Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)
1941-05-07 / 34. szám
Mai lapszámunkban bentfoglaltptik a „Tolnamegyei Gazda" MM. Móljain. Szetodrd, 1941 műim 7. (Szerda) _____ 34 . SZÖUL TOENAMEGYEI ÚJSÁG HETENKÉNT KÉTSZER MEGJELENŐ KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP SzcrkesztSség és kiadóhivatal: I Felelős szerkesztő I Hirdetések árait Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 I BLÁZSIK FERENC Ia legkisebb hirdetés dl|o 1‘SO pengő. —> A hirdetés egy 60 milliméter K r __ >_i .. . . . I széles hasábon mllllmétersoronként 10 fillér. A hírrovatban el* I A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. I helyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint e nyltttér soronelőfizetési dl): I Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét Illető I ként 60 fillérbe kerUI. - llástkeresőknek 601 százalék kedvezmény Egész évre _ 12 pengő || Félévre_________6 pengő I közlemények a szerkesztőséghez küldendők. I Bankoknak és vállalatoknak 50 százalék felár. Az ulsáfilrő kérése az olvasóhoz Az ujságbetük legtöbbször úgy jelennek meg, hogy nem tudni, ki irta őket és ki áll mögöttük, sima-e a homlok, vagy redős, ősz halán- téku-é, vagy fiatal, amely mögött a betűket teremtő gondolatok születtek. Valaki irta, utnakinditotta őket, hogy éljenek és hirdessék a Hirt. Hogy ki ez a valaki, nagyon ritkán tudni. Az olvasó belenyugszik, hogy a betűk, sorok, hasábok és oldalak mögött az ujságiró, vagy ha úgy tetszik, az Ujságiró áll, él és dolgozik, de hogy milyen ennek az Újságírónak az arca, vájjon mosoly csillog* e a szemében, vagy ráncok árkolódnak szája körül, tud*e sirni, vagy nevetni, s hogy a nevetés nem takar-e könnyeket, ezt nem tudja senki. Az újság szinte személytelenül születik meg, talán azért is, mert csak rövid ideig, legföljebb néhány óráig él, addig, amig a helyébelépő meg nem öli az elődöt. Talán ezért is van, hogy az újságíró nem szeret magáról beszélni s elhiszi, hogy az ő sorsa másokért élni, rohanni, lobogni, mint valami süstörgő fáklya, melyet a hivatás szent tüze gyújtott meg azért, hogy mig másoknak világit, — hamuvá váljék. tís ha most az ujságiró kilép a névtelenség álarca mögül s ha az olvasóhoz fordul, akivel a nap majdnem minden órájában szembe néz, elismerést, vagy kritikát várva, ennek sem az az oka, mintha az ujságiró egyszerre meg akarna elevenedni s egyéni babérokra törne, hanem az, hogy rendje nagy közösségének érdekében kiván szólani. Minket a munka lázas tempója szinte géppé alakított át s nem szoktunk arról beszélni, hogy amikor a hir szolgálatában acéllá keményeden idegekkel dolgozunk, néha köny- nyünk pereg, s szivünk vére csorog a kerekek között, mert nekünk is vannak emberi fájdalmaink és emberi érzéseink. Néha, ha megáll munkánk zsarnoki ritmusa, eszünkbe jut, hogy a mi rendünkben is vannak a munkának vértanúi, vannak rokkantaink, leszünk mi is egykor elhasznált és elkopott — gépalkatrészek, vannak és lesznek özvegyeink és árváink. De senkinek sem szabad észrevenni, hogy munkaközben eltorzul az arcunk, szivünk szeretteinkért dobog s mikor a kérdőjeleket írjuk, mögöttük saját öregkorunk, vagy hozzátartozóink sorsának bizonytalansága görnyed. Az ujságiró mindenkinek mindene. Ha keli, kemény harcos, kész rohamra menni az igazságért, vagy létét teszi fel arra, hogy szívós védelmi harcban tartson ki véleménye mellett. Nincs az a közügy, amelyben föl ne emelné szavát, országnak, társadalomnak s különböző társadalmi rétegeknek éppúgy ren- ' A budapesti gépkocsizó gyorsdandár ünnepi fogadtatása Szekszárdon