merné tagadni, hogy Magyar- ország jövendőjének a kérdése a magyarság hatalmas és ellentállhatatlan kifejlődése. Nincs ennél nemzetibb, nincsen függetlenségibb politika. De sőt nemcsak Magyar- ország históriai nagyságának helyreállítása fordul meg ezen a kérdésén, hanem Európa keleti részének békéje, művelődése, biztossága és virágzása is. Mert a Duna-Tisza hatalmas völgyében, a Kárpátok gyönyörű koszorújában nincsen egyetlen faj sem, amelyre egy birodalmi szervezet biztosan támaszkodhatnék, kizárólag csak a magyar. Abban a pillanatban, a midőn e fajnak számbeli, műveltségi és vagyoni ereje megtöretnék a sors csapásai alatt oly mértékig, hogy le kellene mondania vezénylő és egy- I ségba kapcsoló hivatásáról: abban a pillanatban a fajok ádáz versenygése és visszavonása ütné fel hydrafejét. A bomlást külső hatalom ideig-óráig fentarthatná, de csak a szabadság árán, csak az autokrácia vaskezével. Minthogy pedig az ily hatalomnak semmi etikai célja nem volna hatalmi érdekén kívül, hovabamarább meg kellene őrlődnie s ez a gyönyörű, az Isten által is egységesnek teremtett ország, prédája lenne préda- keresőknek és széttagoltatnék s latrok osztozkodnának Krisztus urunk e ragyogó, számunkra kiterített köntösén, melynek amig mi itt vagyunk, Magyarország a neve. Ez a jelentősége annak a mozgalomak, változtak. Az utak az évnek sokkal nagyobb részében lévén használhatók, bejutott a kereskedelem a Sárközbe és ezzel egyúttal a külföldi gyáripar is. Ennek a nép szükségleteihez és ízléséhez nagyon is szorosan alkalmazkodó hitvány, de olcsó termékei lassanként szükebb területekre szorították a sok időt és nagy fáradságot igénylő népi művészetet. Így aztán lassan-lassan elvész a népiélek nem egy zamatos megnyilvánulása, nem szövi- fonja, nem festi székre, lócára, menyasszonyi ládára a magyar stil annyi kedves motívumát. Úgy, hogy ma már majdnem csak a múltban létezett sárközi népművészetről beszélhetünk. Pedig az emberrel vele született alkotó ösztön és e vidék népének magasfokú intellektusa kiváló értékű háziipart teremtett. Fájdalommal látjuk azonban, hogy ez az ösztön a fent említett okoknál fogva és a teljes gondo- zatlanság miatt mintha kihalófélben volna. Látjuk, mint lazulnak az ősi erkölcsök, halványulnak a múltak emlékei, elsorvadnak a hagyományok, kallódik az ősök öröké. Elvész itt is ép- ügy, mint másutt a néplélek egész zamatos tartalma. Ami megmarad belőle, annak fajdalom, majd csak a neve lesz — Sárköz. Pedig mennyi formakincs, mennyi kedves, bájos művészi naivitás csillamlik ezen népművészeti alkotásokból! S midőn ezen már- már csak amuzeum polcain található alkotásokat látjuk, elszomorodva gondolunk arra, hogy miért nem ápoljuk a nép ezen Istenadta tehetségét. miért engedjük, hogy ezen a nép morális és gazdasági életére egyaránt nagy befolyást gyakorló tevékenység lassacskán a múlté legyen! A nép e termékeinek forrása ugyanott keresendő, hol síró, vigadó dalai fakadnak és igazán kétségbe kellene esnünk még azon gondolatra is, hogy e forrás valaha elapadhasson. A Sárköz sok kedves és poet(kus viseletbeli szokása már a múlté. így a színben és vonalban meglepő tökéletességű biborvégek, jegykendők, gábőca- és rececsipkék már csak a múlt szépségeiről regélnek. Azokból a népviseleti tárgyakból, melyeket régen maguk varrtak és hímeztek, ma már csak az egy menyecske-jelvényt — a fekete fátyolra varrt himes fokötöt — viselik. Ezek készítésével azonban csak néhány u. n. varróasszony foglalatoskodik. Bámulatos gazdag fantáziáról és kombináló képességről tesznek tanúságot e mesés finoman hímzett holmik. Garmadával eszelnek ki újabb és újabb motívumokat és e diszitő elemek uj csoportosítását. Ezen darabok közül nem egy a techntkai kivitel és kompozíció szempontjából a népies ipar valóságos remeke és külömb ízlést mutat, mint sok drága pénzen vásárolt üzleti csipke. A Sárköz művészetének tanulmányozása közben e sorok Írója egy rendkívül érdekes, kedves és a maga nemében talán egész Európában unikumszámba menő szokást észlelt. Az iskolába járó kis Évikék, Judikák és Sárikák megajándékozzák egymást önmaguk által készített kis rajzokkal. (Megjegyzem, hogy ezek a rajzok teljesen ösztönszerüek, mert az iskolában nem tanulnak rajzolni.) E kis rajzok valóságos tárházai a legeredetibb diszitő formáknak, figurális rajzokban pedig viseletűk minden részét tüntetik fel. Ott látjuk a menyecske hajviseletét, a kis-, közép- és nagy bársonyt, a »himes főkötőt«, a lelógó csafrugot és gazdag I pántlikázást... A ruha szabása és ornamentációja pedig a legélénkebb szín- és vonal megfigyelésről tesz tanúságot. Mint rendkívül érdekes körülményt fel kell említenem, hogy a fiuk ép úgy nem készítenek ilyen rajzokat, mint ahogy a Sárköz népművészeti alkotásai is majdnem kizárólagosan nők kézimunkája. S ez természetes is. E vidék földrajzi fekvése a kereskedelmet távol tartva, az asszonyokat rávitte, hogy ruházatuk legtöbb részét önmaguk készítsék. A kis lányok természetszerűen édes anyjuk, illetve a nők környezetében élve, festői ruházátuk minden esinyját-binját korán megtanulták, a háziipar technikáját pedig már a legzsengébb korban elsajátították. Ez aztán megtelitette fantáziájukat és szépérzéküket is bámulatosan kifejlesztette. A fiukban pedig, — korán kikerülve édes apjuk mellé a szabadba — mindez nem fejlődhetett ki s igy kéziügyességük, szinérzékük és fantáziájuk minimális maradt. Látva ezt a rengeteg formakincset és magasfoku intellektust, mintegy önmagától kínálkozott mindennek gyakorlati kiaknázása. Mert igazi mübecsü háziipart, illetve jó ipart is csak ott lehet megteremteni, ahol ehhez sok nemzedéken át leszürődött képesség, hajlam van. Mindezen tényezők mérlegelése után a fátyolhimzés begyakorlására tanfolyamot rendeztünk. Mikor azután az illetékes egyének a sárközi régi fátyolhimzéseket (himes főkötőt) és a tanfolyam eredményeit látták, elhatározták ennek állami -felkarolását. A Orsz. Háziipari Szövetség és az Iparművészeti Iskola Háziipari Osztályának istápolása és néhány előkelő hölgy lelkes pártolása mellett most már Őcsényben és Decsen egy-egy állami munkatelep, 10—10 munkásnőt állandóan foglalkoztatva, működik.
