Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)
1936-12-23 / 101-102. szám
10 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1936 december 23. __ VITÉZ HÁRY JÁNOS ÚJABB KALANDJAI IRTA: DR TARLÓS KÁROLY. A nagy országúton egy lovas közeleg. Öreg, csontos lován nyikorog a nyereg, A lovas se ifjú, ősz minden hajszála, Kezei remegnek és görnyedt a válla, Csak két szeme fénylik, mint csillagok éjjel... Ismerős vidéken vágyódva néz széjjel. Messzi útról jöhet, látszik nagyon fáradt... Porlepte arca is most egy kissé sápadt. Kopott, nagy csizmája egész térdig sáros ... , Ki hinné el róla, hogy ő Háry János ? 1 Pedig ö tért vissza végtelen útjáról, Nem feledkezett meg Szekszárd városáról t Innét indult hajdan ellenséget verni És ide tért vissza, ha vágyott pihenni. Most is visszajött hát szülő-városába, Elfoglalni helyét a régi kocsmába ... Beér a városba Garay szobrához, — Ily szavakat intéz vén Táltos lovához: Emeld fel a fejed kenyeres pajtásom, Nézd, megismered-e jó Íródeákom? Lám, hogy megtisztelték, szobra is van itten f ' Hogy ily becsben álljon, igazán nem hiltem I De megérdemelte, szépen verselt érte.:. Mindegyikben az én hőstettem dicsérte. Sokszor mondtam néki, csak Írjon mirólunk, Ö is nagy ember lesz és mi sem csalódunk 1 Ámde gyerünk tovább, lássuk mi lesz velünk? Ott a régi kocsma, ott még lesz hitelünk 1 Akad egy-két ur is, aki jót áll értünk, Hisz ingyen senkitől, semmit még nem kértünk 1 Most is megadózunk, csak várni kell rája ... Nincsen mindig tele az ember bukszája 1 A régi kocsmába betérnek hát szépen ... Hé kocsmáros hozzám 1 szól Háry eképpen. Háry János volnék, vagy mifene mondok, Enni, inni adjon, félre a bút gondotl Futárok fussanak a városba széjjel, Rokon, polgármester itt legyen ez éjjel! Hadd meséljek nekik újabb dicsőségről... Hogy, miként hoztam le csillagot az égről! íródeákot is állítsanak ide, Aki majd leirja szavaim izibe! A futárok hangja a várost felverte, »Megjött Háry János !> kiabálják szerte. Boldoqan fut a nép, mint a disznótorba, Még a csecsszopók is beállnak a sorba! Feszülten figyelnek, nyitva szemük, szájuk. Nem bánnák, ha az ág leszakadna rájuk. A meghívottak mind Háry köré gyűlnek, Tán, ha rájuk nem szól, nyakába is ülnek ... Ott a polgármester és az összes rokon, Aki meg kinn maradt, be les az ablakon. Az Íródeák is készül a munkához ... Sűrűn emelgeti poharát szájához. Zsibong a sokaság, ezren is mesélnek, A Háry-iegendák újra szárnyra kélnek. Majd a polgármester szól: Csend legyen már most, A légy se repüljön, halljuk Háry Jánost! A tömeg ismétli: Halljuk, halljuk Háryt 1... Háry még egy kancsót fenékig kiszárít... Aztán krákog egyet, torkát köszörüli, Majd izzadt homlokát lassan letörüli... Kedves rokonaim, tisztelt polgártársak 1 Köszönöm, hogy eddig türelemmel vártak. Hosszú lesz a mesém, csodával határos, De igaz! én mondom, vitéz Háry János! Látom csodálkoznak azon, hogy még élek? De tudják, hogy én a haláltól sem félek ? I Legyőztem biz, azt is, higyjék el nyugodtan ... Bár kettőnkön kívül nem volt senki ottan! Meg is öltem volna, ha meg nem Ígéri, Hogy az életünket majd hosszabbra méri. Hej a kutyafáját! rosszul tette nagyon, Hogy azt a vén halált nem ütötte agyon! Kend miatt eztán is el fog értükk járni... Kár volt ezért kedre oly sokáig várni! Szólt közbe az írnok, de mást nem mondhatott, wáry öklővel az asztalra csapott. Engem a vén kaszás már meg nem ijeszthet! Mondja tovább Háry — nevem el nem veszhet! Garay uramtól őrök létet nyertem, Mikor Napóleont egyedül megvertem 1 Az én életemnek csak akkor lesz vége, Ha már a magyarnak nem lesz ellensége! Éljen! zúg a tömeg, isznak rá jó — nagyot S bevernek vidáman egynéhány ablakot. De már ismét csend van, Háry szava hangzik, Feszült a figyelem, csak az Írnok alszik. Háború idején német honban jártam, Vilmos császár előtt helyzetünk feltártam. Jó barátom Vilmos, nem szégyelte magát, Megkért, vállaljam a skagerraki csatát. Mondom, vállalom én szivemmel, telkemmel, Csak hagyjon magamra, mert segítség nem keli! Jaj, de nagyon félt, hogy tán úszni sem tudok ... A nem baj nyugtatom, most majd megtanulok:^ Célozni sem tudtam s lám mindig találok, Menni kell mindennek, ha én belevágok 1 Felséges császárom csak egy fúrót kérek, Semmi egyéb nem kell, azzal én célt érek. Megkapom a fúrót, gránátot is adnak ... ■ No ez elég mondok, egész hajóhadnak 1 Parafát is kapok, mert hogy az is kell ám, Hogy el ne süllyedjek, mikor jön a hullám! Ezzel elbucsuzok és vonatra szállók... Fél nap múlva már a tengerparton állok. Hát azt a sok vizet soha nem felejtem, Meglepődök, hogy a fejem majd leejtem! Hej, de nagy vagy csöndes, óceány de nagy vagy! Jobb, hogyha az ember téged békében hagy! Már kezdtem megbánni szörnyű bátorságom, Féltem, hogy a vizben lelem a halálom! No de mindegy mondok, bele kell sétálni, Én vissza nem lépek történjék is bármi! Gyorsan levetkőzök, kötényt kötök elém, Miközben a partról integetnek felém. A parafa dugót jól helyire teszem S végül a gránátot is magamhoz veszem. Ezzel elvégezvén földi dolgaimat, A vízre bocsájtom, görbe lábaimat. Megveszem az irányt s úszók egy-két tempót, De mióta élek ily rossz dolgom nem volt! Őszintén mondhatom jó a tenger vize, De nem inni való, nagyon sós az ize I Úsznék ám tovább is, mert nekem már mindegy, De csak tapasztalom, hogy az úszás nem megy. No, ha nem megy máskép, kiiszom a tengert, De nem hagyhatom, hogy megfujtsa az embert I Iszom ám keményen jó néhány óráig, Gondoltam estére leapad bokáig. Azonban hiába, nem fogyott a lőre ... Abbahagytam nehogy megpukkadjak tölel A sok kinlódástul jobb ötletem támadt, Használatba vettem usző-parafámat 1 Keményen ráültem, jól megszorítottam... Mindjárt kellemesebb helyzetbe jutottam! Most már csak az bánfott, hogy lassan haladok, Csatámról emiatt utóbb lemaradok! Menten kifundáltam, hogy üssem ezt nyélbe ... Belekapaszkodtam erősen a szélbe! Csak láthatták volna, mily gyorsan száguldtam, A nagy sebességtől majdnem elájultam! Sokáig nem birom, tudom ezt magamról, Gondoskodnom kéne egy lassúbb fogatról! Amint igy füstölgők, látok egy cethalat, Irányát Ítélve Skagerraknak haladt. A szelet hirtelen hát eleresztettem S a cethal farkára egy hurkot vetettem! Néhányt rácsaptam jó acélpengémmel . . . Biztos nem volt dolga ily kemény legénnyel! Ezer mérföldet is magunk mögött hagytunk S rövid idő múlva a helyszínen vagyunk. A nagy angol hajók szörnyen megijedtek, Mivel, hogy ellenem semmit se tehettek. A cetet ugyanis ép