Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-04-11 / 17. szám
2 TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1910 április 11. Magyar Adria Egyesület. Egyesület alakult meg a minapában, február 26-án, Budapesten. A Magyar Adria Egyesület. Ez egyesület bázisa a tudomány, de ő maga ezért nemcsak tudományos. Hanem közművelődési is. És ne átalljuk bevallani, hogy politikai is. Az egyesület cime hirdeti, hogy az Adriáról, a mi egyetlen, elhanyagolt, észre nem vett, kis tengerünkről van szó. Csodálatos, hogy régen elhangzott a »tengerre magyar!« A szó valódi értelmében elhangzott. Minden nagyobb eredmény nélkül. De elhangzott már egyszer s ez itt a fő. És úgy tetszik, mintha most megerősödve térne vissza a hang, a visszhang. Most, hosszú idő múlva. Legalább azt látszik bizonyítani tudós, gazdag es hatalmas uraink mostan való szövetkezése, törekvő egyesülése. És hogy minden nemzet künn van a tengeren ! Nemcsak a hollandus, a belga, de a dán, a svéd, a görög is. A legkisebb nép is. De legkevésbé mink vagyunk künn. Hát ennek a Magyar Adria Egyesületnek olyan célja volna, hogy közelebb huzza a tengert, a nekünk még friss és nagy hasznot ígérő örök vizet hozzánk vágj' közelebb vigyen minket, turáni siklakókat a tengerhez. Fejlődtünk 1848 óta, 1867 óta nagyot, a kutya se tagadhatja. Fejlődött a tudományunk, irodalmunk, képzőművészetünk ; egész belső szervezete országunknak, csak átment a megizmosodás fázisain. S hinnünk kell. hogy a megerősödés utján vagyunk. Iparunk is lendült azóta. S előbb utóbb eljő az idő, mert el kell jönnie, mert életben maradásunk egyetlen biztosítéka, hogy iparunk nagyra fejlődik, meghatalmasodik. Megtesszük azt az utat, sőt még nagyobbat, amit Olaszország az egyesülése óta. És nekünk okvetlenül kell a tenger, a tengerjáró hajók kellenek. El kell jönnie az időnek, hogy a kalotaszegi varottassal, jó székely túróval és a száz féle magyar speciá- litással megrakott töméntelen hajóink járjanak a tengereken. Tenger kell a magyarnak. Ezért kell ujjonganunk a Magyar Adria Egyesület megalakulásán. S ez az egyesület erősnek ígérkezik. Komoly, szilárd és nagy lépésekkel indul. A M. Kir. Tengerészettudományi Társulatnak maholnap 10.000 tagja lesz. Kell, hogy a Magyar Adria Egyesületnek is legyen annyi tagja. Sőt kell, hogy még erősebb, sokkal pénzesebb legyen ez az egyesület. Gondolkodó és lelkesülő emberek pártolása, állami szubvenció, munka, adakozás: s akkor majd föl fogjuk tudni kavarni az Adria kék vizét. Lesz ebben az egyesületben ember bőven. A tengerünkkel kapcsolatban álló összes tudományos és gyakorlati kérdéseknek szakembere. Munkáját ki fogja jerjeszteni ez az egyesület mindenre, ami tengerrel kapcsolatos. Most szerkesztette meg Havass Dezső birodalmunk közjogi térképét. Egy pillantásunk e térképre s eszünkbe jut, hogy’ hosszú tengerpartra van jogunk. Tán Dalmácia is a miénk volna — amúgy. A Magyar Adria Egyesület e tengermelléknek s az Adriának természetrajzát, földrajzát, néprajzát, történelmét, tengeré- szetét, közgazdaságát fogja tanulmányozni. Ismeretet fog terjeszteni a tengerről, a tengermellékről. Programmjában benne van továbbá az a törekvés, hogy a tengermelléket kulturálisan, közgazdaságilag erősitse, fejlessze. És: »kapcsolatot akar teremteni országunk belseje és a tengerpart között«. Ez az utolsó mondat sokat beszél. Ebben a mondatban látom összefoglalva az egyesület politikáját Egészséges megszívlelendő politikáját . . .És hogy bizalmunk legyen a nagy M A. E. jövőjében, tekintsünk végig a következő fényes névsoron: Az egyesület elnöke : Gonda Béla min. tanácsos, tankerületi főigazgató, Köves- ligethj' Radó dr. egyetemi ny. r. tanár. Szakosztályi elnökök : Entz Géza dr. udvari tanácsos, egyetemi ny. r. tanár, (zoologia), Filarszky Nándor dr. nemzeti múzeumi osztályigazgató (botanika), Csánki Dezső dr., orsz. levéltáros (történelem) Teleki Pál gróf, dr. (geográfia), Gonda Béla min. tanácsos, Fiume. Főtitkár: Szabó László (Budapesti Hírlap) Titkár: Fonelli Sándor., iró, orsz. iparegyesületi titkár. Tenger- melléki bizotts. főtikár: Garády Viktor, tengerészeti akad. tanár Fiume. Többet egyelőre nem tudunk az egyesületről, hiszen éppen csakhogy kipattant most, egy pár nappal ezelőtt a maga teljes erejében. A megalakulás a Magyar Tudományos Akadémia üléstermében ment végbe. Egyesületi tagsági dij egy évre: magánszemélynek: 12 korona, jogi személynek (intézetek) 50 korona. Pártoló tagsági dij egy évre 2 korona. Alapitótagdij magánszemélynek : 300, jogi személynek legalább 500 korona egyszerre vagy öt évi egyenlő részletben fizetve. Az egyesület gyönyörű folyóiratot fog kiadni, mely kéthetenként fjg megjelenni. Az elnök cime : »Gonda Béla min. tanácsos Budapest, Vili. kér. Luther-utca 3.« A magyar nemzet tragikuma. Arad város küldöttsége előtt, a fehér asztalnál, Tisza István gróf, mint az aradi munkapárt képviselőjelöltje, egy eszmét vetett fel, illetve egy históriai igazságot hangoztatott, mely megérdemli, hogy a legkiterjedtebb módon megismertessék és tárgyaltassék. Azt mondja Tisza István gróf: tragikuma a magyar nemzetnek, »hogy azt a jobb helyzetet, amelyet a megpróbáltatások napjaiban nagy tulajdonságaival kivivott magának, erejének fokozására, jólétének emelésére, a béke áldásainak üdvös és bölcs élvezésére felhasználni soha nem tudta és a derű, a béke, a nyugodt fejlődés áldásos korszakai között a nemzetnek azon tulajdonságai léptek ismét végzetszerü erővel előtérbe, amelyek újabb megpróbáltatások, újabb katasztrófák, újabb élet-halál- harcok csiráit hordozták méhükben.« Mázsás igazsáságok ezek, melyeknek a Félig lebocsátott függöny = a férjem rögtön megy. Egészen lebocsájtott függöny = a férjem elment, jöhet. Tamási néha másfélóráig kószált a Wes- selényi-utcai ablak alatt, de a mikor a függöny a Kayser ur készülődését jelezte, ügyesen befordult a Klauzál-utcába. És tiz perc múlva, mikor a látóhatár egészen tiszta volt, lángolva, dobogó szívvel szaladt föl a háromemeletes ház lépcsőin . . . Pompás délutánok voltak — az egyik magányos lélek kétszer bukott meg ezidőben a második szigorlaton — és Tamási sokszor ámulva nézett a nyugodtan baktató férj után, aki két órakor az üzletébe sietett. És este, mikor olcsó vendéglőjéből szivarozva ment haza rideg külvárosi lakására, nem egyszer csodálkozva gondolta: — A derék Kayser nem is sejti, hogy megcsalják . . . Hát csakugyan igaz, hogy minden férj