Tolnamegyei Ujság, 1942 (24. évfolyam, 1-98. szám)

1942-07-04 / 48-49. szám

a TOLNMEŰYQ ÜJSÁfl 1942 julius 4. fogadást nyert Angliában a juhai nagy számával dicsekvő angol fő- úrtól, hogy neki több a juhásza, mint az angolnak a — juha. S Európaszerte híresek az Esterházy, Dőry, Viczay ménesek. Csapó Dá­niellel az élén, idősb és ifjú Bezerédj István, Gindly Antal és Cindery An­tal személyében lótenyésztési bizott­ság működik 8 Csákányi János sze­mélyében már 1771* ben állandó selyemtenyésztési felügyelője van a vármegyének. Teljesen igaza van tehát Perczel Mór tábornoknak, mikor ezt a kort Tolna vármegye «arany korának* nevezi. Az is volt, de amint láttuk, inkább gazdaságilag. Kulturális té­ren is az elsők között van. Az elemi oktatásra minden járásban bizott­ság ügyel. A Perczelek, Döryek, Gtndlyek, Csapók, Bezerédjek, Rúd- nyánszkyak sorba járják az iskolá­kat, hogy a tanítókat jutalmazzák. A középiskolai oktatás terén azon­ban legfeljebb a kis Gyönk, ma is kulturmissziót teljesítő algimnáziuma szórja szét mécsfőnyét. Épülete vol- taképen népiskolának volt szánva, de mikor a jó gyönkiek megépítet­ték, Magyari Kossá Sámuel, a ha­talmas alispán, a főalapitó, a gim­náziumot költözteti bele, azt mond­ván — népiskolának jó még a régi épület isi — Győnkön kívül a kis Szentlőrincnek teszik nevezetessé algimnáziumát jeles tanárai, hogy aztán az onnan kikerült sok jeles ember, köztük Petőfi Sándor által is koptatott s bizonyára meg is faragcsált fapadjai, a gimnázium áthelyezésekor Bonyhádra kerülje­nek. Szekszárd két latin osztályos iskolájának csak a pecsétje maradt meg. Ezt kellett bearanyozni, jobban mondva, a megmaradt kis gomb­hoz megvarrnia az egész ruhát Simontsits Bélának, Tolna vármegye nagynevű alispánjának, a szekszárdi állami főgimnáziumra a vármegye által, a millenium évében megsza­vaztatott százezer forintból. Szekszárd igy bizony nagyon el­hanyagolt kis hely volt még a múlt század harmincas éveiben. — Nem voltak gazdag földesurai. Akárcsak irta, akkor is a szűk 12 ezer holdas határba szorította össze az alapít­ványi s más nagy birtokok fojto­gató karja. Miből élt akkor, miből él ma js, amikor egy árva, kis holdacska termő föld sem jut Itt egy-egy sze­mélyre, azt csak a jó Isten tudja. Még szerencse, hogy amikor terem, 4QQ0 holdról szűrik Itt a pompás bikavért s ez aztán a sok baj kö­zött is néha-néha mégis csak rózsa­színben láttatja az emberekkel a sötét világot. Szekszárd akkoriban még nem Is megyei székhely. A közgyűléseket Simontornyán, Kölesden tartják. Ott van a hivatal is, ahol az alispán, a főszolgabíró lakik. — Szekszárdon nincs száz holdakra menő nemesi birtok, Egy-két papból, fiskálisból, nehány uradalmi tisztből kerül ki az intelligenciája. A jegyzőt, tanítót akkoriban még nem mérték a mai mértékkel. Amint Garay Jánosunk egyik levelében olvastam, mindössze két újság járt ide. Lehet ugyan, hogy ezt csak a saját Regélő, Pesti Öivat Lapjára érti. Szekszárd falusi mivoltából a vármegyeházának Csapó Dániel alispán által 1833—36-ban történt megépítése után kezd ki­emelkedni. — A nagy megyeháza azonban még ezután is kong az ürességtől. A főispán ritkán van itt. A legtöbb alispán birtokán lakik. A kisgyüléseket is ott tartják. Leg­feljebb a nagygyűlések alkalmával hangosabb az uj