Tolnamegyei Ujság, 1937 (19. évfolyam, 1-100. szám)
1937-01-23 / 6. szám
XIX. évfolyam. Szekszárdi 1937 január 23. (Szombat.) 6. szám. HETENKÉNT KÉTSZKR MEGJELENŐ KERESZTÉNT POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAT Szerkesztősé? és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 Előfizetési difi Egész évre __ 12 pengő || Félévre-----------6 pengő Fe lelős szerkesztő: BLÁZSIK FERENC A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési dllak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők.) Hirdetések árait A legkisebb hirdetés dl(a 1*50 pengő. — A hirdetés egy 60 minimét«* széles hasábon mllllmélersoronként 10 fillér. Allástkeresőknek 50 százalék kedvezmény, A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. A vármegye búcsúja Simontsits Elemértől — A temetésen elmondotta dr Perczel Béla alispán — Szavam gyenge ahhoz, hogy Si* montsits Elemér koporsójánál Tolna vármegye közönsége mélységes fájdalmának és nagy gyászának méltó tolmácsolója lehessen. Ámde a vármegye, amelynek nevében beszélek, a gyenge szavakon keresztül is megérti, hogy ez a koporsó többet jelent Tolna vérmegye számára, mint amennyit általában koporsók jelenteni szoktak, többet jelent, mint gyászt, fájdalmat, keserűséget és póto hatatlan veszteséget, mert jelenti egyben Tolna vármegye történelmének egy darabját. Egy letűnt korszakot, amely korszaknak fényét, ragyogását, világosságát, erejét és hatalmát e ko porsónak néma lakója, Simontsits Elemér adta meg. Varázslatos egyéniségével, imponáló külső megjelenésével, magával ragadó szónoki képességével, meg győző erejű dialektikájával, Istentől is arra teremtve, hogy vesérszerepet töltsön be embertársai között, ezt a hivatását maradók nélkül betöltötte. Betöltötte pedig legnagyobb részt Tolna vármegye sió gálatában, de akkor is, amidőn egyéni képességei és embertársai bizalma az országos közéletben nyitottak számára működési teret, Tolna vármegye iránt mindvégig megőrzött lángoló szeretettel és fim hűséggel. Veeérségre volt predesztinálva a Gondviseléstől és ennek a vezári szerepének Tolna vármegye közönsége az ő személyiségéből kiáradó hatalmas lelki erők hatása előtt meghajolva spontán és magától alávetette magát. Vezér volt ebben a vármegyében a szó igaz és nemes értei* mében. Vezér, aki nemcsak parancsolni és a lelkeken uralkodói tudott, de aki maga volt a legengedelmesebb szolgája az egyetemes országos és vármegyei közérdeknek. Közéleti harcait mindig ezeknek a védelmében és ezeknek a győzelméért vívta és ha Tolna vármegye annalesei nem tudnak arra esetet felmutatni, hogy ezekből a harcokból a közérdek vesztesen került volna ki, úgy ez elsősorban az ő ellenállhatatlan erejű elokvenciájának, mindig éles, mindig finom pengevezetésének, mindig benBŐ meggyőződéstől vezérelt és soha nem személyeskedő okfejtéseinek volt az eredménye. Ideálok uralkodtak a lelkében. Ezen ideálok szolgálatának szentelte zz életét és vetette alá minden egyéni és magánérdekét. Elhivatva érezvén magát Tolna vármegye vezetésére, az 1907. évi általános tisztujitáson csupán az alispáni állást pályázta meg és ezzel kitette magát azon le betŐBégnek, hogy e választási küz* delemben alul maradva, az általa 12 éven át kivételes dísszel betöltött főjegyzői állást sem tarthatja meg. Mindenét kockára tette és elégtételt neki csak Tolna vármegye adhatott, mondotta ő maga a választást megköszönő beszédében — és valóban, nemcsak esed, de hosszú közéleti pályafutásának számtalan példája igazolja, hogy ha ideáljai szolgálatáról volt sió, az egyéni érdek követelményeit még szóhoz jutni sem engedte. Szerette magyar hazáját azzal az izzó, fanatikus érzéssel, mely nemcsak szólamokban nyilvánult meg, de kész volt azokat tettekre is átváltani mindannyiszor, valahányszor azt a haza veszedelmeztetett érdekei megkívánták. Szerette magyar fajtáját és soha nem lankadó, önzetlen, áldozatos munkával igyekezett annak sorsát elviselhetőbbé tenni. Élete utói só évének ez volt a legnagyobb problémája és az erről írott s nem is oly rég meg jelent müve reávilágit arra a mindenre körültekintő figyelemre, arra a féltő gondra, arra a mindenáron való segíteni akarásra, mellyel ő magyar fajtájának jövőjét biztosítani igyekezett. Szerette és ismerte a magyar al* kotmányt. Azzal az érzékkel, melyet könyvekből avagy tanulmányokból elsajátítani nem lehet, hanem amelyre születni kell, tette magáévá hosszú közigazgatási, majd törvényhozói pályafutása alatt ennek a minden kül földi példától merőben különböző, egyedülállóan fenséges magyar al kotmánynak egész ismeretét és ezzel az érzékkel reagált a napi politikai élet azon jelenségeire, melyek alkot mányunk egyik vagy másik alap tételét veszedelmeztetni látszottak. Életének egyik legnagyobb és a gyakorlati eredményt tekintve talán leg fontosabb harca volt, melyet az or szággyülés felsőháza egyenjogusitásá nak kivívásáért inditott meg oly időben, amidőn még kevesen ismerték fel, hogy ennek a kérdésnek mikénti megoldása a nemzet gégész jövőbeli sorsának alakulására döntő jelentőséggel bírhat. Hatalmas szellemi fegyverzetének és tüneményes szónoki erejének egész latbavetéaével szállott síkra az általa elsőnek felismert nagy nemzeti posstu'átum megvalósításáért és bár a gondviselés kifürkészhetet len akarata nem engedte meg, hogy munkájának gyümölcsét élvezhesse, mégis megadatott neki, hogy sok viszontagság után a felsőház egyen jogusitásának kérdését olyan vágányokra terelve lássa, amelyek az ő nemes lelkét is bizakodással tölthet ték el, hogy magvetése nem volt hiábavaló. Országos közéleti pályafutásának kimagasló mozzanata az a benső politikai barátság, melybe gróf Tisza István Magyarország akkori politikai vezéríérfia vele helyezkedett. A kettőjük között kialakult meghitt viszonynak magyarázata, egyrészt azon körülmény, hogy Tolna vármegye Tiszával szemben nem egyszer, de következetesen tüntető bizalmát nyilvánította az akkori politikai élet kiélezett harcaiban, melyekben a vár megye közönsége nem hódolt be a jelszavas politikának és higgadt, józan politikai álláspont elfoglalására elég erkölcsi bátorságot mutatott, másrészt az a nagyraértákelés, melyben Tisza S>montBÍts Elemér közigazgatási szaktudását részeltette és annak a gyakorlati politikai életben is érvényesülést óhajtott szerezni. Ez a viszony tehát a kölcsönös bizalom erkölcsi alapján állt és meg is teremte a közélet javára a maga édes gyümölcseit. Szerette a vármegyei önkormányzatot. Est a szeretetet édesatyja, a vármegye nagynevű volt alispánja környezetében a levegővel szívta be magába és azzal oly mértékben ösbio forrott, hogy az önkormányiathoi való ragaszkodás lényének tőle elválaszthatatlan, integrális részévé vált. Szerette, ápolta és tovább terjesztette ezt a gondolatot. Bárhol és bármikor kínálkozó alkalmat megragadott arra, hogy ennek a vármegyének a közönségét és tisztikarát az önkormányzati elvek mellett való kitartásában megerősítse és még akkor is, midőn mint főispán, ófelsége a Király elhatározásából és a kormány bizalmából foglalt helyet a vár megye közéletében, kormányzati működését a vármegyei autonómia elveivel a legtisztább összhangzásban tudta tartani. És ha ma leszögezhetem, hogy Tolna vármegye közönsége egy táborba verődve áll őrt a vármegyei önkormányzatnak, mint alkotmányos életünk egyik legerősebb alappillérének további