Tolnamegyei Ujság, 1942 (24. évfolyam, 1-98. szám)
1942-01-01 / 1. szám
1942 január 1. TOLNANEGYEI ÚJSÁG KIVÁLÓ MINŐSÉGE NEM VÁLTOZOTT gyűlési képviselői, továbbá a régi tisztikarnak és választmánynak tagjait és pedig: dr. Kunczer Jenő ügyvéd, vm. tiszti főügyészt, Morvay László vm. főjegyzőt, Schneider Elemér bankigazgatót, Krammer János, Darvas Sándor, Debulay Imre, Gaál János, dr. Halmos Andor, Majsay László Tőrök, Malonyai Elemér, Németh Gyula, dr. Cs. Papp Jenő, Pigniczky Ferenc, Tóth János, Tóth Lajos, Wallacher László, Za- lay János urakat. A közgyűlésen felszólalt vitéz Vendel István polgármester is, aki köszönetét mondott a tisztikarnak és oktatóknak az eddig végzett munkáért és a további munkához a legmesszebbmenő támogatását Ígérte meg. A jelenlevők között nagy lelkesedést váltott ki az a bejelentése, hogy nem nyugszik addig, amig a szekszárdi ifjúsághoz méltó Levente Otthont nem tud teremteni és reméli, hogy az Egyesület a kővetkező évi közgyűlését már saját i otthonában tarthatja meg. Ebben a | hangulatban ért véget a közgyűlés. A MAKTORO MOZSÁR Irta: dr Radványné Ruttkay Emma Ilyenkor, karácsonytájt mindig eszembejut ormótlan teste a máktörő mozsárnak. Hűséges társunk nagymagyarországi barangolásaink közben. Szinte velünk érző lélek. Gyermekkoromban s később asz- szonykoromban sokfelé éltem, örültem, szenvedtem, aggódtam, féltem, ünnepeltem. A nagy ünnep, az otthon akkor vált teljessé, amikor a vas- mozsártörő nagyokat puffogott a bükkfa-mozsár tartalmán Dió, vagy mák zúzódott a mozsárban, ünnepi kalácsok finom töltelékéül. Otthoni kalácsok, békességes, jobb idők minden édessége, lágysága, illata, melegsége ott járt a mozsárban, a mozsár körül. A pesti lakások már nem enged ték meg a mozsár használatát. Az egész ház dongott mikor a hatalmas vastörő segítségével vertük a mákot. Nincs is szükség ilyen instrumentumokra. A süteményekhez valót meg- őrlik a különféle darálók, gyorsab ban és csendesebben. Egy nagyon hideg télidőn fájdalmas szívvel helyeztem tűzre a mozsarat. Mintha élő valaki került volna a parázsra s mintha élő valaki égett, 8Ístergett volna a nagy cserépkályhában. Eloltottam a villanyt, körülültük a kályhaajtó rácsát, emlékeztünk és sirattuk soha vissza nem térő múltak örömeit. Sirattuk, búcsúztattuk az ifjúságot... Mozsár nagyon sokáig égett. Mákolajjal átitatott teste nehézen adta meg magát az elmúlásnak. Az éjfél is elérkezett, mire a parázsból hamu lett, de másnap is a hamu alatt megbújt parázson gyújtottunk tüzet. A mozsár két vasabroncsa nővérem dunántúli otthonában őrzi a kapufélfát, a búzogányszerő vastörő itt van nálam, őrzi az árvaságomat. Ilyenkor karácsony tájt előveszem, megsimogatom, beállítom a szobába, a rádió mellé ... Fülére néhány cuk rőt akasztok, fenyőágat kötök rá, — ünnepelünk. A villanyt eloltom, szememet lehúnyom s ilyenkor azt gon dolom, hogy mindnyájan együtt hallgatjuk a karácsonyi zenét, — mindnyájan velem vannak, akik elmentek már... A néma fekete zongora is meg szólal: »Mennyből az angyal«. alászáll, itt lebeg a szárnya, — régi ujjongások töltik meg a szobát... Imára kúlcsolódik a kezem s sűrűn húl a könny... A Dunántúlon most pattognak a karácsonyesti ostorok, — fent Észa kon a régi otthonunk körül zeng a karácsonyi kántus, — a Délvidéken sornyi iskolás gyerek láncot csörget, csengő cseng és szólnak a harangok, — Erdélyben »szép csillag, szép csillag« ugrál az ég felé, rajta gyertya lángja sziporkázik, — valahol a havasokban, a Tátra körül hatalmas fenyőfákat cipel az öreg Czesznek s valószinüleg eszébe jutok ilyenkor. Nekem nem hozhat karácsonyi fenyőt az »öreg tót angyal« s én nem adhatok néki fényes pengőket érte. Messze kerültünk egymástól. Ma minden kis házon* világos az ablak, ma minden