ostoba? ... És valamint az okos kis csirkefogókból, akik a kész cipőket hazaviszik, egytől-egyik ostoba legény lesz, a ravasz dón Jüanok is igazán elvesztik az eszüket, mikor az oltár elől eltávoztak ? A viszonynak később egy váratlan esemény vetett végett: Kayserné férjhez adta a legidősebb leányát és a kis Kayser Erzsiké egy egészséges leánykával ajándékozta meg boldogságtól ragyogó férjurát. ... És a csöppnyi poronty végre megtette azt, amire tizennyolc éven át senki sem volt képes tökéletesen megértette a nagymamáját. Kayserné, mikor Tamasi egy napon ismét meglátogatta a Wesselényi-utcai lakásban, egy icipici babaruhát mutatott regényes udvarlójának. — Tudja, hogy mi ez ? — Tálcakendő, vagy asztalfutó, — találgatta az elmés Tamási. — Oh nem .. . egyik se a kettő közül.. . Ez a kis unokám főkötőcskéje . . . Tamásinak valami hidegség futott át a hátagerincén, később pedig sietve búcsúzott... Kétségbeesése oktalan lépésre ragadta: sorban letette hátralékos szigorlatait és másfél év múlva bejegyezték az ügyvédi kamarába . . . És öt évvel azután, hogy Kayserné az unokája főkötőjét horgolta, Tamási oltár elé vezette Takács Mariskát, a táblai biró egyetlen leányát . . . A jó férj felhúzta megint a fehér ablakfüggönyt és egy percre kitekintett az ablakon . . . Furcsa, majdnem érthetetlen dolgot látott: Horváth mérnök, aki bizalmas barátságban állott a Tamási-családdal s aki a szemközti járdáról sietve közelitett a kapu felé, egyszerre ijedten visszarohant ... Mi történhetett vele, hogy hirtelen mást gondolt ? Tamási azonban, akinek végre is nem tájt a Horváth feje, közömbösen napirendre tért a különös dolog fölött s mosolyogva közelitett gyöngélkedő felesége ágya felé. — Jó lesz igy ? — kérdezte kedveskedve. — Köszönöm, jó lesz — felelte most már nyugodtabban a beteg Mariska. A napsugár végigöntötte a selyem paplant s egyenesen a Mariska fejére sütött. És a jó férj türelmesen gondolta: — Megfájdul a feje és mégsem akarja, hogy a függönyt lebocsássam 1 . . . Oh, mily szeszélyesek az asszonyok! magyar történet egyes korszakaira való alkalmazásában köteteket lehetne irni. Ezúttal azonban, hogy számoljunk a hirlapirás efemer természetével, történetünknek csak 3 korszakáról akarunk futólagos megemlékezést tenni. Mi okozta, hogy nemzetünk Hollós Mátyás fénykora után oly hamar és oly ijesztően lerongyolódott és a mohácsi katasztrófa elé szinte védtelenül jutott ? A véderő szervezetlensége és hiánya. A királyi hatalom és tekintély meggyengülése. A paraszt-lázadás leverésével vérszemet kapott nemesi osztályuralom embertelensége és végre az évtizedes pártharcok, melyekből a parlamentáris rendszer, a többség elvének elismerése nem tudott kialakulni és amelyek során a kormány egyszer a köznemesség, máskor a főnemesség kezébe került, de hiányozván a többségi elvből folyó békés kiegyenlítődés és megnyugvás, mindig gyűlölettel találkozott és alkotni semmit se tudott. És vájjon, hogy vagyunk ma a többségi elvvel ? Vájjon elismerte-e azt a függetlenségi párt, mig kisebbség volt ? Magának azonban, mihelyt többségre jutott, követelte, sőt még ma, töredékekre szakadozva is követeli és ha a választásokon kisebbségbe jut, elismerni ismét aligha fogja. De