megyeháza. Néha azonban talán tulhangos is. 1839— 1940-ben néha egy kis — csatatér. Az alkotmányt védő Kubinszkyak nagyon elkeseredtek a kormány- pártiak, az úgynevezett Pecsovicsok választási visszaélésein, hogy az egyszer már leszavazott pecsovics nemeseket egyik hivatalos szoba ablakán át a kertbe eregették, seze- ket a nagy kapun újból beeresztve, még egyszer leszavaztatták, — a vár- megyeházát formálisan megostro­molták, Keserű Istvánt, a pecsovi­csok egyik főkortesét a vizhordó dézsa rudjával leütötték. — Halála miatt évekig tartó vizsgálat indul. A nemesek vezérei, a három Per­czel: Perczel Mór, Miklós és Sándor felségsértési pert kap a nyakába s a vizsgálatra kiküldött Vay Ábra­hám, máramarosi főispán, királyi biztos is csak égő kanócos ágyuk felállításával erőszakolja ki Bezerédj Islván és követtársa visszahívását. A visszahívás azonban nem Be- zerédj István népszerűségének meg­csappanását jelenti. Éppen ezáltal lett ő és vármegyéje még népszerűbb az egész országban. A „tolnai trium­virátus“ előbb Csapó Dániellel, Bezerédjvel az öreg Augusszal, majd felfrissülve Sztankoyanszky Imrével fogalommá változott s az egész or­szág tiszteletét vívta ki Ok voltak itt már előbb is a haladás fáklya­vivői. Megalakítják a szekszárdi sze­der, vagy selyem egyletet, kibővítik a rozoga ispotályt, a Ferenc-kórhá­zat, Tolnából indul ki a börtön- rendszer javításának eszméje, a si- montornyai vizes börtönök helyett a szekszárdi vármegyeházzal kap­csolatban modernebb fogház épül, dologházzal, posztógyárral. Bezerédj sürgeti elsőnek az országgyűlésen a kisdedóvó intézetet, tanító képez- dét. Bezerédj Amáliája alapítja meg 1836-ban, a fiatalabb Augusz An­tallal az első szekszárdi óvodát. S örökül hsgyta testvérére Bezerédj Etelkára, Bezerédj második felesé­gére az ő általa Hidján tervezett kisdedóvóképző intézet eszméjét, amely aztán a gavallér Festettelit Leó gróf anyagi támogatásával Tol­nán valósággá is vált s még ma is működik Budán. S Bezerédj egyik mozgatója a Szekszárdi Takarék- pénztár megalakításának, Bartal Györggyel, a Perczelekkel együtt: A honi gyapjúszöveteket viselő egye­sület, a tolnai védegyletnek és ennek a mi százéves Kaszinónknak. Nem szabad tehát lenézni ezt a lelkes, igazán alkotó^ kort. Tolna­vármegyének örök dicsőségei ma­radnak a nagy- és kisterem falairól leintegető nagyjai: Csapó Dániel, Sztankovanszky Imre, a Perczelek, Apponyiak, Bezerédjek, Vizsolyt, Szé- cheny, Kovács- Sebestény, a Simon- tsitsok, s akiknek képmásai még nincsenek itt: Béri Balogh Ádám, a vértanú halált szenvedett kuruc hős, Perczel Miklós, a pákozdi csata- nyerő s rácverő ezredes. Csapó Vilmos ezredes, az ozorai diadal főtényezője s mindenek felett Per­czel Mór, negyvennyolcas tábornok, az első magyar honvéd hadsereg megteremtője. Bizonyára az ilyen hős katonák emléke lelkesíti, tüzelj fel a kuruc vért a békebeli Madt Kovács tábornokban, aki a bécsi legfelsőbb haditanács által szépen kieszelt haditerv ellenére: még a hadgyakorlaton sem hagyja magát megveretni. S az ős magyar kato­nai szellem acélozza meg ma is a határainkon túl küzdő hőseink harci erejét. Vármegyénk szép múltját és jele­nét megtisztelve, nem szabad tehát megfeledkezni Bezerédj Istvánról s lekicsinylést legyintő mozdulattal el­menni majd a most készült