Tolnamegyei Ujság, 1935 (17. évfolyam, 1-104. szám)
1935-05-11 / 39. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1935 május ti. — Vizsgabiztos kiküldése a duna- földvAri ktizs. önálló gazdasági nép* •koláhOZ. A vallás« és közoktatás ügyi m. kir. miniszter a dunaföldvári köss. gaadasági nópiskolábo* vizsgabiztosai Kemenszky Bála szatymazi gaadasági népiskolai igazgatót bili dötte bi. — Zarándoklat Czenstochowába. Megírtak már, bogy az Aotio Catho lica Keietearópa leghíresebb zarándok- helyére, a lengyelországi Lourdesba : Czenstochowába országos zarándok lásokat indít. Ennek a helynek nagy a kapcsolata nemzetünkbe!, mert ott élnek a magyar eredetű íehérrnhás Pálos barátok és érzik a mondák szerint Szent LnbáoB evangélista által festett fekete Madonna képét. — A Pálos atyákat 1382 ben László fejedelem hívta be Lengyelországba, a hont megyei Márianosztrán levő nagy Pálos kolostorból. Magyar emlékektől zenfolt agy a templom, mint a kegykápolna, valamint a ko'ostor is, ahol a magyar barátok hosssn ideig álmodoztak arról, hogy II. József kalapos király kiütése alán mégis visszatérhetnek Magyarországba. Ez a kívánság 1934-ben be is teljesedett. Most ezeknek, a magyar Pálosoknak vezetésével indal útnak az Actio Catholioa országos nemzeti zarándok- lása jnnins 1-én Czenstochowába. A zarándokok megtekintik Keletenrópa leggyönyörűbb városát, Krakkót és megnézik a leghíresebb európai sóbányát, Wieiyczkát is. A zarándok- lás részvételi dija, amelyen való részvételre ntlevél nem szükséges, 85 P, 120 P, 165 P és 195 pengő. A za rándoklásra jelentkezni lehet as Actio Oatbolioa központi irodájában (Budapest, IV., Ferenciek tere 7 ). — A Frontharcos Szövetség óvása. Az utóbbi időkben gombamódra szaporodnak a különféle vállalkozások, szövetkezetek és alkalmi egyesülések, amelyek a „frontharcos“ megjelölést használják hangzatos elmeikben. A magyar frontharcosok egyetlen hivatalos, — am. kir. belügyminiszter által jóváhagyott alapszabályok alapján működő szervezete, — az Országos Frontharcos Szövetség, figyelmezteti a közönséget, hogy Üzletszerű vállalkozásai, szövetkezetei stb. nincsenek, miért is felkér mindenkit, hogy a „frontharcos* névvel visszaélőket rendőrileg igazoltassák és az eseteket a Szövetség Országos Elnökségének (Budapest, Vili., Rákóczi nt 27. szám. Telefon : 34—7—14.) hozzák tudomására. Egyben közli, hogy a frontharcos jelvényeket igazolt tagjai részére kizárólag a Szövetség Országos E'nöksége jogosult kiadni, ezeknek magáncégek, vagy személyek által való forgalombahosa- tala törvénybe ütközik és kihágást képes. — Az olasz—magyar gazdaifjusági csereakció A Fala Szövetség ez évben íb megrendezi olasz—magyar gazdaifjasági csereakcióját. A kicserélendő gazdaifjak családoknál nyernek elhelyezést, ahol családtagként kezeltetnek az itt-, illetve olt- tzrtózkodás idejére, mely május végétől november 15 ig tart. A csere- időtartam végén a magyar ifjak Rómában jönnek össze és ott tisztelegnek Mussolini miniszterelnök előtt. A részvételi költBég összesen 195 P. Vármegyénk gyümölcstermelése most van kifejlődőben. Olaszország gyümölcskultúrája messze felette áll a magyarnak. Ez is indokolttá tenné, hogy tőlünk néhány olyan gazdaifju vegyen részt a csereakcióban, akik gyümölostermeléBÍ ismereteiket olaszországi tapasztalatokkal bővíteni akarják. Alkalom kioálkozik arra, hogy ilyen ifjak Olaszországban gyümölos termelő mintagazdaságokban, vagy HadlemlíkinOvek, orszúszöszlók, templomfelszerelések múvészies kivitelű zlremlékek készítése és raktár márványból és műkőből — kedvező fizetési feltételekkel Hutschenliaclier Ödön és Fia ( Mutschenbacher Jenő) kőfaragó, szobrászati műterme, sirkő nagyraktára Szekszái»«!, Horthy Miklós-ut 14—16—18. szám Fiók sirkőraktárak: Tolna és Kakasd gyümölcsfeldolgozó szövetkezetek nél családtagként legyenek elhelyezhetők Jelentkezések május bó 15 ig kül dendők