Tolnamegyei Ujság, 1937 (19. évfolyam, 1-100. szám)

1937-01-20 / 5. szám

6

TGLNAMfeÓYEl ÜJSAG

öiberi 'ti ä'prU v a, a legjobb minőségű

BS

a íegmegbizhatóbban és legplcsjóbban.

TREBITSCHER

szén- és tűzi fakereskedőnél kaphat

Iroda és raktár: Széchenyi-utca 29—31.

Telefoa: 137 850

késő este, amikor már mindenki alszik, kintjár á termő mezőkön, őrá kon ót el tudja nézni ä kalásztenger ringó hullámait, a falu rendre kialvó ablakait, mintha titkok nyílását lesné és Őrködne az elfárad tak álma felett. Azütán asszony került a tanitóházba, törékeny, jósá- gos* és melegölü. Még meghittebbek, még kedvesebbek lettek a nyári ésték, ha mámoros * illattal üzent a domboldali akácfaerdő, vagy meg* késett méhek álmos dóngással köszöntek jóéjtszakát az udvaron sötétlő ö rég1 hársfának. A hársfa alatt suhantak múlttá Balázs legszebb órái. Ott hallgatták éjbenyuló estéken a falusi csend halk meséit s érezte a magához vont asszony halántékán a vér finom ütemeit. Az elpihent mezőkről friss föld és érő gabonának illata szállt hozzájuk a fehér liszt, a jószagu kenyér és csilingelő gyerekkacagások ősi Ígéretévé!.- Ifyérikór figyelte áz ölébe hajtó asszonyt, csodálkozó szemén át leste a lelkének barázdáit és keble, karjai melegén átjnegsej tette az asszony és a termő rögök áldott anyaságának rokonságát.

Egy júliusi' délután hideg bpr- zongás fűtött keresztül a hárs ágain. A lomha melegségből kínos sejtések és közeli bánatok ijedt Vonásai rebbenték elő ; a méhek korábban tértek pihenőre, megfogadva, a vén liárs siettető bölcs intelmét. Estére kelve villámok fényénél gomolygó felhők keltek harcra egymással és élkeseredett tusájuk roppant zajára remegve csukódtak le a falu házalnák ijedt ablakszemei. Majd kitört a vihar és korbácsolta a földet késő éjszakáig. Az udvaron nyögött az öreg hársfa s kint a mezőn vihartól kergetett kévék és paskolt ka-' lászok sírtak» Balázs nem aludt egész éjjel; az asszonyon szorongó ■ remegés futott végig minden dörrenésnél és szorító karja az erős fa tözsét ölelő folyondár ösztönével kereste a védő, a bátor férfit. Balázs takargatta, védte ijedt asz- szonyát, de sajgó érzéssel gondolt a vihartól vert anyaföldre is, a megtépett kalászokra, a falu virrasztó népére: holnap szétzúzva látják megfeszített munkájuk* egyetlen vigasztalását .. .

Másnap ravatallá lett a megvert mező dús Ígérete ; de az emberek nem értek rá együttérezni a jajgató földdel, mert másik, rémesebb vihar, előszele zúgott és hintett rémületet az anyák szivébe: mozgósítottak, kitört a háború 1 öles plakátok fekete betűi hirdették ijedtszemü asz- szonyoknak és gyermekeknek az ős-kainság riadóját. A falu végzetes nagy áldozattal útnak indította fiait, akik hosszú esztendők békességében a szivéhez nőttek; mentek áradó bus nótaszóval. A robogó kocsik mögött széles, szürke lepedőt szőtt az országút felszálló pora sr a szürke lepedőre tapadt sok-sok gyerek szeme, asszonyok szeme,

— könnyé sűrűsödött kérdésekkel,

— amelyekre nem felelt soha senki. Velük indult Jancsó Balázs is. Ami*

■ kor utoljára ölélte meg- feucsrrzás'

I nál az asszonyt a hárs alatti a ! fa ágai között bus érzéssel zugás támadt s lehatott Balázs szive mé lyérev,. i’£ö u.-A napok sietve űzték egymást, a háború tüze magasra lobogott és a fjeiéi sápadt glóriáját vornta faz..éjt- szakába rohanó menetszázadok honi- 10,ka,,köte,.ÄT 4ukt & ».*

A magára maradt' asszonyt? az öreg hárs vigasztalta boles, békítő szóval, múltból visszamelegitő emlékekkel. Azután jött az ősz. Sárguló levelek hullottak az asszony házára s mikorra lehullt az utolsó levél, elmaradtak a szürke tábori lapok is, nem jött több üzenet a Jancsó Balázs asszonyának. Lomb- sátorától mégfosztva állt a hárs ko páron, koldusán, mint a lélek, amelyben meghalt a reménység; és kopárok, csüggedtek lettek az esték, az asszony síró szeme nem találta bennük a vigasztalás biztató lángjait. Csak a háború nőtt, csak ä halál gazdagodott; gond-ekével mély barázdákat szántott az emberszivek mélyén, fájdalommagot vetett és aratta, aratta a dúsan termő, véres kalászokat...

Gránát; szakította lábbal került orosz fogságba. Soká időzött az élet és halál kapujában s csak bent, messze, Ázsia belsejében sajgott bele tisztuló öntudatában a valóság. A fogolytábor, a skorbut, a csontokat hasogató hideg és észbontó tehetetlen vágyak kínjai kö-> zött csak a végtelen ázsiai puszták költészetében volt némi vigasztalás. Itt méginkább megszerette a földet, amely egyetlen befogadó jóságnak maradt meg szegény hadifogoly rabok számára; felpattantotta fagyos kérgét és másfélölnyire lent puha ágyat vetett hazátlan koldusoknak. És szerette a lengyel földet, ahol asszisztált a halál nagy lumpolásánál ; itt értette meg igazán a föld anyai jóságát. Mert a katonának a föld volt mindene: egyetlen barát, szülő, testvér. A pergőtűz halál- félelmében arcával, karjaival belevájja magát, a halálfélelem kiáltását belenyögte ősi nyugalmába. És a föld meghallotta, megértette: magához szorította ágyuk bömbölése elől, tovább engedte rohamokra, menekülésre, életre — ezután ismét magához ragadta, némelykor örökre. Gondolatban elszállt kongó léptékkel az elhagyott drága föld, alkonyodó hazai tájak felé, ahol bizonyosan várják, emlegetik még a világból kiszakadt árva magyar rabokat. Honvágy, bánat, betegség malmán őrlődött az életük, csak a dal nem hagyta el őket és a reménység pislogó örökmécseit gyújtotta meg a sötét fogolyszivekben. Drága könnyekben olvadt fel a mérhetetlen fájdalom, ha Balázs gitáros éneke szállt a barakok között; szárnyára kapta a csüggedt lelkeket és vitte, repítette őket régi elhagyott falvakba Dunántúl lankáin, vagy a szőke Tisza partján Azután jó volt a dal meg a gitár a szökött fogolynak, a kóborló vándorénekesnek, mert a gitár és mankó előtt megnyíltak a tunguz kunyhók és kirgiz tanyák, ahol gyönyörű félvad nomádlányok táncában, hosszan bú- . san elnyúló énekük panaszában megtisztult, megszépült az ősi regék mesearca. — Morzsolódtak az évek; tibeti sziklákon koppant a Balázs mankója, meg-megsüppedt India puha humuszában, a Ganges mellett, amely csendes hullámain álmodó, dús pompájú lótuszokat I ringat. j

