Tolnamegyei Ujság, 1938 (20. évfolyam, 1-103. szám)

1938-11-16 / 91. szám

XX. évfolyam Szekszárd, 1938. november 16. (Szerda) 91. szám. aurkesiUMg t* kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefon szám: 85 Elfiflxetóat d111 Egész évre — 12 pengő || Félévre*. ____6 pengő Pt lelű. szerkesztő : BLÁZSIK FERENC A lap megjelenik minden excrddn óa szombaton. Előfizetési dijak óa hirdetések, valamint a lap aselleml részét Illető | közlemények a szerkeaztőséghez küldendők. Hlrdetéaek árait A legklasbb hirdetés dlla 1*80 pengő. — A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon rallllmélersoronként 10 tiller« Alléstkeresőknek 60 százalék kedvezmény. A hírrovatban elhelyezett reklám-, ellegyzéal, családi hír, valamint a nylíltér soronként 60 fillérbe kerül, A Kormfinyzó Kassán Itt ölelkezik ma a Felvidék ezer­nyi próbát becsülettel kiállt népe a trianoni bőrtönráccsal húsz éven át elválasztott kilenc milliónyi ma­gyarral, — mondotta Kassán a fe­hér lován bevonult Kormányzót üd­vözlő beszédében vitéz Imrédy Béla a megnagyobbodott Magyarország miniszterelnöke. És mig zúgott a kassai Dóm öreg harangja, mig a mámoros könnyes lelkesedés viha­ros kitöréseivel ünnepelte a felsza­badult város népe a legelső ma­gyar embert, a legfőbb hadurat, a magyar hadsereget, a Felvidék ed­digi vezető férfiait és a magyar kormány tagjait, — a külföldi új­ságírók csoportjában felsóhajtott az egyik világlap munkatársa: ezt nem hittem volna. Felsóhajtott és könny csillogott az ő szemében is. Pedig nem is értette a magyar szót, pe­dig nem is tudja, nem is tudhatja, hogy mit jelent magyarságnak az ősi Kassa, amelynek gyönyörű Dóm­jában nyugszanak a nagyságos Fe-. jedelem hamvai. De megértette a tomboló örömnek azt a szinte extá­zisba csapó boldogságát, amellyel ünnepelte ez a városa húszéves cseh rabság alól való felszabadu­lást, amellyel hódolt Rákóczi váro­sának népe a Kormányzó előtt. És aztán szólt a Kormányzó- Az ujjongó öröm tomboló .lelkesedését áhitatos csönd váltotta fel. Kassa, népe itta magába a Kormányó sza­vait és csak akkor zúgott fel ismét az éljen, amikor a Kormányzó arról beszélt, hogy milyen meleg szere­tettel öleljük magunkhoz felvidéki testvéreinket. Az elnyomás és az üldöztetések ellenére — állapította meg büszke örömmel és dicsérő elismeréssel a magyar államfő — emelkedett szellemben, hittel és bi­zalommal álltak helyt a Magyar- országhoz való hűséges ragaszko­dásban. Ennek a szeretetnek gyönyörű, páratlan bizonyságát adta a Kor­mányzó, amikor eljött ebbe az ősi városba és falai között anyanyelvü­kön szólt az ő hűséges alattvalói­hoz. Néhány szlovák mondattal for­dult a Felvidék szlovák lakosságá­hoz, meleg szeretettel üdvözölve őket. Es ígéretet tett arra, hogy a szlovák nyelv és kultúra teljes sza­badságát biztosítani fogja számukra a magyar országiás. Húsz év után Íme magyarul érző idegenajku test­véreink számára is ajándékozó örö­met vitt a felszabadulás ünnepi pil­lanata és a rádió világgá hirdette, hogy változatlan a magyar meg­értés, türelem, gavalléria, amely ezer éven át megtartotta, együtt tartotta Szent István koronájának népeit. Húsz év múló pillanat egy nem­zet életében, de örökkévalóság az azt végig élő' nemzedéknek. Ször­nyű, keserű örökkévalóság volt fel­vidéki testvéreinknek ez a húsz év, ám mindenért megvigasztalt, min­denért kárpótolt a kassai bevonu­lás boldog, dicsőséges ünnepe, mert akkor, amikor a Kormányzó ott állt a kassai Dómtéren, amikor végighallgatta a Dómban az ünne­pélyes Te Deumot, ezzel az aktus­sal megkoronázta a Felvidék visz­szavételét. A magyar honvédség csapatai ekkor már mindenütt az uj határokon álltak és egy millió magyart ölelt magához az örök Hungária szerető gondoskodása. Gyönyörű volt. Lélekben ott volt az egész magyarság, határokon in­nen és határokon túlról és most az ünnep után a munka hétköz­napjai jönnek. Robotos, kemény, nehéz napok, amelyeket sziwel és lelkesedéssel vállal a magyarság, hogy elfeledtesse a felvidéki nép­pel két évtized szenvedéseit, hogy velük együtt dolgozna, megteremtse az uj, a nagyobb és boldog Magyar- országot. Tolna vármegye ünnepi közgyűlése a Felvidék visszacsatolása alkalmából Abból az általános örömből, amely a csehek által megszállott magyar terület felszabadulása nyomán úrrá lett az egész országban, Tolna vár­megye is méltóképpen vette ki a részét. Vitéz Thuránszky László dr főispán hétfőre, f. hó 14 éré törvény hatósági bizottsági díszközgyűlést hir­detett és ezt az aktust megelőzően 10 órakor hálaadó istentiszteletek voltak az összes felekezetek temp­lomaiban. Szokatlanul ünnepi képe volt a feldíszített megyeháza kör­nyékének, ahol együtt láttuk az isten tiszteletek után a közgyűlési terembe siető idegeneket, a vármegye legtávo­labbi vidékeiről Szekszárdra érkezett megyebizottsági tagokat. Tizenegy óra felé már zsúfolásig megtelt a megyeháza nagyterme, ahol együtt láttuk a vármegye összes tár sadalmi osztályainak minden képvi­selőjét. A karzat megtelt helybeli és vidéki előkelő hölgyekkel, akik öröm­től kipirult arccal várták a hazafias ünnepély megkezdését. Az előkelő ségek sorában pompás diszmagyarba Öltözve érkeztek a terembe: gróf Apponyi Károly, gróf Apponyi Rezső, dr Berndth Béla, báró Fiáth Tibor, dr Gőzsy Tibor, báró Jeszenszky József, Madi Kovács Imre, báró Schell József, gróf Széchenyi Domon­kos, Sztankovdnszky Tibor és Vizsolyt Gusztáv. Egy csoportban vonultak be vitéz tardoskeddi Benke József tábornokkal az élen a szekszárdi és tolnai hely­őrség tisztjei, majd főnökeikkel együtt a szekszárdi hatóságok küldöttségei. Pontban 11 órakor jelent meg a teremben vitéz Thuránszky László főispán fényes diszmagyarba öltözött daliás alakja. A közönség állva fo gadta a főispánt és igy haltgatta meg a Szekszárdi Daloskor nagyszerűen I énekelt Himnuszát. Ennek elhangzása után a főispán ezzel a gyönyörű be- széddel nyitotta meg az ünnepi disz I közgyűlést: Vitéz Thuránszky főispán megnyitója. Mélyen tisztelt Törvényhatósági Bizottság 1 Rendkívüli történelmi események, a magyar nemzetet ért sorsfordulat indítottak arra, hogy az immár fel­szabadult magyar Felvidék vissza­csatolása alkalmából Tolna várme­gye törvényhatóságának közgyűlését egybehívjam. Meg kellett ezt a dísz­közgyűlést hirdetnem azért, hogy törvényhatósági bizottságunk, mint a vármegye első közjogi és erkölcti testületé méltó módon vehesse ki részét a nagy nemzeti örömből és forró szívvel adhasson hálát a ma gyarok Istenének. Rövid pár hete annak, hogy ren­des őszi közgyűlésünket megtartot­tuk Ennek az esztendőnek, de az egész világháború utáni korszaknak is a legsötétebb napján, szeptember hó 28-án gyűltünk össze, hogy a vármegye ügyeit szokásos módon elintézzük. Az a nap — szeptember ’28-ika — emlékezetes marad mind­annyiunknak. Európa legnagyobb hadseregei talpig fegyverben össze csapásra készen állottak Csak a parancsot várták, hogy feltartőzha I tatlanul egymásnak rohanjanak. A szuronyok milliói már fel voltak tűzve, a motorok begyújtva, az ágyuk beirányitva. Már már úgy látszott, hogy a béke megmenthetetlen, uj világháború felé rohanunk. Az európai népek két év­ezreden át felépített civilizációját uj katasztrófa fenyegette. Nyomott ke­déllyel, borongó érzésekkel ültünk itt a teremben szeptember 28 án, előttünk a vármegyei tárgysorozat munkaprogrammjával. De gondola­taink messze kalandoztak a nagy­világban. Hányunk melléből fakadt ki akkor az az elnyomhatatlan sóhaj, bárcsak felülkerekedne a józan belá­tás győzne az igazság. Másnap — alig 24 órára rá — a müncheni találkozó örömhíre futott végig az idegszálakon, összegyűlt és bölcs határozatot hozott a müncheni értekezlet, felülkerekedett a bölcs mérlegelés, a komoly belátás, a jó zan ész és győzedelmeskedett az igazság. A teoretikus, álmodozó Wil­son professzor önrendelkezési elve — a népek annyiszor megcsufolt, kijátszott, elárult önrendelkezési joga • — az a legelemibb emberi és népi I jog, hogy egy törzs leszármazottjai, mint testvér a testvérrel egy hajlék­ban, egy családi kötelékben éljenek, 1920 óta először jött alkalmazásba Münchenben. A magyar fajt, a magyar nemzetet fojtogató ködtengeren keresztül elő­ször tört a fénysugara annak, hogy: Igazságot Magyarországnak. Áttört az első fénysugár, de még nem érez­hettük áldásthozó melegét Diadal­maskodott az elv, de még messze voltunk a céltól. Hosszú hetek következtek — ma már csak rövid perceknek tűnnek fel — de akkor aggódva és remény­kedve sokszor szorongva és kétségek­kel küzködve vártuk a sorsdöntő órát, a napot idegőrlő tovamulását. Igazságunk törhetetlen tudatában készen voltunk a nemzet egész ál­dozatkészségét felajánlani, ha kell a nemzet erejére hivatkozni. Mozgó­sítottunk. Hivatkozni kellett a nemzet ke­mény elhatározására, végső elszánt­ságára, mert olyan ellenféllel állot­tunk szemben, amely nemzett ki­sebbségeit, a mi magyar testvérein­ket két évtizeden át rabszijra fűzve tartotta, testileg meggyötörve, lelki­leg megkinozva, gazdaságilag kiszi­polyozta, amikor pedig fordult a kocka, amikor elérkezett a leszámolás órája és helyt kellett állani a múltak bűnei­ért, nem volt meg az erkölcsi ereje, a férfias bátorság abhoz, hogy be­csületesen, egyenesen szembe néz­zen n helyzettel és viselje két év­tizedes gyalázatos visszaéléseinek el kerülhetetlen történelmi következ­ményeit. Azonban ezeknek a napoknak a lelki küzdelmei — vívódásai, miket átéltünk, aggódásunk, szorongásunk és reménységünk — ma már mind a múlté Ma már a miénk a magyar Felvidék, a miénk rengeteg magyar föld, egymillió felszabadult magyar testvérünk és sok sok szép magyar város Honvéd bakáink, kakastollas csendőreink közelebb állanak a Kár­pátoknak a történelmi magyar biro­dalmat koszoruzó hegyláncához Orömünnepet ülünk, a rendkívüli, a felmérhetetlen nemzeti öröm ünne­pét, olyat amelyben nemzedékek egész sorának nincsen része olyat, ami a történelem folyamán is csak Egyes szám ára 12 fillér»

Next

/
Oldalképek
Tartalom