Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-04-11 / 17. szám
XX. (VI.) évfolyam 17. szám Szekszárd, 1910 április II Előfizetési ár: Egész évre . .16 korona Fel cvre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Fgy szám ára . . 16 fillér Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivill elfogad a Molnár féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szeks/.árdoa. Egyes számok ugyanott kapható*. POLITIKAI HETILAP. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi telefon-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18 és II. Szerkesztőség : Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes koelemonyek. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak. ha az előfizetést egész évre előre beküldik. 8 kor. Főszerkesztő: Or. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNAR ISTVÁN. Fömunkstárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY l.aptulajdonosok a szerkesztők. Érdekparlament. Ennek lehetne nevezni, ha úgy alakulna meg, amint az egyes áramlatok kívánják. Mert nemcsak a közjogi jelszavak választó korlátja állana akkor a pártok között, de felosztanék a parlament koteriákra, mint a mikor zsurokon apró, éles nyelvű csoportokká verődik össze a társaság Itt egyik oldalon az úgynevezett agráriusok Károlyi Mihály grófra esküdnének, amott a merkantehsták Sándor Pálra és a demokrata Vázsonyira fogadkoznának. Lenne képviselete a nagybirtokkal, a tökével szemben a kisgazdáknak ; saját érdekeik nem is méltánytalan előmozdítására az állami tisztviselőknek, jegyzőknek, sót ha Szemere urat is megválasztanák, az ö »szabadgazdák föld- bérlő, papszalasztó, vármegyét demokratizálni« akaró prograinmjával, gyönyörű kis koncertet rögtönözne ez a sok dudás abban a miniszterelnöki fejekre pályázó, bizonyos »csárdában« s kivált, ha még a horvátok, tótok, oláhok, szerbek is tovább ütnék az Európa füleinek szánt nagydobot, megsike- tiilne ez a szerencsétlen ország s elvesztett fejét még egyszer elveszítené ettől a pokoli harmóniától. Nem uraim, az ilyen parlainentális képviselet még sem kívánatos Magyarországon, sőt az egyenesen nemzeti veszedelem lenne. A magyar parlament ne legyen érdekképviselet, mert az édes mindnyájunknak, a nemzet összeségének együttes érdekeit képviselheti csupán. A dolog ugyanis akképpen áll, hogy talán nincsen mindenben igazuk a szélső agráriusoknak, de bizonyos tekintetben igazuk van. A magyar gazdát erősíteni kell, mert 67 százalékuk túrja az ország földjét, mindnyájunk éléstárát. S megteszi ezt a hatalmas Anglia s még inkább a nagy Németország is a maga földbirtokosaival szemben. Ez a pártolás különben sem egyoldalú befektetés, mert a most fejlődő magyar kereskedelmet is erősítjük vele. Viszont az elhanyagolt, vagy fel nem ismert kereskedelmi érdekekért sikraszálló OMKE-nek is sok igaza van akkor, amikor a kereskedelem-e sérelmes törvények, intézkedések, a tudva, vagy akaratlanul ártó rossz szándék ellen síkra száll és megos- tromolja egyben-másban az agrárizmiis hatalmaskodásának tultengéseit. Nem régiben minden ahhoz konyitó ember szimpáthiáját vívta ki ez az egylet, amikor országos akciót indított az úgynevezett »analfabéta« parlament ellen, amely a kis ember megsegítését abban látta, hogy a tőkekamat adót — szemben a pénzügyminiszterrel — 5 százalék helyett 10 százalékban kívánta megállapítani. Mintha ezt az 5 százalékos differenciát nem a kis ember húsából vágták volna ki a tőke Shylockjai ?! Egyben azonban már nincsen igaza, abban tudniillik, amit egyik támogató sajtó orgánumában olvasok. »Gondoskodni kellene egy mihamarabb permanenciába helyezkedő, kereskedőkből és iparosokból álló olyan bizottságról, amely egyfelől figyelemmel kisérné az egész vonalon a választásokat, másfelől kétség esetén hozzáforduló tagjait informálná arról, vájjon a kérdéses jelöltet olyannak tartja-e, aki érdekeinket megválasztása esetén támogatni fogja. Viszont a bizottság a támogatását ily módon kikérő jelölttől reverzálist venne arról, hogy adandó esetben, amikor az OMKE hozzáfordul: a kereskedelmet és ipart szolgáló intézményes intézkedésnél a kereskedelem és ipar érdekei szerint fog eljárni.« Hát a magyar kereskedelemnek nincsen szüksége ilyes védelemre. Ez nem erkölcsös alap, pedig a magyar kereskedelemnek kell ethikájának lenni. Mert hát vájjon mire jó az a kicsikart reverzális? Ha valaki szavát adta valamire s azt megtartani nem akarja, nem tudja, kényszeritheti-e őt arra, az a felelősségre vonásra nem alkalmatos papiros? Bizony nem, vagy ha saját meggyőződése ellenére engedelmeskednék annak, akkor nem önmagát alacsonyitaná-e le s ezzel nem sülyedne-e még le jobban nívója a parlamentnek, amelynek pedig önálló, független, szabadgondolkozó férfiak fórumának kellene lenni ? Nem jönne-e vissza ez által az a kor, az a retrográd irány, amikoi* a vármegyéknek követküldhetési és visszahívási joguk volt s igy a képviselő nem volt egyéb, mint emberbórbe bujtatott »szavazó masina« s ide-oda mozgatható figurája a nagy