fennmaradása mellett, úgy ezt Simontsits Elemér működése eredményének, az ő szellemi hagyatékának tekintem. Szerette még az atyjától örökölt és egész élete folyamán a legnagyobb hűséggel ápolt ragaszkodással vármegyéjét. Tolna vármegye neki mindene volt és még akkor is, midőn az országos közéletbe való bekapcsolódása elszólitotta őt a vármegye területéről, minden érzése, minden gondolata, minden érdeklődése ennek a vármegyének szólott és nem volt olyan kérdés, melyet ne a vármegye érdekei szemszögéből tekintett, bírált avagy boncolgatott volna. Kora ifjúságában, alig 23 éves korában, tette le első hivatali eskü jét az akkori alispánnak, édesatyjá- nak kezeibe, akkor fogadott hűséget Tolna vármegyének és az azóta eltelt 44 év ennek a büségfogadalom- nak — mondhatnám — szakadatlan teljesítése volt. Ennek a közgyűlési teremnek ódon falai tanúskodhatnak arról, hogy azok a tüzek, melyek nemes lelkében első eskütétele alkal- I mával a vármegye hűséges szeretete, I önzetlen és od>adó szolgálata tekintetében lángra lobbantak, nem lohadtak, erejükből nem veszítettek egy szikrányit sem és az ő életének ki- alvására volt stükség ahhoz, hogy ezek a tüzek benne elhamvadjanak. A vármegyei közgyűlések jegyzőkönyvei, melyeknek legfényesebb oldalai az ő mélyen szántó gondolatait tartalmazsák alkotmányról, nemzethűségről, vármegyei önkormányzatról, ideális tisztviselői lelbületrőt, tehetnek tanúbizonyságot amellett, hogy úgyis, mint alispán, ugyiB, mint főispán, úgyis, mint örökös törvény- hatósági bizottsági tag egy hatalmas emberi szervezet, felsőbbrendü szellemi képességek, törhetetlen vasakarat és' emberbaráti szeretettól vezérelt melegen érző szív teljes apparátusával szolgálta, munkálta és akarta előbbre vinni Tt^lna vármegyének az ő szemben mindennél magasabban, álló közérdekét. És most — befej estetett. Az a szív, mely egész életében vármegyéjéért és embertársaiért dobogott, megszűnt verni. Azok a beszédes ajkak, melyek ebben a teremben is oly gyakran buzdítottak, bátorítottak, erősítettek, gyönyörködtettek bennünket, örök némaságba merültek. Azok a hatalmas karok, melyek a bajbajutott embertársak megsegítésére oly gyakran lendültek a magasba, örök pihenőre tértek. Az a kifogyhatatlannak látszott tetterő ób energia, mely — mint a hegyi patak vize — oly tisztán és frissen tört állandóan elő ismeretlen mélységekből mindig közérdekű célok meghajtására és előbbrevitelére, örökre kiapadt. Tolna vármegye koronájának legdíszesebb ékköve kihullott. Tolna vármegye legnagyobb támaszát, segítségét, legnagyobb büszkeségét elveszítette. Az ősi vármegyéhez való ragaszkodás és hűség miotaképe örök álomra huoyta le szemeit. Simontsits Elemér nincs többé 1 Az őreá való emlékezés és az ő elhunytával a vármegyét ért veszteség Bulya lenyűgöz bennünket és kétségbeesetten kellene a bizonytalan jövő felé merednünk, ha az, ami most a fájdalom óráiban erót ad, nem volna éppen Simontsits Elemérnek belénk oltott szelleme. Ez az a szellem, mely nem fér bele ebbe a koporsóba, melyet ő nem víbz magával örök nyugovóhelyére, mely kiárad, világossággal és erővel tölti meg ezt a termet és az egész vármegyét és amelyet nekünk SimontsitB Elemér politikai hagyatékának tekintve erőink utolsó foszlányainak összeszedáse után a jövőben is ápolnunk kell. Ennek a szellemnek a leghívebb és legfrappánsabb kifejezése az ő főispánt program madásának alaptétele: „ A vármegyéért akarok élni.“ Én tehát most, a szomorú búcsú- zás ezen pillanataiban, a vármegye közönsége nevében ígérem Neked, Simontsits Elemér, hogy a Te siel- I temedhez hívek maradunk, hogy azt I a zászlót, melyet te 44 évvel ezelőtt Egyes szám ára 12 fillér.