szobra mellett, mert talán véletlenül olvas­tuk egy nemrég megjelent Kossuth Lajos emlékét is tiz, tizenöt oldalon gyalázó könyvnek hazug beállítását, mely Bézerédj István legszebb tetté­ben, a jobbágyszabaditásban s örök váltsági szerződéseiben is csak a saját hasznának keresését látja. Ha megfordul is a sírjában, aki e soro­kat leírni merte, mint a repetáló óra százszor is megismétlem előtte a Bezerédj emlékkönyvbe általam elmondottakat, hogy „Bezerédj István mély érzésű, meleg szivü, vallásos, igaz ember, ki a krisztusi szeretet verőfényében fürdeti meg nagy em­berbaráti elgondolásait. Jövőbe látó szeme nagy szociális igazságokat vesz észre, jókor megérzi előszelét a később bekövetkezett reformok­nak, Mint valami finom szerkezetű szeizmográf már előre jelzi a még ma is tartó földalatti morajt, a szó cialis problémák feltartóznatatlan előretörését. S jobbágyszabaditási szerződéseivel, önként adózásával, Szedres község alapításával meg­kezdett telepítési munkájával villám­hárítót igyekszik felállítani minden erőszakos forradalmi megmozdulás ellen s nemes példaadásával nem kis része van abban, hogy nálunk a szociális belső átalakulás, a világ- forradalmak szélső kilengéseit nem követi s kivéve a nem magyar ere­detű, rövid ideig tartott kommunista véres félresiklást, a békés evolúció medrében folyik le.“ S kérdezem, nem kell-e meg­becsülni Bezerédjnek azt a bátor­ságát, amikor úgyszólván, a nemesi rend, tehát az akkori ország köz­véleményével szemben mer előhoza­kodni legnemesebb ideájával, me­rész újításaival, például az általános adózás elvével, önkéntes adózásá­val s a ma tőle kisajátított progresz- szív adórendszer sürgetésével. S le­het-e önzéssel vádolni azt az em­bert, aki maga volt a megtestesült önzetlenség, legnemesebb ember­szeretet. Aki télviz idején felszedi az utszélről a megfagyáshoz közel álló cseh vándorló legényt s kenye­ret ad neki birtokán. Aki a gyere­keitől elhagyott Palóczy László bor- sodmegyei követnek, az országgyű­lés aranytollunak mondott jegyzőjé­nek 240 forint évi kegydijat ad, aki kertésznek veszi magához a nagy Wesselényi Miklós polgári szárma­zású nejének elaggott, kereset^ nél­kül maradt öreg szülőit s a mi köl­tőnket, Garay Jánost és özvegyét is százakkal segíti. Akinek asztal­fiókja tele van az akkor hazafias* Ságból alakított gyárak részvényei* vei s azoknak beváltásra soha nem került szelvényeivel. S vájjon nem ennek a Bezerédj Istvánnak szelleme sugárzott és sugárzik ma is szét ebben a teremben. Merem állítani, ez bátorította fel Simontsits Bélát, Tolna vármegye nagynevű alispán­ját, hogy az adózni akkor sem sze­rető vármegye közönségétől 250 ezer forintnyi alapítványt harcoljon ki a szekszárdi állami főgimnázium felépítésére, a bonyhádi, gyönki gim­náziumok segélyezésére, a tanítók, óvónők s a magyar nyelv tanulásá­ban kitűnt németajkú gyerekek jutal­mazására. Fia és az alispáni szék­ben utódja, Simonlsits Elemér szó­ban és írásban már be is vallja, hogy ő „Bezerédj Istvánt, az át­alakulás nagy korszakának egyik legkimagaslóbb tényezőjének tartja, akinek emlékének, tiszta ragyogása Deák Ferenc, Széchenyi István, Wesselényi Miklós neveinek fénye I mellett sem vészit,“ s amikor Be- ■ zerédj szobrára a gyűjtést az egész országra kiterjedően megindítja: „Közpályán