Tolnamegyei Ujság, 1942 (24. évfolyam, 1-98. szám)
1942-10-21 / 79. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1942 október 20. Szerezhető enyvet. Ezzel szemben többek közt az az előnye is, hogy ézt a ragasztót sem főzni, sem me? legiteni nem kell. Azonkívül nemcsak 30 százalékkal olcsóbb mint áz enyv, hanem korlátlanul is kapható minden igénylés, vagy engedély nélkül. A Felsőiregi Uradalom, Vármegyénknek ez a nagyszerű, ágrárkuliurájü mintagazdasÁga most áz óláj- és a keményítőgyártás mellé hevezette ennek a szinte felbecsülhetetlen értékű ragasztószernek a gyártását. — Vármegyénk dohánytermelőinek figyelmébe. A kormány a dohánytermelést minden lehető eszközzel előmozdítja. A kistermelőknek holdanként 50 pengő kölcsönt ad á műtrágya beszerzésére is. Akik áz idén 10 százalékkal nagyobb területet ültettek be, mint tavaly, azok egész dohánytermésük után 5 százalék árpótlékot kapnak. Kölcsönt liyujt a kormány száritópajták és kertészlakások építésére is. Szükség- száritók építésére a dohánytermelő gazdák holdanként 300 pengő kamatmentes kölcsönt kapnak. — Madárvédelem októberben. A madárvédelmi szezon most kezdődik. Bár madarainkat még nem fenyegeti élelemhiány, vagy az idő zordsága, a madárvédő gazda már niost megteszi előkészületeit. Ahol még nincs, ott beszerzi és kellőén védett helyre kiállitjá az etetőket s ellátja némi madáreledellel. A már felállított etetők esetleges hibáit ki kell javítani. A kertben, vagy gyümölcsösben kiszögezzük a fészek- odvakat. Egy holdra általában 10— 15 odvat, vagy 10—15 nagyobb fára egyet-egyet számítva. A kóborló cinkék ezeket hálótanyául használják és a kertbe szoknak. A már kirakott odvakat ki kell tisztítani. Szedessünk különféle bogyókat (bodza, fagyai, galagonya, vadrózsa stb.) és magvakat (napraforgó, kender, tők, saláta stb). A gyakorlati madvárvédelem egyik leg« eredményesebb módja a fészekod- vak kirakása. Ennek most van a legjobb ideje. — A cérna felhasználásának módja. Az elmúlt napokban az iparügyi minisztérium anyaggazdálkodási szakosztályán az illetékes tényezők bevonásával tanácskozás folyt az ipari és a nagyközönség cérnaszükségletének ellátása ügyében. fii polgári életben a pamut- varrócérna mellett már régebben használják a műszálfonálból és műselyemfonálból előállított cérnákat, amelyek teljesen beváltak. A pamutvarrócérnával ugyanis takarékoskodni kell és csak ott szabad felhasználni, olyan varrómunkákhoz, ahol feltétlenül szükséges. Október 1-től kezdve havi 40.000 kilogram műszál és műselyemcérna, továbbá 11.000 kilogram pamutvarrócérna terül forgalomba. Rövidesen tájékoztató rendelkezést adnak ki,amelyben felvilágosítják az ipart és a kö- őnséget, hogy a varrásnál hol szalad és hol nem szabad pamutvar- ócérnát felhasználni és részletesén TELEFON; 22—11 Szerdán, okt. 21. ^ Csütörtökön, okt. 22. VILÁflH0Z1 Igazgató: KRENNER JÓZSEF A párductestü, táncoslábu, mézédeshangu néger primadonna : Josephine Baker grandiózus kiállítású francia filmje: Fekete Vénusz Főszereplők: Josephine Baker és Albert Prcjean Kísérő műsor: A vasöklü kormányos (A banditák réme) Főszereplő: a higanyvérü, acélőklü Richard Talmadge UFÁ világhiradó Áz előadások kezdete: hétköznapokon (szombat kivételével) : 5 és 7 órakor, szombat, vasár- es ünnepnapokon : 3, 5 és 7 órakor. megállapítják, hogy milyen ruharészek varrásánál