Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)

1941-11-22 / 86. szám

TQUUMEŰYD QJSifl 1941 november 22. — Drágul a villanyáram. Duna- földvár község képviselőtestületének a közgyűlése elhatározta a moto­rikus .villanyáram dijának feleme­lését. — Zslrbeszolgáltatás a levágott sertések után. Aki sertést köz­fogyasztásra vág le, köteles a súlyra való tekintet nélkül minden sertés után három kilogram zsirt a vá­gástól számított 8 napon belül, a hely szerint illetékes közellátási fel* ügyelőség által kijelölt szövetkezet­nek, vagy husiparosnak az árkor­mánybiztos által megállapított áron j beszolgáltatni. Ha valaki magán- | fogyasztásra vág le sertést, úgy az első sertés után három kilogram, minden további sertés után pedig hat kilogram ugyancsak közfogyasz­tásra alkalmas, gondosan kezelt ol­vasztott sertészsírt köteles 8 napon belül beszolgáltatni. — Allásszervezés. Bikács község közönsége akként határozott, hogy a községi dijnoki állást átszervezi községi irnoki állássá. — Korcsmából leventeotthon. Bonyhád község képviselőtestülete elhatározta, hogy a vásártéri korcs­mát, — mint ilyent — megszünteti és átalakíttatja levente otthonná. Az Istálló írásának míítrásyák fiitól ualfi helyettesítése. Irta: Hayt Ferenc, Tolnavármegyei Hegyközségi Tanács titkára. II. Péti só. Fehéres szürke szemcsés műtrágya 17% nitrogén, gyorsan bomló salétrom nitrogén, valamint lassabban érvényesülő amoniák nitrogén és 50% meszet tartalmaz, kát holdanként 100—180 kg ada­golandó mennyiség. Nyitás után és május hóban két részletben bak­hátak közé elszórva és alákalapálva. Kénsavas amoniák, a világitó gáz koksz gyártásánál, mint mellékter­mény áll elő. Nitrogén tartalma 20%, a legmagasabb százalékú nitrogén trágya. Lassú hatású, eső után elszórva azért jelentkezik már hatása. Kat. holdankint 90—150 kg-ig az adandó mennyiség. Ta­vasszal az első kapálás alkalmával a mennyiségnek felét, május hónap­ban pedig a másik felét szórjuk ki a talajra és jó, ha azt alá kapáljuk. Mész nitrogén, a levegő nitrogén­jének felhasználásával állítják elő, a már kész műtrágyát liszt finomsá- guvá őrlik, a porzás mérséklése cél­jából olajjal keverik. A mész nitro­gén nitrogén tartalma 19—20%, ezen kívül van benne 50—60% mész. A növények által felvehető hatása lassan, fokozatosan megy végbe, ezért hosszabb ideig ellátja a növényt nitrogénnel, szárazság esetén nyáron is jól érvényesül. A talajt lazitja, pajorokat, férgeket, ál­lati kártevőket pusztítja. Kiszórás előtt tanácsos homokkal keverni maró hatása miatt, azonban vigyázni kell, hogy a vele foglalkozó mun­kás tüdejébe ne szivja és kezével orrához, szeméhez, szájához ne nyúljon. — Adagolandó mennyiség belőle kát. holdankint 100—200 kg tavasszal nyitás előtt sorok közé szórva bekapálva. Tőkékre és vesz- szőkre azonban ne szórjuk rá, mert azoknak árt. Káli salétrom, német gyártmány, 15—16% nitrogén és 28% mész tartalommal hatása a többi salétrom trágyával egyező, a talaj utána nem cserepesedik meg, de meszes, vasban szegény talajokra azonban nem való. Tisztított vagy koncentrált káli. A nyers kálisókból, a kainitból állít­ják elő, 40%’os káli trágya, vásár­lása a legelőnyösebb, mert magas káli tartalma. Németországból szállí­tásának költségét elbírja. A kon­centrált kálisó a szőlők trágyázá­sánál azért is előnyösebb, mert a nyers kálisókban k lórid is van, ami a fürtök érésekor a cukorkép­ződésre hátrányos. Ez a nem kívá­natos hatásuk oly módon mérsé­kelhető, hogy a trágyát ősszel al* kalmazzuk. A kloridokat a talaj nem abszorbeálja s mire a szőlő rügyei fakadni kezdenek, azok a talaj mé­lyebb rétegébe kerülnek. A 40% os j káli trágyából kát. holdankint 100— I 120 kg adandó. Hatása két, esetleg j három évig tart. Erős káli trágya, a tőkéket fagy iránt ellenállóbbakká teszi, egyike a legjobb műtrágyák­nak, miután a szőlő káli-igényes növény lévén, legtöbb szőlő talaja éppen ebben szenved hiányt. Szuperfoszfát, a foszfortartalmu kőzetek, az