Tolnamegyei Ujság, 1937 (19. évfolyam, 1-100. szám)
1937-05-05 / 34. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG — Megszökött betörök. Fejős Jóssef 35—98 ŐV68 kaposvári, Knogl András 42 éves pécsi és Luft Jósseí.3,0*—35 éves hőgyéssi hajcsár, betörtek Gulyás József és még 9 gazda présházába és ODUan bort, élelmiszert és edény- nemttt loptak, majd ismeretlen helyre szöktek. A három betörőt ország osan körözik. LEVENTE ÉS SPORT — KerOleift vlvöverseny. A Tolnavármegyei Sport Egylet uivószak- osztálya folyó hó 9 én, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel, a szekszárdi Garay, János gimnázium tornacsarnokában kerületi kard- vivőversenyt rendez, amelyen a Dunántúl legkiválóbb polgári és katonai vivői fognak szerepelni. A döntő délután 5 órakor lesz. Be lépti dij egész napra: ülőhely í P, diák“, katona• és leventejegy 3Ű fillér. — Nagyszabánu sportünnepély Tamásiban. MájUB hó 17 én, pünkösd másodnapján a járás leventéinek nagy* szabású mérkőzését rendezik meg, melyen közreműködik a Pécsi Egye- térni Atlétikai Club 12 bajnok atlétája, a koppányszántói „gyöngyös- bokréta“ 30 tagú együtesse, valamint a dombóvári Lenvente Egyesület 20 tagú leventezenekara. A verseny reggel 8 órakor tábori misével kezdődik. A délelőtt folyamán a levente sportszámok elődöntői tartatnak meg, délután V* 3 órakor a Gyöngyösbokréta, magyarruhás leányok és leventék, valamint 500 dÍBzegyenruhás le Vente ünnepélyes felvonulása, leventék sport ób egyéb látványos bemutatói és gyakorlatai, a Gyöngyösbokréta és magyarruhás párok táncbemu tatéi. Az egyes versenyszernek után a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club bajnok atlétáinak propaganda bemutató versenyszámai tartatnak meg. A felvonulásnál és a sportünnepély alatt a dombóvári leventezenekar működik közre. Az ünnepélyen előreláthatólag Tolna vármegye közéleti és társadalmi előkelőségei íb igen nagy számban fognak megjelenni. A verseny a tolna- vármegyei leventeélet igen magas fejlettségéről lesz hivatva tanúbizonyságot szolgáltatni. — Budapesti VSC—TSE 2:0 (1:0). Barátságos. Biró: Arpássy. Az erősen felázott talajú pályán a techni- kásabb pestiek jobban érvényesültek és kitűnő helyezkedésük révén nagyon szép akciókat tudtak vezetni. Az első félidő gólját a balszélső Bodnár, aki a mezőny legjobb emberének bizonyult, lőtte. A TSE támadásai, bár egy néhány szép helyzetet dolgoztak ki, befejezés előtt a sárba fulladtak, vagy a kitünően védő pesti kapus tette őket ártalmatlanná. A vendégek második gólját Farkas rúgta a második félidőben. A BVSC csapatából kitűnt a csatársor, különösen a balszélső Bodnár, a védelemből Sánca kapus teljesítménye érdemel dicséretet. A TSE legjobb csspatrésze a védelem, élén Mezeyvel és Dobolyival. — 4. Határőrezred—'TIKE 0:3 (0:0). Edzőjellegü barátságos mérkőzés. Biró: Ssomaházi. A Hadsereg* kupa méskőzések keretében a vegyes dandár döntőjébe jutott Szekszárdi határőrök csapata csütörtökön, folyó hó 6-ád, játssza döntő mérkőzését a pécsi 8. h. gy. e. csapatával Pécsett. A szekszárdiak agilis vezetője, vitéz I Gyergyóy százados, a csapatot a nagy j mérkőzésre előkósiitendó, vasárnap I • TIKÉ ellen állította ki. A mór- | kőzés a kivánalmaknak megfelelt, smennyiben teljesen fair, sérülésmentes játék után katonáink 3 • 0-ás győzelmet értek el. A határőrök csapatából Mihók, Sárközi és Keszdorf fönt ki, míg a TIKE legjobb emberei Léderer és Fischer. Kiaéá a „Telnamegyei Újság“ Hírlapkiadó Rt A bonyhádi királyi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 5653—1937. tkv. szám. árverési hirdetmény-kivonat. Fetzer Bálint és társainak — az ismeretlen helyen tartózkodó Blesz józsefné szül. Fetzer Borbála, illetve ennek örökösei: Blesz Márton éa kiskorú Blesz Mária társtulajdonosok ellen indított tulajdonközösség megszüntetési ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverés joghatályával bíró újabb árverést a bonyhádi királyi járásbíróság területén levő, Tevet községben fekvő s a teveli 196. számú betétben */io részben Blesz Józsefné szül. Fetzer Borbála, 1/lo részben egyenlő azányban ennek gyermekei: Blesz Márton és kisk. Blesz Mária, 3/io részben Schell Simonné szül. Fetzer Veronika, */io részben Streicher Simonné szül. Fetzer Margit, */io részben Fetzer Bálint (nős Probszt Rozáliával) és 2/io részben Fetzer István (nős Pillér Katalinnal) nevén álló A f 1. sorsz. alatt vezetett 1204/2. hfsz. szántóra és ennek a 24.000—1929. I. M. számú rendeletben meghatározott tartozékára 270 pengő kikiáltási árban ; továbbá ugyanazok nevén álló és a teveli 374. számú betétben A f I. sorszámú 1204. hrsz. szántó jószágtestre és ennek a fenti rendeletben meghatározott tartozékára 110 P kikiáltási á<ban; ugyanezen betétben A f 2. sorsz. 5012. hrsz. szántó jószágtestre és ennek tartozékára 740 pengő kikiáltási árban; ugyanezen betétben A f 3. sorsz. 1767/1. hrsz. jószágtestre 265 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1937. évi májtts hó 31. napján délelőtt 10 órakor Tevel községházánál fogják megtartani. Az árverés alá eső ingatlanok a kikiáltást árnál alacsonyabb áron bem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°|o-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. t.-c. 42. §-á ban meghatározott árfolyammal számitolt óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadm* és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. te. 147., 150., 170. §-ai : 1908 :LX. te. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 :XLL 25. §). Bonyhád, 1937 február 11. 322 Dr Sutiján, kir. járás bitó. A tamási kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtó'. 2532—1937. tkvi szám. Árverési htrdetmény-Uvoiiat. Pincehely—Görbői Takarékpénztár Rt vég- rehajtatónak, Nagy László végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében a* 1881. évi LX. te. 176. és 185. §*ai értelmében az újabb árverést 1500 pengő tőkekövetelés, ennek 1931. évi február 1Ó. napjától: 1935 augusztus 31-ig járó 8%, innen 7 Va % kamata, 185 pengő 90 f. eddig megállapított per* és végrehajtási és Rajna Mihállyal szemben 30 P-ben megállapított eddigi 50 P ezuttali költség, továbbá a csatlakozottnak kimondott Vidics József 10 q búza, Ozorai Községi Hitelszövetkezet 380 P, Barna Károly 656 P 60 f, Tóth Lajos 300 P tőkekövetelése és járulékai behajtása végett Ozora községben fekvő, s az ozorai 905. számú betétben A f 1« sorsz. 862. hrsz. alatt felvett házra és udvarra 1400 P kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Ozora községházánál leendő megtartására 1937. évi junius hó 14. napjának délelőtt 11 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881, évi LX. t.-c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: Az árverési feltétetek a hivatalos Órák alatt a telekkönyvi hatóságnál és Ozora község elöljáróságánál tekinthetők meg, (1881: LX te, 147. §. g. pont ) A telekkönyvi hatóság e hirdetmény egy példányát kifüggesztés, egy példányát pedig az átverést feltételek megtekiathetese végett Ozora község elöljáróságának, egy-egy példányát szabályszerű közzététel végett Pincehely, Felsőnyék községek elŐliáróságainak megküldi, végül az árverési hirdetmény törvényszerű kivonatát a Tolnamegyei Újság című szekszárdi lapban egyszeri közzététel végett a végrehajtató képviselőjének kiadta. (1881 : LX. te. 152. §., 1908 :XLl. te. 23 §.) Az árverési feltételek a következők: Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908 : XLI. te. 26. §.) Az árverelni szándékozók kőtelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 °/o*át készpénzben, vagy az 1881. évi LX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. te. 147., 150., 170. §§; 1908 :LX. te. 21. §). Tamási, 1937 április 2 299 Or Hamar s. k., ömkf. jegyző. Vk. 12/1937. Pk. 125/1937. Aiverftl hirdetmény. Schönweitz Pál végrehajtató javára, 