Tolnamegyei Ujság, 1935 (17. évfolyam, 1-104. szám)
1935-01-01 / 1. szám
1935 január 1. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG volt, hogy vagy egyesaéget kössön, vagy leverje Qarát. Tolna vármegye dálkeleti résién találkozott a két ellenfél. ■ ' - t : .. Megyénk maltjának alapos isme röje, dr Eammerer Ernő ezt mondja e csatáról milléninmi emlékhessédé- ben : „Hunyadi János első* diadala, mely a közfigyelmet reá vonta, ott zajlott le a bátai monostor alatt a síkságon, mikor hazája és I. Ulászló szolgálatában Albert király özvegyének pártos híveit leverte. Kegyeletes hála csatolta ezért .Bétához.“ A beszéd keretében nem volt mód a bizonyításra azokkal szemben, kik Bon- fini nyomán szekszárdi, vagy Taróczit követve Jiátaszéki csatának nevezik ez ütközetét. .. Bonfihi helymeg- állapítása önmagát cáfolja. —- Azt mondja, hogy Szekszárd Béta alatt fekszik és Széknek hívják. Turóczi Cikádor, Szék mellé helyezi Gara táborát és igy közvetve a csatát. Leirja az ütközet előzményeit és^rö viden szól annak helyéről Dingosz, lengyel történetíró, kinek honfitársai is ott harcoltak. Szerinte Báta város körül volt a csata. Bő részletesség* gél beszéli ej Hunyadi előkészületeit, a harc lefolyását Callimachus Expe riens olasz humanista Ulászló dolgairól irt könyvében. Ennek elősdása szerint Gara Bátán ütött tábort. Hu* nyadi óvatosan előbb ötezer, majd ezer lépésre közeledett ellenfeléhez. Aztán békés egyesBégre hívta fel. Gara gőgös válaszára összecsap a két sereg. Nehéz, kétséges harcban Hunyadi a győztes. Utána Erdély vajdájává, majd nándorfehérvári kapi* tánnyá nevezi ki Ulászló. Callimachus- nak, mint forrásnak, az ád különös értéket, hogy adatait Szánoki Gergelytől kapta, aki Ulászló belső embere, tanácsadója volt, urát-királyát Lengyelországból hazánkba is elki sérte és egészen a várnai csatáig vele volt és igy a leirt események köz pontjában élt éB maga is megírta Ulászló történetét. Ennek halála után Szánoki a Hunysdi fiuk nevelője, Hunyadi és Vitéz János barátja és humanista körének tagja. Mint kor társ és közvetlen tanú megbízható forrása az eseményeknek. A bátai csata előtt, élete egyik nehéz napján állt a Szentvér temp loma közelében Hunyadi. Kockán volt hazája, királya sorsa és a maga jövője. Hivő leikéből bízó könyörgés, a győzelem után pedig hála fa- kadt és ezt a hűséges hálát gyermekei leikébe is beoltotta. Mint er délyi vajda, nándorfehérvári kapi tány, a török elleni harcok vezére megindul Hunyadi világtörténelmi ut ján. Ezért mondta Kämmerer: Báta tehát a Hunyadi ház csillagának fel ragyogását jelenti. (Ez a szerencse- csillag ugyancsak Tolna vármegyé ben hanyatlott alá — mondja tovább — Szabaton mellett, a Csontmezőn, ahol a hálátlan Kinizsy Korvin János seregét, kincseit és szerencséjét örökre megsemmisítette.) 1 ötszáz éve, hogy bucsuhely lett a Szentvér temploma, mely százötven éven át vonzotta magához a vallásos lelkeket. Oszáz éve lesz nemsokára Hunyadi bátai csatájának éB a Hu pysdi ház csillaga felragyogásának Ünnepet ül majd a magyar nemzet Szeretne oda zarándokolni, hol Hu nyadi járt, harcolt, szenvedett hitért hazáért. A déli végek, a régiek — nagyon messze estek . . . Fel kell kutatnunk, meg kell becsülnünk min den hazai emléket, mely róla beszél minden magyar földet, amerre hazája érdekében fáradva járt, amelyen ötszáz év múlva is közelebb vagyunk hozzá.. . A bátai klastromhegyen olyan néma, árva minden. A romok is föld alá DUPLASPIRALLAMPAVAL MEG TÖBBET rejtőztek szégyenükben, mert senki sem törődött velük . .. Pár év előtt nehéz, egyszerű fakeresztet vittek a bátai férfiak a hegyre. Ez az emléke a Szentvér templomának és Hu- j nyadi JánoB bátai győzelmének. De | a kereszt tövében virágok nyílnak; remények fakadnak, hogy felépül az uj templom, amely a regi bucsuBok és Hunyadi példáján tanit majd