Tolnamegyei Ujság, 1942 (24. évfolyam, 1-98. szám)
1942-06-13 / 43. szám
4 ____________ egy éb fizietekben lehet kenyeret vásárolni. Olyan helyeken, ahol a múlt évben legalább 200 nyaraló volt zsirjegyet kell bevezetni. A zsiradag fejenkint és hetenkint leg* feljebb 12 deka zsir, vagy 14 deka háj, illetve 14 deka zsirszalonna vagypedig 15 deka bőrös zsirszalonna lehet. — A honvédelmi törvény novellája a háborús helyzettel kapcsolatos fontos szociális rendelkezéseket tartalmaz. így a háborús katonai szolgálatot teljesitő közszolgálati alkalmazottak, valamint a magánalkalmazottak érdekében kedvezményeket állapit meg. Többek között kimondja, hogy a Kormányzó Ur által alapított kardos és koszorús tfizkereszttel kitüntetettek ugyanolyan kedvezményekben részesülnek, mint a múlt világháború tűzharcosai. Ezek a kedvezmények legnagyobbrészt a hősi halottak hozzátartozóira is vonatkoznak. Egyébként a javaslat felemeli a hadipótlékot és kiterjeszti az igény* jogosultak körét. — A Zöldkereszt május havi működése. A vármegye területén működő 13 Zöldkeresztes egészségvédelmi kör orvosai és védőnői a következő munkálkodást fejtették ki: Az orvosok 14S orvosi tanácsadást tartottak, amelyeken együttesen 1427 égvén jelent meg, akik közül terhes 166, csecsemő 630, kisgyermek — 1—-6 éves — 402, iskoláskorú gyermek pedig 51 volt, mig a szolgálatoknál megtartott vegyes tanácsadásokon gfimőkór, nemibetegség, vagy egyéb megbetegedés miatt 124 egyén, házassági tanácsadásra pedig 61 személy jelentkezett. A szekszárdi, nagydorogi, tamási, dombóvári és simontornyai egészségvédelmi köröknél megtartott iskola- orvosi szűrővizsgálatokon összesen 2082 tanuló került vizsgálatra. — A szolgálatoknál működő m. kir. egészségügyi védőnők meglátogattak 3037 családot, 92 iskolai tisztasági vizsgálatot végeztek és 69 előadást tartottak a tisztasági vizsgálatokkal kapcsolatban. Szekszárd m. város Tüdőbeteggondozó Intézetében 24 tanácsadáson összesen 927 személy jelent meg, akik közül 193 elemi iskolai tanuló Röntgen* szűrővizsgálaton esett át, 157 egyén pedig foglalkozása miatt kötelező Röntgen-vizsgálaton jelent meg. — Szekszárd m. város Nemibeteggon- dozó Intézetében 13 tanácsadáson összesen 332 személy jelent meg. akik közül nemibetegségben 213 egyén szenvedett. — A zöldségszáritás az elkövetkező hónapokban rendkívül fontos szerephez fog jutni. Mint ismeretes, az idén igen sok parlagon hevert földet, belsőséget és üres telket hasznosítottak zöldségtermelés céljára, tehát a zöldségtermesztés nagy lendületet vett. Tekintve, hogy az elkövetkező télen sokféle közellátási nehézséget kell leküzdeni, okosan cselekszik mindenki, ha télire szárított zöldséget tesz el, amelynek tápértéke bizonyos tekintetben nagyobb mint a kvnzerveké. A közellátási kormányzat éppen ezért a közeljövőben tájékoztatást fog adni arról, hogy házi eszközökkel és eredményesen hogyan kell zöldséget aszalni. Molnár féle T0LNANE6YQ UJSlfi 1942 junius 13. amaaaaaaaaaaaaama ■MIlHMMHi Szekszárdi „Leventenap“. Folyó hó 14*én lesz a szekszárdi leventecsapatok közös „leventenapjaE nap egyúttal a foglakozási év záróünnepe is. Reggel 6 órakor zenés ébresztő. D. e. 9, illetve 10 órakor istentiszteleteken vesznek részt a leventék. D. e. 11 óra 30 perckor Leventefogadalom- tétel az országzászlónál. Utána tisztelgés a hősök szobránál. D. u. 3 órai kezdettel bemutatók és sportversenyek a Leventesportpályán. 