Tolnamegyei Ujság, 1937 (19. évfolyam, 1-100. szám)
1937-03-27 / 23-24. szám
1937 március 27. TOLNAMEGYEI UJSÄG 5 Az őcsény melletti Gábor-majorban (Uj Testvérek-féle birtok) 4s20ba. Z konyha összkomfortos úri lakás, gazdasági épületekkel, a háznál három hold kert, gyümölcsössel, azonnal kiadó. Méhészet és baromfitenyésztésre is alkalmas. [Bdvebb^felvilágositást ad: Stadler Lörincné Őcsény, Gábor-major. 237 elolvasni őket, most meg éppen undorodott tőlük. A személyi titkár bejelentette Tárnái érkezését. Fel sem nézett, amikor az belépett. Nem érdemesíti az ilyen semmirekellőt arra, hogy végigtekintsen rajta. A legfelső aktának tartalmába mélyedt bele, hadd lássa az a másik, hogy mennyire nem fontos személyisége a gyárnak. Tárnái meg ott állt keményen. Már látta halálos Ítéletét a vezér kezében lévő aktában De nem bán tóttá semmi, érezte, hogy a lelkiisme rete tiszta. Nézte a vezér őszülő haját, nemes koponyáját. Most itt lehet szemtől szembe vele. A vezér és az egyszerű munkás. A király és a polgár. A hatalmas ural kodó és a szegény földönfutó. Körülnézett és mindenfelé ^drágaságokat látott. Nem tudta értéküket, de sejtette, ez is olyan gazdag és pompás helyiség, mint a trónterem. A legdíszesebb borszékben, mint valami trónban ül a hatalmas ur. S ö, az állítólagos vétkes, most könyörtelen elbánásban fog részesülni azért, mert a Lajkó feleségét megsajnálta. Túdta, hogy az igazság nem ebben a teremben trónol. Itt a vezér bírás kodik az írásból, az igazgatói panaszlevélből. A nagy ur most fölnézett és így szólt büszke, nemes hangon: Tárnái János. A munkavezető lassan összeütötte sárkait, katonásan felelte: — Parancs, vezérigazgató ur. Tárnái János, — Tárnái János, — ismételgette kétszer is a nevét. Olyan ismerős nekem ez a név. Mondja csak, nem rokona ön néhai tarnói Tárnái Károly alispánnak? — A nagybátyám volt a boldogult, — rebegte elcsukló hangon a meglepődött munkavezető. Ötödik gimnazista koromig nála nevelkedtem Győrben. — De hiszen akkor mi ismerjük egymást — pattant fel mosolygó arccal a vezérigazgató. Majd hirtelen elkomolyodott. El hamarkodta a dolgot, nem őrizte meg a tekintélyét ez előtt a porszem előtt. Mint az elektromos felvonón a tör tetők, ugy; száguldott a mélyből a magasba, a felhőkarcolókig. Hát hogyan is tehetett ilyet, hisz ez az ember most nem azért van itt, hogy barátkozzék vele, hanem hogy mint féregre rátaposson, hogy megmondja neki a magáét, hogy kiadja az útját. Már ismét király volt, vak, önkényes nagy ur, aki emberélettel játszhat, sorsok felett Ítélkezhet, engedetleneket megbüntethet, ostorozhat, bárkit leszidhat a sárga földig kénye-kedve szerint. De valami láthatatlan belső erő megnyomta a kapcsolót és a felvonó most ismét lefelé haladt. Le, egészen a porszem emberig, az őszülő munkavezetőig. Ismét emberré, melegszívű emberré vált a gőgös, nagy ur. Szinte megalázkodva szólt: — Engem is sokat segített a drága, jó Károly bácsi, a vármegye arany szivü nesztora. Engem is az ő segítő szive lendített? arra a magas polcra, amelyen ma vagyok. Ű fedezett fel egy zimankós téli délután az utcán, amikor rongyaimban dideregve, koldulásra nyújtottam felé remegő kezemet. 0 tett be a gimnáziumba és a nemes vártnegye segélyén tanultam véges-végig. Most már egészen jól érezte ma gát. Ezzel a megalázkodással, a nagy titoknak feltárásával tartozott Karcsi bácsinak. A szemében valami meleg futott össze, érezte, hogy most azzal a szemben alázatosan álló emberrel egyenrangú, testvérek ők ketten, őt csak a jó Isten, a szerencse emelte magas polcra. Kiszállt a felvonóból. Nem ül többé bele ebbe a kápráztató szerszámba, hisz fölülről oly csalfán és hamisan látni mindent. Nein az akták hátán lovagol ezentúl, hanem odamegy, ahol meleg a munka. A lelke egész megnyugodott, igy folytatta a beszédet: — És most már emlékszem Tárnái János, ott ültél te is az ötödik »b« ben, a