92 P 67 fillér tőkekövetelés és járulékai erejéig a paksi királyi járásbíróság 3087—1936. száma végzésével elrendelt s hivatalból foganatosítandó kielégítési Végrehajtás folytán 1937. évi január hó 15. napján felülfoglalt és 2936 pengőre becsült ingóságokat, közöttük szobabútorok, gazdasági gépek és eszközök, paprika, szalma, takarmáuy, csöves tengeri, baromfi stb. Paks községben, végrehajtást szenvedő hidegvölgyutcai lakásán, 1937. évi május hó 10. napjára, délután 2 órára ezennel kitűzött bírói árverésen a legtöbbet Ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, azonban a becsár */s részénél nem alacsonyabb vételárban el fogom adni. A szakértői becslés elrendelése esetén a Te. 74. §-a az irányadó. Ezt az árverést a Vhn. 20. §-a értelmében azoknak a végrehajtatóknak (csatlakozóknak) javára is kitűzöm, akik a hirdetmény kibocsátása napjáig a fenti ingókra kielégítési jogot szereztek és ellenük halasztó hatályú igénykereset nincs. — Ezek a következők: Dr Németh Antal 1700 P, Moldoványi Sándor 300 P. Paks, 1937 április 23. 337 Feördeffs, kir.bir. végrehajtó* Eladó ház. Szekszárdon, Zrínyi-utca 34. szám alatt, egy 5 szobából és mellékhelyiségekből álló ház, azonnal eladó. 326 A tamási kir. járásbíróság, mint telekkönyvi • ’ hatóság. 2403—1937. sz. Árverési MrdatménHivonat. Pincehely—Gőrbői Takarékpénztárt Részvénytársaság végrehajtatnak, Polgár Fe- rencné szül Bőhl Mariska és Bőhl Ferenc (András fia) végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. te. 144., 146. és 147. §§. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 315: pengő tőkekövetelés, ennek 1936. évi május hó 30. napjától járó 6°/0 kamata, 84 pengő 30 fillér eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 17 P 40 fillér költség behajtása végett a tamási királyi járásbíróság területén levő, Ozora községben fekvő és a ozorai 547. számú betétben A. I. 1—2. sorsz. 1219., 1220, hrszám alatt felvett udvarra és házra a beltelekben 700 pengő kikiáltási árban özv. Bőhl Andrásné szül. Samu Erzsébet haszonélvezeti jogával terhelten, továbbá az ozorai 2181. száma telekkönyvi betétben A. I. 1—2. sor. 3991., 3992. hrsz. alatt felvett szántóra az Alsóhegyen 432 P kikiáltási árban özv. Bőhl Andrásné szül. Samu Erzsébet haszonélvezeti fogával terhelten. A telekkönyvi hatóság az átverésnek Ozora községházánál leendő megtartására 1937. évi Julius hó 16. napjának délelőtt 11 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. LX. te. 150. §*a alapján a következőkben állapítja' meg: Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási ár felénél, egyébb ingatlant kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lettet. (1908. évi XLI. to. 26. §.) Az ozorai 547. és 2181. számú betétben ö?v. Bőhl Andrásné javára bekebelezett haszonélvezeti jogot az árverés nem érinti, ha a megelőző követelésekre szükséges 400 P-t az 547. számú betétben foglalt ingatlanokért, 150 P-t pedig az ozorai 2181. száma betétben foglalt ingatlanokért haszonélvezeti joggal terhdten iá megígérik. Ellenkező esetben az árverés hatálytalanná válik s a nyomban tartandó nj árverésen az ingatlanokat haszonélvezeti jogtól mentesen kell árverés alá bocsátani. 1937 május 5. Az árverelni szándékozók kötelesek bán.i pénzül a kikiáltási ár 10%-át készpémw' vagy az 1881: LX. L-c. 42. §-ában meghaSlT rozott árfolyammal számított óvadékkén*" értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vao* a bánatpénznek előleges bírói letétbe hehül zéséről kiállított letéti elismervényt a kikfll- döttnek átadni és az árverési feltétetek»* aláírni. (1881 : LX, t.-c. 147., 150., 17o as. 1908 : LX. t.-c. 21. §.) ’ 35 ► Tamási, 1937 április 3. 298 Or Hamar s. k. ömfk. jegyző. A paksi királyi járásbíróság, mint telekkönyvi, hatóság. 