az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamarához, Kaposvárra. — Fagykárok bejelentése. Aa Alsó dunántúli Mezőgazdasági Kamara ez utón is felhívja a gaadák figyelmet í arra, bogy ások, akiknek szántóföldi terme!vényeik ben a közelmúlt napokban fagykár pusztított, a kárt annak megtörténtétől számított 8 napon belül jelentsék be a községi elöljáróságnál, esetleg fö'dadótörlés elnyerése céljából. A bejelentés írásban, vagy szóbelileg is történhetik. írásbeli be jelentést kötelesek tenni azok a bir tökösek, akik birtokának összes kataszteri tiszta jövedelme 1000 pengőt meghalad. Kisebb birtokosok bejelentésüket az általuk megbízott két képviselőjük által közösen ia megtehetik, amelyről a kösségi elöljáróság díjmentesen jegyaőkönyvet köte les felvenni. Megjegyezzük, hogy a Kamara fenti körülményről már május 3-án értesítette a községi mezőgazdasági bizottságok elnökeit azzal, hogy azt gazdatársaikkal azonnal tudathassák. — Súlyos baleset. Marcs a Jó- zsefné 53 éves faddi adóügyi jegyző neje folyó hó 6-án kocsin hazafelé ment. Útközben a lovak megvadultak, a kocsit egy kőrakásnak rántották, felborult és a bennülők as úttestre suhantak. A jegyiőné kulcs- csontja eltörött, azonkívül fején és testén életveszélyes sérüléseket esen védett. Súlyos állapotban szállították a szekszárdi közkórházba. LEVENTEÉS SPORT — A sárszentlörinci levente gyakorlótér. Sárszentlőrinc község leventéinek kiképzésére megfeleld gyakorlóteret létesített. A község most akként batároaott, hogy eat a levente gyakorlóteret erre a célra állandóan és kizáróan átengedi a levente intézmény számára. Mi lesz vasárnap ? Vasárnap ismét csonka bajnoki fordulót játszanak az AlszövetBég első oszt. csapatai, amennyiben az NSE- nek és aa NZTE-nek eaen a napon nincs bajnoki mérkőaése. A TSE itthon Sseksaárdon játszik a DVAC csapatával. ősszel sikerült a tartalékos TSE-nek a DVAC-tól ssját pályáján egy pontot elvenni. Hatalmas küldetem után 1 : 1 volt az eredmény. Reméljük, hogy vasárnap ;s tudatában lesz csapatunk a nagy tét nek, amit ez a mérkőzés jelent a ki esés szempontjából és megismétli mult- heti bravúrját, bár a DVAC válogatott balfsorával nagyon komoly ellenfél és jelenleg a bajnokság harmadik helyezettje. Ha a TSE csapatában a lelkesedés nem fog hiányosai, igy biztosan legyőzi majd ezt az akadályt is. Az SBTC Kaposvárra megy és a Turul ellen ált ki. ősszel Simontor- nyán az SBTC győzött 4 : 2 arányban. Kanizsán az NTE—PVSK mécsesét játazák le. ősszel a PVSK győ- sött 5 : 0 arányban. Pécsett a PEAC PÁC és a DPAC KPAC találkozások vannak hivatva eldönteni az utolsó helyek kérdését, őszi eredmények 5:1, illetve 1:4 — Szélyes Pisla a TSE kiváló balbátvédje mait vasárnap a TSE— NTE mérkősésen a térdén megsérült. As orvosi vizsgálat vérömlenyt és izomsnzódáBt állapított meg a térden. Reméljük, bogy az edzett sportember sérülését hamarosan kibeveri és va sárnapra ki fog állni a DVAC ellen, hogy a TSE ne legyen kénytelen nélkülözni ezen a nagy meccsen vé (leimének ezt as oszlopát. — „Tóth Vándordíj“ mérkőzés. A BÁDISZ csapata vasárnap, folyó hó 5-őn Nagymányokon az NSE II. csa patával mérkőzött. Az eredmény 2 : 1 volt a BÁDISZ javára. — A.„Tóth Vándordíj“ hátralévő mérkőzései TIKE: NSE II„ BTK. — TSE: NSE II.— BTK! TIKE, NSE II. — NSE II.: TIKE, BTK, TSE II. — A „Tóth Vándordíj“ állása májas 5-én a következő volt: BÁDISZ 8 6 — 2 22—12 12 TIKE 6 5 — 1 23—10 10 TSE II 7 3 — 4 12—15 6 BTK 6 2 — 4 8—21 4 NSE II 5 — — 5 5—12 — Xladi a »Tolnamegyei Újság« Hírlapkiadó Rf. Értesítés. A sióagárd—leányvári vashidnál, a barankói szigeten levő biddszcsiirila megnyílt. — Gyönyörű kirándu’óhely 1 A legfinomabb igényeket kielégítő és igen olcsó kÍBaolgáláa 1 — Csónakásás, horgászás ingyen ! Molnár József 364 csárdatulajdonos. k.'r'blf ilvö kooűciszerszftin és teljes mOhelyliereiidezés. Takács György né, Harc, 58. szám, (360) 105., 106—1934. vght. szám. Árverési hirdetmény. Dr Horvát Jenő szekszárdi ügyvéd által képviselt Szekszárdi Népbank Szövetkezet javára 1200 pengő tőke és több követelés járulékai erejéig, a szekszárdi királyi járás- bíróság 1931. évi 5356. és 5359. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1934. évi április hó 18*án felülfoglalt 1358 pengőre becsült ingóságokra a szekszárdi királyi járás- bíróság Pk. 12.132—1934, számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. § a alapján, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedó lakásán, Mözs községben 26. szám alatt leendő megtartására határidőül 1935. évi junius hó 6. napjának délutáni 3 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt lábas jószág, gazdasági felszerelés, bor, hordók és egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek, de legalább a becsár kétharmadrészéért, készpénzfizetés mellett el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak Molnár féle nyomdai müintézet és szab. iróalzatgyár rt. nyomása, Szekszárd. ellenkező kívánságot Írásban nem nyilvánít. { Szekszárd, 1935 május 7. Neuschl Károlyi 361 kir. bir. végrehajtót. 1 Vk. 114—1935. Pk. 3503/2—1932; Árverési hirdetmény. . Dr Bittér Károly bonyhádi ügyvéd által képviselt Frigór »Hüttőházi* és Kereskedelmi Rt. végrehajtató javára közbenjárással, — végrehajtást szenvedő ellen 2000 pengő tőke- követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 434.787—1932; számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán 1932. évi szeptember hó 19; napján lefoglalt és 3050 P 50 fillérre becsült ingóságokat, közöttük bútorok, teherautó stb. a fenti Pk. számú végzés és a Vht. 102. §.* alapján Bonyhád községben, végrehajtást szenvedő üzletében és lakásáD, 1935. évi május hó *7. napjára, délután 3 órára most kitűzött birói árverésen, a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg a becsár a,8 résziért is el fogom adni, kivéve a Te. 74. §-ában részletezett esetekben. Bonyhád, 1935 április 26. Lossonczy Jenő 159 kir. jbir. végrehajtó.. Szekszárdi királyi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 8967—1934. tkv. szám. Ührerésl hlrdetminy-hlosnoL Szekszárdi Takarékpénztár bej. cég végrehajtatnak, Masz Ferenc és neje Reiter Erzsébet végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. évi LX. te. 144., 146. és 147. § ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 300 P tőkekövetelés, ennek 1932. évi március hó 25. napjától járó 9‘5°/o kamata, 29 P 30 fillér eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 13 pengő 40 fillér költség behajtása végett, a szekszárdi kir. járásbíróság területén levő, Szekszárd m. városban fekvő s a szekszárdi 9944. számú betétben t 1- sorsz. 1736. hrsz. lakházra és udvarra a beltelekben 1340 P kikiáltási ár mellett, a C 1. alatti átjárási telki szolgalommal terhelten. A telekkönyvi hatóság az árverésnek a hivatalos helyiségben (földszint 2. számi megtartására 1935. évi május hó 31. napjának délután 4 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881, LX. te. 150. § a alapján a következőkben állapítja meg. Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási, ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908. évi XLI. te. 26. §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 °/„-át készpénzben,, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170, §§;. 1908 : LX. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az. általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908. évi XLI. 25. §.) Szekszárd, 1934 julius 30. 362 Dr Péter, kir. járásbiró. MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Szombaton, május hó 11-én este 7 és 9 órakor Vasárnap, május hő 12-én délután 3 és 5, este 7 és 9 órakor 3 órakor a helyár 40,60, 70 fillér Paula Wessely és Willy Forst legújabb filmje: I$y vesződött esv szerelem Paula Wessely elsőrendű alakítást nyújt mint Mária Lujza. A filmben előforduló jelenetek grandiózusak Magyar világhiradó !