Tolnamegyei Ujság, 1938 (20. évfolyam, 1-103. szám)

1938-01-05 / 2-3. szám

XT évfolyam, V " " f. —*«»- ___________j TO LNAMEGYEI GAZDA A TOLNAMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET és a TOLNAMEGYEI TEJSZÖVETKEZETEK SZÖVETKEZETE HIVATALOS LAPJA Felelős szerkesztő: John Sándor vm. g. e. Igazgató 1 Szerkesztőség: Szekozárd, Vártnegyeház. Telefon: 125 A ragadós szőj- és körömfájás Ez a fertőzd állati betegség a ma- gyár gazdaközönség előtt nem is* meretlen A földmivelésügyi minisz­térium által kiadott állategészség­ügyi évkönyv 188Ő óta pontosan beszámol a fertőzőbetegségek el­terjedéséről s megállapíthatjuk, hogy a ragadós száj- és körömfájás ra­gálya évről-évre megjelent Magyar- ország területén s gazdaközönsé­günk az évek során több-kevesebb károsodás “árán ismerkedett meg azzal. — Állategészségügyi hatósá gaink céltudatos munkádnak kö­szönhető, hogy ez a fertőző állati betegség a legutóbbi tiz év folya­mán mind szükebb térre szorult, majd fertőzése nálunk teljesen meg is szűnt. A fertőzés 1920-ban 128, 1932-ben 126, 1933 ban 97 és 1934- ben összesen 1L községre terjedt. Ugyanezen idő alatt a fertőzés is kisebb arányokat öltött a fertőzött helyeken. Ugyanis 1929 ben a fer­tőzött községekben átlagosan 300 darab állat volt beteg, 1934 ben a 11 községben csak 700 darab altat betegedett meg, egy községre tehát 70 állat megbetegedése sem jutott. Azóta, tehát három éven át vész­mentes volt az ország egész terü­lete. Amig Magyarország igy meg­szabadult a vésztől,' a .nyugati és északi államok területén hol itt,[hol amott mindig felütötte fejét a ragaly. Ez év tavaszán azonban már majd­nem egész Európa területe is vész- mentesnek volt mondható, amig Marokkóból, Afrika északi part­vidékéről egy újabb fertőzés hur­coltatok [Franciaország területére. Azóta ez a fertőzés elterjedt Európa egész déli, nyugati és !északnyugati területén s ma már a magyar határ­ral szomszédos jugoszláv területén terjed tova és fenyegeti a mi állat- tenyésztésünket is. A ragadós száj- és körömfájás csak behurcolás által juthat el hoz­zánk s hogy ennek milyen a terje­dése és mi ellene a legjobb véde­kezés, arra legjobb példa az 1932. évi zalamegyei fertőzés elterjedése és annak rövid lefolyása. Zala me­gyében 1932 junius 25 én egy köz­ségben állapították meg hatóságaink a betegség fellépését és mert a gazdaközönség bizonyára későn tett bejelentést, egy hónappal később az északkeleti irányban haladó ország- utmenti községek fertőzöttek voltak. A fertőzött udvarok száma egy hó­nap alatt 146-ról II01 re emelke­dett. A sürgősen életbeléptetett ha­tósági rendszabályok és állategész­ségügyi intézkedések a késői be­jelentés folytán nem tudták meg­akadályozni a már széthurcolt ra­gály kitörését, de a további elter­jedés meggatlására igenis alkalma­sak voltak. Ezután csak egy köz­ség csatlakozott az eddigiekhez és meg egy hónappal később Zala me­gyére vonatkozólag a ragadós száj- és körömfájás nem je.entett többé veszélyt. A ragadós száj- és köröm­fájásnak tehát legbiztosabb ellen szere az, ha a gazdaközönség az állategészségügyi hatóságok által elrendelt ovointézkedéseket a leg­teljesebb mértékben saját érdekükbe- valóknak tekintik és azokat a leg­teljesebb mértékben végre is hajtják. A ragadós száj- és körömfájás nem okoz sok elhullást az[ állatok között A megbetegedett állomány­nak alig egy két százaléka szokott áldozatul esni a ragálynak. Sokkal inkább káros a ragaly abban a vo­natkozásban, amit az igasallatok munkakeptelensége, a tejelő állatok elapadása, a vemhes állatok elveté­lése, az állatok lesoványodása, el­gyengülése jelent. A ragadós száj- és körömfájásban megbetegedett állatok ugyanis hólyagos, gennyesen kisebbedé szájjal csak nagyon ke­veset esznek és járni is alig tudnak, miután a köröm tövénél, a fattyu- köröm alatt, vagy a körmök között szintén gennyes kimaródás, seb je­lentkezik. A betegség kezdetén a száj belsejében, a foghuson, a fog- hijjasrészen piros foltok láthatok, majd hólyagok jelennek meg, ame­lyek felfakadás után sebekké ala­kulnak át Ha a betegség kifejlődik, ami a fertőzéstől számított 8— M) nap alatt bekövetkezik, a beteg allat bőven folyó nyálával a száj- es körömsebekből származó gennyes váladékkal megfertőz mindent> am* az állat körül található: airo°*i *a" karmányt, istállóberendezést ás az ilyen állat mellett foglalatoskodó ember ruhájára, lábbe.íjére is ra" ragad a kórokozó ragályanyag* A beteg állat, ha valahol elhalad, meg­fertőzi az utszéli füvet és mindent, amihez lábával és szájával hozzaer* Rendkívül fontos tehát az állmok naponként való tüzetes megfigye* lése, vizsgálata. Nézzük meg na” po:ita állataink száját, lábait, hogy nem látjuk-e a betegség kezdeti jelét, a holyagosodást. S ha igen, jelentsük azonnal a hatóságoknál és a legközelebbi állatorvosnál. Az elrendelt hatósági intézkedéseket pe­dig lelkiismeretesen, szószerint hajt­suk végre. Beteg állatot ne hajtsunk közös legelőre, közös itatóra, de még saját állatainktól is különítsük el Tartsuk szem előtt, hogy csak a legnagyobbfoku 'tisztaság gátol­hatja meg a ragály tovaterjedését, tehát a be'eg állat alól egy szál szalma, vagy egy kis takarmány­hulladék se kerüljön el más udvarba, vagy más községbe. És mindenki, aki a beteg állatok körül munká latokat végez, kezét, ruháját, láb­belijét a munkaeszközeit gondosan, A Tolnomegvei GozdosAgl Egyesület APRÓ HIRDETÉSEI S!4 r4; rózsa étkezési bar­Onifflf) rendelhet6 a Tolnamegyei Gaz- XUIlyU dasági hivatalában (Vármegye­ház). Legkisebb rendelhető mennyiség 1 mázsa. 4 éves svűjcl Import bika eladó a Kfizéphidvégi Gazdaságban, u. p. Kölesd, vasútállomás Kölesd Alsótengelic. * Mindenfele vetőmag s£s£ rezhető. Péilsó és kúlknütrősya ess Szekszárdon, at egyesület révén, kisebb tételekben is. lelkiismeretesen tisztítsa le és fer­tőtlenítse A földmivelésügyi minisztérium máris szigorú rendszabályokat lép­tetett életbe, amikor meg — hála Istennek — vészmentes az ország területe. Ezek a rendszabályok azon­ban csak akkor lesznek hatásosak, a veszély akkor lesz elhárítható, ha a veszélyeztetett területek lakossága a hatóságok támogatására siet és az adott utasítások betartásával, a rendelkezések legteljesebb megvaló­sításával teljesíti azt, amit veszély esetén a közös érdek, az ország és mindnyájunk érdeke megkövetel. GAZDA HÍREK — A, Hangya“ helyreigazítást kór A T. U. karácsonyi BBómabao „A Hangya farosa intézkedése a szek­szárdi gasdák kárára“ cimll költe­ményben tudósítást közöltünk Ssek- ssárd város képviseőtestületenek közgyűléséről, amely ben jegyzőkönyvi hőséggel megírtak, hogy vitéz Vendel István polgármester napirend előtt miképpen nyilatkozott a „Hungyá“- nak a szekszárdi és környékbeli ha- sitottsertés akciójáról. Erre a közle­ményre, amelyben mi hatósági tes Ittlétnek nyilvánosság előtt tartott közgyűléséről számoltunk be, zz alábbi helyreigazító nyilatkozatot kaptak: A „Tolnamegyei Újság“ folyó év d-cember 23-án 99—100. szamának Ilik o dalán megjelent „A Hangya furcsa intézkedése a ssekssárdi gaz­dák kárára“ oimtt közleménynek alli tásai nem felelnek meg a valóságnak ős pedig valótlan, hogy a hasított- sertés kivitel lebonyolításával meg­bízott Hangya a kormány által meg­állapított 95 filléres minimális árnál alacsonyabb, 93 filléres limitet álla pitott meg as itteni és környékbeli sertések felvásárlására, mert a való ság aa, hogy a hasitott sertésexport­tal kapcsolatban ólősertósre megálla­pított ár egyáltalán nincs, azaz a vételár zzabad egyezkedés tárgyát képezi. „Hangya“ termelő, értéke­sítő és fogyasztási szövetkezet, a Magyar Gazdaszövetség szövetkezeti központja. — A helyreigazító nyilat­kozattal szemben vitéz Vendel látván polgármester a város közgyűlésén elhangzott kijelentéseit ferntanja. GSzeke- ót fűtési szén salgótar­jáni kocka, darabos vagy tojás brikett az Egyesület révén megrendelhető Ugyanott gabonás zsákok, uonyvák és kötöző zsine­gek megrendelhetők. Mindenféle biztosítási flipben, mint tfiz, jég, általános és állatbiztosításnál készséggel rendelkezésre áll a gazdáknak egyesületünk biztosítási föképviselete. 1 drb 1 éves pej ardeni mán, 1 drb 1 éves pej ardeni kanca, 1 drb 8 éves aranysárga kanca, belovagolt, eladöa Cím: a Tolnamegyei Gazdasági Egyesü­letnél. GnzdniOnok flzemnntmenl legolcsóbban utján szerezhetők be: Olaj, benzin, gázolaj, traktorolaj, petróleum — Mindennemű mű­trágya, zsák és kötéláru, erótakarmányok, vetőmagvak, — csávázó és oövényvédelml szerek. — A paprika forgalmának sza­bályozása. A fídmiveiási és keres­ned -»mi mioisater megáilrp thatja azt an árat, amelyen a szövetkezeti köz­pont a helyi szövetkezetektől átvett készleteket a belfő di forgalom ré­siére a paprikaaagyberesbedőkból és a nagykereskedői áron vásárolni jo­gosultakból álló egyesülések részére átadja. A siövetkeseti köspoot a ván­dor p»prikaáruaokn&k egyenként ős évenként 700 kilogrammot meg nem haladó filí-zerpaprikát a hivatalosan megállapított áron utal ki az egye­sülésbe tartozó paprikanagykereske- dóktól. Ezt azonban a vándorpaprika- árus az egyesülésnél előzetesen be­jelenteni köteles. — |A Budapesti Mezőgazdasági Elállítás. Az Országos Magyar Gaz­dasági Egyesület kiállítását március 23—28. napjain rendezi. A kiállítási iroda.már szét is küldte a jelent­kezési felhívásokat. A tenyészálla­tok csoportjában a bejelentések ha­tárideje 1933 januar 6, a többi csoportokban 1933 február 1. A ki­állításon a tenyészállatértékesitést és beszerzést jelentős szá litási hitel és különféle egyéb kedvezmények fogjak előmozdítani A vasúton 50 százalékos utazási kedvezmények lesznek a kiállítás alkalmával, amely gazdasági életünk egyik legjelentő­sebb eseményének ígérkezik. A ki­állítási iroda készséggel ad felvilá­gosítást bármilyen irányú érdeklő­désre (Budapest, IX, Köztelek-u. 8., telefon i8—79—54) — Gazdasági cselédek és mun­kások kitüntetése. A föídmiveiési miniszter abból a célból, hogy a gazdasági cselédeknek, gazdasági munkásoknak és föld (kubikus) munkásoknak serkentő példát nyújt­son és hogy a becsületes munka és hűséges szolgálat a gazdasági munkavállalók körében erkölcsi el­ismerést is nyerjen, olyanok részére, akik az egy helyben töltött hosszú szolgálat, illetve munkásságuk, ma­gatartásuk és jóravalóságuk által társaik közül kitűntek, hűséges szol­gálatuk elismeréseként pénzbeli ju­talmat és elismerő oklevelet kiván adományozni. Ebből a célból a fő­szolgabírói hivatalnál e hó 10 ig be kell jelenteni az olyan egyént; aki példás és hűséges viselkedése mel­lett legalább 25 esztendőt töltött egy munkaadónál, illetve egy gaz­daságban. A közelebbi feltételekről a főszolgabírói hivatal ad felvilá­gosítást. — A borban való természetbeni adózás lehetősége. Az Alsódunan- tuli Mezógazdasagi Kamara most tartott rendes közgyűlése javasla­tokat fogadott el a szőlősgazdák részére a borban való természet­beni adózás lehetőségének meg­adása, a bortermelők fogyasztási adójának teljes eltörlése, illetve en­nek az adónak kiegyezés alapján való kivetése iránt. — Traktor és gépkezelő tan­folyam Az Alsódunaniuti Mezőgaz­dasági Kamara Pécsett a M. Kir. Állami Fémipari Szakiskolában feb­ruár hó 7-én kezdődő és február hó 27-ig tartó háromhetes traktor és egyéb mezőgazdasági gépkezelői tanfolyamot rendez JelentKezési ha­táridő január hó 20-a. Bővebb fel­| világositást nyújt az Alsódunántuli I Mezőgazdasági Kamara Kaposvár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom