Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)
1936-01-01 / 1. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Mélyen tisztelt vendégeinek boldog uj évet kíván ERDŐS MIKLÓS vendéglői a Szekszdrd Szálló bér lőj 2 is nemcsak fajilag veszélyeztette a magyarságot, hanem területileg is. Hazánk területi épsége mellé ezek a szakadatlan beözönlések tették az első komoly kérdőjelet. Azok, akik a magyarság faji átalakulásainak történelmi folyamatát — a faj biológiai tudás felkészültségével — vizsgálják, megegyeznek abban, hogy ma már természettudo mányilag meghatározható tiszta ma gyár faj nincsen, tehát az ősi vért az itt töltött 1000 esztendő föl ismerhetetlenné tette. Igaz, hogy abban is megegyeznek, hogy Európa minden népe átment ilyen faji keveredésen, -r- az árja fajt is beleszámítva — mint a magyar, ha nem is ilyen óriási mértékben és épp ez az oka annak, hogy az európai népek faji összetartozandóságának érzése — az alap faji tulajdon kisebb, vagy nagyobb mérvű változásai folytán — fajonként más és más. Ez az oka — ezt Szekfü Írja Történelempolitikai tanulmányaiban, — hogy a magyar faj fajilag sokkal közömböse,bb, mint a fajilag zártabb népek. Épp ezért fehér holló számba megy az olyan eset, amikor egy magyar csak azért segít egy másik magyaron, mert az is magyar, amely cselekedet a fajilag zártabb népeknél — mint például a cseheknél, vagy horvátoknál — ez mindennapi és szembeötlő. Éppen ezért, mivel nekünk ilyen lebirhatatlan vérségi összetartásra számítanunk nem lehet, ha nem akarjuk magunkat illúziókban ringatni, várnunk nem szabad; nekünk az összetartást, az egységet más alapokon kell keresnünk. Mert van egy másik fajiság is, amit egy ezeréves együttélésnek az öröme, szenvedései, dicsősége és katasztrófái alakítanak ki. Ezt az egységet a történelmi együttélés formálja ki, a közös sors, a közös nyelv, a történelmi összetartozás, az egymásra utaltság és az együttélés testvéri érzése, amely érzést épp oly nehéz I megtagadni, mintahogy egy zárt természettudományi fajiságot sem lehet akkor, amikor a közösségen belül mindenki megtalálhatja az élni lehetés minimumát. A régi patriarkális kor nagy igazsága volt az Extra Hungáriám non est vita, si est vita, non est ita dallamos szólama és ennek igazságát érezte is nemes és nem nemes egyaránt. Ezen történelmi együttélésből kialakult lelkiség, mentalitás és a természettudományi fajiság együtthatása az a faji lelkiség, amely nálunk épp az 1000 év alatt annyiszor összezavart és szétszórt vér- ségből következően, földrajzi egységeink szerint is árnyalatilag más és más. Más a túlnyomóan német elemekkel kevert Dunántúl mentalitása, más az Alföldé és más — Erdélyé, Az Erdélyi Szépmives Céh kiadványait olvasgatva, ez a más az, ami kiütközik belőlük Tamási Áron Ábeljéről, vagy a «Varjú nemzetség« bármelyik tagjáról meg kell éreznünk azt, hogy azok sem az X Kalória szén-és tüzifatelep X Szekszárd, a Muzeum mellett- ♦ Telefon szám 1 117Pácai knsvpnhánvák kerületi képviselete. Pécsi tojásbri ett és dió* r*CSI Koszenpanyai brikett| doProg| darabos és tojásszén, pécsi kovácsszén, kokss és kokssbrlkstl. Tűzifa élben és aprítva, házhoz száUitva. Tolna vármegye legnagyobb tuzelSanyagkereskedése Mélyen tisztelt megrendelőinek boldog uj évet kíván SÁPSZKY ANDOR úri divatszabó Alföldön, sem a Dunántúlon nem születhettek. Kós Károly Erdély történelmének előszavában azt kérdi, hogy »van-e külön való erdélyi lélek, minden emberi észjárástól különböző gondolkodásmód és világ- szemlélet, temperamentum és mentalitás .. .« »Meg sem próbálóm felelni én, de idézem Erdély múltját, az egyetlen döntő bizonyítékot a súlyos vitában . . .« írja ugyancsak itt és elmondja könyvében Erdély történelmét a honfoglalás előtti időktől napjainkig, amelynek végén azután mégis csak megpróbál felelni a súlyos problémára, mert azt Írja: »Más az erdélyi magyar, mint a magyarországi, fizikumban is más, de mentalitásban éppen az . ..