3 5735—1936. tkv. sz. Árverési hirdetmény-kivonat. Kackstädtér János végrehajtatnak I. Kackstädter Mátyás és II, neje Kackstädter Erzsébet végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést I. 100O és II, 80 dollár tőkekövetelés és járulékai behajtása végett, a paksi királyi járásbíróság területén levő, Györköny községben fekvő s a györ- könvi 682. számú tvi betéti A f 1. sorsz. 2648. hrszám alatti szőlőnek a Felsődióson < Kackstädter Mátyás nevén álló 1/a részére 56 P 33 I; u. e. tkvi betéti A I. 1—2, sorszám 6108. és 6109. hrsz. alatti szőlőnek és szántónak az öreghegyen Kackstädter Mátyás nevén álló 1/3 részére 180 pengő; u. é. tkvi betéti A II. 1—2. sorsz. 6185/1., 6185/2». hrsz. alatti szántóknak az öreghegyen Kackstädter Mátyás nevén álló tys részére 124 P 83 I; a györkönyi 2321. számi! tkvi betéti i A f 2. sorsz. 1041. hrsz. alatti szőlőnek a Beltelekben Kackstädter Mátyás nevén álló Vs részére 73 P; a györkönyi 63. számuv tkvi betéti A f 1. sorsz. 7951. hrszám alatti - pincének a Pincehegyen Kackstädter Má- tyásné szül. Huber Erzsébet nevén álló */«» < részére 20 P ’r a györkönyi 609, számú tkvi betéti A I. 3—4. sorsz. 1577 '2. és 1578/2» hrsz. alatti szőlőkre a Homokoson 210 P 50 f; u. e. tkvi betéti A f I. sorsz. 4957/3. hrsz. alatti szántóra a Bognár részen 705 P és a györkönyi 578. számú tkvi betéti A I. 1—11. sorsz. 3451., 3J 52., 3923 , 3924., 4481.. 4800, 5692., 7504., 7758., 10.420., 10-723. hrsz. alatti szántónak és rétnek a Telkes- rétek szőlőnek és szántónak a Rétpótlék, szántóknak a Közép-, a Fő-, a Kisrétek, a Kopaszhegy dülőkbetí, a Pincehegyen és a Tolnai erdő szántók dűlőben Kackstädter- Mátyásné szül. Huber Erzsébet nevén Álló- - 1/2 részére 539 P 45 f kikiáltási árban elrendelte. Ez az árverés nem érinti a györkönyi 63.,. 609 és 578. számú tkvi betéti A f 1„ A H. 3—4., f 1—2., A I. 1—11. sorsz. alatti ingatlanokra C 3., C 1. és C 1. alatt az 1301.— 1936. tkvi számú végzéssel özv. Huber Pálné szül. Muck Magdolna javára bekebelezett' özvegyi jogot. Az árverést 1937. évi május hó 22. napján - délután 3 órakor Györköny községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő a györkönyi 682„ 2321. számú tkvi betéti A | 1., A I. 1—2., II. 1—2., A f 2, sorsz. 2648., 6108., 6109.* 6185/1., 6185/2,, 4041. hrsz. alatti ingatlan illetőségeket jószágtestekként a végrehajtató 1000 P és jár. követelésére megtartott árverésen 415 pengőnél és a végrehajtató 108 P 50 f és a további költség követelésére - megtartott árverésen 1596 pengőnél, a györkönyi 609. számú tkvi betéti A f 1—2. sor* szám 4957/3., 4964(2t hrsz. ingatlanokat a< végrehajtató 98 P 50 f és a további költség követelésére megtartott árverésen a kikiáltási ár a/8-nál, u. e. tkvi betéti A I. 1—2. sorsz. 1577/2., 1578/2, hrsz. ingatlanokat és a györkönyi 63. és 578. számú tkvi betéti A f 1., A I. 1—11. sorsz. 7951., 3451., 3452., 3923., 3924., 4481., 4800., 5692., 7504., 7758,u 10.420., 10.723. hrsz. alatti ingatlan illető - ségeket a végrehajtató 80 dollár és jár. követelésére megtartott árverésen a kikiáltási, ár 2/3-ánál és a végrehajtató 98 P 50 f és a további költség követelésére megtartott árverésen jószágtestekként 676 pengőnél' alacsonyabb áron alul eladni nem lehet. (1908: XLI. te. 26. § és az 5610—1931. M. E. számú r. 21. § ) Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában mégha* tározott árfolyammal számított óvadékképe* értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy-' a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket alá* írni. (1881. évi LX. te. 147, 150, 170. f ai, 1908. évi LX. te. 21. $). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál í magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senkit sem akar,, köteles nyomtam a kikiáltási 'ári százaléka szerint, megállapított bánatpénzt, az . általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiégi* sxiteni. (1908; 30Ji te. 2o. §). Saks, 1937 január 27*. 293 ] Dr Deák, BHjbiró^ Molnár fék nyomdai müintézet és szab. iróalzatgyár rt. nyomása, Szekszárd.