szeretni Istent és hazát. Fájth Jenő. Követendő példa. Valamikor as üldözések elől hazó* dott le a Dana, Sárvii és Báta közére egy nép, amely a zsombékos területen megvetette lábát és halászatból és vadászatból élt. A vizi utak rendezése és belvizek leesapolása folytán ebből a zsombékos vizes területből Kánaán földje lett. Kevés munkával is a televény föld bőven adta vissza az elvetett magot, amely nemcsak a mindennapi kenyérszükségletet fe- dezte, de szépen került ebből eladásra is. Ha megvolnának a Duna- gőzhajózási Társaság egykori keselyűéi állomásának árnkönyvei, azok tudnák bizonyítani legjobban, hogy mennyi aranyat érő búza kelt útra Sárközből. A megmaradt erek bőven szolgáltatták a halat, az alapítványi uradalom erdei és feltöretlen irtványai igen alkalmasak voltak a kis és nagy vadak szaporodására. Volt tehát a községek lakosságának bőségesen vadja is. Az eszéki útra dűlő lankás dús szőlőhegyek szolgáltatták amesBze földön is hires szagosbort. A nép tehát jómódú volt, fajtájánál fogva szép és egészséges. Kevés munkával lehetett megszerezni a földből a jólétet és ez a jólét, amely nemcsak egyes községek népeit, de nemzeteket is el tud puhitani, Sárköz népét is a cifrálkodó, szórakozni szerető, küzdelemtől elszokott emberek közé sorozta be. A könnyen élniakarásnak következménye lett az is, hogy a munkával nem szaporított birtokot a széttagolástól mentesíteni kívánták. A szép, tágas porták nem voltak hangosak vidám gyermekzajtól. Az istenáldás mesterséges korlátozása ütötte fel a fejét és a viruló asszonyok korán megöregedetten, meggörbülve járták az utcákat és nemzedékről- nemzedékre szállt a nagy titok, hogy miként lehet megszabadulni a gyér mekáldástó). Közben kiapadtak a halat szolgáltató erek, az alapítványi uradalom kiirtott erdejei földjét feltúrta a gőzeke, a szép lankás hegyekből a tiloséra kipusztitotta a szőlőket, hal, vad és a nektáros bor eltűnt és az emberek kényszerítve lettek, hogy több gondot fordítsanak a főidre és ebből igyekezzenek pó tolni azt, ami életszükségletükből, az előbb említettek miatt elmaradt. Ámde az egyke nem bírta apjával együtt sem a nem ritkán 80—100 holdas birtok kezelését, még ha meg volt is hozzá a hajlandósága és nem helyezte a munka elé a hegyen való hogy még nincs minden későn. Ha e nép igazából megfogná újra maga az eke szarvát, ha a gyermekirtás bűnéről leszokna, megszaporodnának utcáin és terein a gyermek* kacagások, ha anyagi romlásáért nem másokat, hanem magát okolná, ha nem abban merülne ki az egymás- közötti versengés, hogy ki milyen politikai párthoz tartozik és ki legyen a bíró, a kurátor, avagy a községi elöljáró, hanem, hogy kit talál künn a mezőn elsőnek a daloló pacsirta, kinek a földjén lenget szebb kalászt az esti szellő, kinek vannak derekabb fiai, ki tud több szolgálatot tenni kösségében a közügynek és a szövetkezés gondolatának, akkor est a népet talpra lehetne újból állítani és csalódnának jóslásukban azok, akik azt hirdetik, hogy e szép darab magyar föld kicsúszik a régi tulajdonosok kezéből és harminc esztendőn belül a régi Sárköz népének emlékezete csak hagyományokban fog élni és a temetőben felállított díszes márványoszlopok hirdetik, de a földjét már a szorgalmas németajkú magyarok fogják szántani. Ennek a veszedelemnek elhárításán gondolkozott Sárpilis község német nevű, német születésű, de szívben és lélekben magyar érzésű és gondolkozása főjegyzője, Jákob Kon- rád. Egy németajkú községből került a 3800 kát. hold területű szinmagyar községbe. Régi falujában látta azt a kitartó küzdelmet, amelyet a németség az ő gyenge földjein folytat az élet fenntartásáért. De látta azt is, hogy a magyar községben is vannak számosán, akik ragaszkodnak a földhöz, megfeszítik erejüket, hogy nehézségeik és gondjaik dacára is megmentsék ősi fészküket. Pár év alatt tapasztalta, hogy a sárpilisi határnak immár egynegyed része idegen községben lakók kezébe siklott. E megdöbbentő tudat ébresztette fel benne azt a gondolatot, hogy ezt a továbbcsuszást, a földnek esen nem földrajzi, de más utón való elvándorlását meg kell akadályozni. Úgy gondolja ezt elérni és vele együtt azok, akik az 1934 szeptember 5-én tartott képviselőtestületi ülésen egy* han gulag elfogadták azt a szabályrendeletet, amely kimondotta, hogy Sárpilis község minden terét, útját, kopár területét befásitja, e fásításból eredő jövedelmét tőkésíti és „a magyar család és községhatár védelmi" szabályrendelet alapján igyekezik a dobra kerülő, vagy szabadkézből eladandó földeket megvásárolni, azokat az ottani őslakosságnak visszavásárlási jog fenntartásával megmenteni, esetleg a régi földtulajdonos családjának bérbeadni és mindezeknél a kérdéseknél elsősorban a több családdal rendelkezőket kívánja előnyben részesíteni. A főjegyző elgondolása az volt, hogy besztercei szilvával, amelyre e vidék igen alkalmas, telepíti be a szabad területeket, amely gyorsan oly jövedelemhez juttathatta volna az alapot, amely alkalmas lett volna már a kezdet- kezdetén több család megmentésére. Ámde ezt a község anyagi ereje nem tette lehetővé. Az elöljáróság nem csüggedvén, akác és kanadanyér- csemete beszerzését határozta el, amely csak kis összeget igényelt és ezzel részben már betelepítette a szabad területeket. Ennek az ültetésnek a következménye az lesz, hogy bár nem két-három év, hanem hat-hét év múlva az akác és nyárfák értékesítéséből 60—80 000 P tőke gyűlik össze, amely kamataival már oly jelentős összeget tesz ki, amelyből az a nagyszerű elgondolás, amely a főjegyzőt és az elöljáróság tagjait vezette, ha nem is teljes mér* izórakozást. A nem ellenőrzött szolga- egóny, a gyenge gazdasági felké- izültsóg, az állathiány, mind csak irra volt alkalmas, hogy Sárköz lépének gazdálkodása és igy vele 'azdagBága ne előre haladjon, hanem visszafejlődjék. A háborút követő konjunkturális idők még megcsillogtatták Sárköz jó módját. A 600.000 koronás búzák ideig-óráig jólétet varázsoltak vissza és soha annyi selyemruha, sárgacsizma és bricsesz- nadrág nem készült ezen a vidéken, mint ezekben az esztendőkben és több pezsgő sem fogyott, még tán Budapesten se, mint ezeknek a köz Bégeknek füstös korcsmahelyiségeiben. De volt ennek a 600 000 ko> ronás búzaárnak még egy veszedelme. A cséplőgépek nagyszerű vámkeresetét igen ügyesen felhasználták a gépkereskedők, majdnem minden nagyobb gazdának három vagon búza értékének megfelelő áron egy-ogy^cséplőgépet varrtak a nyakába. — A nagyszerű terményárak azonban esni kezdtek. A cséplőgépekkel még a 100—200 milliós tartozások kamatai sem voltak kikereshetők, nemhogy törlesztés lett volna eszközölhető és Sárköz eddig gond- nélkül élő népére ránehezedtek a megélhetés nehézségei. Megszólaltak a dobok és nem egy családnak többszáz év óta birtokában lévő földjét vitte el a megvásárolt cséplőgép. Úgy látszik, hogy a kormánynak a gazdavédelmi intézkedése dacára is, ennek a Kánaán földjének népe, legalább is annak igen tekintélyes része, gazdasági tönkremenésre van Ítélve. Magában a népben nincs meg az akaraterő a küzdéshez, sokszor a keleti népeket jellemző nemtörődöm- séggel találkoznak náluk és szenvtelen arccal nézik, mint kerülnek földjeik mindinkább a terméketlen és nehezen megművelhető hegyek lakóinak kezébe és az idegenből ideszakadt szorgalmas németeknek hogy szaporodnak szállásaik. Lehet, hogy most már annyira előrehaladott az eladósodása e vidéknek, hogy saját erejükből és a kormány segítségével sem tudják a feltartózhatat- tanul közeledő végromlást megakadályozni. Ea, aki sokszor gondolkoztam e sok szép, múltból örökölt erénnyel, de a háborút követő évek könnyelműségéből számtalan hibával is ren delkező népnek sorsán, úgy ériem,