« Súlyos és szomorú sorok ezek, amelyeket úgy fejez be Kós Károly, hogy azt az erdélyi pszichét amelyet a szász, román és székely közösség formái determinálnak ; a székelyeknek Erdély határain kívül élő testvérnemzete soha meg nem érthette . .. Nekünk ezt a háromféle mentalitást kell közös nevezőre hoznunk, addig, amíg lehet, egy tiszta szellemű haladó politika és egy 1 haladó világnézet összefogó erejével, egy jobb sorsot és egy szebb jövőt ígérő és nyújtani is tudó egységes akarat, felszívó és magába olvasztó energiájával. Nekünk nagy elvi és világnézeti egységet kell teremtenünk, hogy ezáltal a vérségi összetartozandósá- gunkat is fokozhassuk, mert az a szociális irányú politika és az ebből kialakult az a nemzeti egység, amely az egyetemes érdekekre tá- maszkodóan tartós hatású; a faji fejlődés útját is befolyásolhatja, annál is inkább, mert — mint Szekfü Írja — az utolsó nagy fajkeveredése a magyarságnak, hatásaiban még nem fejeződött be. Nem is fejeződhetett be, mert mivel a faji érték soha el nem veszhet, fajhalál nincs, a fejlődés lehetőségei örökké tartók. Álljunk meg ezek előtt a történelmi és biológiai tények előtt, küz- ködjük föl tudatunk alól az ott izzó fajszeretetünket, mert fajtánk, szép magyar fajtánk sorsát és a szebb jövőnket a Teremtő a mi nemzedékünk kezébe tette le. Major Imre. 1 / 1 * *# Ma Ml 1 # M a _ fl # Sz ekszard a törökök kiűzésé utam első évtizedekben Irta: dr HOLUB JÓZSEF egyetemi tanár. (Folytatás.) Nézzük már most, hogy gazdaságilag milyen képet mutat ez a pár évtized. Az 1689 i összefoglaló összeírás röviden annyit mond, hogy igen jó szántóföldek vannak itt, a város közvetlen közelében. Ezeknek a terjedelme azonban nem volt nagy s 1703-ban Mérey azt jegyzi meg ősz szeirásában, hogy a lakatlan Csatárt is a szekszárdiak bírják, mert az ő határuk nagyon kicsi. Egy 1690—3 táján készült feljegyzés szintén kiemeli, hogy milyen jók a földjei, amelyek a Budai ut, — a királyut — mindkét oldalán feküsznek s kö rülbelül 150 holdra rúgnak. Termé szetesen csak a használható, művel hető területet vehette számba az illető, mert a keletre, a Duna felé eső részek gyakran ki voltak téve a ki öntéseknek s így erősen mocsarasak voltak. A már ismert 1696-i összeírás szerint 8 család foglalkozott földmive- léssel s ezek 20 ’/* köblöt vetettek el, 3_2—3—6—1V,—2—2—1 arányban. A föld nagyságának meghatározását az adja, hogy hány köblös volt, azaz hány köblöt vetettek el bele. Egy köböl = 2 pozsonyi mérő *= 125 1, ennyit vetettek el egy magyar holdba, tehát 1696-ban a 8 család ösz- szesen 20 x/s holdat művelt meg. Föld ekkor még annyi volt, hogy min denki annyit foglalt magának, ameny- nyit csak akart, illetve amennyit meg tudott művelni. Tehát nem volt még állandóan kijelölve, hogy mennyi a kültelki járandósága egy egy teleknek, s így fordulókra sem volt szükség, vagyis a tavaszi, őszi vetésnek és az ugarnak való terület kihasitá sára. 1715 ben ugyan már két fordulóról beszélnek itt, de 1717>ben megint csak egy fordulót említenek. 1703-ban 1051/> köböl búzát vetettek el, tehát ennyi hold búzaföld volt már; ezenkívül zabot termeltek 14, árpát 48 és kölest 46 holdon. Kukoricát ekkor itt még nem találunk. Ebben az évben így összesen 2131/» holdat müveitek meg. 1715-ben nem részletezik termények szerint, csak általánosságban mondják, hogy 953 pozsonyi köblös jobbágyföld volt itt. Ez a szám mindenkép nagynak látszik, mert hiszen 1703 ban körülbelül ugyanannyi jobbágy és zsellér csak 214 holdon termelt. így min denekelőtt tekintetbe kell vennünk, hogy az összeirók itt két fordulót említenek, vagyis a határnak valószínűleg csak egy részét művelték meg, a másik ugar maradt, bár a két forduló azt is jelentheti, hogy őszi és tavaszi Váltották egymást. De még igy is 47678 hold maradna a határ felére, ami szintén sok. Nincs kizárva tehát, hogy a pozsonyi köböl, — amely elnevezés szokatlan, — tulajdonkép pozsonyi mérő, tehát még az utóbbi számnak is a felét kell vennünk, s igy 238 hold lehetett a megművelt szántó. 