nézzünk egy másik korszakot. Mi okozta, hogy nemzetünk, mely Bocskay és Bethlen alatt Erdélyben oly erőhöz és hatalomhoz jutott, hogy akaratával Bécs, Konstantinápoly, sőt az európai diplomácia is számolni volt kénytelen, Lipót alatt a Caraffák hóhérkezeire került ? Semmi más, mint az, hogy a hatalmas Rákóczy György erdélyi fejedelem lengyel király akart lenni és ezért vívott harcaiban egész hadseregét elvesztvén, Erdélyt és vele Magyar- országot a török és osztrák kapzsiság játéklabdájává tette. A magyar politikának Rákóczy Györgyig Erdély függetlensége és ereje volt bevehetetlen vára és éltető támasza úgy az osztrák, mint a török ellen. Rákóczy György ezt a megbecsülhetetlen erőt kockára dobta és tönkretette. A mai magyar politikának is volt egy bevehetetlennek hitt vára és éltető ereje : a függetlenségi politika. De ez a politika Kossuth Ferenc, Justh, Apponyi, Polónyi kezén csődöt mondott. Ellenben Bocskay, Bethlen alatt dicsőséget aratott. Az utolsó korszak, mit Tisza is említ, a 67-iki kiegyezést követő időszak. Mi az oka a 67-ben oly erősnek mutatkozott magyar politika hanyatlásának ? Az, hogy a függetlenségi párt a magyar politika legfőbb erősségét: a parlamentarizmust meghamisítva és sarkaiból kiforgatva, a kisebbségi elvet, a terrort, a szenvedélyeket tette a törvényhozásban uralkodóvá, mint volt egykor Werbewczy és a sánta Báthory Idejében. Nagy szerencse lesz, ha ez a törekvés nem válik úrrá a nemzeten kint a perifériákon és a nemzet érett közvéleményének sikerülni fog véget vetni e vakmerő és helytelen, mindent kockáztató politikai kísérletezésnek, melyből csak a nemzet gyöngülése ered. fm. Képviselöválasztási mozgalmak. Perczel Dezső ünneplése. Batthyány Tivadar gróf kirohanására, amellyel Perczel Dezső képviselőházi szereplését a parlament »szégyen foltjának« nevezte, nemcsak a zsolnai, trencsénybányai és csacai hármas küldöttség tagjai adtak hathatós feleletet azzal, hogy Perczel Dezsőt a tiszteletükre rendezett lakomán legmelegebben ünnepelték, de megfelelt maga Perczel Dezső is, ki Kovács ügyvédnek őt éltető pohárköszöntőjére hosszabb beszédben válaszolt és többek között a következőket mondotta : »Én az én meggyőződésem kálváriáját végigjártam. Ádáz gyűlöletnek, ádáz bosszúnak voltam kitéve. El akartak tőlem mindent venni, de nem tudtak elvenni semmit. Port indítottak ellenem, annak ellenére, hogy Ígéretet tettek irányadó helyen, hogy retorzióval nem élnek. Vád alá akarták helyezni Fejérváryt és Tisza István grófot és a mikor ez a kísérletük nem sikerült, ellenem fordultak. A királyi Kúria adta meg erre a feleletet akképpen, hogy ebben az országban a törvényhez még a törvény- hozásnak is alkalmazkodnia kell. Emelt fővel kérdezhetem : én szállitottam-e le a parlamentnek a tekintélyét, vagy utódom ? Nekem megmaradt lelkiismeretem tisztasága és annak a meggyőződésnek a tudata, hogy másként tenni nem lehetett. Erről ők győztek meg, ők, akiknek nem volt ellenzékük, nem volt bírálójuk sem. Negyven horváttal szemben nem tudták megvédeni a régi házszabályt, annak ellenére, hogy az ország alkotmánya első biztosítékának nevezték, negyven horvát a viszoki száboreával szemben ők maguk változtatták meg a házsáa-
