Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)

1936-08-15 / 65. szám

4 tolnameőyEi újság 1936 augusztus 15. Szerelő softffrl állás betölthető. Cím: Pesti Dezsői Tolna. meg a várt sikert. Á fa törésén meg­telepedett vértetvea foltokat hegyes, de nem éles késsel le, illetve kikapar­juk, vigyásva, hogy a kéreg és tör* melék ne hulljon le a földre, eaárt megnedvesitett tálcát tartank a seb hely alá és easel fogjak fel a lesiedett résat, különben a tetvek földre ke* rttlve lehnaódnak a gyökerekhes, hol elsaaporodva njból fertőihetik a fa törését és hajtásait. A telepek alapos tisatogatása ntán a sebhelyeket tüaön sűrűre főaött kátránnyal vékonyan bekenjük, hogy a sebaés a levegőtől teljesen Bártan legyen. Es a betapass* tás igen fontos mnnka, mert igy nemcsak a még meghnsódó tetveket és petéket irtják, hanem a sebhelye­ket is gyógyítjuk és nem telepedhet­nek meg a különféle penéBagombák, melyek a fa korhsdását okoshatják. Ha asonban már a hajtásokon, ágakon látják a jellegaetes gyapjas foltokat, as ágakat legjobb Iemetsaeni még akkor is, ha a termésben kárt tesaünk, asonban aa ejtett sebeket mindig aaonnal a fentemlitett tapasa- saal vonjak be. As ilyen fertőaött fákat tavassaal alaposan átviasgáljuk, ha vannak vértetves foltok, aa ősei eljárást megismételjük. A vértetütől nagyon ellepett öreg fákat leghelye­sebb kivágni és eltüaelni. Ettől aa áldoaattól nem saabad huaődni, mert ilyen fa kiirtásával aa egésaségeB fákat mentjük meg, de lehetetlen is a koronába felhuaódott, tönkrejutott fának a vértetütől való megtisato- gatás». Kormányunk szigorúan ellenőrizteti a gyümölcsfaiskolákat, törvénybe üt- köző kihágást képes tehát, ha valaki vértetves alma- vagy körtefát forga­lomba hoa, Szerkesztői Szenetek. — Márlazelll zarándokok. Kedves figyelmüket és üdvözletüket hálásan kö­szönjük. Kiadó a »Tolnameoyel Újság« Hírlapkiadó Rl­Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem elhunyta alkalmával a temetésen való megjelenésükkel és részvétsoraik­kal nagy fájdalmnnkat enyhíteni igye­keztek, ezúton mondunk hálás köszö­netét. Szekszárd, 193Ö augusztus 14. özv. Trebitsoher Tiborné 561 és gyermekei. A gyönki kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. 1702—1936. tkvi szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Gyönki Takarékpénztár rt. gyönki bej. cég végrehajtónak Krémer Lőrinc (nős Eller Klárával) diósberényi lakos, végrehajtást szen­vedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1420+1300 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett, a gyönki kir. járásbíróság területén levő, Diósberény községben fekvő és a diósberényi 101. számú tjkvben A f 1. sorsz. 1615. hrsz. alatt foglalt szőlő pincé­vel a Csernyéder szőlőkben (adó- és érték­bizonyítvány szerint szántó, szőlő és legelő a Csernyéder szőlők dűlőben 2 hold 284 Qöl nagyságban) végrehajtást szenvedő nevén álló ingatlanra 1068 (Egyezerhatvan­nyolc) pengő 50 fillér kikiáltási árban; a diósberényi 413. számú tjkvben A f. 1—2. sorsz. 8. és 246. hrsz. alatt foglalt ház 153. szám alatt, udvar és kert a bel- telekben (adó- és értékbizonyítvány szerint szántó, kert és ház udvarral és rét a bel­VILÁG­MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Péntek, zúg 14 Szombat, aug. 15. Szombaton és vasárnap 3 órakor a helyár 40, 66 és 70 f Az okos mama Zenés vígjáték. — Főszereplők: Kosáry Emmy, Kabos Gyula, P&ger Antal, Komár Juliska, Erdélyi Miéi, Dénes György és Ráday Imre. — Magyar vllághlradó Az előadások kezdete: hétköznapikon: */»7 és 9 érakor, vasár- és ünnepnap: 3, 5,7 és 9 órakor Csak 1 napig 1 Vasárnap, aug. 16 án 3, 5, 7 és 9 órakor HatiUfeies lob056 Izgalmas kalózfilm. Főszereplők:JErrol Flynn és Lionel Altwill etekben 1333 Qöl nagyságban) végrehaj­tást szenvedő nevén álló jószágtestre 1263 (Egyezet kettőszázhatvanhárom) pengő kikiál­tási árban ; a diósberényi 485. számú tjkvben A L 1—4. sorszámú 639., 3137., 3511/3449. és 3585^3449. hrsz. alatt foglalt szántó a Haul- garten (és Heidestflcker dűlőkben és le­gelő a Tilosban 1200 0*61 nagyságban (adó- és értékbizonyítvány szerint szántó a Haufgarten, Heidestflcker és Tilos dűlőkben 1 hold 264 Qöl nagyságban) végrehajtást szenvedő nevén álló jószágtestre 765 (Hét- százhatvanöt) pengő 50 fillér kikiáltási árban; a diósberényi 1375. számú tjkvben A f 1. sorsz. 3213/a hrszám alatt foglalt szőlő az Altén Gebirg dűlőben 1053 □ öl nagyság­ban (adó- és értékbizonyítvány szerint szántó az Alte Gebirg dűlőben 1071 Qöl nagy­ságban) 'végrehajtást szenvedő nevén álló ingatlanra 330 (Háromszázharminc) pengő 50 fillér kikiáltási árban; a diósberényi 1437. számú tjkvben A f 1. sorsz. 1024/b hrsz. alatt foglalt szántó az Erste Wasenacker dűlőben (adó- és érték­bizonyítvány szerint 506 Qöl nagyságú), végrehajtást szenvedő nevén álló */i (fele) részre 158 (Egyszázötvennyolc) pengő ki­kiáltási árban, elrendelte. „Az árverést 1936. évi szeptember hó 5, (Ötödik) napján délután 3 órakor fogják Diós­berény községházánál megtartani. Az árverés alá eső ingatlanokat és illető­ségeket a kikiáltási ár kétharmadánál alacso­nyabb áron eladni nem lehet, azonban a csatlakozottnak kimondott Grosch józsef ér­dekében csupán a 101. számú tjkvben és a 485. számú tjkvben felvett ingatlanok fele része adható el, továbbá azzal az eltéréssel, hogy a Gyönki Takarékpénztár rt. végrehaj­tató érdekében az 1375. számú tjkvben fel­vett ingatlan és az 1437. számú tjvbep fel vett illetőség külöc-kQlön 600 pengő áföh alul el nem adható a fedezeti elvre tekin­tettel. • csatlakozott Läufer András és Lauter Tamás érdekében a 485. számú tjkvben fel­vett jószágtest egyáltalán el nem adható, mig Läufer András érdekében a 101., 413., 1375. és 1437. számú tjkvben felvett ingat­lanok és illetőségek külön-külön 5600 pen­gőn alul, ugyanezek az ingatlanok és illető­ségek Läufer Tamás érdekében pedig külön- külön 6700 P áron alul el nem adhatók a fe­dezeti elvre tekintettel­Az árverelni szándékozók kötelesek bánat­pénzül a kikiáltási ár 10 %-át készpénzben, vagy az 1881. évi LX. te. 42. §-ában meg­határozott árfolyammal számított óvadékké­pes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltétele­Mink Szehszdrdon. ja*jj** 3 szobás lakással, üzlethelyiséggel, ára 8000 pengő. (2475) A város központjában jól megépített 5 szo­bás ház. Ára 15.000 pengő. (2496) A város központjában, minden üzlet céljaira alkalmas ház, 6 szoba és 2 konyha, ára 10.000 pengő. (2490) Az újvárosban 3 család részére alkalmas ház, nagy pincével, kedvező fizetési feltételek mellett, ára 2400 pengő. (2447) Szép egészséges helyen 3 szobás konyhás cseréptetős ház, gazdálkodásra is alkal­mas, ára 4500 pengő. (2484) A város központjában nádfedeles, de lakásra alkalmas nagytelkü ház, ára 3200 P. (2493) Az újvárosban 3 szobás ház, szép nri lakás, ára 7000 P, 3500 P-vel átvehető. (2485) Háromszobás uj adómentes ház, vízvezeték­kel, csatornázással, ára 9000 P. (2487) Ozleti célokra is alkalmas modern épület, ára 12.000 pengő. (2487a)' Ház vidéken. T°]nán 4 «°bás adómentes ház kü­lön gazdasági udvarral 13*200 P. (2500) két aláírni (1881 :LX. te. 147., 150., 170. §§; 1908 :LX. te. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegé­szíteni. (1908 :XLI. te. 25. §). Gyönk, 1936 május 13 555 Dr Bács, kir. járásbiró. A tamási királyi járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság, 3416—1936. tkv. sz. Árverési hirdetmény-kivonat. Dravecz Julianna végrehajtatnak, Horváth Ferenc végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. évi LX. te. 144., 146. és 147. §-ai ér­telmében elrendeli a végrehajtási árverést 380 pengő tőkekövetelés, 47 P 56 f eddig megállapított per- és végrehajtási és az ár­verési kérvényért és szakértők dijaiért ezút­tal megállapított 15 P 10 f költség, valamint a csatlakozottnak kimondott Huszár Ferenc 200 dollár tőkekövetelése és járulékai behaj­tása végett, a tamási királyi járásbiróság te­rületén levő, Nagykónyi községben fekvő és a nagykónyi 342. számú telekkönyvi betét­ben A I. 6., 7. sorsz. 2887. és 2888. hrsz. alatt felvett szántónak a Gál kerti rétek dű­lőben, 4408. hrszám alatt felvett szántónak a Tamási úti dűlőben, a 6342. hrsz. alatt felvett szántónak az Inokai legelőföldek dű­lőben A I. 23. sorszám 4085/1, helyrajzi szám alatt felvett szántónak az Iregi úti dűlő­ben és A 1. 21. és 22. sorsz. alatt felvett kö­zös legelő- és erdőilletőségnek végrehajtást szenvedő nevén álló felerészére együttesen 603 pengő kikiáltási árban, továbbá a nagy­kónyi 1449. számú telekkönyvi betétben A I. 1. sorsz. 4097. hrsz. alatt felvett szántóra az Iregi úti dűlőben 123 P 20 f kikiáltási ár­ban, az A I, 3. sorsz. 5506/4. hrsz. alatt fel­vett rétre a Kertaljai dűlőben 137 P 70 f kikiáltási árban, az A I. 4. sorsz, 6403/1. hrsz. alatt felvett szántóra az Inokai legelő­földek dűlőben 194 P 30 f kikiáltási árban. A tkvi hatóság az árverésnek Nagykónyi községházánál megtartására 1936 szeptember, hó II. napjának délelőtt 10 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. évi LX, te. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási I ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni I nem lehet. (1908 :XLI. te. 26. §.) I Tamási, 1936 május 12. I 556 Dr Barófhy, kir. járásbiró. Fold. 7000 öl príma szántó a Keselyüsi i úthoz közel, ára négyszögölenként 75 lillér. (2483) A decsi határban 8000 □ öl príma szántó, mely 1000 ölenként 200 kg búzáért bérbe adható, eladó. Ára Qölenként 50 f. (2491) Sárközben 20.000 öl príma szántó épület nélkül. Ára 65 fillér. (2501) A Keserüsi-ut mellett 900 öl szántó, Ára 85 fillér [Qölenként. (2502) Birtok. Somogymegyei parcellázásból ■ még kapható szántó 40 f-ért, erdő 40 fillérért, rét 30 és legelő 20 f-ért. A vételár 40%>-a kölcsönként maradhat. 40—50 hold vételnél épület is kapható. 2473 SzÖlŐ. 3400 öl szóló tanyával, — ára * 400 ■—i 2200 pengő. (2481) A Sanli-völgyi hegytetőn 500 öl szőlő. Ára 400 P. (2495) Baktában 1000 öl szőlő épület nélkül Qöle 1 P 70 fillér. (2452) Árverésre kerülő 3500 öl szőlő és szőlőföld lakható tanyával, kedvező fizetési feltételek mellett megvehető, Qöle 50 fillér. (2482) A bonyhádi országút mellett lakható tanyás 1200 öl sz5I6, ára 2 pengő 20 fillér négy­szögölenként. (2489) Eladó, vagy bérbeadó mészárszék. Bíró Jánosnak Szekszárdon, Simontsits Béláné-utca 1., Adler-féle házban (a volt Hirschfeld Ignác-féle) modern berende­zésű mészáros- és hentesQzleta szabad kézből eladó, vagy bérbeadó. Értekezni lehet Biró Jánossal Szekszárd Benczúr- utca 33. 552 A paksi királyi járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. 771 3369—1936. tkv. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Engfi József végrehajtatnak, Kiszli József és neje Hum Mária végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telek« könyvi hatóság a végrehajtási árverést 3ig pengő tőkekövetelése és járulékai behajtása végett a paksi királyi járásbiróság területén levő, Paks községben fekvő s a paksi 4155 számú tkvi betéti A f 1. sorsz. 1384. hrsz* házra 7. szám alatti udvarral a Temető­utcában 1200 P, a paksi 13.354. számú tkvi betéti A f 1. sorsz. 19.010. hrsz. szőlőre a Pörös dűlőben 179 P, a paksi 14.099. számú tkvi betéti A L 1—2. sorsz. 17.800/19. és 17.829 15. hrsz. szántókra a Csámpa dűlő« ben 1676 P 50 f kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1936. évi szeptember hó 12. napján délelőtt 10 órakor Pakson, a telek« könyvi hatóság hivatalos helyiségében, Deák Ferenc-utca 10. szám, 4. ajtó fogják meg­tartani. Az árverés alá kerülő, a paksi 4156. és 13.354. számú tkvi betéti A f 1., f 1. sorsz. 1384. és 19.010. hrsz alatt felvett ingatla­nokat jószágtestenkinl 1497 pengőnél, a paksi 14.099. számú tkvi betéti Á I. 1—2. sorsz. 17.800/19,, 17.829/15. hrszámu ingatlanokat 1189 pengőnél alacsonyabb áron alul eladni nem lehet. (5610—1931. M. E. sz. r. 21. §.)-. Az árverelni szándékozók kötelesek bánat­pénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben» vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában megha­tározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy« a bánatpénznek előleges birói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kikül­döttnek átadni és az árverési feltételeket alá­írni. (1881. évi LX. te. 147, 150, 170. §-ai, 1908. évi LX. te. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiégés sziteni. (1908: XLf. te. 26. §). Paks, 1936 május 11, 559 Dr. Deák, s. k. kir. jbiró, SIrkerltés (vasból) az alsóvárosi temetőben, teljesen jókar­ban lév6, jutányos áron eladó. Bővebbet: Bőrösök I. és I. müköszörüs ségnél, Szek­szárd, Kaszíné- bazár. 553 A danaföldvári kir. járásbiróság, mint telek« könyvi hatóság, 1525—1936. tkv. sz. Árverési hirdetmény - kivonni. Országos Falusi Kislakásépitési Szövetke­zet budapesti bej. cég végrehajtatónak, Kom- lósi Sándorné szül. Weinbach Teréz duna- földvári lakos, végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajási árverést 1481 pengő 10 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a dunaföldvári királyi járásbiróság területén levő, Dunaföldvár községben fekvő s a dunaföldvári 2576. számú tjkvben A f 1. sorsz. 2517/46. hrsz. alatti ház udvarral és kerttel 250 Qöl területű ingatlanra 1196 pengő kikiáltási árban; az ingatlan az 1920. évi XXXVI. te. 76. §-ának 2. bekezdésében foglalt jogszabályok oltalma alatt ál, elren­delte. Az árverést 1936, évi szeptember hé 7. napján délelőtt 9 órakor a tkvi hatóság hi­vatalos helyiségében fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható eL Az árverelni szándékozók kötelesek bá* natpénzül a kikiáltási ár 10°/o*át készpénzben vagy óvadékképes értékpapirosban a kikül­döttnél letenni. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegé* sziteni. (1908 :XLI. 25. §). Dunaföldvár, 1936 május 13^ I 557 Dr Gulyás, kir. járásbiró­Fischhof Sándor ingatlanközvetítő OFB engedélyes. Szekszárdi Báró Augusz Imre-utca 22. Alapittatott 1912-ben. OFB engedély 1922 óta. S0“ Levélbeli érdeklődésnél válaszbélyeget kérek. Molnár-féle nyomdai műintézet és szab, iróalzatgyár rt. nyomása. Szekszárd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom