Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1933-02-11 / 12. szám
4 He dobja hl pénzét silány, rossz lényképnagyitásokra. Ne OlJőa fel a mézes szavú ügynököknek. Győződjön meg, hogy elsőrendű fényképnagyitások művészi kivitel (régi képekről is) BORGULA műtermében készülnek. Mindennemű fényképcikk kapható. Amatör munkák sürgősen készülnek el. Telefon: Szekszárd 17. Vidékre hívásra jövök! Számos kitüntetés és elismerő oklevél I — A Világ mozgóképszínház vese téaét teljesen átvettem és tudatom, hogy célom a mosgóképssinhásat az igényeknek megfelelő nivén tartani, hogy a t. közönség teljes megelége dését elnyerjem. Hogy ezen törekvésem eredménnyel járjon, kérem as igen tisztelt közönségtől, hogy gyakori látogatásaikkal ezen törekvésemet támogassák és esetleges megjegyzéseiket velem közölni síivesked jenek, mert csak úgy tudom as előforduló hibákat kiküszöbölni és Ízlésüknek megfelelően a mozgószinhásat megelégedésre vezetni. Krenner József, a Világ-mozi igazgatója. — Az országos Stefánia Szövetség Anya és Csecsemövódő intézetében létesített anyák iskolájában dr Matzon Gábor intézeti főorvos tartja a gyermekegészségügyi előadásokat, mig dr Halmos Andor kir. tanfelügyelő a nevelésügyi kérdésekről tart az anyáknak előadásokat. — Halálozás. Rostás János, az Országos Társadalombiztosító Intézet szekszárdi kerületi pénztárához beosztott számtiszt, hadirokkant főhad nagy, a szibériai fogságban szerzett betegsége folytán a pestújhelyi szanatóriumban 38 éves korában meghalt. — Népművelési előadás Dombóvá- rott. A Dombóvári iBkolánkivüli Nép művelési Bizottság előadássorozatában vasárnap Csonka Imre reálgimnáziumi tanár nagy érdeklődés mellett tartott előadást Széchenyiről, Kletzl Béla segédlelkész pedig kimerítő magyarázatokkal vetített képek kíséretében ismertette a Szentföld nevezetességeit. A vetítőgépet Sztolcsik Lajos igazgató kezelte. Nagy tetszés mellett énekelt még a Faics polgári iskola énekkara Séra Máté tanár szakavatott vezetése mellett. — A Szociális Misszió Társulat Tamási Szervezetének Szent Anna Leánykőre folyó hó 1-én bemutatta Herceg Ferenc „Gyurkovios lányok“ című színmüvét. A darab elsőrendű előadásán pompásan szórakoztak a megjelentek. Az első éve működő Leánykör éB fáradhatatlan vezetői Hodossy Margit és Günther Sári olyan kitűnő előadást produkáltak, amelyben minden szereplő fényesen megállta a helyét. Legjobban jellemzi a magas nivót, hogy nyiltszini tapsok szakították meg az előadást. Torma Manci, Vincze Marika, Pelzmann Lucy, Kaufke Kató, Illés Bözsi, Friede Mariska, LipBi Bözsi, Schutzbach Gizi, Hajdinák Laura, Kiss Károly, Torma László, Kajdy János, Vadász Gyula, Korpádi Péter, Kutas TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Pécsi szénnel fűtsön! Árusítja nagyban és kicsinyben KALŰRIA IZfl- fi Szekszárd, Telefon 117 -< Antal remek játéka elénk varázsolta a béke bájos világát b a múlt kedves romantikáját. Az előadás után tánc volt, melyen nemcsak a jellegzetes sötétkék pettyes ruhás Gyur- kovics lányok, hanem az ott levők is mind jó kedvvel szórakoztak reggelig. Másnap délután közkívánatra meg kellett ismételni az előadást. Itt jegyezzük meg, hogy a Szent Anna Leánykör minden szerdán tart ősz- saejövetelt, melyen Szigethy Béla egyházi tanácsadó tart konferenciákat. Azonkívül több kulturális, jellemnevelő, Ízlést fejlesztő felolvasások is vannak műsoron. Vers, ének, társasjáték teszi vonzóvá és látogatottá a