való működése legszebb | eredményének azt fogja tekinteni, ha az ő felmagsztaltatásában, mint törpe hivatali utódjának, csodás lelke igaz bámulójának némi része lesz I* S mindez mélyen tisztelt közgyű­lés, vájjon mit bizonyít ? Azt, hogy Bezerédj Istvánnak, a nagy ideális álmodónak országos érdemeit nem lehet megsemmisíteni még a sírból előtörő mérges gáz ráfuvásával sem. Minden gáncs, ostoba és rossz­akaratú ráfogás olyan, mint a vil­lany battériában a negativ pólus, amely megkísérli talán a rombolást, de a másik kiegyenlítő pólus hatása alatt maga is tovább munkáló erővé válik. így lesz a piszkolódó ócsár- lás is, való értékére leszállításával Bezerédj nagyságának fényes bizony­sága s tovább hirdetője. Álljunk meg tehát a mai napon kegyelettel Bezerédj István nagy em­lékénél. Kaszinónk mai száz éves ünnepén tiszteljük meg benne egye­sületünknek egyik alapítóját. De ne feled[ük az alapításban résztvett töb­bieket sem : Augusz Antalt, Perczel Mórt, Perczel Bélát, Bartal Györgyöt, Gindly Antalt, Fördős Istvánt s a rendi alkotmány akkori többi tag­jait, akik összeforradva a polgári társadalom szekszárdi tagjaival, An­tal Jánossal, Fejős Jánossal, Erős Lajossal, Martin Antallal és a töb­biekkel, az akkori igazi, de újab­ban már annyira meghamisított — demokrácia elvei alapján építik fel a mi, ma is az egyenlőség, egymás megbecsülése alapján működő Száz­éves Kaszinónkat. Említsük fel legalább az 1841 november hó 23-ára összehívott közgyűlésnek tagjai közül Adamo- vits Imrét, Albanich Gy. Jánost, Angyal Istvánt,. Antal Jánost, Be- nyovszky Károlyt, Daróczy Sándort, Fejős Jánost, Gyimóthy Simont, Horváth Jánost, Krenmüller Károlyt és Szabó Jánost, akiket Gindly An­tal elnöklésével az első alapszabá­lyok kidolgozására kiküldtek. S az 1841 december 10-i közgyűlés által megválasztott első tisztikart: Igaz* gatók: Augasz Antal, Kiss Ferenc. A „választottság“ tagjai: Adátno? vits Imre, Angyal István, Antal Já­nos, Benyovszky Károly, Bezerédj István, Erős Lajos, Fejős János, Krenmüller Károly, Hegyessy János, Holovics Boldizsár, Horváth János, Martin Antal, Perczel Béla és Stann Ferenc jegyző. Legyen áldott ez alapítók tisztes emléke s a velük már szintén az örök dicsőségbe távozott régi el* nőitők: Augusz Antal, Haidekker Károly, Halász József, Albanich György, Szépauer József, dr Kra- molin Emil, Kelemen Imre, Éllmann Miklós, Papp Lajos, Totíh Ödön nevei is. S külön babér övezze a derék Fbráős Vilmos emlékét, aki a sok vándorlás után, a bérházak rabságából, mint valami újkori Mó­zes, elindította Kaszinónkat az ígé­ret földje, a mai saját háza felé, hogy oda aztán elnöktársa, Simontsits Elemér, Józsue módjára végre is bevezessen bennünket. S ha lerót» tűk elismerésünk, hálánk köteles- ségszerü adóját ő irántuk, kegyelet­tel emlékezzünk meg Kaszinónk, nemes, ideális lelkű dr Steiner La* jósáról, a nagyludásu, fényestollu, ékesszavu dr Krumplin Gyulájáról s a vörös uralom után Kaszinónkat a romokból újra építgető Tóth Hen­rik és Orffy Gyula igazgatók érde­meiről is. S mondjunk meleg kö­szönetét nemcsak a régi, de a mai Tolna vármegyének is, hogy nem csak első megalakulásunk alkalmá­val adott vendégszerető szállást, hanem azóta is megnyitja nekünk díszes székházát, amikor a mi örő*

Next

/
Oldalképek
Tartalom