úgynevezett foszforitok őrlése és kénsavval való feltárása utján áll elő. Foszforsav tartalma 18—20%, vízben oldódott foszfor­sav, amelyet a növény azonnal fel­vehet, hatása ezért gyors, talajban könnyen eloszlik. Nehéz, kötött és meszes talajokra alkalmasabb trágya, mint a lassan ható, nehezen oldódó Thomas-salak. Hatása savas, kén- savtartalmánál fogva feltáró hatású. A vesszők és fürtök érését elő­segíti, tehát a bor minőségére gya­korol kedvező befolyást. Lehet ősz­szel vagy tavasszal elhinteni mindig a sorok közé és utána földdel be­takarni kell. Kát. holdankint ada­golandó mennyiség 120—180 kgr. Általános szabálynak vegyük, hogy a műtrágyák alkalmazásának sikere nemcsak attól függ, hogy jól vá­lasztottuk-e meg a műtrágyát, úgy tápláló anyagra, mint alakjára nézve, hanem attól is, hogy mily módon alkalmazzuk. Nehéz, kötött talajokra a könnyen oldható, laza talajokra viszont nehezebben oldódó mű­trágyák alkalmasak. Úgy kell a ta­lajba juttatni, hogy gyorsan érvé­nyesülhessenek. Szórjuk azt minél egyenletesebben, ne hagyjuk a talaj felszínén, hanem helyezzük minél közelebb a gyökerekhez, hogy ezek azt minél könnyebben felvehessék. Az elszórandó műtrágyát osszuk pontos részletekbe el és vigyáz­zunk arra, hogy belőle mindenhova egyformán jusson, nem szabad an­nak csomósnak lennie, mert a cso­mók — kivéve a sókat — nem al­vadnak jól el és igy nem lesz meg­felelő hatásuk. Fontos, hogy a műtrágyák a szőlő gyökeréhez közel jussanak, ezáltal jobban és gyorsabban érvényesül­nek és a csapadékvíz a hegyi szőlőkben nem viheti el. Legfeljebb a salátromtrágyákat szórhatjuk el a talaj felszínén, mert ezeket az eső hamar belemossa a talajba. Győr* san oldódó műtrágyát ne alkalmaz­zunk ősszel, mert a téli csapadék mélyre leviszi és akkor nem látjuk annak hasznát, mig tavasszal nyi­tás előtt vagy után tavaszi esők jól szétosztják és leviszik a gyökerekhez. A felsoroltakon kívül van még többféle műtrágya, amilyen a Csili­salétrom, Leuna-salétrom, Nátron­salétrom, Kainit (Straszfurti só), Thomas-salak, Rehnánia- foszfát és Csontliszt stb., de ezek kevésbbé kerülnek ma már forgalomba. A kémiai elemzés megmutatja ugyan, melyik tápanyagban van hiány, miből van felesleg talajunk­ban, de, hogy melyik trágya mel­lett találjuk meg legolcsóbban ‘ a legjobb eredményt, azt a szőlő leg­jobban megmutatja a jól beállított trágyázással, ezt mindig a gazdának kell irányítani és tudnia. (Vége.) Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt- Vezérigazgató: Schneider Elemér. Eladó Baronyúban Hit 30 kát. hold szántó, 7 kát. hold rét és gyümölcsös, 3 szoba, konyha, veranda és 2 istálló 20—20 állatra, pajta, présház, pince, góré. Alkalmi ára 34.000 pengfi. Wlesner ingatlan iroda, Bonyhád. Házasság céljóból ÄS5# gazdálkodó földbirtokos leányá­val. 28 évesig. Választ »Szigeti névre « BLOCKNER I- hirdetóirodába, Budapes t, Vilmos-császár-ut 33. 599 A tamási járás főszolgabírájától. 5192/1941. Púlyűzotl hirdetmény. A S z a k á 1 y községben lemondás folytán megüresedett községi irooki állásra pályázatot hirdetek. A községi írnok teendőit a szer­vezési szabályrendelet 64. §-a, vala­mint a 757. kisgy. 10 372. alisp. 1936 szám alatt jóváhagyott 33/1936. rkgy. számú képviselőtestületi hatá­rozat állapítja meg. Az állás javadalma a 62.000/1926. B M. számú rendelet 2. § (2) c) pont, illetve 3 § (2) g) pont szerint járó fizetés, valamint a VI. lakbér osztályszerinti lakáspénz. Felhívom mindazokat, akik az ál lásra pályázni szándékoznak, hogy községi illetőségüket, iskolai végzett­ségüket, (legalább valamely közép, iskola IV. osztályának sikeres elvég­zését), eddigi működésűket, kifogás­talan erkölcsi magaviseletüket, nem. zethűség szempontjából való meg. bizhatóságukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket 1941 dOCóDber hó 5. Dapjaig nyújtsák be. A községi szolgálatban állók a fel sorolt követelmények közül azokat, amelyek a törzskönyvi lapon fel van­nak tüntetve, a törzskönyvi lap