bábszínháznak, a magyar parlamentnek. Jól van tehát, induljon meg a választási harc, de ne ilyen eszközökkel. Az elvek harca — életet jelent. Küzdjön mindenki a saját igazáért. Ne az legyen azonban győztes, aki talán legjobb szemfényvesztő s még kacskaringós manuprópriával is ellátja akicsikart reverzálist, de az kerüljön ki a harcból győztesen, aki a legérdemesebb, a legtöbb tudásu, a legjelletnesebb. Az ily férfiú aztán nem lesz egyoldalú, elfogult. Tudja képviselni a helyi érdek mellett az általános érdeket is. Az ilyen férfiak emelhetik fel csak a parlament lesülyedt nívóját, mert igy minden képviselő bizonyos piadesztálon áll, mint mikor a pap — prédikál. B. Tiszteletiéi kérjük, hogy az előfizetési összeget lapunk kiadóhivatalához beküldeni szíveskedjenek. Nappal szeretnék . . . Nappal szeretnék meghalni, nem éjjel — Ne menjek a sötétbe sötétséggel; De ragyogó nap süssön a szemembe S úgy múljak el, sugáréban fürödve. S ha mégis tán a sötét éjszaba'ban Vivőm vég harcom, nagy kemény tusában És nem ragyog rám fényes nap sugara : Te légy mellettem, életem hű társa, Tekints reám te, szerelmes szemeddel S e pillantást végső tekintetemmel Hadd fogjam én fel s az örök sötétbe Úgy menjek át glóriás fényességbe ! HONTHY ISTVÁN. Az ablakfüggöny. Irta: Szomaházy István. Mig az asszony kissé elbóbiskolt ebéd után, a férj — a nyárspolgárrá puhult dón Juan — gyöngéden melléje telepedett a hintaszékbe és a politika legújabb híreit olvasgatta a megszokott újságokból. Ilonka reggel óta az ágyban maradt s bár igazán nem volt valami komoly baja, néhányszor sóhajtva emlegette, hogy a halálán van. Tamási jól ismerte már ezt az állapotot, tudta, hogy a feleségének örömet szerez, ha kék selyempaplana alól nézhet ki az esőbe fuló világra, de az sincs kizárva, hogy egy óra múlva színházi jegyekért küldi el a szobaleányt . . . Ilonka tehát elbóbiskolt ebéd után, Tamási pedig az újságját bújta, mikor egyszerre örvendetes dolog történt: a körút vizes házkolosszusa fölött egyszerre kisütött a nap ... Az utcán tavaszias derű ömlött végig, a pocsolyákban színes fénysugarak táncoltak és az Ilonka halványkék paplanját is elborította az aranyos napsugár . . . Tamási letette az újságot és mivel attól félt, hogy a melegség fölébreszti a feleségét: halkan az ablakhoz lépett, hogy a függönyöget lebocsássa. Szerencsére le is bocsátotta az egyiket, de mielőtt még a másik ablakkal is végzett volna, Ilonka fölébredt szendergéséből. — Mit csinál ? — kérdezte az urától ijedten. Tamási a betegápoló gyöngéd türelmével fordult meg : — Amint látja, édes, lebocsátom a függönyöket ... A nap oly melegen tűz ide, hogy még jobban megfájdulna a feje tőle . . . Tamási igen udvariasan mondotta ezt és mégis váratlan feleletet kapott. Ilonka haragosan ült föl ágyában, keze remegett a felindulástól és idegesen, majdnem gorombán kiáltott az ablaknál álló Tamásira: — Rögtön huzza föl a függönyt . . . — De cicám . . . — Ha nem huzza föl, azonnal leugrom a harmadik emeletről . . . A jó férj aggódva tekintett a beteg asz- szonykára, aztán engedelmesen felhúzta megint a fehér függönyt. És e közben egy pillanatra az a régi, bemohosult korszak jutott az eszébe, mikor ő még magányos garszonként bolyongott a zuhogó őszi esőben . . . * Miért jutott ez a korszak az eszébe ? Egy nevetséges és mégis melankolikus emlék miatt, amelyet a fehér függöny most egyszerre felidézett benne . . . Tamási, mig a felesége parancsának ily készségesen eleget tett, egy pillanatig huszonkétesztendős korának rég elfeledett ideáljára: a szép, huszonkilenc éves Kayser- nére gondolt . . . Tamási, aki akkor együgyü kis jogász volt, egy Andrássy-uti kávéházban a füléig belebolondult abba a szelíd tekintetű, csinosan kiöltözött, barna asszonyba, aki a húgával együtt törzsvendég volt az egyik sarokfülkében. A viszonj a székesfővárosi szerelmek rendes sablonjával kezdődött: Tamási bókokat irt a képes lapok szélére, majd apróhirdetéseket tett közzé egy napilapban, később poste restante levelekben sürgette Kaysernét, hogy légyottot adjon neki ... Az ostrom sikerrel járt ; a szép asszony, akinek férje egész nap keztyü- ket árult a Terézvárosban, egy nap Wesselényi- utcai lakásán fogadta a lángoló fiatal embert.. Kayserné ekkor könyezve panaszolta el, hogy tizenkétéves házassága alatt még senki sem akadt, aki őt teljesen megértette volna; mire Tamási ugyancsak forró könyek közt jelentette ki, hogy ő is magányos lélekként járt eddig a nagyváros óceánjában. A két elhagyott teremtés forró barátságot kötött; Tamási regényeket hordott a szép asszonynak s bár mindig módjában állott, hogy érzéseit élőszóval is elmondja, naponként négyoldalas levelet irt szerencsétlen ideáljának ... A barátság utóbb bizalmasabbra és meghittebbre fordult; a magányos lelkek titkos jelekben állapodtak meg arra az esetre, ha a férj váratlanul otthon maradna ... A jelbeszéd anyagát a Kayserék ablakfüggönye szolgáltatta; még pedig a következő ötletes kulcs szerint: Felhúzott függöny = a férjem itthon van
