Tolnamegyei Ujság, 1942 (24. évfolyam, 1-98. szám)

1942-06-13 / 43. szám

*ett szóvá, báró Jeszenszky József | az aratási munkákkal kapcsolatos j kérdésekre hivta fel a figyelmet. ! Ezekre Szongott Edvin alispán adott felvilágosításokat. Ezután az egyes közigazgatási ágazatok főnökei ad­ták elő az elmúlt hóról szóló jelen­tésüket, melyek megnyugtató tudo­másul vétele után az albizottságok üléseztek. — Az alispán Budapesten. Szon­gott Edvin alispán dr Sigora Miklós főispáni titkár kíséretében hivatalos ügyek intézésére a fővárosba utazott. — Vármegyei kfsgyűlés. Tolna vármegye törvényhatósági kisgyű- lése folyó hó 9-én délben tartotta junius havi rendes ülését vitéz Madi Kovács Imre főispán elnöklésével. A tárgysorozaton csupán néhány csekélyebb jelentőségű ügy sze­repelt. — Áthelyezés. A. M. Kir. Ál­lamvasutak igazgatósága Villányi Rezső MÁV főmérnököt, a szek­szárdi vasúti osztálymérnökség fő­nökét áthelyezte Budapestre, a MÁV északi üzletigazgatóságának épitési és pályafentartási osztályába. Villányi főmérnök a huszas években Szek- szárdon kezdette meg vasúti szol­gálatát és sok egyéb igen nagy­fontosságú műszaki teendőn kívül résztvett a rétszila s-bátaszéki vonal fővonallá való átépítésének munká­iban is. Szekszárdról annak idején Pécsre került, majd Hangéi Andor műszaki tanácsos,szekszárdi osztály­mérnök nyugalomba vonulása után Villányit nevezték ki utódává. A budapesti központba történt behe­lyezése eddigi kiváló működésének elismerését jelenti. — Doktorrá avatás. Sebestyén Győző oki. közgazdát, néhai Selez- nik Viktor szekszárdi kárpitosmes­ter fiát, a M. Kir. József Nándor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen junius hó 11-én a köz- gazdasági tudományok summa cum laude doktorává avatták. — Szekszárdon takarékoskodni kell a vízzel. A polgármester fel­hívta a lakosságot, hogy a nagy hőségben előállott vízhiányra tekin­tettel az ártézi vízzel takarékos­kodjon, mert egyébként a város vízellátása nehézségekbe ütközik. Elsősorban a közegészségügyi in­tézmények, tűzoltóság és a háztar­tások részére kell a szükséges vizet tárolni, tehát pL kerti csapok, ud­vari öntözőcsapok stb. használata tilos és a tilalom megszegőit a víz­mű szabályrendelet értelmében meg büntetik. Áz itteni ártézi kutak nem vizbővek, úgy, hogy nyáron kevés a viz, a nagymértékű fogyasztás ki­elégítésére. Folyamatban van nagy­teljesítményű buvárszivatyu beszer­zése, azonban, amíg ez elkészül, kénytelen a hatóság szigorú rend­szabályokat életbeléptetni. — A mentők munkája. A Vár­megyék és Városok Országos Mentő egyesületének szekszárdi, dombóvári és dunaföldvári kirendeltségei május •hóban a következő működést fejtették ki: betegszállítást teljesítettek 120 esetben, balesethez kivonultak 29 alkalommal, szállítás nélkül pedig 7 esetben. Á rendelkezésükre álló mentőautók együttesen 8264 km utat lettek meg. 1942 junius 13. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG A Sió hajózhatóvá tételének költségei Lapunk közel két évtizede állan­dóan sürgeti Tolna vármegye lakos­ságának régi és állandóan vissza­térő, életbe vágó fontosságú kíván­ságait, hogy végre tegyék hajóz­hatóvá a Siót és ezzel kössék be a nemzetközi viziuthálózatba a ma­gyar tengert. Ezzel a munkával a Sió az egész dunántúli közlekedés legfőbb ütőere lehetne, nagymér­tékben mozdítaná elő vármegyénk fejlődését, úgy mezőgazdasági, mint ipari és [kereskedelmi vonatkozás­ban. A főldmivelésügyi minisztérium most végre elkészítette a Sió hajóz- hatóvátételének részletes terveit és a több évre előirányzott munkálatok költségeit 7'8 millió pengőre