hi­teles másolatával igazolhatják. — A járás területén működő pályázókat a fenti okmányok csatolása alól mentesítem. Közszolgálatban állók pályázati ké relmüket közvetlen hivatali felsőbb- ségük utján nyújtsák be. Az 1895. évi október hó 1. napja után született minden pályázónak (járásbelinek is) be kell nyújtani a saját és mindkét szülőjének születési- anyakönyvi kivonatát, az 1895. évi október hó 1 e előtt született min- den pályázónak (járásbelinek is) be kell nyújtani saját keresztlevelét an­nak igazolására, hogy nem tekintendő zsidónak. Ezenfelül minden folyamodónak, (járásbelinek is) Írásban a következő kijelentést kell kérelméhez csatolni: »Büntetőjogi felelősségem tudatá­ban kijelentem, hogy az 1939. évi IV. te. 1. § a értelmében zsidónak nem tekintendő személy vagyok é& nem tartozom az idézett te. 1. § ának 6. bekezdésében meghatározott kor­látozások alá eső személyek közé sem«. (7720/1920. M. E. r 3. §). Tamási, 1941 november 15. 598 Főszolgabíród nschhof Sándor * insatlankOzoetltS Alapítva 1912-ben. — Szekszárd, Báró Augusx lmre-u. 22. — OFB eng. 1922 óta BV Levélbeli érdeklődésnél válaszból feget kérek Mat SzekszMon. va), ára 12.000 pengó. (3350) Az alsóutcán jól megépített 3 szoba kony- hás kertes ház, ára 9500 P. (3264) A vasúthoz közel, jól megépített 2 szoba konyhás ház, ára 11-000 P, Csatáron 1 szoba konyhás, cseréptetős ház, ára 2800 pengő. Az alsó u'cán 3 szoba konyhás jól megépí­tett ház, ára 8000 P. (3194) A vasúthoz közel 2 szoba konyhás ház, ára 6400 pengó. (3360) Ház vidéken: Tolnán 500 O-öl területen fekvő 6 szobás úri ház parkban, ára 30.000’P. (3333) Szőlők- Perében 1800 öl szőlő tanya ■ i nélkül, ára négyszögölenként 70 fillér. (3336) 2800 öl tanyás szőlő az Ivánvölgyben, ára 5000 pengő. (3327) Szekszárdhoz 4—5 lm-re, lakható, tanyás, 2000 öles szőlő, □-öle 3 P. (3332) Bencevölgyben 700 ől szőlő (ezidei termés 7 hl volt) ára 700 pengő. (3357) Szántók Medinán 8000 öl prima szántó, ára Q-ölenként 1 P 20 f. (3344) A külsőhidasi szigetben 900 D-öl, ára er­őienként 2 pengő. (3343) Tolna megyében 20 000 öl szántó, ára Q-Öle 60 fillér. Dollárkölcsön átvehető. (3135a) Az őcsényi határban, az uj kövesuthoz közel 4500 Qöl, Döle 2 P. (3356) Bérlet. Fejér megyében 95 kát. hold ■ i — bérlet óévre. — Átvételhez 40.000 P kell. Bér magyar holdanként 2 q búza. (3349) Birtok. Szekszárdhoz közel 17.000 öl- ■ birtok 3000 öl erdővel, 1500 öl szőlővel, 6 szobás lakással, gazdasági épületekkel, ára 30.000 pengő. (3328) Rét. a külsőhidasi szigetben 800 □-öl, ' i —i ára D-öl énként 1 P 50 f. (3343) Az alsótemeiőnél 450 Q öl rét, ára Q-ölen- ként 3 pengő. (3353) Malom. 3 éve épült modern malom, i 73 hold birtokkal, ára 20.000 P. Ehhez esetleg kapható még 133 hold birtok. — Leírásért 1 P 20 f bélyeg kül­dendő. (3354) Ingóság eladás. Sport gyermekkocsi 12 a ” P. Asztal 162X106 cm nagyságú 20 P. (3000/33). 2 keményfaágy, darabja 40 P. (3000/56). Nagy virágállvány cinlapbeté ekkel, 134 cm széles, 160 cm magas, 40 cm mély, 80 pengő. (3000/56) — Kredenc vörös márványlappal 130X66 keményfarámás tükörrel, 150 P. (3000/56). Fehér márványlapos éjjeli szekrény 15 P. Ingóság vétel. Keresek 1-es vagy 2-ts sz. Ve s pénztárszekrényt (Wertheimkassza). TELEFON: 143 Pénteken Szombaton Vasárnap Vasárnap 2 órakor a helyár 40, 60 és 80 fillér. VILÄQ­Bemutatásra kerül Teraánszky J. Jénő és Nagy Lajos írók nagysikerű magyarfilm újdonsága K a r á d y Katalin főszereplésével: Egy tál lencse MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Az előadások kezdete: hétköznapokon: Va 7 és V*® órakor, vasár- és ünnepnap: 3, 5, 7 és 9 órakor. Zenés-táncos vígjáték. Zenéjét szerezte: Polgár Tibor Főszereplők: Karády Katalin, Jávor Pál, Csortos gyula, Kiss Manyi, Mályi 6er5 és a magyar szinészgirda vá­logató t tagjai, Magyar vllághlradó Molnár-féle nyomdai műintézet és szab. iróalzatgyár rt., Szekszárd. (FeL vezető: Ráez Pál.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom