Tolnamegyei Ujság, 1935 (17. évfolyam, 1-104. szám)

1935-01-01 / 1. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1935 január 1. dombóvári helyiérdekű vasútnak vár­megyénket átsieló résiéit illetóleg. Ei i vonal Nagymagyarorsiágnak is egyik leghosszabb vicinális vasútja ▼olt, fontossága most még inkább emelkedett, elsórangusitását nyomós közérdek követeli. Vármegyénk alispánja tii évre ki* terjedőAutépitési tervesetet dolgoiott ki. Es a nagyszabású munka ha el- kéeitll, Tolna vármegyét is abba a helyietbe fogja juttatni, hogy nem lesi egyetlen köiBége sem, amelynek köves útja ne lenne. A terv méltó a Peroiel névbei, mely vármegyénk történetében el nem múló emlékkel örökítette meg eddig is a nevét. Tolna vármegye nagy ssttlöttje: Gömbös Gyula minisiterelnök még mint honvédelmi államtitkár felis­merte annak a fontos Összekötő ut nak jelentőségét, amely hivatva lenne Csonkaorsiágunk ésiakkeleti határát Siabolcs vármegyétől kiindulva, a Duna—Tisia közén, a Solt—Dana­földvári uj Dunahidon — vármegyén­kén — áthaladva, délnyugati határát Barcsnál a Drávát összekötni. Ennek a nagyszabású átfogó mfiutnak nagy- réssé már elkészült — csak egy két siakasza, mint pl. a Pincehely— Tamási 12 km útvonal még kiépí­tetlen, bár ai alépítmény és a mű­tárgyak itt is elkészültek — kívá­natos lenne, hogy ez a nagy mfi is mihamarabb teljesen készen álljon. Ai elmúlt komoly idők eseményei, amikor „a háborút könyökünkkel súroltuk", különösen követelik a tel­jesen befejezett kéBZ munkát. Aiok az idők, amikor pl. a tamási gaida aiért félt a vasúttól, mert el­veszti a fuvart Siófokra, ha el is múltak, úgy látszik, mintha a siekér- > fuvaroiás megélénkülésével ismét vsszatérnének. Bárhogy is dőljön el a vasútnak, autónak és a szekérnek ai harca, mindéi többé nem gátol- h atja meg annak a közlekedési poli­tikának az érvényesülését, mely min­den községet kövesuttal kiván össze­kötni. Raméljük, hogy a jövő esz tendő karácsonya ehez a végcélhoi is közelebb hoz majd bennünket. — Nagyrabecsült mozildtogatőinak boldog uj évet kíván KRENNER JÓZSEF a Vildgmozl igazgatója Lombffirész. Az esti álmok, láthatatlan árnyak Már kibújtak a sötét faodukból S most titkos, lila fényruhában járnak. Lidérces útjuk parázslik a csendben, Kezükben bűvös lombffirész világit És fürdenek az esti énekekben. Csillagmintákat faragnak az égen, Az éj sötétkék mahagónifáján S egy felhőt, mely a holdsugárban ég el. A kerítésen kis cica dorombol, Alszik. Körötte csendmintát faragnak S rózsás ködöt a füstből és koromból. Csókolóznak a folyóparti náddal, Apró hangokból mintázzák a csendet, Madárdalokkal, esti szerenáddal. A temetőben egy korhadt keresztet Könnyes mintákkal díszítenek titkon; A csendben csak a holtak lelke reszket. Az ős-rosszaké, kik visszaosonnak S az estimák áhitatfonalából Pokolba futó kábeleket fonnak. De tündér jő a holdsugárban égre S mint átokcsipkék újra rátapadnak A halál ősi, hideg függönyére. Ifj. vitéz Zerinváry Szilárd. A hátai apátság Szentvér temploma. Kanyargó Danaágak, susogó ná­dasok fölött, erdőkoszoruzta fenn­síkon állt sieot László királyi monos­tora, a szent Mihályról nevezett