1717 ben 37 tak- sásnak és 27 zsellérnek 1781/* köblös jobbágyföldje volt, vagyis ugyan annyi holdja, ami a fenti számtól nem nagyon tér el. 1720-ban ugyan megint nagy számmal, 600 köblös szántóval találkozunk, de tudjuk, hogy az összeirók ekkor az utasítás értelmében a három esztendei szakban művelt területet vették fel, s igy az egy esztendőben művelt terület ennek az Vs-a, vagyis nálunk 200 hold volt. Nézzük meg, vájjon mit tudunk a terméseredményekről ? 1703 ban nemcsak azt jegyezték fel, hogy 105 l/t köböl gabonát ve tettek el, hanem azt is, hogy 3607a köböl termett, vagyis egy holdon a---------------------------------------Mélye n tisztelt vendégeinek és ismerőseinek boldog uj évet kíván GOMBOS JÁNOS úri- és hőlgyfoirász ____________1936 január 1. va lamivel több, mint 3 köböl. A gabonamérték u. i. űrmérték volt, mert a gabonát és a lisztet egészen a XIX. századig nem súly szerint számították. Ez a 3 köböl termés jó földre mutat, mert átlagban 2—3 köblöt hozott egy köblös föld. S ez még nem is lehetett jó termés, mert 1717-ben azt állapították meg, hogy az őszi vetés 5, a tavaszi pedig 4 köblöt hoz! 1718-ban ugyan csak 519 pozsonyi mérő gabona termett, 260 köböl, de egyfelől a sok katonai átvonulás miatt, — ebben az évben volt Savoyai Jenő nagy hadjárata, amely Belgrád elfoglalását is meghozta, — kevesebb földet tudtak fel szántani s bevetni, másfelől ez év nyarán nagy jégverés pusztított, amely nemcsak a szöllőket verte el, még az őcsényi hegyen is, hanem sok szekszárdi gabonáját is tönkretette kint a földeken. 1696-ban 5 lovuk, 15 ökrük, 15 tehenük, 13 borjújuk, 15 sertésük volt a szekszárdiaknak; 1703-ra már megnőtt ezeknek a száma, s 42 lovat, 2 csikót, 78 ökröt, 102 tehenet, 36 tinót, 142 sertést és 35 juhot s kecskét írtak össze. Ezeknek legelőre volt szükség, még pedig elég nagy területre. A 90-es évek elején még azt olvassuk, hogy a szarvasmarháknak jó legelőjük van a Sárvíz és a város közti részen, s elég nagy is, 400 hold, de ez a vidék nagyon ki van téve az áradásoknak, kiöntéseknek, s igy gyakran csak kis része használható. Az állatállomány szaporod- tával azonban ez már nem volt elég, s 1715 ben és 1717 ben is azt írják, hogy a legelő egyáltalán nem elegendő. Ugyanigy voltak a szekszárdiak a rétekkel is. Az első időkben megfelelt még a körülbelül 70 kaszás, tehát majdnem ugyanannyi holdra rúgó rét, amelyen évente egyszer szoktak kaszálni, — de 1715-ben és 1717-ben azt jegyzik meg az összeirók, hogy a szekszárdi határban nincsenek rétek, s ilyeneket a szomszédos pusztákon — Zomba, Patlan, Harc — bérelnek. Egy kaszás körülbelül egy rendes kocsi szénát tudott ezeken összegyűjteni egy nap, de ez a széna felében sásas volt. A sertések makkoltatására erdőre is szükség volt. Nyámád felé feküdt makkos erdő, . amelyben nagy fák voltak, s volt erdő Csatár felé is, de kisebb és nagyon fiatal, inkább cserjés, amelyben kevés használható fa akadt. Makkos és tűzifát szolgáltató erdőről később is olvasunk, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A szekszárdi határban halászni csak a Sárvízben lehetett, ahol csukán kívül mindenféle hal volt. A halászatot már a török időkben űzték itt, s ezért egy forintot kellett fizetni évente a szpáhinak, aki hűbérbirto- kosa volt az itteni földeknek. A szekszárdiaknak a főfoglalkozása azonban a szöllőműoelés és bortermelés volt. Ez a rómaiak idejére nyúlik vissza nálunk s virágzott a török időkben is. A már ismert Evlia Cselebi is azt Írja, hogy a külváros AT--------------------Mélyen tisztelt vevőinek boldog uj évet kíván DIAMANT JÓZSEF divatkereskedő