délutánokat. Gyakorlati része, hogy kézimunkáznak, varrnak s a szervezeti életet, az egymás iránti készséget és testvéri szeretetet megtanulják. A Szociális Misszió vezetősége nagy megértéssel és szeretettel van a Leány kör iránt, tudva, menynyire szükséges ez az intézmény és hogy a jövőnek értékes és hasznoB tagjai nevelődnek ott. — A Dunafőldvárl Szent Terézke Leányegyesület folyó hó 12 en, vasárnap tánccal egybekötött műkedvelő farsangi előadást rendez a Polgári Olvasókör nagytermében. Színre kerül „Amit az erdő mesét“ népszínmű. | A régi világhírű magyar gyártmány a | Tiszflullokl bojuszpetlrö mindenütt kapható — Mulatság. A Tolnai Jótékonysági Nőegylet folyó hó 11-én este 9 órai kezdettel táncos műsoros es télyt tart a Fehérló Szállóban a következő műsorral: 1. Murgácsnóták, énekli a szerző. 2. „Liebesfreud“ Fritz Kreisler zenéje, táncolja Her- ezog Baby. 3. „Csók“ Beethoventől; „Das Velichen“ Mozarttól, énekli Szende# Miklósnó, Szende# Miklós zongorakÍBéretével. 4. Murgács Kálmán, a népszerű szerző saját hegedü- kiséretével és cigánykisérettel énekli dalait. — A dunafőldvárl cserkészek farsangi mulatsága. Lassan-lassan eljön majd a tavasz, utána a nyár s akkor a cserkészek álma, vágya a nagy Jamboree, a gödöllői cserkész világtábor. De mennyi munka, fáradozás vár még addig cserkÓBzfiainkra és mennyi gond? Hogyan, miből menjenek el a nagy táborba, mikor másra is alig tellik? Farsang van és ha szomorkásán is, ha takarékosan, szerényen is, néha-néha gondüzőül mulatunk azért. Mulassunk hát úgy, hogy abból cserkészeinknek is hasznuk legyen. E gondolat jegyében született meg a dunaföldvári cserkészek farsangi mulatsága. E hó 4-én rendezte meg a dunaföldvári 105. számú cserkészcsapat a jamboree felszerelése javára nagyszabású műsoros estélyét az Egyenlőségi Kör feldíszített helyiségében. Ott volt az eBtán a község társadalmának majd min den egyes számottévő tagja. Megjelent dr Téglássy Béla országgyűlési képviselő is. Az estélyt hangulatos műsor előzte meg, melyen a csapat tagjain kivül megérdemelt si kert és sok tapsot arattak kitűnő játékukkal H*ss Mariska, Sárdy János cserkésztisat, Szigvárth János, Gelencsér Ferenc, Kerekes János. A mulatság s a műsor megrendezésében ösv. Rátkay Gázáné, Koudela Gyula, Gábor Pál, Neubert Béla csapatparancsnok és Obermayer Ferenc cserkésztiszt fejtettek ki önzetlen munkát. A műsort vig hangulat és hajnalig tartó tánc követte. A dunaföldvári 105. sz cserkészcsapat ezúton mond hálás köszönetét Borovifz József, Csigi János, Frey Tivadar, dr Hermann Gáza, Hüttner Imre, Keller Gyula, Kovács Károly, László Mihály, Mihályfy József, Nagy Ilona, Németh Olga, Opitz Vilmos, Oazter Ferenc, dr Reichl Elek, Rein Béla, Téglássy Béla, Várszegby Lajos és N. N. hölgyek és uraknak a csapat felszerelése javára szolgáló felülfize- téseikőrt s adományaikért. — Népművelés Csatáron. A csatári Béri Balog Ádám községi elemi népiskolában tartatni szokott népművelési előadások legutóbbiján dr Halmos Andor kir. tanfelügyelő tartott előadást az anyáról a nevelés szolgálatában. A mindvégig figyelemmel kísért előadás a nagyszámú hallgatóságra mély benyomást gyakorolt. Majd Simon László tanító tartott vetitettképes előadást. — Dalosestély. A Decsi „Petőfi“ Daloskör f. hó 12-ón, vasárnap este a Polgári Olvasókör helyiségeiben táncvigalommal egybekötött zártkörű műsoros dalestélyt rendez. A műsoron a dalárda számain kivül szerepel egy vígjáték