házban emlékeznek, örülnek, vagy sírnak. Van ahol famozsárban törték a karácsonyi kalács mákját s én ide- hallom a puffogást, a kattogást, amint a törő a mozsár pereméhez verődik. Érzem a friss kalács illatát, — hallom régen elment enyéim hangját. Sercegnek a régi karácsonyfák gyertyái. Csillog a sok karácsonyi szépség. Itt jár az öröm és a bánat s kint lassan, pihésen hull a hó. A szivemben felbugyog a karácsonyi dal, soha oly melegen, vágyón, mint most: Békesség, békesség 1 I Értesítés! Ismét megnyitottam kibővített női ruhaszalonomat a Kaszinó-bazárban. — Meggyarapodolt raktárkészletemből a legkényesebb izlésQ vevőimet is gyorsan és pontosan ki tudom szolgálni. Szives pártfogást kérek: 647 Hervay Kató. Ili 1 If I \ * a vétel az ORION középszuperrel, mert nagy az érzékenysége és a sze- lektivitása, a varázsszemes beállítása, a hangja pedig olyan természetes, ' mintha lakásunkban adnának elő a rádió művészei. A 255U középszuper, univerzális (egyen- és váltóáramú), a 255-ös váltóáramú kivitelben kapható. HPnriiiiiiiiiiiiiiiHimmf I maliim nil SSSnlgi? UÜT 'si m KORO ES VIRÁG Irta: Major Imre — Csak nem előlem menekült el I az ablakból ? — Világért sem. Semmi más oka nem volt annak, csak hogy elébe jöhessek és már itt az ajtóban üdvözölhessem. Hogyan történt az, hogy itthon van ? — Egyszerűen. Illetőleg úgy, hogy dr Hadházy Béla vagyok, sőt már ennél is több történt azóta. A szent- miklósi főgimnázium történettanára lettem. — Hihetetlen, nekem úgy tűnik, mintha minden tegnap történt volna csak. — Pedig azóta egy világ futott el mellettünk. Tessék : ez a diplomám és tessék: ez a kinevezésem: dr Hadházy Béla urnák ... Kérvényéhez csatolt okmányai alapján kinevezem önt a szentmiklósi főgimnázium rendes tanárává stb stb. — így hát őszintén gratulálok doktor úr! — Miért úgy: „doktor úr“? — Istenem, minden ami volt, régen volt. Úgy szaladnak az évek, sőt amint mondja: egész világok futkároztak el azóta mellettünk. Marad-e valami az emlékekből ilyen iram mellett... meg olyan váratlanul is jött most hozzánk ,.. úgy akartam mondani, kedves meglepetésként ... és annyi cim és rang rakódott azóta a neve köré, hogy szinte zavarban vagyok, maga van-e mögöttük ... jó, hát őszintén gratulálok Béla. — Köszönöm, sajnos holnap már mennem is kell, mert már mindenhol megkezdődött az iskolaév. — Tudom, ilyenek maguk férfiak mind. Valakivel ősszeszedegetnek egy csokorra való emléket s utána úgy bánnak vele, mintha az saját tulajdon lenne. Pedig az közös szerzemény. Mindig egy kicsit a másiknak is köze van hozzá. Mire az egyik Arvaváraljára, a másik Mura- kereszturra, a harmadik talán Szent- miklősra ér vele, fele kóró lesz, fele meg virág. Furcsa csokor ilyen közszerzemény, összezavarja rendjét a szobánknak, meg egy kicsit az életünknek is. ; Ez vád. És nekem mint filozófiai doktornak kötelességem megállapítani, hogy ezt a logikai tévedést, téves általánosításnak hivják. — Helyes, de az emberek életében legtöbbször hiába keresünk logikát. Nem a következetesség szabályai szerint rendezik be az életüket, hanem csak adott pillanataik szerint és azért mert csak emberek. Ne essék magának rosszul, ha nekem meg ezt kötelességem megállapítani. — Lehet Lujza, de én ezt is másként tudom. Én egyébként sem csinálok semmit úgy, mint mások. Nem vagyok wildei értelemben különc ; csak modern. Sőt ultramodern. Én átértékeltem minden ostoba konvenciót, átforradalmasi- tottam ezt az álmatag biedemayeres életet, megreformáltam a mi halcsontos, szűk, mideres múltúnkat. Én uj ember lettem és utakon járok. — Hiszen mindez szép lenne, ha nem felejtenék el azt, hogy az uj utakat járni csak akkor bölcs cselekedet, ha azokon néha vissza is nézünk. De maguk elindulnak ezeken az „uj utakon“ egészen ki a