1. Felvonulás. 2. Zászlófelvonás, ima. 3. Mozgásos gimnasztika. (Gimn. V—VII. oszt.) 4. 100 m. síkfutás. 5. 100 és 200 m. tömegsikfutás. (I. és II. korcsoport leventéi.) 6. ökölvívó és birkózó bemutató mérkőzés. 7. Puskafogások. (Városi lev. csapat 1. szd. diszszakasza.) 8. Távolugrás. Suly- lökés. Kötélhúzás. 9. I. korcsoportbeli leventék játékbemutatója. 10. 800 m. távfutás. 11. Magasugrás. Diszkoszdobás. 12. Puskaforgató gyakorlatok. (Gimn. V—VI. oszt.) 13. a) 8X50 m. staféta, b) 4X100 m. staféta, c) 100X200X300X400 m. staféta. 14. Kosárlabda- és kézilabda mérkőzés. Egyidejűleg 2X10 pencig. 15. Zászlólevonás, ima. 16. Elvonulás. Belépődíj nincs. A város közönségét bajtársi szeretettel ezúton is meghívja és yárja a vezetőség. Mi lesz vasárnap? A befejezés előtt álló bajnoki küzdelmek semmit sem veszítenek érdekességükből. Egyik meglepő eredmény a másikat követi és csapataink komolyabban veszik azokat, mint kezdetben, nagyobb az akarás és küzdelem. A bajnokság első helyzettje most már véglegesen a Dombóvári Vasutas csapat, tehát a Pécsi egységes első osztály bajnoka, illetve a Déldunántuli labdarúgás jövendő képviselője az NB III. osztályában. A további sorrend nem alakult ki véglegesen, minthogy egy-két elmaradt mérkőzés teljesen uj képet adhat majd azok lejátszása után. Vasárnap, junius 14-én sorra kerülő mérkőzések: Szekszdrdón: a TSE ellenfele a Nagykanizsai Vasutas SE csapata. A kanizsai csapat kitűnő együttes és jóval erősebb ellenfél lesz, mint az elmúlt vasárnap a PEAC volt. Az NVTE gyors, kemény és képzett játékosokból áll, így a TSE-nek sokkal lelkesebben, gólratörőbben és jobban kell játszania minden részében, ha valamit akar „keresni**. Tehát jő mérkőzés-nek ígérkezik a vasárnapi 6 órai kezdetű TSE-NVTE összecsapás. Előtte két ifi csapat játszik 725 órai kezdettel. Dombóváron: DVSE-Pécsi DPAC találkozásn is kemény küzdelmet ígér, azonban mi úgy érezzük, hogy a hazai csapat mégis felülkerekedik és több gólos győzelmet arat. Simoníornydn: SimBTC—Pécsi Zsolnay csapatok közötti mérkőzés van soron. A hullámvölgyben levő bőrgyári csapat nem tudjuk menynyit javult az elmúlt héten, de sokat kellett volna változnia, hogy a pécsi csapatot maga alá gyűrhesse. | Pécsett: PBTC—CFC mérkőzés I nem nagy esemény, hiszen a szi- l getvárí csapat teljesen letört és I megadta magát sorsának. Nagykanizsán : ZMNTE—Komlói SE, bajnoki mérkőzés az esemény. Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt. j Vezérigazgató: Schneider Elemér. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik felejthetetlen jó férjem Antal János elhunytéval nagy bánatunkban részvét- nyilvánításukkal bennünket, felkerestek, a temetésen résztvettek, — ezúton fogadják hálás köszönetünket. Szekszárd, 1942 junius 11. özv. Antal Jánosné és a gyászoló család. A paksi királyi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság, 1251/1942. tk. szám. Árverési hirdetmény kivonat. Gang! Imre végrehajtatónak, Gangl Ádám végrehajtást szenvedd ellen indított végrehajtási ügyéhen a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 157 P 56 f tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Paks községben fekvő, s a paksi 2659. sz. tkvi betétben A f t. sorsz. 