és több szavalat. — Tombola-bál. A Szociális Misz- szió dunaföldvári szervezete e hó 5-én fényesen sikerült műsoros, tánccal végződő nagyarányú tombola-estet rendezett a kaszinó nagytermében, melyet a közönség zsúfolásig megtöltött. Benedek Annuska konferálta be a müsorszámokat. Freytag Jenőné szellemes prológját Gazdag Vilma mondta el, a „Falusi liba“ c. monológ helyzetkomikumának jóiztt kidomboritásával Onódy Sárika aratott nagy sikert. „A sifonér“ c. egy- felvonásos vigjátékban Nagy Mariska, Zsinkó Manci, Szigvárth János pompás játéka aratott nagy tapsvihart. Gazdag Vilma „A szerenád“ c. monológgal élénken fejezte ki a bakfis ábrándvilágát. Végül Freytag Jenőné egyfelvonásos „Farsangi móká“-ja keretében igen sok és értékes tóm bolatárgyat sorsoltak ki. A kitünően sikerült est előkészítése, rendezése a kiváló, agilis titkárnőnek, Freytag Jenőné érdeme, kinek a nagy munkában buzgó segitőtásai voltak An- gyal Béláné, Székely Sándorná, Perger Ilonka, Gazdag Dezsőnó, Jáki Tóth Istvánná, Koudela Gyuláná Az est jövedelmét a székesfehérvári Pro hászka-templom építésére s a dunaföldvári Missziósbáz javára fordítják. — A Dombóvári Róm. Kát. Olvasókörben dr Piukovich Sándor folytatta előadássorozatát a vallásosság és ha. zafiasság ragyogó példáiról. Ezúttal a középkor magyar szentjeinek erényeit emelte ki előadásában, amelyen szépszámú közönség jelent meg. — Baleset játék közben. Buch- müller László 11 éves tolnai tanuló folyó hó 9-én az iskola udvarán játék közben oly szerencsétlenül esett el, hogy balkarja eltörött. A szekszárdi közkórházban ápolják. — Vasutas mulatság. A Dombóvári Vasutasok Társasköre szombaton eBte műsorral egybekötött sikerült pöttyös bált rendezett. A műsoron három egyfelvonásos vígjáték a „Miss 1950„, a „Cég arája“ és a „Gyermekek“ szerepeltek, amelynek előadásában kitűntek Czorn Manci, Susán Manci, Kanczler Mariska, Bőr Annus, KapoBsy Aranka, Koszorú Rőzsi, Juhász István, Borza József, Hevesi Ödön és Pássz Béla. Ezenfelül Lenti Manci kedves monológot adott elő (Oh azok a csúnya férfiak), Kapossy Bözsi pedig csengő hangjával hatásosan énekelt magyar dalokat. A konferanszié tisztét dr Piukovich Sándor töltötte be. A sikerült rendezés Macher Lajos tisztviselő érdeme. — A szekszárdi rendőrség elfogott egy C8Blét A szekszárdi államrend- őrség portyázó rendőre folyó hó 6-án este a város gazdasági épületének egyik istállójában találta Szlatky Ferenc 61 éves, pécsi születésű, lakás- és munkanélküli géplakatossegédet, akit igazolás végett a kapitányságra kisért. A kihallgatás során kiderült, hogy ellene a veszprémi törvényszék még 1929 ben lopás miatt körözőlevelet bocsátott ki és a budapesti törvényszék is köröztette az 1929/31. években elkövetett csalások miatt. Szlatky beismerte a terhére rótt bűncselekményeket. Kihallgatása után előzetes letartóztatásba helyezték. 1933 február 11. MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Szombaton, február (t6 11-én V,7 és 1l%9 órakor Vasárnap, február hö 19-án délután 3 órakor, — este 6 és 9 órakor 21/, órás műsor! Rondos holyárakl f DALOSOK LEÁNY Eggert Márta, Gustav Fröhlich és Halmai Tibor, a három világsztár együttes játéka Tom Mix, a világhírű lovas főszereplésével A FEKETE TIGRIS Néma vadnyugati történet MAGYAR VILÁGHÍR ADÓ Jönnek: Égi titánok, India fia Ramon Novarroval; Szegény leányt nem lehet elvenni Zágon István vigjátéka Renata Müller főszereplésével; A spanyol légy bohózat