kon- templálja. Nagy öröm ez várme­gyénknek, mert termékeink hajón kijuthatnak minden tengerre. Legelőször a siófoki hajózsilipet fogják megépíteni, melynek 1*8 mil­liós költségét a főldmivelésügyi mi- I nisztérium és a pénzügyminisztérium vitéz Hadi Kovács Imre fóispán fáradságot nem ismerő közben­járására közösen már biztosította. A hajó­zsilip tervezését és az építkezés elő­munkálatait már meg is indították s a jövő évben ez a munka már el is készül. Idén a földkiemelést hajtják végre é$ a szádfalakat verik le. Ennek befejeztével kerül a sor a vízlevezető zsilip és a vizierőműtelep megépí­tésére, a régi zsilip lebontására és a Sió siófoki szakaszának kotrá­sára, jövő évben kezdődik a juti vízlépcső építése, amelynek mun­kálatai 1945-ig fognak elhúzódni. A hajózsilip oly nagy méretűre épül, hogy az a Dunán járó ezer­tonnás hajók átemelésére is alkal­mas lesz. A hajókamra hossza 82‘2 méter, szélessége 12 méter lesz. A vizleeresztő gép és a vizierőtelep a jelenlegi siófoki személyhajókikötő­től 90 méternyi távolságra létesül. — Nyaraljunk Parádfürdőn. Keressünk gyógyulást, üdülést és szórakozást a korszerűen átépített, kiváló gyógyhatású Parádfürdőben. Idény május 14—szeptember 30-ig. Főidény julitis 1—augusztus 31-ig. Arzénes, vasas- timsós és szénsavas fürdők. Modern vizgyógyintézet. Ivó­kúrák. Hegyi strand. Modern be­rendezésű 300 szoba. 126 hold park. Diétás ellátás. Elsőrendű konyha. A nagy érdeklődésre való tekin­tettel kérik a főidényre a szobákat minél korábban megrendelni. — Köszönetnyilvánítás. A 18. gy. e. pct. á. szd. Krenner Józsefné úrhölgynek a szd. részére adomá­nyozott 600 drb. cigarettáért ezúton is hálás köszönetét! mond. — A közszükségleti cikkek árá­nak szabályozásáról a legutóbb több rendelet jelent meg. A hábo­rús helyzetből és a tagadhatatlanul fokozódó nehézségekből arra le­hetne következtetni, hogy a kor­mány bizonyos mérsékelt áremelést engedélyezhetne. Ezzel szemben az árellenőrzés rendszerének eredmé­nyessége és árpolitikánk nagyvo­nalúsága következtében sikerült egyes fontos kőzszükséglntí cikkek árát mérsékelni. A horganyzott bá­dogáruk »egységes fogyasztói árát4 megállapították, ami annyit jelent, hogy ez a tömegcikk az ország minden részében ugyanazért az összegért kapható. Nincs mód tehát arra, hogy egyesek helyi áruhiányt idézzenek elő s ilymódon felhajtsák az árakat. A bádogáruk uj ára ál­talában 8 százalékkal olcsóbb az eddigieknél A közellátási miniszter másik rendelete a vegyes gyü­mölcsíz és a szilvaiz árát mérsé­kelte, éspedig julius 1-től kezdő­dően 20 fillérrel és szeptember 1-től kezdődően további 20 fillérrel. Két hónap alatt tehát kilónkint már 40 fillérrel olcsóbbodik a gyümölcsíz. AGYTOLL Olcsón! Tarkatoll 70 fill., jobb 1.60, sz. vegyes fosz­tó!' 2.—, jobb 2.00, mégjobb 3.—, finom szürke 3.60. Fehéres fosztott libatoll 4.50, jobb fehér 5.50, mégjobb 6.50, kimondott jóminBségü 7.50 P. Pehelyest 9 P-töl szállít 5 kilós papirzsák csomagolásban bórmentve, utánvéttel. Tisztviselőknek 3% kedvezmény. Varga Antal ág; toll vállalata, Kiskunfélegy­háza, Szent János-tér 32. 2ÖS — Kirendelés. Az iparügyi m. kir. miniszter Nagy Sándor kir. mér­nököt a szekszárdi államépitészeti hivataltól kirendelte építésvezetői minőségben Fehér vármegyébe, a csóri útépítéshez. — A zsidók katonai szolgá­latát szabályozza a honvédelmi törvényt kiegészítő javaslat. Eddig miniszteri rendelet mondotta ki hogy zsidó, illetőleg zsidónak te­kintendő személy fegyveres szolgá­latot nem teljesíthet. Most törvény rendezi véglegesen ezt a kérdést. A törvény szerint zsidók csak ki­segítő szolgálatot teljesíthetnek és levente-képzés helyett is csak kise­gítő szolgálatra való előképzettség­ben részesülnek. Legfontosabb újí­tása a törvénynek, hogy ez is faj­védelmi alapon áll. Tehát az tekin­tendő zsidónak, aki az 1941. évi XV. t. c. (házassági törvény) szem­pontjából zsidó. — A képviselőválasztók név­jegyzéke. A vármegyeházán most folyik az országgyűlési képviselő­választók 1943. évi névjegyzéke ter­vezetének a felülvizsgálata. — Ragályos állatbetegségek a vármegyében. Május hó folyamán a bejelentés kötelezettsége alá tar­tozó ragadós állatbetegségek közül megállapítást nyert a lépfene 5 köz­ség 5 udvarában, lórühösség 4 köz­ség 7 u dvarában, sertéspestis 6 köz­ség 7 udvarában, sertésorbánc 2 község 5 udvarában, A sertéspes­tisnek néhány községben történt szórványos felléptével a betegség elfojtása és a veszteségek legkisebb- mérvű csökkentése céljából a ható­sági rendszabályok alkalmazása mel­lett a szimultán oltás kiterjedt igény- bevételével is megtörténtek a meg­felelő intézkedések. A szegénysorsu tulajdonosok sertéseinek oltása cél­jából állami ingyenes és vármegyei j féláru anyag megfelelő mennyiség- | ben rendelkezésre áll. — Eljegyzés. Goldgräber Márikát eljegyezte Fenákel Miklós Szekszár­don. (Minden külön értesítés helyet). — Ifjúsági dalosünnepély Dom­bóváron. Junius 7 én folyt le a dombóvári körzet ifjúságának dalos- ünnepe, melyen megjelent dr Koth Nándor székesfehérvári tankerületi kir. főigazgató is dr Sulyok Kálmán kir. tanfelügyelő kíséretében.— Az ifjúság az Eszterházy-utcai áll. is­kolában gyülekezett s onnan zene- kisérettel levonult a Hunyadi téri áll. iskola udvarára. Az ünnepélyt a dombóvári áll. népiskola ének­kara nyitotta meg a magyar Hiszek­eggyel, Eresei József vezénylése mellett, majd Székely Béla tanitó vezetésével a dombóvári áll. iskola tanulói tornagyakorlatokat mutattak be. Ezután Szebényi Lajos körzeti iskolafelügyelő mondott üdvözlő be­szédet, rámutalva a magyar dalkul­tusz hazafias jelentőségére. A meg­nyitó után Eresei József vezetésével a dombóvári áll. iskola énekkara mutatott be több szép szinezésü éneket, melyet a dr Tóth Pálné ta­nítónő által betanított magyar tán­cok sikeres bemutatója követett. A kurdi rk. iskola Kocsiss Margit, az ujdombóvári állami iskola Ifjúsági Vöröskereszt csoportjának énekkara Gábor Béláné s Gadányi József ve­zetése mellett az ujdombóvári áll. iskola énekkara adott elő igen szé­pen betanult magyar nép- és mű­dalokat. A kurdi rk. iskolások si­került magyar táncbemutatója után a dombóvári rk. iskola énekkara Magyar Lajos tanitó vezetése mel­lett adott elő kedves magyar nótá­kat. A dombóvári áll. iskola ének­kel kisért játékos tornagyakorlatai után a tüskei rk. népiskola ének­kara Szauer Dezső tanitó vezetésé­vel énekelt magyar népdalokat. A mindvégig kedves ünnepséget a Himnusz zárta be. — A nyaralók élelmiszerellá- tása. Aki állandó lakóhelyéről gyógyulás, üdülés, nyaralás céljából 3 napnál hosszabb időre eltávozik, a nyaralás helyén csak úgy kaphat jegyre kiszolgáltatható élelmisze­reket, ha közellátási igazolványt szerez be. A közellátási igazolványt az állandó lakóhely szerint Illetékes községi elöljáróság (városokban polgármester) adja ki. Ugyanez a rendelet kimondja, hogy ha a nya­ralónak állandó lakóhelyén nincs élelmiszerjegye, vagypedig a nyara­lás helyén egyes élelmiszerek for­galmát jegyhez kötöttek holott ott­hon azok szabadon vásárolhatók» akkor élelmiszerjegyeket adnak ki I neki. Kenyérváltójegyekért az or- | szág egész területén — Budapestet | kivéve — úgy a pékeknél mint

Next

/
Oldalképek
Tartalom