26.071- hrsz. alatti szőlőre a Csámpa dűlőben 558 P, az u. e. betétben A f 2. sorsz. s 26 072/1. hrszámu szőlőre a Csámpa dűlőben ‘316 P, a paksi 5679. számú tkvi betéti A I. 1—2. sorsz. 9558,, 9559. hrsz. szántóra és szőlőre a Kishegyen 122 P és az u. ezen tkvi betéti A + 3. sorsz. 9557. hrsz. szőlőre a [Kishegyen 240 P kikiáltási árban, elrendelte. Az árverést 1942.-évi julius hó 8. napján délelőtt 9 órakor Pakson, a tkvi hatóság helyiségében (Deák Ferenc-utca 10. szám, földszint 2. ajtó fogják* megtartani. Az árverés alá eső a páksi 2659. számú tkvi betéti A + I. sorsz. ingatlant, ha az árverés megtartását a csatlakozottnak kimondott dr Hidegh józsef 100 P s jár. követelésére kéri a kikiáltási ár kétharmadánál és az ezen tkvi betéti többi ingatlan!, ha az árverés megtartását dr Hidegh József követelésére kéri jószágtestenként 344 pengőnél, továbbá az ezen tkvi betéti valamennyi ingatlant jószágtestenként, ha az árverés megtartását dr Hidegh fózsef további 10 P töke s jár. követelésére kéri 489 P-nél, ha a végrehajtató kéri 611 P-nél, s ha a csatlakozottnak kimondott Schmidt József és neje kér1 2 3 853 P-nfel, a paksi 5679. számú tkvi betéti A f 3. sorsz. ingatlant, ha az árverés megtartását a végrehajtató kéri, a kikiáltási ár kétharmadánál és ha az árverés megtartását Schmidt József és neje kéri 346 pengőnél, mig u. ezen tkvi betéti A I. 1—2. sorsz. ingatlant, ha az árverés megtartását végrehajtató kéri^ 103 P-nél. s ha Schmidt József és neje kéri 346 pengőnél alacsonyabb áron, amelyhez még az árveréssel felmerülő előnyös költség arányos része is hozzámitandó, eladninem lehet. (1908 :XLI. te. 26. §-a és 5610/1931. M. E. számú rend. 21. § a). Bánatpénz a kikiáltási ár 10 #/o-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi °/o-ára kell kiegészíteni. Paks, 1942 február 26. 312 Dr Deák, kir. járásbiró. Yh. 33/1941. Árverési hirdetmény. Dr Zlinszky Vidor ügyvéd által képviselt id. Böde János végrehajtató javára 415[pengö tőkekövetelés és járulékai erejéig a duna- földvár királyi járásbíróság 884/1941. számú végzésével elrendelt s közbenjárással foganatosított kielégítési végrehajtás során 1941. évi november hó 22. napján lefoglalt és 3730 pengőre becsült ingóságokat, közöttük bútorok, képek, szőnyeg stb. Dunaföldvár községben, végrehajtást szenvedő Kossuth Lajos- utca 50. sz alatti lakásán 1942. évi juliu* hó I. napjára, délelőtti 8.30 órára ezennel kitűzött bírói árverésen a legtöbbet igérőnefc készpénzfizetés ellenében, azonban a becsár kétharmadrészénél nem alacsonyabb vételárban el fogom adni. — A szakértői becslés elrendelése esetén a Te. 74. § a az irányadó. Ezt az árverést a Vhn. 20. § a értelmében azoknak a végrehajtatóknak (csatlakozóknak) a javára is kitűzöm, akik a hirdetmény kibocsátása napjáig a fenti ingókra kielégítési jogot szereztek és ellenük halasztó hatályú igénykereset nincs. — Ezek a következők: Dr v. Matolcsy K-né 50 P, Klein Ödön 445 P, Vadász Márton 168 P, Schulzer és Hoffmann cég 36 P, dr Kléh—Reinle Tibor 773‘37 P, Szénási, Hoffmann és T, 68’50 P, Weisz Adolf 25'20 P, özv. jobbágyi Kálmánná 93 04 P, Apart Uridivat és T. 251.85 P, dr Gallai László 72 P, Weiszmann Lenke 57 P, dr Hegyi József 106 80 P, Katz, Pief- fer és T. 60‘25 P, Goldstein Samu 100 P, Goldstein Samu 54 P, Riviera Virág U. 15.40 P, Goldstein 158 25 P, Hegedűs L. 52'25 P, Dunaföldvár, 1942 május 30. 316 Feörde88, kir, bír. végrehajtó. nsthhof Undor * MonüdzvetltS I Alapítva 1912-ben. — Szekszárd, Báró Augusz lmre-u. 22. — OFB eng. 1922 ótr Levélbeli érdeklődésnél válaszbélyeget kérek A vasúthoz közel 2 szoba konyháé cseréptetős ház, azonnal 'elfoglalható. Ara 6500 pengő. (3440) MznK Szekszürdon. cseréptetős ház, ára 3200 P. (3430) A város központjában 3 lakásos nagy ház, ára 40.000 pengő. (3397) A város központjában négyszobás ház, ára 12.000 pengő. (3396) A gimnázium közelében háromszobás és egyszobás lakással, ára 16.000 P. (3426) »fe »into- ÄÄS &&£ tiszta téglaépület. 8 padlós szobával, villanyvilágítással, ára 20.000 P. (3441) Szolok. Szőlő ákácos a Bence völgy- ben 900 D ől, — ára 1500 pengő. (3462) Gyüszüvölgyben 2300 öl kitűnő karban lévő áttrágyázott szőlő. Ára 10.000 P. (3322) Szántók Az őcsényi határban, Ebesen, ■■■.. i— I. 2400 öl szántó, ára ölenként 2 pengő, (3383) Fintaállás alján 900 öl szántó, ára ölenként 70 fillér. (3407) Palánki hegyen 2200 Q-öl szántó, ára 1600 pengő. (3324) Ebesen 1200 G-öI vízmentes szántó, ára négyszögölenként 2 P 20 f. (3425) 2600 öl szántó buzavetéssel, ára ölenként 3 pengő. 5200 öl a Dunserdején, ára 3 P. (3454) A decsi határban 8500 öl szántó. Ára négyszögölenként 3’50 P. • (3457) Birtok A Felvidéken 200 m hold* birtok — * épületekkel, ára m holdanként 1000 pengő. 3545) Bérlet. Fejér megyében 50 m. hold » tanyás, október 1-ére. Bér 220 klg. búza + fele adó. (3452/1) Ugyanott 82 m. hold. Bér 180 klg. búza + az adó (3452/2) Ugyanott 85 m. holdas, azonnal átvehető. Bér 90 klg. búza □ az adó (3452/3)' Érdeklődésre 40 f. válaszbélyeg küldendő. Tolnamegyei 40 kát, holdas bérlethez társat keresek 10 000 pengővel. (3461) A Felvidéken 300 m. holdas bérlet. Bér m. holdanként 130 kg. búza, (Leírásért 1 P 20 f.) (3459) Malom. Pest megyében 3-jára<u malom, — ára 40.000 pengő. Fele is eladó, ára 20.000 P. (3410), Ügyfelem jól menő malomba 30.000 pengővel betársulna. (287. 1.) Fiatal gépekkel beszerelt malmot keresek a kiszerelt gépek megvételére. (3460) (Malom leírásért I P 20 f küldendő.) Számos Ügyfelem részére malmot, keresek vételre, bérbe. Sicnirotr berendezés. fSAn Magyar Gazdasági Superior vető- WCM' magtisztító, ára 2000 P. (3435). Első Magyar Gazdasági 1100 m/m acélkeretes cséplő, ára 6500 P. (3439) Máv 1230 m'm dupplagolyós herefejtő kombinációval, ára 8500 P. (3439) Ingóság eladása Üvegajtós könyvszekrény 60 P. Kis orvoss^gszekrény (falra akasztható) 25 P* Konyhaasztal 20 P„ Éjjeli szekrény (márványlapos) 12 P. 3 as Langhammer vas pénztárszekrény 400 P^ nyomdai müintézet és szab. iróalzatgyár rt., Szekszárd. (Felelős vezető: Koretzky János.