Tolnamegyei Ujság, 1939 (21. évfolyam, 1-101. szám)
1939-05-27 / 43. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1939 május 27. Dr Perczel Béla iránt érzett minden tiszteletünk dacára is vitába kell szállnunk nyílt levelének okfejtésével és következtetéseivel, mert hiszen az ország és a vármegye közönségére nézve nem fontos, vájjon a Független-Kisgazdapárt bonyhádi jelöltje hazafias szempontokra való hivatkozással bekerül-e az országgyűlésbe vagy sem. Nem érthetünk egyet azzal az elgondolással, mintha a hazafiságdr Klein Antal ur és pártjának a kizárólagos kiváltsága volna, mert a Magyar Élet Pártja és annak jelöltjei a leghatározottabban visszautasítják azt a feltevést, mintha hazafiasság tekintetében bárki is eléjük állítható lenne. Dr Kunder Antal kereskedelmi miniszter és Pongrdcz Lajos bdtaszékl gyógyszerész, vármegyei közéletünk eme kiválósága, Haypál István volt nemzetgyü- | lést képviselő és MlchéU Mihály mindenesetre legalább is olyan hazafiak, mint a kisgazdapárt Jelöltjei és az országgyűlés képviselőházában talán még jelentősen nagyobb szolgálatot tehetnek ennek a vármegyének és az országnak, mint dr Klein Antal és a kisgazdapárt lajstromán szereplő többi nevek. Mindenesetre különös dolog, hogy Bonyhádnak egy kerületre korlátozott küzdelmét át akarják vinni az egész vármegyére, sőt az országra is, elhanyagolva azt az egyetlen szempontot, amely ebben a kérdésben a vármegyét kell, hogy vezesse. Minden aggodalomtól mentes, higgadt, tárgyilagos megfontolás szerint Tolna vármegye közönségének csakis arra az egyetlenegy elhatározásra lehet jutni, hogy a vármegye érdekeit azok szolgálják legjobban, akik a törhe- I tetten hazafiságu Kunder Antalt, Poagrécz Lajost, Haypál Istvánt és Michéli Mihályt juttatják a parlamentbe és a Magyar Élet Pártja listáját támogatják. Végezetül a tárgyilagosság jegyében meg kell állapítanunk azt, hogy éppen Perczel Béla volt az, aki a bonyhádi kerületben viselt mandátumának szinte meggondolatlannak nevezhető visszaadásával előidézője volt annak az általa áldatlannak nevezett harcnak, amely most a bonyhádi kerületben folyik. A Magyar Élet Pártja kétségtelenül biztositja azokat a nemzeti szempontokat, amelyek éppen a mi pártunknak képezik — alappilléreit 1 Szavazzon mindönki a Magyar Élet Pártja lajstromára Ne engedjük magunkat jelszavakkal eltántorítani a Magyar Élet Pártja lajstromának jelöltjeitől A földmivelésüsyi miniszter Tamásiban Dr Lendvay Béla a tamási kerület MÉP hivatalos jelöltje vasárnap reggel Simontornyán, Tamásiban, Ozorán és Pincehelyen tartott programbeszédeket. — Simontornyán, Ozorán és Pincehelyen Lendvay kíséretében megjelent Ambrus József, a Turul Szövetség országos fővezére is, akinek lendületes és a magyar szociális és magyar sorskérdésekre vonatkozó válaszát valamennyi helyen nagy számban összegyűlt hallgatóság lelkesen hal- gatta végig. A néma hét beálltával dr Lendvay Béla támogatására a tamási választó kerületben tartózkodó dr Szentpétety Béla és Olaszy Gábor naponként látogatást tesznek a kerület községeiben. Mindenütt nagy szeretettel fogadják őket, biztosítva i a Magyar Élet Pártját, hogy zász- I lója alatt felsorakoznak és Gömbös Gyula hagyatékaként a magyar választókra bízott eszmét Lendvay megválasztásával ebben a kerületben is diadalra viszik. Szerdán gróf Teleki Mihály földmivelésügyi miniszter is Tamásiba érkezett dr Lendvai támogatására. A Tamási Róm. Kát. Kör ősz- szes termeit zsúfolásig megtöltötte a választókerület minden községéből odaözönlő választópolgárok tömege. A néma hétre való tekintettel még beszéd, vagy köszöntő sem hangzott el, a miniszter azonban külön-külön üdvözölte a jelenlevőket, kérdéseiket, panaszaikat meghallgatva felkérte egyenként is I a megjelenteket, hogy szivvel-lélek- I kel támogassák Lendvay Bélát. — A választók nagy örömmel fogadták a miniszter látogatását és megelégedéssel állapították meg, hogy a magyar föld minisztere személyében kiváló szaktekintély és szociális érzésektől áthatott szív őrködik gazdatársadalmunk érdekei felett. Szemmel láthatólag megelégedéssel vették tudomásul a megjelentek, hogy a kormányzat is dr Lendvay Béla személyében látja azt a férfiút, aki a tamási választó- kerület polgárainak és hazánk érdekeit legméltóbban és leghat- hatósabban van hivatva képviselni. Nap-nap után újabb tömegek tesznek hitet a Magyar Élet Pártja mellett és igy dr Lendvay Béla fölényes győzelme egy pillanatig sem lehet kétséges. A MAGYAR ELET PÁRTJÁNAK győzelmi kilátásai A képviselőjelöltek ajánlásának benyújtására és átvizsgálására kitűzött határidő már lejárt és ezen hivatalos eljárás során az ország sok helyén már el is dőlt a választás sorsa, mert ellenjelölt nem volt Megválasztott képviselőnek tekinthető tehát: Balatonfüreden Darányi Kálmán, Hajdúszoboszlón dr Tasnády-Nagy András, a csongrádmegyei listán gróf Károlyi Viktor és vitéz Várady László, Csongrátkm Szeder János, Szentesen vitéz Bonczos Miklós, Válón vitéz Magasházy László, Székesfehérváron Hóman Bálint, Török- szentmiklóson Hellenbach Gottfried, Kaposvárott vitéz dr Keresztes- Fischer Ferenc, a fehérmegyei listán gróf Hunyady Ferenc és Witz Béla, Pécsváradon Angyal László, Csornán vitéz Somogyváry Gyula. Valamennyi kerületben a MÉP hivatalos jelöltjei [lettek a képviselők és ez a körülmény már mulatja, hogy a vasárnap és hétfőn megtartandó titkos választás eredménye a MÉP általános, nagy győzelmét fogja jelenteni úgy az egész országban, mint ebben a vármegyében is. Mint már előző számunkban jelentettük, a választási biztos csupán a dombóvári kerület kisgazda jelöltjét utasította ajánlásainak pótlására. Ez értesülésünk szerint már kedden este megtörtént és igy már végleges az induló pártok és jelöltek listája, sőt kisorsolták a jelöltek és a listák sorrendjét is. A sorrend azt jelenti, hogy ebben milyen egymásutánban szerepelnek a szavazólapon. A lajstromos sorrend megállapításánál Magyar Élet Pártja amt£ác&: \ az 1-es, a Független Kisgazdapárt a 2-es számot kapta. Az egyéni jelöltek sorrendje az egyes kerületekben a következőképpen alakult: Szekszárd: dr Szakáts Pál MÉP 1-es, dr Dulin Jenő 2-es. Bonyhád: dr Mühl Herik MÉP 1-es dr Klein Antal 2-es. Dombóvár: dr Rajniss Ferenc MÉP 1-es, Lezsák Ferenc 2-es. Paks: vitéz dr Téglássy Béla MÉP 1-es, Tolnay-Knefély Ödön 2-es. Tamási: dr Lendvay Béla MEP 1-es, dr Jandl Lajos 2-es. Taksonyi János 3-as. A beérkezett jelentések szerint: A vármegyei lajstromos kerületben teljesen bizonyosra vehető a MÉP-lista győzelme, úgyhogy ezen a réven Kunder Antal kereskedelmi minisztert és Pongrdcz Lajos báta- széki gyógyszerészt, a kitűnő közéleti férfit küldjük az országgyűlésbe. A szekszárdi kerület választópolgárságának szeretetteljes támogatása óráról-órára jobban nyilvánul dr Szakáts Pál miniszteri osztálytanácsos mellett, úgyhogy róla mint máris megválasztottnak tekinthető „képviselőről beszélnek mindenfelől. A tamási kerületben elkeseredetten dolgozik az ellenzék, hogy dr Lendvay Bélának egyre erősebben jelentkező nagy népszerűségét megingassa. Nem használnak azonban az ellene igénybe vett eszközök, mert a kerület meggyőződött róla, hogy azt az országos viszonylatban is tekintélyes értéket, amelyet dr Lendvay Béla jelent, nem szabad azonban parlagon heverteíni, hanem be kell küldeni a parlamentbe. A paksi kerület népe tántoríthatatlan hűséggel kitart vitéz dr Téglássy Béla mellett, mert tudja, hogy úgyis mint képviselő és úgyis mini nagytudásu orvos, milyen emberszerető lélekkel dolgozott a szegény nép érdekében és mert mindenki ismeri azokat az eseteket, araikor az elveszetteken segített. A dombóvári kerületben mindent elsöprő fényes győzelmet fog aratni dr Rajniss Ferenc, akinek minden ellenkező híresztelés dacára ideálisan szilárd a pozíciója.