tilalom védte S nagy ijedtségüket elő ez idézte! Féltek, ha lövésük a cethalat éri Tőlük azt a törvény menten számon kéri. így hát én nyugodtan mindet megfurkáltam... Skagerraknál rendet eképpen csináltam ! Vagy kétszáz hajó volt, mit elsüllyesztettem, De a legénységet szálig megmentettem !. Félraktam mindnyáját a cethal hátára S beúsztunk Hamburgba a városházára. Ott várt a császár s az egész birodalom, Örült a sok német és volt nagy vigalom. A császár igy beszélt: Jer fiam keblemre!. S arany medáliiát rakott a mellemre. De már akkor titkon azt jelezte nékem, Hogy uj feladatom lesz a jövő héten! Mikor megjelentem örömmel fogadott,, Emlékül egy díszes aranykardot adott. Majd el panaszolta, hogy az orosz részrül Mazuri-tavaknál szörnyű csata készül! No ezért igazán ne bántsa a bánat I Már is kész a tervem, mondom a császárnak Pár száz hordó vutkit adjon csak énnékem, ígérem, hogy azzal a bajt elintézem! Tudtam, hogy szavamban a császár megbízik,... Másnap már a vutkit vagonokban viszik. Magam is felszálltam az egyik kocsiba, Mert ott, hol én vagyok csak nem lehet hiba?. Utaztam három nap, mikor megérkeztem Hindenburg vezérnél tiszteletem tettem! Beavattam őt is tervembe sürgősen, De ellentmondani nem tudott biz ő sem 1 Beöntöttük a jó vutkit a sok tóba... Lett ott olyan rum-szag, mint egy mulatóba! Tudtam, hogy a muszka ezt nagyon szereti, Szagát megérezve, magát beleveti! Szórui-szóra igy lett, ivott a sok ruszki, Mondok onnét senkit az ördög se húz ki! Mivel nem tartottak mértéket a jóba, Berúgott mindnyája s befulladt a tóba. Úgy beszéltem, ahogy történt ez az eset, Nem mondtam én sokat, sőt inkább keveset4 Álmában az írnok erre nagyot tüsszent, Ezzel jelezvén, hogy mit Háry mond, az szent l Háryt a tüsszentés nagyon zavarhatta, Mert elbeszélését rögtön abbahagyta. De rossz kedve múlván, újra tovább mondja, Panaszkodik búsan, mily nagy az ő gondja! Nincs hova lehajtsam ősz fejem pihenni, Mert hogy uj hajlékot most nem tudok vénái! Segítsetek rajtam, régi jó barátok, Örök szeretettel gondolok majd rátok; Csak annyit adjatok, hogy éppen megéljek, Hogy itt e helységben többször is meséljek! Lovamnak istállót és abrakot sokat, Hogy kipihenhesse a kemény napokat! Szól a polgármester: Meg lesz minden bátyja,. Szükséget nem szenved, lelkem Isten látja! A városmajorban lova kvártélyt kaphat, Kend meg nálam kosztul és nálam is lakhat T Polgármester ezzel szavát befejezte ... Helyes! zúg a tömeg s meg is éljenezte. Könnyek szántják végig Háry kemény arcát, Érzi, most vívta meg a legdicsőbb harcát. Köszönöm — rebegi — e sok jót és szépet, Magyarok Istene, áldd meg ezt a népet! De mivel mindennek kell legyen határa, Most többet nem mondok, elég volt ez mára! Lám már pirkad az ég, munkára kell menni, Szép idők emlékét most félre kell tenni. De egy-két nap múlván ismét tovább mondom, . Hogy jelenésemtől, mint rettegett London... Majd taljánországban, hogy ettem a lőhust,,.. Miként fosztottam meg trónjától a Négust. Sokét mesélek még, nem is lesz tán vége... De most siessen, kit vár felesége, Mert a sodrófával és jól pergő nyelvvel Soha nem küzdöttem valami nagy kedvvel... Nem féltem senkitől, pedig megvénültem. .j Csak,... ha asszznyt láttam, akkor menekültem, . \
