Tolnamegyei Ujság, 1937 (19. évfolyam, 1-100. szám)

1937-03-27 / 23-24. szám

4

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG

1937 március 27.

\

fedezést tettem. Hiányzott a jobbkárom is!

Felorditottam, őrültként jajveszé- keltem, az ápolónőt ellöktem az ágyamtól és valósággal dühöngtem kétségbeesésemben.

Türelmesen visszaült mellém és igyekezett vigasztalni. Szeretettel kérdezte, hogy mi vagyok a polgári élet ben, mert hiszen egy láb és egy kar nélkül még meg lehet élni.

Rettenetes lelkiharcon mentem át. Dühöngésemet mély hallgatással cse réltem föl. Hiába szólitgattak az ápolónők, — már vagy hatan is álltak körülöttem — én csak hallgattam.

Gondolkoztam ! Szüleim nem élnek, testvéreim nincsenek, vagyonom nincs! Egyedül Anna vár rám, lesi a leveleimet, figyeli a fronthireket. De őhozzá igy nyomorékan nem mehetek vissza. Én nem vagyok többé Istvándy László hegedűművész, Anna őt szerette és nem a kezetlen, lábatlan koldust.

Én tehát meghaltam ! Határoztam el és megkönnyebbülve megszólaltam : A nevem Nagy János, fűszeres voltam X-ben.

Ezen az éjszakán többet nem is szóltam. Másnap reggel arra kértem az ápolónőt, hogy hozzon papírt és ceruzát, diktálni akarok valamit. Egy üzenetet kell küldenem valakinek — szóltam — írja Nővér. — Istvándy László hegedűművész mellettem esett el, Haraszthy Anna urhölgyet utolsó leheletéig szerette, ajkán az ő nevével halt meg. Cime . ..

Ahogy az újságárus mindezt végiggondolta a pádon ülve, lekókkadt a feje.

Lépteket hallott közeledni. Anna jött. Semmit sem változott, szép karcsú és fiatal volt most is. Ugyanazt az egyszerű csipkegalléros ruhát viselte, amit elválásuk órájában. Egyik kezében nagy gyöngyvirág csokrot tartott, a másik kezében kis leánykát vezetett.

— Hova megyünk anyuka? — Kérdezte tőle a gyermek.

— Már mondtam kicsikém, — felelte Anna — hogy a hősök szobrához Virágot viszünk egy katona .bácsinak és imádkozunk érte. Már régen meghalt, 19 éve, de én minden évben eljövök ide, mert a hősöket mindig kell szeretni és soha sem szabad őket elfelejtenünk

Letérdeltek, imádkoztak, aztán az asszony elhelyezte a virágot a lépcsőn és megcsókolt egy nevet a márványtáblán.

— Na és most gyere kislányom

— szólt — itt van egy szegény bácsi veszünk tőle újságot

István dyval forgott a világ, mikor reszkető kézzel átnyújtotta a lapot Annának.

Anna egy 10 pengőst adott érte.

Elmenőben megkérdezte a kis leány: Úgy e anyukám, ez a bácsi I Is hős ? |

— — Igen kicsikém, — felette Anna I

— csak azok ott boldogabbak. És |

mintegy búcsút intve az emlékmű felé mutatott.

— No János bácsi elaludt ? Kiáltott egy rendőr Istvándyra. így nem mozog az üzlet. Pedig Husvét- kor dupla porció pálinkát akar inni, ugy-e?

— Ki ez a szegény ember? — kérdezte egy arra járó úriember a rendőrt inkább szánalomból, mint ki váncsiságból.

— Egy szegény rokkant, — felelte a rendőr — teljesen elveszítette az emlékezőtehetségét. Még azt se tudja hova való. Valami Nagy János, de senki se ismeri. Ide szakadt ebbe a városba. Majd csak eljön egyszer érte valaki, ha más nem, a halál.

Istvándy megdörzsölte a szemét, a zsebében keresgélt, de a 10 pengőst sehol se találta.

— Elbóllintottam — dünnyögte, azután fölkászolódott, elindult, még egy pillantást vetett a márványtábla alá, de bizony a gyöngyvirágcsokor nem volt ott.

— Csak álmodtam, — mormolta és kiáltozva kocogott tovább. »Újság, újság, újságot tessékel Ejnye, ejnye, hogy az a 10 pengős csak álom volt — dörmögte.

Az Orsolya nővérek zárdájának kápolnájában zsolozsmára gyülekeztek az apácák. Anna nővér ma a szokottnál is mélyebben hajtotta meg fejét a Szent Szűz képe előtt és bűz gón imádkozott. Ma 19 éve esett el vőlegénye, Istvándy László hegedűművész.

A kolostor mély csendjét egy pilla natra megzavarta a utcáról behallatszó pálinkaizü rekedt kiáltozás :

»Újság, újság, újságot tessék!«

Azután megint csend, végtelen csend.

AZ ÉJ HANGSZEREI.

Felhő-sóhaj úszik a mély ég Fekete fátyolán;

Mély akkord kél a zöldbillentyűs Falevél-zongorán.

Álomba ringó fészkek isszák A madarak dalát;

Tücsökhangok fésülik végig A rétek zöld haját.

A harangvirág imát kongat És jajgat egy gitár,

S az éj kürtöse altatódalt Fuj a szél-trombitán.

ÍRÁSJELEK.

Te vagy a fénylő gondolatjel, Csillag a szavak bú-egén;

A sorok között hangulat vagy, Fakult vágyak közt új remény.

Te vagy az örök felkiáltás,

S Te sugárzód az álmokat; Kérdőjel vagy, ki jég-szavak közt Selymes puhákat válogat.

Te vagy a vessző könnyszavak közt, S vágyaknak nyújtasz hang-kezet, S aranypont vagy, ki besugárzód Dalt illatozó telkemet.

Karcsi bácsi

— Elbeszélés —

Irta: Földes László

Idegeket nem ismerve kattogtak a gépkolosszusok. Nagy pörölyök im bolyogtak pontos lassúsággal a magasból a mélybe. Az izzó vasmagok pillanat alatt asztalsimává lapultak össze a rettenetes csapások alatt. Dinamó motorok búgása elnyelt ki sérőzene volt ebben a bábeli zajban. Munkások sürögtek forogtak, kezükben egy egy gép fogantyúja. A munka a gépek feladata volt, az ember csak figyelt. Az idegek feszültek a nagy próbán, a szemideg jajgatott pihenésért, az emberi testet keresztül hálózó idegek könyörögtek a csendért Minden hiába volt, mert a gigászi munka lélek nélkül haladt tova.

Tárnái János is ott kuksolt az egyik ketrecben. Neki már könnyebb dolga volt. Irigykedve nézte őt a szomszéd kalitkából Zsombor ur, a várományos, már ő szeretett »volna bambán belebámulni a munkaterem fátyolos levegőjébe. Idős szolga volt Tárnái. Olyan, mint a gyár, ott volt már az első gép indulásánál is De, amig eljutott idáig 1 .. . Az se volt ám gyerekjáték. Az élete hány szór forgott kockán. Üveges, fáradt szemmel figyelte a harminc boxot, amelynek mindegyikén ember ült és pillanatonként igazított valamint. Vé gigszántott tekintetével valamennyi arcon. Leolvasta ezekről az ábráza- tokról az élet ezer gondját. Tudta, hogy Lajkó ur az éjjel megint tökrészegre itta magát. Neki sohse elég a hetibér. Mindig lázong szegény. A többiek sincsenek megelégedve. Mindegyiknek kicsi a kenyér, kevés a szalonna. Mindennek megy fel az ára. Jön a tél, fűteni is kell. Bizony, ezek nek a szegény ördögöknek jól esnék egy kis gázsiemelés. Szegény páriáknak nem sok kellene, de az igazgatóság biztos hallani sem akar róla.

Ilyen gondolatok röppentek ki eb bői az emberből, aki első mudka vezetője volt a gyárnak.

írógépek kattogtak a levelezési osztályon. Az egyik főnök óraszám diktál a gépbe. A szemüveges kisasszonynak tiz ujja kalimpázott a levegőben és a kattogás olyan pontos volt, mint a gyár precíziós órája. A sülyesztett kartotékok mohó étvággyal ölelték körül a falat, nem maradt ki egy tenyérnyi hely sem, csak ablaknak, ajtónak. Vagy 25 fehérruhás csengett-bongott gépével, a levelek százai készültek el, óránkint repülve a világ négy tája felé.

S ahol már csend ült a szoba homályán, ahol hallgattak a falak, ahol kényelmes fotöjök terpeszkedtek a nehéz szőnyegeken, ahol márkás képek lógtak a modern festésű falon, ott ült havannaszivar füstfelhőbe búr- kolódzva a vezér, a gyár királya. — | Valóságos király. Sohasem ment a zajos, rosszlevegőjü gyárhelyiségekbe, I még az Írógépek zakatolásától is meg • kímélték a gazdagon kipárnázott falak. A munkások nem is ismerték, I csak néha látták elegáns autóját elifj. ZERINVÁRY SZILÁRD

■■■■nn

■■■■■■■■■■■■■■■

STE

RfIHII FA- ÉS SZÉNKERESKEDO

I R P D SZEKSZÁRD, ALKOTMÁNY-UTCA 1.

■ M Itf lm Telefon

TŰZIFA — SZÉN — FASZÉN — MÉSZ — TÉGLA — HOMOK Nagy szilárdságú portlandcement. Dunakavics, Biber, Sicurit és faiszigetelő lemezek. Teljes vagon, vagy kicsiben házhoz szállítok. Szükséglete fedezése előtt saját érdekében

kérje ajánlatomat.

Olcsó tttzelő: selejtes kemény és puha fa,

Megrendelhető a Hitelbank épületében levő fióküzletben is.

Eladó bűz cs szSU

Szekszárdim, a Caaba-utca 16 száma lakóház nagy udvarral, — melléképülettel, gazdálkodásra U alkalmas, szabad kézből eladó.

A ruzsamáji dűlőben, közvetlen *z aszfaltos ut mellett, 450 □ •öl jókarban lévő szőlő, — szabad kézből eladó.

Érdeklődni lehet Titte .Kálmánnál Szekszárdon, Petőfi utón 15. szám alatt. 240

suhanni. Hatalmas karriert futott. Szerencsés órában született. De zsenialitása megérdemelte, hogy király ként tisztelje mindenki. A gyár az ő, legalább húszféle találmánya révén emelkedett rövid idő alatt a nevezetesebb gyárak sorába. Neki, a zseninek köszönhető, hogy a kezdetleges kis üzem felhőkarcolóként emelkedik ki a többi közül.

De ennek a hatalmas embernek egy hibája volt. Nem látott bele az emberek leikébe. Mindenkiben csak magát látta. Nem ismerte a szegény ember ezer gondját. Nem is érdeklődött a munkásság baja iránt. Hozzá nem igen jutott el panasz. Olvasott ő munkásproblémákról, de azt hitte, az ő gyárában minden rendjén megy. Boldog halandó az, aki az ő gyár rába utolsó embernek vesznek fel. Az a sok előszoba, ami a gyár és az ő hivatala között volt, elzárta előle a jajgatók panaszát.

Pedig a panasz szárnyakon nőtt nagyra. A munkások suttogni kezdtek, összebeszélni. Torna János is hallott már valamit. Hiába csitította őket. A salakja csak nem hallgatott. Mit kellene tenni ? Ez igy nem jó lesz, — gondolta az ősz munkavezető.

A gyárkémény dudálni kezdett. Harsány parancsok ugráltak a gépiek dzsungeljében. Lomhán fordultak még egyszer a hatalmas pörölyök. A gépek megálltak és a fáradt emberek tódultak kifelé a termekből.

Tárnái elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Maga koré gyűjtötte embereit és megmagyarázta nekik, kogy belátva szomorú helyzetüket^ lépéseket tesz az érdekükben, csak legyenek türelemmel.

Az igazgatók hallani sem akartak a munkások keserveiről, csodálkoztak Tárnái magatartásán s természetesen rosszul informálták a vezért. Pedig Tárnái érezte, hogy másképp baj lesz. Lajkó felesége járt nála, hogy nincs betevő falatjuk. Az asz- szony hervatag arcán látta a nyomort, hallotta az odahaza síró gye- r ekeket.

Reggel azonban megindult a munka, mindenki elfoglalta a helyét. 10 óra tájban hívták Tárnáit. Helyére Zsombor Jánost ültették, a várományost.

A vezér kívánta látni a munkavezetőt. Valahogy a munkások fülébe is eljutott a vészhir, mindenki sajnálta a tisztességben megöregedett embert, csak Zsombor örült uj helyének s most már biztosra vette, hogy előlépett. Az övé a legjobb kalitka, most már ő dirigál.

A vezér idegesen dobolt ezüstceruzájával az irómappán. Roppant felizgatta a tegnapi eset. Micsoda alak lehet ez a Tárnái munkavezető, aki felbiztatja ellene a munkásokat. —• Ilyesmi nem fordult elő még soha az ő igazgatásában. Az akták százai vártak aláirásra, halomba feküdtek előtte olvasatlanul. Máskor sem szokta