harmadik pad jobb oldalán. Nahát, ez a véletlen! A hatodikban már nem láttalak. Emlékszel még Pepita tanár urra? Szegény öreg matematikus tanárunk, hányszor mondta: — Randa banda, már megint zúg! Ki zúg ott hátul ? Előre ficsurak, ki a mellel, ne hátul hősködjünk! S hogy lapultunk! A munkavezető szemében könny játszott gyémántszineket. Úgy volt tökéletesen. Emlékszik ő is a sápadt Gergely Andrásra. Ez volna, ez a hatalmas vezér. Végigvonult előtte a boldog gyermekkor. Bizony, özvegy édesanyját hányszor megííkatta a rossz bizonyítvány. Mindig azt mondta neki: nézd a szegény Gergely Andrást, az eminenst! Biz ő nehezen haladt előre. Károly bácsi segítette őket és amíg az élt, boldogult is valahogy. Aztán a hatodikba már nem is iratkozott be, elment lakatosinasnak. Ej, de rosszul tette! Igaz, hogy derék ember vált belőle a munka asztala mellett is. Becsüle tesen harcolt, küzködött, mig végre a gyárba került Ott is élőiről kezdte. Szorgalmát jutalmazták, nem is volt véle baj a mai napig. A vezér most felállt és pár lépést előre téve, kezet fogott az őszülő munkással. — Szervusz öreg cimbora! Ülj le a fotöjbe! Az ezüst dobozt tartotta eléje a szivarokkal. — Gyújts rá! A faliszekrényből konyakot hozott: — Igyál pajtás! Azt hitte, mingyárt elszédül Nem ezt várta ő. A halálos ítéletére volt elkészülve. S most a király maga mellé ülteti, kocint vele, szivarral kínálja. Mégis csak szerencsés ember ő. Mikor a bajba indul, a jó mÖd fogadja A volt osztálytárs még eggyel töl tött: — No, igyunk szegény Károly bácsi emlékére! Az igazgatók nem tudták ezalatt mire vélni a hosszú kihallgatást. A munkások már el is felejtették szegény vezetőjüket. Zsombor már biztosan ült uj nyergében. A következő napokban nagy béremelés történt és a munkások énekkar^ szerenádot adott a vezérnek, ö pedig legelső alkalommal, mindenki meglepetésére, Tárnáival karonfogva jött be a munkaterembe és igy nyilatkozott : — Kedves munkásaim! Köszönöm a szerenádot, de a tulajdonképpeni köszönet nem engem, hanem a gyár uj főmunkavezetőjét illeti. Máskor is elment, kellemesen elbeszélgetett mindenkivel és ez a gyár évről-évre egy emelettel nagyobbo dott, gyártmányai messze földön ke resettek lettek. Körülötte iskolák, óvodák, otthonok, olvasókörök épültek, a munkatermekben lázasan dolgoztak a gépek, a nagy pörölyök zakatolása olyan volt, - mint a nagy harang ünnepi szava, a ketrecekben vidámak voltak a jó idegzetű embe rék, odahaza mosolygó apróságok, szerető feleségek sorakoztak. Nem lélektelen munka folyt itt, hanem a szeretet kovácsolta össze a munkás- izmokat. # Az óvoda kertjében ott játszadozott a kis Lajkó gyerek, piros volt, mint a rózsa, boldog arcán ott táncolt a meleg őszi napsugár s a levegőben a vándorpókok szélnek eresztett ezüstszálain mintha ott csillogott volna-ma^iWirvjaícr és - RT. »it ^óWLnJbilí^’M.ii 1 “—/— -------------;----------------77 | Karcsi bácsi meleg szivének millió j aranysugára. A Slő szabályozásának ISoedelmezősőge Lapunk hasábjain régóta foglal- kosunk vármegyénk, sőt a Dunántúl egyik legfontosabb problémájával, a Sió hajózhatóvá tételével, amelynek megoldása nagyot lendítene az érdé kelt vidék anyagi helyzetén. Tudjuk, bogy eszel kapcsolatban legelső sorban a gazdaságosság kérdése tolul előtérbe. Ennek a kérdésnek a tisztázására az érdekelt vármegyék gazdasági egyesületeinek a bevonásával nemrégiben helyszíni bejárás volt és a ssakférfíaknak a többnapos bejárás alatt tartott megbeszélései, tanácsko zásai során összeállították mindazokat az adatokat, amelyek e sokmilliós építkezési munka jövedelmezőségét igazolják. A szakférfiak memorandumba foglalták megállapításaikat és azt hisszük, hogy kötelességet telje sitünk, amikor ennek az illetékes helyekre juttatott emlékiratnak a tartalmát olvasóközönségünkkel, mint elsősorban érdekelt lakossággal megismertetjük. A mezőgazdasági termények érté kesitésénél — úgymond az emlékirat — fontos tényező a szállítás kérdése. Éppen ezért arra kell törekednünk, hogy azt minél olcsóbbá tegyük. Ezt a gazdaközönség érdekében feltétlenül meg kell valósítani, mert mindaz a költség, amit a szállításon meg lehet takarítani, a termény, illetve árucikk eladási árát fogja növelni és az igy keletkezett árkülönbözet a termelőnek marad meg, A viziut az, ami nagy tömegeket olcsón tud mozgatni. Bár általában annak létesítési költsége igen nagy, üzemköltsége azonban oly csekély, hogy az egész világon a viziuthálózat fejlesztésére törekszenek. Bár hazánkban a természeti adottságok a viziuthálózat fejlesztésére megvannak, az európai síkvidéki országok sorában e téren mégis a legutolsó helyen állunk, mert mig Hollandiában például 1470 lélekre, Franciaországban 3840 lélekre jut 1 kilométer hajóút, addig nálunk a dunai és tiszai természetes vonalat is beszámítva 7800 lélekre esik ugyanennyi. A Sió természetes fekvése és vizi adottsága folytán igen könnyen tehető hajózhatóvá és költsége az eddig nyilvánosságra jutott előirányzat szerint a balatoni hajózható utat is beleszámítva kilométerenként mintegy 45,000 pengőbe kerülne. Ezzel szemben Németországban, ahol ma is több csatorna van építés alatt, a Sióhoz hasonló kisebb csatornák kilométere átlag 100,000 márkába kerül. Ugyanott van azonban olyan csatorna is (Teltow csatorna), amelynek kilométere egymillió aranykoronát emész tett fel. Megállapítható, hogy a Sió hajózhatóvá tétele kisebb költséggel volna megoldható, mint egy vicinális vasút, illetve egy elsőrangú betonút megépítése. Pedig ha a hajózási, vasúti, vagy közúti tarifákat összehasonlítjuk, kitűnik az a nagy különbség, hogy a három közül mennyivel olcsóbb a viziut. És ha egyben a viziut, a vasút és a közút teljesítőképességét vizsgáljuk, szintén nagy különbséget találunk a viziut javára. Mig a közúti forgalom a szállító egységek (legfeljebb 5 tonna) befogadóképessége miatt csekély, a vasúti forgalom a biztonsági berendezések és a szállítási egységek (500 tonna) miatt korlátozott, addig a viziuton a forgalom a 600—1000 tonna egységű hajóvonatokkal úgyszólván korlátlan. Ha összehasonlítjuk az érvényben lévő tarifákat, amelyeknél a viziutra nézve 600—1000 tonnás hajórako- mányokat véve alapul, a megfelelő haszon hozzászámitásával a következő eredményeket kapjuk: A gabonanemüeknél 10 tonna- mennyiség 100 kilométerre való szállítása fuvarlevél és mellékilletékek nélkül vonaton 120 pengő, ugyanez viziuton 20 pengőbe kerül. Megtakarítás tehát 10 tonnás waggonon- ként 100 pengő, amelyhez még az esetleges külföldre való szállításnál az átrakodás költsége is járul. Ugyanez a különbség a cukorrépánál waggononként 34 pengő, kendernél 44 pengő, stb. A Sió várható forgalma az érdekelt vidék már most kialakult forgalmából , továbbá a várható termés- fölösleg és várható anyagszükségletből számítható ki. Az igy előállott számértékeket ellenőrizni lehet a hasonló körülmények között megépült Bega csatorna tényleges forgalmi adataiból. A Sió árugyüjtő területe az egész Balaton és a 123 km hosszú Siómente. így tehát érdekelve van Zala , Veszprém , Somogy , Fejér- és Tolnavármegye. A gyakorlatból vett tapasztalatok szerint a Dunának, mint viziutnak hatása 50—60 kilométeres körzetben érezhető. (Például a legutóbbi években még Felsőiregről és Magyarkesziből is kocsifuvarral szállítják a gabonanemüeket Paksra, a Dunához.) A számítás biztonsága miatt túlzott óvatossággal CBupán 20 kilométer szélss sávot vettünk alapul a Sió várható áruforgalmának kiszámításánál. De ha tekintetbe vesszük azt is, hogy a Sió, felső szakaszán megyehatárt képez és a siómenti területek a megye székhelyétől igen távol esnek, éppen ezért a Sióhoz vezető, illetve azt keresztező utak nem épültek ki és igy nem kapcsolódhattak be a megyei úthálózatba, a viziut megépülte után azonban az