delkezésére áll, mint egyeseknek, ha kérő szavukkal hozzáfordulnak. Nem azért beszélünk most erről, mintha ebben érdem volna. Nem, ez kötelességünk és ezt a kötelességet minden ellenszolgáltatás nélkül teljesítjük is. S ha most mégis az olvasóhoz fordulunk kéréssel, ezt a munkaasztal mellett kifáradt és nyugalomra érdemes kartársainkért, s az ujságiróözvegyekért és árvákért tesszük. Egyik legrégibb és legáldásosabb jóléti intézményünk, a Magyar Hírlapírók Országos Intézete most érkezik el 60 éves jubileumához. Sok megpróbáltatás s a közért hozott áldozatos gesztus áll Nyugdíjintézetünk hat évtizede mögött s ha anyagi erői megfogyatkoztak, nem a mi hibánk. Azt akarjuk, hogy öreg napjaira az újságírónak se legyenek gondjai, a rokkantakat kárpótolhassuk a köz szolgálatában kimerült energiákért s özvegyeinknek és árváinknak olyan segítséget adhassunk, amely illő az emberi méltósághoz. Kérő szavunk megértésre és meleg szívre talált az ország első asszonyánál, főméltóságu Kormányzónk fennkőltlelkü hitvesénél, aki készségesen vállalta Nyugdíjintézetünk megerősítésének fővédnökségét. — Jóságos segítő kezét, amelynek áldását annyiszor érezte a magyar társadalom, most a névtelen dolgozó újságírók felé nyújtja ki, s mi bízva abban, hogy ennek a mozdulatnak szépségét megérti ebben az országban minden újságolvasó, most és az elkövetkező napokban azzal a kéréssel fordulunk az olvasóhoz, hogy legyen segítségünkre. Tudjuk, hogy nehéz az idők járása mindenki fölött s a hétköznapok terhei minden vállra rá nehezednek ebben az országban, de mégis kérjük az olvasót, hogy adományaival siessen Nyugdíjintézetünk megsegítésére. — Fogadja kérésünket úgy, mint a naponként sziye ajtaján kopogtató jóbarát kérését, akinek a megsegítés fillérje éppolyan jólesik, mint a nagyobb adomány. A mai naptól kezdve május 18-ig minden nap jelentkezünk kérő szavunkkal, a Nyugdíjintézet 5600-as csekklapjának, s ehhez az újsághoz egy alkalommal csatolt postatakarékpénztári befizetési lapnak segítségével. íme, most egy pillanatra megláthatta az olvasó a betűk fekete sorfala mögött emberi arcunkat. Nem szégyeljük, hogy kérnünk kell, mert nem magunkért kérünk, hanem a munkában felőrlődött kartársaink és hozzátartozóink jövőjéért. Meg vagyunk győződve, hogy a magyar olvasóközönség megérti kérő szavunkat, s nem írja rovásunkra, hogy egyszer mi is emberek mertünk lenni. A munka folyik tovább nap-nap után, szakadatlanul s mi ismét eltűnünk az ujságbetük ismeretlenségének hátterében, de rendünk történelmében és szivünk mélyén arany betűkkel írjuk föl, hogy Vasárnap este a mozielőadások után tudatták a szekszárdi közönséggel, hogy a budapesti 1. sz. honvéd gépkocsizó gyorsdandár hétfőn reggel 7 órakor vonul át a vármegye főhelyén és hogy a város lakossága a Garay téren a polgármesterrel az élen ünnepélyesen üdvözli a déli harctérről helyőrségükbe és otthonukba visszatérő vitézeket, akiknek nagyértékü katonai tetteiről Hitler vezér és kancellár is igen elismerő módon emlékezett meg vasárnapi beszédében. Hogy a fogadtatásról a város apraja-nagyja idejében tudjon, a polgármester e körülményt vasárnap este a város minden részében dobszóval is kihirdette. Az amúgy is fellobogózott város közönsége már hat óra után óriási tömegekben sorakozott fel a főútvonalon és alig volt valaki, aki egész nyalábra való virágot ne vitt volna magával. Nagy csoportokban beszélték meg a dicsőséges déli hadjárat egyes ide elszivárgott eseményeinek történetét és izgatottan várták a magyar vitézeket. Körülbelül 7 óra 30 perckor vonult be Szekszárd főterére a gyors dandár