Meglátta a végtelen tengert s benne a korlátlanságot, a szabadságot. I

Büszke hajölíon vidáift ütasokiindul tak ismeretlen tájak felé, ahöl Szeretik, várják öltét. •> Sfekkoírfa- gyot dobbant' a' Balázs szive:- haza1 menni 1 Hazamenni' búgtak a gitárbúrok, házamentíi, roppant a mankó 1f’Sok-sole esztdndő^Tóppant szenvedései egyetlen, sürgető réfrén’4 né fonódtak rhazamenni, haaamennh Régi emlékek: perdültek-'atánct/aí ö lobogó hurjukimegsimógatta Balázs arcát ; a vér hevesebben csörgött ereiben és —• igeh ... látta az asz* szonyt ringó járásával, hivó szemével, látta a falut fehér házikóival s úgy érezte, hogy a tenger síkjáról; valahonnan messziről «*- búzaföldek drága szaga suhant hozzá, hogy köszörűse a világjáró koldus csüggedt árvaságát. Elvesztek számára a pálmaligetek, s ez indiai föld dús igézete; szeme mereven .kutatott tenger ködbe vesző síkján, mintha látomások édes varázsát várná. Kitárta a karjait nagy lendülettel s valahonnan a vérfg kínzóit férfilélek mélyült mélyéből vonagló zokogással szakadt ki a százszor eltemetett reménység elszabadult kiáltása: hazamenni, hazamenni! Megindult, rohanni akart a tenger felé,; de a mankó, a csonka láb nem eresztette. Äjultan zuhant a földre; az magához ölelte, mint anya a síró gyereket, s lázas, hosszú álmában mesélt — mesélt hazái tájakról, melegölü asszonyról és megtépett koldus- vándorpk hazatéréséről.

A templomtorony nyitott ablakán át kitekintettek a harangok és vidám beszélgetésbe fogtak a hulló hó- pelyhekkel. .»Testvérkéim, szőjjetek rám fehér köntöst, hogy éjféli misekor így köszönthessem a kis Jézust« csevegett a^kisharang.; .»fíem látjátok, ki jön amott a felvégen, a temető felől ?« kérdezte az öreg harang. Nem felelt rá senki. Csak a lélekharang rezzent össze éls üzenetet küldött a kórusba az orgonának : Jancsó Balázs hazajött,, most ballag a falu felé. »Jaj«, — sóhajtották az orgonasipok és ijedten húzódtak egymáshoz közelebb. — Szegény Balázs, szegény Balázs« - sirdogált fent a lélekharang: A vándor körül hullott *már az este,' finom, meleg,-duruzsoló karácsony este. A temetői emlékoszlopon elolvasta a nevét: ott állt szép, aranyos betűkkel, hogy Jancsó Balázs hősi halált halt, nyugodjék' bajtársaival együtt békességben. Legjobb lenne visszafordulni, gondolta magában elnehezült szívvel. De mégsem ! Az asszony, az asszony él*e még, vagy elfelejtette és folyondárlelke uj törzs erejére bízta gyengeségét ?

Kipp, kopp — roppant a mankó a tanitóház folyosóján.

»Jaj 1« — zokogott a lélekharang és elfordította a szemeit.

Botorkáló járású, szűkülő eb bujt elő a kamra felől és szembenézett a vándorral, akinek arcát megvilágította a szobából kiszűrődő lámpafény. A kutya lehasalt és halk, szaggatott vonítással, csúszott a régi »azda felé.

Két első lábával átfogta ennek ép lábát és nyalogatni kezdte ruháját meg a kezefejét. Csak az öreg hárs nem volt sehol; talán kikorhadt, talán kivágták, mert nem volt szükség rá többé. Balázs betekintett az ablakon át a szobába: két gyerek ragyogó szeme majd elnyelte a csillogó karácsonyfát és csilingelő kacagásuk, hancurozó jókedvük tiszta patakok csobogása volt. Mögöttük egy asszony állt, a Jancsó Balázs régi, csókos asszonya.

Fejét egy idegen férfi mellére hajtotta és fehér kezei játszottak a

Molnár féle nyomdai müintézet és szab. iróalzatgyár rt. nyomása, Szekszárd

j ki^ébbík gyerek szőke hajában. j A^fán*^ehájcílt-'' á két kidsihyHé^. I megcsókolta őket, boldog mö.ápfy- gássat ftézett az 'idegén féfRészei mébe; mintha keéves detfgot Yrto$| dana nekij -a férfi megéirtetm^ftili^ magából ’ vontává asszonyt w csókolta hosszan a - «fzefnén ^ é8% halántékán; Balázzsal1 forogni Kérdett a világ, szemei i-vérbe boruld tak^görcsöserv szorította»' két kézié a ín ankét, "vad bosszúálló megbán- tás feszítette meg az izmait. D& mire a másik ablakig ért, erőtlenül hanyatlott le a karja: bentről kiszűrődött a gyerekének édes melódiája : Dicsőség, dicsőség mennyben az Istennek, békesség, békesség földön az embernek , . . Balázs, homlokát megérintette a kétezer- éves köszöntés szelídsége, a betlehemi jászol s a kis Jézus puha kezecskéje ; drága, .mély. csodák .ihletét érezte és széttágúló, lelkében a megértő, megbocsájtó jóság ivlám- pái gyúrtak ki..

V. .. Ott bent a szobában nem lat- tak, nem sejtettek semmit; Lehajtó fejjel, lassan indult visszafelé; Jancsó Balázs, akit eltemettek,1 elfelejtettek, kifelé ballagott a saját portájáról. A vén kutya Utána kúszott, átfogta az ép lábát és húzta húzta Visszafelé ijedtr vönitássál. Balázs lehajolt, remegő két tenyérébe fogta az állat okos fejét, mogsimogatta, magához szorította sokáig s azután mentek . tovább kettesben. A dermedt föld felfigyelt. Apró, kiváncsi hópelyhíek megolvadtak a Balázs ■ méleg szemében; az ég elsötétült i Isten fehér báránykái, a csillagok sem világítottak. Cáend volt, mély, sajgó <?send, csak a betjehemes gyerekek csengetyüje csilingelt messziről s a ‘mankó koppant tompán^ fhiht koporsón a hüllő hantdarab'.'.

Kiadó a »Tolnamegyef U|sig< Hírlapkiadó Rf.

Képzett vlrzonteladúkat.

komoly, akvizitőröket kérések faiskolai . cikkek, gyümölcsfák1 stb. eladására. Kolauch faiskola, Szeged.. 66

A tamási kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtó1.

7410t-1936/2. tkvi szám.

árverési hlrdetméng-klvonot.

Pincehely—Oörbői Takarékpénztár Rt vég- rehajtatónak, Nagy László végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyébe» a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. évi LX. te. 176. és 185. §*ái értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 1500 pengő tőkekövetelés, ennék 193L évi február 10, napjától 1935 augusztus 31-ig 8 le, innen 7'5°/o kamat, 185 P’ 90 ! eddig megállapított per* és végrehajtási - és az árverési kérvényért ezúttal Rajna Mir hállyal szemben megállapított 30 P költség, valamint a csatlakozottnak kimondott Vidics József 10 q búza, Ozorai Községi Hitelszövetkezet 380 P, Barna Károly 656 P 60 f, Tóth Lajos 300 P tőkekövetelése és járulekai behajtása végett, a tamási királyi járásbíróság területén levő, Ozora községben fekvő, s az ozorai 905, számú tkvi betétben A f 1. sorsz. 862. hrsz. alatt felvett házra .. és^udvarra 2540 P kikiáltási árban.

A telekkönyvi hatóság az árverésnek Ozora községházánál leendő megtartására 1937. évi február hó 24. napjának délután 2 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. évi LX. t..c. 150. §-a alapján a kö*- vetkezőkben állapítja meg:

Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási' ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet

Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben,^ vagy az 1881. évi LX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékke-- pes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről ki llitott letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX te. 147., 150., 170. §S t 1908 :LX. te. 21. §).

Tamási,.1936 november 6.

67 Dr Hamar s. k., őmkf. jegyző. _