bátai bencésapátság. Történetének három első századából csak a monostor vál­tozatos, nyugtalan külső élete tükrö­ződik a megmaradt kevés oklevél­ben. Határperek, erőszakosságok szá­raz krónikájába egyszerre uj hangot ád Turócii híradása. Azt írja, hogy Gara János, a délvidék hatalmas ura, spalatói fogságában viselt roppant nehéz rabláncait fogadalomból a bátai apátság templomába vitte Megváltó Urunk drága szent vérének dicsősé­gére. Miért füiődik e szent vér tisz­telete éppen a bátai templomhoz ? Érre a kérdésre IV. Jenő pápa 1434 ben kiadott levele ád választ. A pápa búcsút engedélyez azoknak, kik Űr­napján gyónnak és áldoznak a ben­césrend bátai templomában, hol e na­pon tiszteletre van kitéve „Krisztus­nak a szentostyából kifolyt csodás vérett. A csodás szentség hire szét­fut az országban. Királyok, főurak, egyszerű emberek hozzák betegeiket, küldik-hozzák drága ajándékaikat. Rauzani, a nápolyi király követe Mátyás udvarában az ország neveze­tes helyei közt említi Bátát, mely­nek nagy a hire a nyilvánvaló csoda révén, hegy templomában „látható a szentostyában Krisztus vére testének részecskéjével együtt, amint ezt állít­ják számtalan sokan, akik látták". A nagybeteg Klára asszony fogada­lomból kocsin hozatja magát Pécsről Bétára, hogy meggyógyuljon „Krisz­tus vérző teste" előtt. A bucsushely virágzásának ideje a Hunyadiak kora. A garamszentbenedeki levéltárban megmaradt a bátai templom drága­ságainak jegyzéke 1526 ból. E kin­cseket a török elől mentették meg a szerzetesek, köztük a Szentvért is. A leltár írója megjegyzi, hogy a sok drágaságnak csak Isten tudja számát és értékét. Ez a jegyzék megőrizte az adományozók nevét is. Innét tud­juk, kik voltak különös kegyelettel a Szentvér iránt. A legtöbb mise­ruha a Hunyadiaktól való. Hunyadi János, László és Mátyás, Szilágyi Erzsébet és Korvin János aranyos, gyöngyös, selyem- és biborbársony ruhákat adtak. Ssivünkbe markol és feltűnően jellemzi a Hunyadi család mélységes ragaszkodását a bátai szent- helyhez Hanyadi László ajándéka. A jegyzék szavai szerint halála idején, utolsó óráiban feketebársony, arany- nyal díszített, értékes miseruhát kül­dött Bétára. Mátyás király 1463 má­jusában hosszabb időt is töltött a mo­nostorban. A Hunyadiakon kivül ál­dozatos tisztelettel viseltettek a bu­csushely iránt a Perényiek, ITörök Imre, Garay Jób, Ráskay Balázs, Geréb Péter, Kinizsy Pál és Korvin JánoB özvegye. II. Ulászló is betér Bátára Pécsről jövet. A Perényiek irigy szemmel nézik a bátai temp'om kincsét, a csodás szentostyát. Minden áron meg akar­ják szerezni, még rablás utján is. Perényi Péter el is viszi siklósi vá­rába és esik királyi parancsra adja vissza. Kanizsay Dorottya, a szép- emléktt nagyasszony azzal engeszteli fia bűnét, hogy ezüst koronát, drága szép takarót készíttet a Szentvér tartójára. A török ellen induló naszádosok kapitánya, Báthory András kiszáll Bé­tán, hogy búcsút nyerjen. II. Lajos Örömet okor szerezni nz uj évűén családjának ? életbjztositást a Fonciére Biztositó Intézet szekszárdi főügynökségénél a Szekszárdi Népbanknál | kétszer is itt várja késlekedő ser« gét. Egyik oklevelét a Krisztus Testa I és szent Mihály bátai apátságából | keltezi. A mohácsi csata előtt három napot tölt itt. Vele vannak az őrsit» főemberei. A visszavonás és durva irigység elhallgat a halál sejtelmé ben. Törökverő ősök nyomdokán hősi akarásra gyullad a lelkűk * könnyelmű vérük. Térdre hull a’ki. rály, gyónik, áldozik. A nagy téma! tőbe a Szentvér oltárától indul vértanú sereg. A mohácsi vereség hire még az nap .Bátára ér. Menekül mindenki A monostor szerzetesei mentik a templom kincseit. Amint Erdélybs is eljut a csatavesztés hire, a magyar szenteket és a bátai Szentvért szidja a vajdahunyadi várnagy: hol van a bátai Ssentvér ? miért engedte meg, hogy főiégessék, elpusztítsák a helyét és Magyarországot ? Tudnak hát róla Erdélyben is és hogy mások nagyra becsülik ott, mutatja az eset megíró- jának megjegyzése: bocsássa meg az Isten, hogy ezt a káromkodást le mertem írni. A török sereg kivonulása után visszatérnek kolostorukba a bátai bencések. Visszakerül templomába a Szentvér is. 1539-ben újabb pusztu­lás következik. Julius 26 án szomorú újságot hall a bécsi pápai követ: a török 10 000 embert hányt kardra, prédára Bátán, „hol nagy hire volt Krisztus csodás vérének". Ez volt az utolsó, véres búcsúja a templomnak. Nem tudjuk, mi történt a Szentvér­rel ? Várady érsek azt mondta a pápai követnek, hogy állítólag Perényi Pé­ter vitte el valamelyik várába. Talán megint Siklósra, vagy talán Sáros­patakra . .. Arról van adatunk, hogy ősidőben ő kerítette hatalmába a bátai apátságot. . . Ezután már csak szomorú visszhangja hallik a régi dicsőségnek. Csufolódik egy gúny­vers : akinek nincs pénze búcsút járni Rómába, Kölnbe, Aachenbe, Compostellába, az menjen csak Bá­tára, vagy Kassára. A XVI. század második felében még tudja Oláh Miklós, Verancsics, hogy Báta hires volt a Szentvérről, de aztán hire sincs már. Ezer más gond és kese­rűség borult a magyar lélekre . .. II. Említettük, hogy az apátság kin­cseinek java a Hunyadi család aján­déka volt. — A nagy hadvezértől kezdve Korvin Jánosig, mind lerót­ták kegyeletük adóját. Ez a feltűnő nagy ragaszkodás megfelelő okot té­telez fel. A Hunyadiaknak nem vol­tak birtokaik Báta vidékén. A mo­nostor kegyura az ellenséges Gara család volt ez időben. Magánéletük, történelmi szerepük is másfelé terelte figyelmüket. A Ssentvér csodás nagy hire egymagában nem magyarázza mag viselkedésüket, mikor a kör­nyék urai: a Bátmonostoriak, Töttö- sök, Herczegek nevét nem olvassuk az ajándékozók közt, a Darákét is csak egyszer . . . Valami mély gyö­keret vert személyes élmény kellett ahhoz, hogy apáról-fiura, unokára szálljon ez a ragaszkodás és ennek az átélésnek a családfő szivéből kel­lett tovább hatnia. Járt egyszer errefelé (Hunyadi Já­nos, 1440 nyarán. Nem volt még az ország első embere, hanem csak a második sorban, mint Fraknói mondja. Künn a török döngette az ország kapuját. Benn makacs polgárháború dúlt a két király, Ulászló és László hive között. Hunyadi a lengyel segít- ’ séget ígérő Ulászlónak esküdött hű­séget. László főembere, Gara dél felől vonult a Buda várában tartóz­kodó Ulászló ellen. Hunyadi dolga

Next

/
Oldalképek
Tartalom