páncélgépkocsis, tankos csapatának eleje és a nagyszerű járművek beláthatatlan sorával: teljesen egyforma katonai teherautókkal, hernyótalpas tankágyukkal és páncélkocsikkal érkező, pompás felszerelésű, kitűnő szellemű fiatal katonákat a kitönő lelkesedés orkánja fogadta. Elárasztották őket virággal és szűnni alig akaró éljenzéssel fejezte ki a közönség irántuk érzett hazafias szeretetét. Ahogy a kocsisor megállott, vitéz Vendel István polgármester a város és a megye vezetőinek élén tüzes, lelkes beszédben üdvözölte a dicsőséges útról visszatérő csapat parancsnokát vitéz Major Jenő tábornokot, aki Dobdk Dénes vezérkari főnökkel és tisztikarával, köztük földink- kel, vitéz Peinlich Béla alezredessel és dr Szakdts István szkv. főhadnagy, szekszárdi kir. közjegyzővel együtt szállottak ki autóikból. Vitéz Major Jenő tábornok, dandárparancsnok nagyhatású beszédben köszönte meg az átvonuló katonaság nevében Szekszárd szives fogadtatását és üdvözlését, majd megemlékezett a szekszárdi háziezred hősiességéről, amellyel a szerb erődvonalakat áttörte és a lelkére kötötte a megjelenteknek, hogy a majd hazatérő szekszárdi katonákat halmozza el virágokkal, mert azok minden elismerést megérdemelnek. A nagy éljenzéssel fogadott beszédek után a polgármester a tisztikart a Szekszárd Szálló éttermében reggelire látta vendégül, mig a pihenő vonatoszlop személyzete a tábori konyhákból kapta a reggelijét A rövid ideig tartó felfrissülés után tovább indultak a katonák, akiknek Szekszárdon való átvonulása csekély megszakításokkal 14 óráig tartott. A közönség szinte tombolt örömében, látva a csodás járművek soha el nem gondolt sokaságát, a töméntelen modern ágyút, a bukósisakos motorkerékpárosok végnélküli sorát, a tüzérekkel, gépkocsi- zókkal megrakott hatalmas autókat, a kényelmes modern vöröskeresztes gépkocsikat, valamint a tehergépkocsikra rakott kerékpáros zászlóaljakat. Szűnni nem akaró örömujjongással fogadta a közönség a katonákat, akiknek üdesége, fiatalsága, jó kedve, gyönyörű felszerelése mindenkit magával ragadott. Ez az elragadtatás annál nagyobb volt, mert a mi fiainkat az itt előző napokban átvonult németekkel ösz- szehasonlitva meg kellett állapítani, hogy az összehasonlítás a mieinknek vált az előnyére. És boldog volt mindenki, aki láthatta, hogy szemünk fénye, a szeretett honvédhadsereg mennyire fel van szerelve a villámháboru követelményeit illetően is. Bevált|ák a német katonáktól származó márkákat A Nemzeti Bank szekszárdi fiókintézete a kővetkező tartalmú értesítést küldte meg a vármegye alispánjának és Szekszárd polgármesterének : A Német Birodalmi Bank a Magyarországon átutazó német katonai alakulatok részére április 30-áig Magyarország területén beváltott birodalmi márka fizetési eszközöket átveszi, amennyiben hitelt- érdemlően igazolást nyer, hogy e márkaösszegeket az átvonuló német katonai személyektől vagy alakulatoktól vásárolták. Ezeket az igazolásokat az érdekelt területen lévő polgári közigazgatási hatóságok; valamint a tekintetbe jövő határ- és átmenő állomások katonai parancsnokai adhatják meg. Igazolásul elEgyes szám ára 12 fillér akkor, mikor kérő kezünket kinyújtottuk, — meghallgatásra találtunk. Ebben a tudatban tesszük le a Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézetének eljövendő jobb sorsát a I magyar olvasóközönség kezébe, s köszönetét mondunk már előre is | minden adományért, amely az újság- I irói munka elkopott, megrokkant ■ munkásain, s az újságíró özvegye- I ken és árvákon kíván segiteni. Budapest, 1941 május 4. As Országos Magyar Sajtó« I kamara.