kell müselyem és műszálcérnát alkalmazni. — Tökmag ellenében — mosószappan. fii Futurát felhatalmazták, hogy minden 20 kg szabvány- minőségű tökmag átvétele ellenében 1 kg mosószappanra adjon ki utalványt a termelőknek. Az 1 kilo- gramos utalványók 14 napon belül beválthatók a szappankereskedőknél. Az 5 kg-os utalványokra 14 napon belül 2 kg szappant szolgáltatnak ki, a hátralevő 3 kg-ot ha- vonkint 1 kg-os részletekben kapják meg a termelők. — Az Ifjú Repülő, a magyar ifjúság repülőlapja üdvözli a levente- modelezőket, akik most kapcsolódnak bele teljes erővel a nagy nemzeti épitőmünkába. Számos apró ismeretet, műhelyfogást tanulhat a lapból a modelező. Az Ifjú Repülő uj számának ára 30 fillér. Mutatványszámot kívánatra a kiadóhivatal készséggel küld. (VII., Király- u. 93. II.) — Nagyszámú fésüsgyapjas anyajuhot osztanak ki kedvezményes áron; A vízkároktól és mételytől erősen sújtott vármegyék gazdáinak megsegítése, valamint a fésüsgyapjas juhállomány javítása, gyapjutermelésünk fokozása és egyöntetűvé tétele érdekében Bánffy Dániel báró földmivelésügyi miniszter 3 500 darab fésüsgyapjas anyajuhnak kedvezményes áron való kiosztását határozta el. Az akció keretében törzskönyvit tenyészetből származó 2—4 éves, 35 kg-nál nehezebb, jó gyapjuminőségü anyajuhok kerülnek kiosztásra számottevő árkedvezménnyel. Az igénylők a jelentkezéskor 35 pengő előleget tartoznak fizetni az illetékes vármegyei gazdasági felügyelőséghez. Ebben a támogatásban részesülhetnek azok a 300 katasztrális holdnál kisebb földbirtokkal rendelkező hivatásos gazdák és bérlők, akiknek juhállománya a birtokos hibáján kívül erősen lecsökkent, vagy akik juhtenyésztéssel ezideig nem foglalkoztak és megfelelő minőségű tenyészjuhokkal nem rendelkeznek. — Ellenőrzött állat- tenyésztő községek“ kisgazdái előnyben részesülnek. Egy-egy jelentkező részére legfeljebb 50 drb anyajuh juttatható és egy községben legalább 100 darab anyajuhot kell kiosztani. — Az akció a föld- mi velésügyi minisztérium irányítása és ellenőrzése mellett a vármegyei gazdasági felügyelőségek utján a | Juhtenyésztők Országos Egyesülete I közreműködésével nyer lebonyolítást. A hadikölcsönkötvények átértékelése A. Budapesti Közlöny október hó 15-iki számában tették közzé a pénzügyminiszter legújabb rendeletét a hadikölcsönök átértékeléséről. — A rendelet értelmében az átértékelés a fennálló rendeletek szerint a megtörtént bejelentések alapján hivatalból fog megtörténni. A Pénzintézeti Központ megvizsgálja a bejelentett igényléseket, azokat elbírálja és javaslatot tesz a pénzügyminiszternek. fii felek azonban átértékelési igényeikre vonatkozó értesítést a Pénzintézeti Központtól kapnak, amelynek joga van őket az elbíráláshoz szükséges újabb adatok bejelentésére felhívni és megkívánhatja a felektől, hogy a bejelentett adatok valódiságát megfelelően igazolják. Azok a kötvénytulajdonosok, akik valamelyik pénzintézetnél kötvényeiket vagy az azokat helyettesítő okmányokat letétbe helyezték, a beváltási összeg kifizetéséről, illetőleg az uj kötvények kiszolgáltatásáról attól az intézettől kapják meg az értesítést, ahol papírjaikat letétbe helyezték. fii beváltási összegeket, illetve az I uj címleteket a felek birtokában lévő „Bejelentési jegyzék“ elismer- j vényszelvényt tartalmazó első példányának bevallása ellenében, a kötvénytulajdonosnak díjmentesen szolgáltatják ki. Amennyiben bármilyen címen a pénzintézetnek az uj címlet visszatartására, illetőleg a beváltási összegre kielégítési joga var, azt visszatarthatja. Azokról a beváltási összegekről, illetve uj kötvényekről, melyeknek j átvételére az igényjogosult az értékesítéstől számított egy éven belül nem jelentkezik, a Pénzintézeti Köz-- pontot az intézetnek értesíteni kell. Ha az igényjogosult kötvénytulajdonos a letétbehelyezés; illetve bejelentés után mégha’, a beváltási összeget, vagy az uj címleteket igazolt örököse veheti át. Amennyiben azonban a tulajdonos már a letétbehelyezéskor nem volt életben, az uj államadóssági címleteket az örökösként jelentkező személynek nem adják ki, hanem ez ügyben a pénzügyminiszter újabb határozatot hoz. — A Magyar Szárnyak, a magyar társadalom népszerű repülőlapja uj köntösben jelent meg. Za- i varótámadások Budapest ellen cim- I mel leleplezi a szovjet és az angol- ! szászok középeurópai bombázás? terveit és ismerteti ezek lehetőségeit. Nagy Ernő, Bisits Tibor alezredes, vitéz Szentnémedy F. ezredes, Raczkó Lajos, dr Pados Pál, Nagy Bélá százados, Udvary Jenő őrnagy írtak cikkeket a szép ki- I állitásu folyóiratba. A Magyar Szárnyak legújabb számánák ára 50 fillér. Mutatványszámot a kiadóhivataltól (Budapest, VII., Király-utca 93. II.) kérjünk. Kiadó : Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt. Vezérigazgató: Schneider Elemér. Felhívjuk igen tisztelt ügyfeleink ügyeimét, hogy az Erdélyi Nyeremény kölcsön Kötvény 1. számú szelvénye november 1-éit> esedékessé váiik. — Kérjük, hogy a szelvényeket folyó hó 26-ig szövetkezetünkhöz beküldeni szíveskedjenek, hogy azokat beváltásra az Országos Központi Hitelszövetkezethez elküldhessük. Szekszárdi Népbank 486 Szövetkezet. E L A D 6 2 darab könnyű lőcsös kocsi 1 „ féderes stráf ,, 15 mázsa raksúlyig 1 „ futó cséza ,, | Mind a négy kocsi teljesen jókarban áll. Cim; Lengyel József Városi Strand-fürdö. Vh. 96/1940. Pk. 1413/1940.Árverési hirdetmény. Dr Richter Jenő ügyvéd által képviselt Kann és Heller R. T. végrehajtató javára 223 P 96 f tőkekövetelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 310.023/1940. számú végzésével elrendelt s hivata bói foganatosított kielégítési végrehajtás során 1940. évi szeptember hó 17. napján lefoglalt és 1150 pengőre becsült' ingóságokat, közöttük 50 q búza Paks községben, végrehajtást szenvedő Tolna-uti gőzmalmában, 1942. évi október hó 22. napjára, délelőtti 10 órára ezennel kitűzött bírói árverésen a legtöbbet ígérőnek kész- pénzfizetés ellenében, azonban a becsár kétharmadrészénél nem alacsonyabb vételárban el fogom adni. Paks, 1942 október 4. 480 Feördeős, kir. bir. végrehajtó. Zi tonnás stráí Kocsi kifogástalan karbán és egy diséza eladó a decsi hengermalomban. 4 í Kölesd község elöljáróságától. 4839/1942. árverési hlrdetméiiy. Kőié sd község elöljárósága köz hirré teszi, hogy a község tulajdonát képező volt kistormási nagykorcsma folyó évi október hó 29-én délelőtt 9 órakor a községházánál megtartandó nyilvános szóbeli árverésen 1943. évi január hó 1* tői számítandó 3 évi idő- tartamr i bérbeadatik. Árverési feltételek a községházánál megtekinthetők. Kölesd, 1942 október 14. 841 Elöljáróság Molnár féle nyomdai műintézet és szab. iróalzatgyár rt., Szekszárd. (Felelős vezető: Koretzky János)