Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)
1936-12-23 / 101-102. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1936 december 23. 8 májába a maga napi 1—2 liter borát megigya. Ez a szenvedély felemésztett havonta annyi pénzt, amennyibe a felesége gyógykezeltetése került s még sem tudott lemondani, mert e rossz tulajdonsága felett már nem volt akarata. íme a szenvedély, ime az akarat hiánya, a gyenge jellem, amely a romlásba vezette. Naponta figyeltem azt az embert, foglalkoztam vele s meggyőződtem róla, hogy ezen az egy káros szenvedélyén kivül nincs más rossz tulajdonsága, láttam, hogy itt nincs szükség megtorlásra, egy eltévelye- dett lélek, amely megmenthető és amelyiket meg kell menteni Kitöltötte azt a büntetést, amit ilyen körülmények között nagy megértéssel a bíróság reá kiszabott Jött azután a szabadulás órája. Levetette a rabruhát, abban a ruhában, amelyikben 8 hónappal azelőtt előállították, újra ott állott előttem, szemében ismét könnyekkel. Ezek a könnyek a bánat és az öröm könnyei voltak. A bánaté az elveszett becsület, a kilátástalan jövő miatt, az örömé a szabadulás felett. Zokogva vett búcsút s köszönte a megértést, amelyből megbocsátást érzett ki, amelyből erőt merített az uj életre. Erős fogadalmat tett, hogy uj életet kezd. Uj életet, de hogyan és hol ? Pártfogást kért. Elláttam jó tanáccsal, útiköltséggel, néhány napi élelemre valóval és ajánló sorokat adtam részére egy, az általa megnevezett magánvállalat igazgatójához. Néhány nap múlva levelet irt hozzám, megköszönte a pártfogást és ismételt fogadalommal könnyel áztatott levéipapiroson boldogan köszönte, hogy állást kapott, feleségével újra együtt van, aki azalatt, míg ő börtönbe ült, cselédnek szegődött el. Állást kapott, bizalmi állást és ma már ő éve jó fizetéssel, annak a vállalatnak egyik legkiválóbb, legmegbízhatóbb alkalmazottja, akiről évente az én lelkem nagy gyönyörűségére is a legszebb híreket hallom. íme egy megtévedt, de megmentett lélek. Az asszony! nagyravágyás rabja. Néhány évvel ezelőtt egy embert állítanak elém a csendőrök. Nincsenek könnyek a szemében, egész lényéről leolvasható a feltétlen nyugalom. Elhangzik a rövid hivatalos jelentés: hivatali sikkasztás büntette miatt előállítottuk. Kérdésemre nyugodtan válaszol: Sikkasztottam már 3 év óta. Látszik rajta, hogy a 3 évi aggódás, a 3 év alatt kiállott lelkitusa után szinte boldog, hogy vége van már a sok álmatlan éjszakának, vége van az afeletti állandó nyugtalanságnak, mikor jönnek rá a bűnére, mikor lesz vége a szabadságának. Bűnös vagyok, vezekelni akarok, már 3 éve, hogy a bűn útjára tértem. Miért, mikor és hogyan ? Magam sem tudom, könnyelmű voltam. Aztán elővette noteszét és időrendben, tételenként elémtárta, hogy a hiányzó összegeket hány esetben, mikor és milyen módon sikkasztotta el. Feljegyzett mindent, mert mint mondotta, tudta, hogy előbb- utóbb kiderül minden s ne legyen a hatóságoknak sok dolga, sem a kincstárnak kiadása miatta. Hosz- szas lelkitusa után szánta magát reá a bűnre, az első lépés nehéz volt, a második már könnyebb, aza többin már nem is gondolsnek látszott az esett. Bár- iggattam, soha még sejtetni sem engedte, hogy mi volt cselekményének indító oka. Rejtély volt előttem az egész ember. Maga a megtestesült nyugalom. Bent a fogházban példás magaviseletét tanúsított, csodálatos lelkiismeretességgel és hűséggel dolgozott. — Egész lénye, magatartása azt árulta el, hogy nem romlott ember s van benne valami nemes jellemvonás, amely nem engedi elárulni, hogy mi vitte a bűn útjára, amit magába zár, amit soha megmondani nem akar, nem még akkor sem, ha a valóság megváltásával során lényegesen enyhíthetne. Letártóztatása után pár hét múlva felesége meghalt. Zokogva vette tudomásul a hirt és a megrendítő eset talán még szorgalmassabbá tette, bűne indító oka felől azonban ezután sem nyilatkozott. Én pedig közben kerestem, kutattam, engem nem hagyott nyugton a bizonytalanság, ennek az embernek rejtélyes volta. Jött a főtárgyalás, nyugodtan állott a bírái előtt, beismert mindent. Nem is védekezett, csak azt hajtogatta, hogy maga sem tudja miért tette, a pénzt pedig elköltötte. — Hiába volt a bíróság minden faggatása, hajlithatatlan maradt, még a védőjének sem vallott be semmit. Én azonban már tudtam mindent, neki azonban erről sejtelme sem volt. Mikor a vádam előterjesztésére került a sor, remegve nézett rám s beszédem alatt egyre idegesebb lett. Elmondtam, hogy azért sikkasztott, mert gyenge volt, mert nem volt akarata Rabja volt egy asszonynak, a gyermekei anyjának, tehetetlen volt egy asszony féktelen nagyravágyásával szemben. A mindig utolsó divat, a perzsabunda sok pénzt felemésztett, nem volt elég a fizetés és ez a gyenge akaratú ember a lejtőre lépett, de nem a feleségéért, hanem a gyermekei anyjáért. így követelt egy meggondolatlan könnyelmű pillanat hármas áldozatot, — börtönt, halált és két árván maradt gyermeket, E szavak hallatára az eddig keményen viselkedő lélek összetört és zokogva borult a vádlottak padjára. Egy év múlva ő is levetette a rabruhát és szemében a hála köny- nyeivel jó tanácsokkal és egy kis utravalóval elindult az árván maradt gyermekeihez. Gyermekei részére nevelési járulékért folyamodott, kedvező vélemények alapján meg is ] kapta. UJ élet a bfinbődós után Azalatt, mig ő büntetését töltötte, egy másik megtévedt ember került ellbém. A legmagasabb végzettseggel rendelkezett ez az ember — es váltót hamisított A vizsgálat eredménye az lett, hogy hihetetlen kony* nyelmüség, nem is a szenvedély vitte a bűnre, hanem csupán az a szinte elképzelhetetlen passzió, hogy magának fényes könyvtárt rendezzen be. Családi körülményeit vizsgáivá, rájöttem arra, hogy élettársának is könnyelmű volt a felfogása. Ezt az embert összehozta a sjors büntetésének ideje alatt az előbb ismertetett közhivatalnokkal. Annak szabadulása után rövidesen ez is kikerült a fogházból. Két évvel ezelőtt a karácsony előtti napokban Budapesten, — a Baross-téren elémbe állott valaki s alázatosan köszönve boldogan mondotta, hogy az Isten küldött engem most őhozzá. Mindjárt felismertem benne az előbb megrajzolt volt közhivatalnokot. Éppen írni akart nekem, mondotta — és megköszönni akarta, hogy a gyermekej nevelési járulékának érdekében előterjesztett folyamodványára olyan kedvező választ adtam. Elmondotta, hogy szabadulása után Budapestre került gyermekeivel, ő maga munkához jutott, gyermekei nevelési járulékot s tisztességesen megélnek. Említette, hogy az a másik férfi, aki utána szabadult és ugyancsak állását vesztette, szintén Budapesten van, könyvügynökséggel próbálko zott, de ez nem nyújtott neki megélhetést s nem elég a megélhetésükre az a kis jövedelem se, amit a felesége mint kifőzőnő szerez. Látván azok nyomorságát, nehogy újra a bűn útjára lépjen, segítségére sietett és elhelyezte a férfit egy családnál nevelőnek havi szép fizetéssel és teljes ellátással. Azóta már két év telt el és mindkettő ugyanazon a helyen van. Néhányszor beszéltem mindkettővel. Azóta megelégedettek, nem panaszkodnak, dolgoznak, erős a hitük és a reménységük, — megjavultak. íme, milyen gyönyörű megnyilatkozása a léleknek, különösen azok részéről, aki a hasonló sorsban szenvedő embertársának a maga sok gyötrelmes gondjai között is segítségére siet. A megérdemelt kegyelem. Az 1912. évben egy pincei mulatozásból keletkezett szóváltásból Telefon 143 VILA6MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Az előadások kezdete: hétköznapokon: l/»6 és xl%9 órakor, vasár- és ünnepnap: 3, 5,7 és 9 órakor TELEFON: 143 Szerda, dec. 23. Karácsony napján Pénteken délután 3 órakor a helyár 40, 60 és 70 fillér Rökk Marika főszereplésével: Ten vér leány Telefon 143 Karácsony második ünnepen 3, 5, 7 és 9 órakor . 3 órakor a helyár 40, 60 és 70 fillér Grata Garbo főszereplésével: Karenina Anna Vasárnap, dec. 27-én 3, 5, 7 és 9 órakor Vasárnap délután 3 órakor a helyár 40, 60 és 70 fillér ROSEMARY aumHnHMBmummBWBBHmmaBnaMai Operett Főszereplók: Janette MacDonald, Eddy Nelson JHagyar világhiradó \ J kifolyóan egy fiatal legény szivén 1 szúrja a másikat. Elhangzik az ité- I let, 8 évi fegyház. Kitölt belőle hat évét és 1918 október havában fel- ' tételes szabadságra bocsátják, mert jól viselkedett. Kitör aztán a forradalom, utána a kommunizmus, felborul a jogrend s mikor a forradalmaknak vége, a jogrend hathatósabb biztositása céljából az állam- hatalom statáriumot hirdet, A határban valaki két birkát lop, el a nyájból, a juhász észreveszi, a tolvaj fegyverrel rálő, de nem talál. A gyanú erre az emberre irányul, letartóztatják, statáriális bíróság elé állítják, de határozottan tagad mindent. Jönnek a tanuk, ellene vallanak, elhangzik az Ítélet: kötél általi halál. — Fellebbezésnek nincs helye A közben megnősült szerencsétlen ember a feleségével együtt kegyelemért folyamodik, hogy ne kerüljön bitófára a férj és a már leendő apa. Megjön a kegyelem, a büntetés életfogytig tartó fegyház. Kiszállítják s közben megszületik a fia.' Ezt az embert nem ismertem, sohasem láttam ót,, sem a családját, ezek ügyeit csak hal- . lomásból tudom. Az 1929. év tavaszán legfelsőbb helyről egy kérvényt küldöttek le hozzám, mondjak véleményt, hogy teljesíthetőnek találom-e egy embernek azt a kérelmét, engedjék el kegyelemből az életfogytig tartó fegyházbüntetés hátralevő részét: Újból kegyelemért folyamodott ez a szerencsétlen ember, hangoztatja ártatlanságát, de egyszersmind hangsúlyozza, hogy a bizonyítékokra alapított bírói Ítélet előtt meghajlik, bár a bizonyítékok szerinte hamisak voltak. — Áttanulmányoztam mindkét bűnügyének iratait. Valami önkéntelenül is azt súgta a lelkiismeretemnek, hogy ez az ember talán valóban ártatlan lehet. Ha azonban nem is volna ártatlan, az utóbbi ügyében eltelt már azóta 10 esztendő, megváltoztak a viszonyok, helyreállott a jogrend. Ezt az embert — úgy éreztem — meg. lehet menteni, vissza lehet adni az apát a gyermekének, a férjet a feleségnek. Kedvező véleményt küldöttem fel, de feltétellel, hogy 10 évi megfigyelés alatt álljon s ha ez alatt nem követ el újabb bűncselekményt, a kegyelem véglegessé válik. Ezt követően néhány hét múlva egy vasárnap reggelen ünneplő ruhában belép hivatalomba egy 40 év körüli férfi, térdre borul és keserves zokogásba kezd. Nem ismertem ki az, első pillanatban egy vezekelni szándékozót, vagy elborult elméjűt sejtettem s mikor hozzá mentem s fejét megsimogatva kérdeztem tőle, hogy mi a bánata, felemelte fejét és szeméből kicsorduló könnyes arccal csak annyit tudott mondani: Köszönöm a kegyelmet. Akkor mondotta meg nekem, hogy ő az, akit halálra ítéltek s akit kegyelemre ajánlottam. Mikor kissé megcsillapodott, elmondotta az egész kálváriáját, elmondotta, hogy menynyit szenvedett, alig 40 éves s az életéből hátralévő talán 30—40 esztendőt még fegyházban kellett volna töltenie távol a családjától, kis guny- hójától, néhány darab földjétől, akiket és amelyeket olyan rajongással szeretett. Most már hét esztendeje, hogy itthon van, alig múlik el vasárnap, hogy az Isten háza után fel ne keressen, elmondja, hogy az el- . múlt héten mivel foglalkozott, beszél rajongással a családjáról és boldogsággal arról, hogy azóta, amióta itthon van a legnagyobb öröme az, ha a családjával együtt hajnaltól késő estig dolgozhatik.
