Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)
1936-07-11 / 55. szám
$ XVI11. évfolyam. Szekszárdi 1936 Julius 11. (Szombat.) 55. szám. Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Pelelós szerkesztő: Hirdetések Arait Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 BLÁZSIK FERENC Egész évre előfizetési dili _ 12 pengő || Félévre ______6 pe ngő A lap megjelenik minden szerdán és szombaton, előfizetési dllak és hirdetések, valamint s lap szellemi részét Illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. A legkisebb hirdetés dlfa 1*60 pengő. — A hirdetés egy 60 minimétet széles hasábon mllltméleraoronként 10 filler, nlléstkeresőknek 60 százalék kedvezmény, i A hírrovatban elhelyezett reklám-.'el|egyzésl, családi bír, valamint a nyllttér soronként 60 fillérbe Itertll. Újságíró sors Irta: Jánosi György. A Tolnamegyei Újság főszerkesz- tője, Schneider János vezérigazgató levette nevét arról az újságról, amely- lyel hosszú időn kereBatttl összeforrt. A magyar nemzet — fájdalom — az érdemek elismerésében, fáradozások, önzetlen szolgálatok megjutalmazásá- ban, nem mindenkor bőkeztt. Különösen az újságíróval szemben. Megszokjuk azt, hogy kezünkbe vegyünk valamely lapot, üres lenne az életünk, ha mindennap bele nem tekinthetnénk azokba a sorokba, amelyek elmondják a világ eseményeit, teltárják az eltitkolt, vagy nyilvános dolgokat a földgömb valamennyi részéről. Kedves újságunk olyan, mint egg darab kenyér. Arra azonban nem gondolunk, hogy egy hir, egy hangulatkép, vagy politikai irányítás, milyen Bokba kerül azoknak, akik összehordják, nyilvánosságra hozzák. Az újságíró a szellemi élet láthatatlan méhe, aki végigrepül fáradhatatlanul a hirtermőfa virágain s összegyűjti azokat, amik nélkül nincs haladás. A mai kor szívverése az újságírás, nélküle tetszhalott lenne az élet, vele igazi élet. Es mert ez és ilyen az újságírás, középpontja a támadásoknak. A nagy lapok jól tudják azt, hogy irigység, gyűlölet, féltékenység tárgya az újságíró, hogy vannak emberek, akiket elönt az epe, mikor valakinek a nevét olvassák valamely megirt cikk homlokán és menten ki- rázsa a hideg, ha arról győződnek meg, hogy azok, amiket olvasnak, egyben igen jó dolgok. Ezért lehetőleg névtelenül jelentetik meg mind- ' azt, ami hasznos éé jó, de ami némely ember epéjét felkavarhatja. A vidéki újságírás est nem teheti. A vidék, különösen a mai vidék, ez a háborúban elnyűtt idegzetű vidék, ereiben a különféle robbanó anyaggal, a szereplési viszketegség miatt nem bírja el azt, hogy valaki különb legyen, mint ő. S ha a helyzet természete következtében naponként, vagy hetenként beleütközik névbe, amelyik makulátlanságával, tekintélyével, tehetségével irányitó szerepre hivatott, igyekszik megenni azt. Mi azért vagyunk olyan elmaradottak, mert senkit se tartunk magunknál okosabbnak, lelkiismeretesebbnek, jobbnak. S ha véletlenül hasonló helyzetbe jutunk, azt a helyzetet különösen arra használjuk fel, hogy átlövöldöazünk oda, ahol velünk vajmi keveset törődnek, hogy így tűnjünk fel. Hányszor csattant fel egy ismeretlen hang: — Mi? Kiírtak? Hallatlan. Hányszor halljuk: ■— Ezt nekem mondja! Ha, majd! Senkik és fületlen gombok, akikről a kismacska se nyávog, belekép zelik magukat a magasabb eszmék légkörébe és azt gondolják, hogy annak az újságírónak nincs egyéb dolga, mint pont rájuk gondolni és felőlük írni. Ezért az újságíró sorsa merő martiromság. m Senki se kap annyi igazságtalan ütést, annyi meg nem érdemelt sebet, mint az újságíró. Jóhiszemű, ártatlan, kizárólag az egyetemes érdekeket szolgáló soraiért nem egyszer kell vesszőfutást végeznie, holott a betű hatalmával a naiv támadókat úgy megleckéztethetné, úgy pellen- gérezhetné, hogy az életkedvük is elmenne. Hiszen a gondolat az a tűz, amellyel égetni még akkor is lehet, amikor már hamu takarja. Az újság ,iró ölhet, vághat, gyilkolhat úgy, hogy valóban csakis az tudja, aki felé irányul minden. Schneider János az az ember volt, aki sohase engedte meg magának azt a túlkapást, hogy személyeskedéssé, emberek kiterítésévé, egyének elsöprésévé aljasitsa le az írás komoly eszményeit. Állt a helyén nemes meggyőződéssel, mély hazaszeretettel, vezette biztosan a lapot, kikereste, felismerte munkatársait — s ha szabad dicsekednem, nagy hálával, — az én kezemet is ő fogta meg először és adta meg a módját annak, hogy megismerjem szt a nehéz mesterséget, amelyért pontosan magam is eleget kaptam. Nem akarunk neveket említeni, de a Tolnamegyei Újság olvasótábora jól tudja, hogy a Tolnamegyei Újság nem egy kiváló, ország- Bzerte ismert írónak volt első bölcsője. S ez Schneider János egyik legfőbb Pár hét óta érdekes tudós vendége van a szekszárdi vármegyei múzeumnak. Dr Oswald Menghin bécsi egyetemi tanárnak, a világhirü régésznek dr Mozsolics Amália nevű magyar származású tanítványa, a bécsi állami museum tisztviselője az illető, aki most a szekszárdi vármegyei museum praehistorikus leleteit tanulmányozza, hogy adatokat gyűjtsön a történelemé lőtti idők kerámiáját tárgyaló munkájához. A fiatal régésznő a legnagyobb elragadtatással nyilatkozik a szekszárdi múzeumnak a tudós világban oly előnyösen ismert rendkívül gazdag anyagáról, amely között a tudomány szempontjából első helyen áll a Wosinszky Mór által feltárt lengyeli őskori lelet. Szakértő bírálat a múzeumról. Alkalmunk volt dr Mozsolics Amáliával a szekszárdi múzeumban beszélgetni és ez alkalommal igen érdekesen nyilatkozott Szekssárdnak és Tolna vármegyének erről a büszkeségéről és a régészet szempontjából szinte felbecsülhetetlen kincseiről. — I Mintaszerű ez a méreteiben kicsiny, < | de anyagát tekintve annál gazdagabb | szerkesztői érdeme. Mert nézetem szerint egy szerkesztő nem azért van, hogy magának tömjéneztes- sen s e tömjénfüst sűrűsége szerint döntse el, hogy ki mit ér, hanem azért, hogy az igazi tehetségek medre legyen, hogy azok áldásos irányban, áldásosán fejthessék ki erejöket. A mai élet puskaporos hordók közt törtet előre. A magyar létért folytatott harc szörnyű mélységei szélén járunk. Tele vagyunk kapkodással, — ideges torzsalkodással. Vesztünket érezve, a kívülről jövő nyomásért egymást sújtjuk. Ilyenkor a bölcs higgadtság aranyat ér. A múltban és jövőben bizó lélek ereje megfizethetetlen. Schneider János főszerkesztő volt ez a gránitlélek a maga hivatásának közepette. Mellette, vele, tanácsai szerint nem volt veszély. Hogy levette nevét a lap homlokáról? Jól van. Minden ember Isten után az önmaga sorsának intézője. Az újságírás azon klasszikusan remek példáját, amelyet bizonyított, el nem viheti magával a békésebb utakra. A példa megmaradt és az ut, amelyre a lap jutott, az élet útja, iránya a magyar igazságok győzelmes iránya, aratása egy nagyszerű aratás... Vagyunk néhány an, talán többen is, mint Schneider János gondolja, akik azt kiáltjuk utána: — Mi mégis arra megyünk, csak azért is arra, amerre Schneider János elindított, hogy amig megyünk, hirdessük, kinek köszönheti a nemzet e nagy jót ? muzeum, — kezdi fejtegetéseit dr Mozsolics Amála — mert leltára néhány év óta a tudományos kutatás alapelveinek és kívánalmainak megfelelően késiül. Tolna vármegye közismerten gazdag lelőhelye sok egymást követő kultúrának és az a számos lelet, amely feltárásra került, sírok, illetve kicsiny területrészek szerint elkülönítve, eredeti helyzetében fotografálva jut előbb a katalógusba, úgyhogy minden darab eredete, mint összetartozó, még Bzáz év múlva is teljesen hitelesen ellenőrizhető. A muzeum gazdagsága. Bár kivételesen gazdag a múzeumnak a közönség által alig ismert anyaga, mégis kár, hogy a cikói népvándorláskori telep 580 feltárt sírjának a lelete annak idején a muzeum szűkös férő viszonyai miatt a budapesti Nemzeti Múzeumba került. Hasonlóképpen oda került a régi megyeház helyén még a múlt században lelt festett római márvány szarkofág, melynek mellékletei közül egy üvegedény {vas diathretum) Európa eddig legértékesebb hasonló lelete. Mint minden'tudományos szempontok alapján rendezett modern múzeumban, itt is kor és lelőhely szerint van csoportosítva minden lelet és csak az van belőle elkülönítve ami a tudományos búvárkodás sérelme nélkül elválasztható. Különös értéke ennek a múzeumnak — folytatja tovább a fiatal régésznő — a hatalmas kőkori anyag, amely napról- napra örvendetesen gyarapszik. Az örvendetességet azért kell — úgymond — külön kihangsúlyoznom, mert a lengyeli anyag a múzeum különböző periódusaiban összekeveredett, az egyes tárgyakra ragasztott cédulákat az egerek lerágták, illetve azok a sok huroolkodás közben leperegtek, úgyhogy az itt felhalmozott kincs rendkívül sokat vészit érdekességéből azért, mert most már nem tudói, mi minden került egy-egy lelőhelyről a gyűjteménybe. Örvendetes az anyagnak folytonos gazdagodása azért, mert fontos, hogy' a muzeum minél több hiteles kőkori uj anyaghoz jusson. Szükséges ugyaniB, hogy a közönség nyomban jelentse a múzeumnak az u| leleteket és ne bolygassa meg azokat, hanem őrizze a szakember kiérkezéséig, mert csak akként lehet a közönségre és a tudományra egyaránt fontos lelet- katasztert pontosan elkészíteni, a leletet eredeti fekvésében lefotografálni. Szinte felbecsülhetetlen érték — úgymond az egyik szekrényre rámutatva — ez a sok csontszerszám, tű, ár éa nyilcaúcs. De mindez sokkal becsesebb volna, ha tudnék, hogy mely tárgyakkal együtt kerültek ki a földből. Hogy ezt a nagy közönség által ia könnyen érthető példával magyarázzam, a múzeumnak egyik legnagyobb kincse a dunafőldvárl mammut lelet, amely a csontváz teljessége révén Magyarországon első helyen áll, sokkal nagyobb értéket reprezentálna, ha fekvése stb. fotografikus hűséggel lett volna a leltárban megörökíthető és ha a feltárást a felfedezés kezdetétől szakember vezetése mellett végezték volna. Ezt különösen azért hangsúlyozom) ilyen sokszor, mert Tolna vármegyének a diluviális jégkorszakból származó sárga földjében, lösz- talajában sok a jégkorszakbeli állatok maradványa. Tudomásom szerint a szekszárdi Lisztes-völgyben legutóbb is találtak mammutcson- tokat. Az őskori asszony ékszere. Nézse csak kérem — folytatta tovább — milyen értékes például as őskori asszonynak ez a spondylia | kagylóból készült és Szekszárd-paEgyes szám ára 12 ffilléra A szekszárdi vármegyei muzeum kincsei é
