Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1933-12-23 / 101-102. szám
8 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1933 december 23. Jánost pedig a soproni ág. ev. líceumhoz választották meg. — Helyét Ujlaky Kálmán tanárral thltötke be a tolna—baranya—somogyi ág. ev. esperesség, mint iskolafönntartó. A?t, bogy a nevezett tanárok közül kinek és milyen szaktárgyakból volt az 1883. évi középiskolai törvény szerinti képesítése, azt persze akkor sem tudtuk, ma sem kereshetjük. Árrá világosan emlékszem, hogy For- berger Lászlónak ajtaja fölött ott volt a névtáblán: oki. tanár; Ide Éppen ő tanította a legváltozatosabb csoportokat: németet, történelmet, rajzot és tornát. Marhanser Imre csak latint, Arndt János csak magyart, Gyalog István csak menyiség- tánt tanított, de mikor Ujlaky kibetegedett — azt most is mondhatom, a tanügy nagy kárára dőlt ki oly hamarosan — Gyalog vette át a IV. osztályban a magyart is. — Kirchner, ki később elborult elmével önkezével vetett véget életének, a földrajzot, a természetrajzot és az első osztályban a latint tanította, mucsfai ág. ev. papcsaládnak volt a sarja, melyben hagyományos volt a zenei tehetség. Bátyja, Elek, zongoravirtuóz volt, de Kirchner Károly is mestere volt e hangszernek. A vallásoktatást katolikusoknál a mindenkori káplán, az evangélikusok nál Marhauser Imre igazgató, föl avatott ev. lelkész, a reformátusoknál Sikó Ernő ref lelkész végezte. A bonyhádi zsidóság már akkor is szigorúan elkülönbözött status quo és orthodox hitközségre oszlott, két külön templommal, melybe hovatar- tozandóságuk szerint jártak az inté zetnek — mint akkor mondták — »mózes vallásu« tanulói. Mindezek a tanárok már elköltöztek egy jobb hazába, de a »de mortuis nil nisi bene« elv szerint egyet mást mégis elmondhatok a jellemzésükre. Marhauser Imre pedagógiai egyé niség volt s ez manapság, a minisz téri rendeletekkeí és főigazgatói kon ferenciákkal agyonnivellált korban szinte kiveszni indult típus, öt nem feszélyezte semilyen sablonszerű elő írás, ment a maga utján, tanított a saját rendszere szerint, nevelt a tulajdon tapasztalata szerint és sze rette a tanítványait atyai jó szive szerint. Mert hogy ebben a szívben több volt a szeretet és hathatósabb volt a jóakarat, mint amennyit mutatni bírt, azt most is érzem és vallom. Rendszerének főereje és sarokpontja az volt, hogy a Dávid-féle latin mondattan minden szabályára, sőt minden szabálynak minden kivételén is, minden tanulónak otthon pár példát kellett magának össze állítani. Mármost nem nehéz belátnia nem szakembernek is, hogyha az ember a tárgyésetet vonzó elöljárók mindegyikére, meg az ész- revetést. tudást, mondást jelentő húsznál több igére, meg a kötőmóddal járó »hogy« kötőszónak mind a négy esetére otthon csak három példát csinált, akkor a praepositiok von- zata, az accusativus cum infinitivo meg az ut consecutivum úgy bélévé sődött a tanuló leikébe, hogy nem lehetett elfelejteni. Ha belépett az órára — nem mindig szigorú pontossággal — első volt a fordítás, aztán jött a »könyvkivüli«, melynek ha több nem is, de az a haszna megvolt, hogy rászoktatta az ember nyelvét a latin szóra, aztán jött a mondattan, ráadásul a »mondatok«. Ha valaki hibát tett, azon melegében ki kellett javítania. Ezeket a mondatokat aztán leírtuk egy rendes füzetbe, más dolgozatot nem is ir tunk. Negyedikes gimnazista koromban voltunk néhányan az osztály PHILIPS „5tar" a tökéletesen szelektív, legújabb szuperrádió teljesítménye a legkényesebb ízlésekét i kielégíti (HimittiminitmmnmmmmiimiiiuuiiaiainunuiiiiuiiiinunmmimmimimniuiiimiHmiamnmKRnfmn Kapható FÁBIÁN SÁNDOR Ela& Dunántúli Rádiószakilzletébeii, Szekszárdon a nagytrafik mallall* - Telafon 139* Anyáin imakönyve. Irta: dabolci Fekete Lászióné. Ajtó. melyen hozzá mehetek. Szív, mely enyémmel egyre dobban. Könny, mi enyhet ád minden sebre, mig öt siratom benne titokban^ Élet, mi olaj az életre nekem, Láng, mely szent tflzeket lángol. Szó, ha vele egyet beszélünk, minden bánatra gyógyítón rávilágol. Ut, mely csak egyedül biztos. Ház, melyben mindig otthon vagyok Ékszer, a lelkem drága gyöngye, meleg fényével mindig rámragyog. írás, az Igét anyám aláhúzta. Örökség, ház, föld, kincs ez nekem. Fekete tábláján nincs aranyozás, kopott szegény, mint az életem. Budapesten egyetem, mire én a régi kisgimnázista tudományommal élao- roltam neki másfél tucat német egyetemet és megkérdeztem tőle, kettőnk közül ki a műveltebb ., . A bonyhádi gimnázium méltán di- csekedik, hogy Pfctőfi Is tanítványa volt. Meg kell ázohban jegyezi, hogy maga a gimnázium akkor — 1831 ben — még Sáikzenttörincén Volt és csak 40 év mulvá költöztette át Bony, hádra Lehr Aliiért, a legkiválóbb Arany-kommentátor. Bonyhádon már az én időjpben is volt Petőfi ösztöndíj, mint III. o. t. magam is kaptára belőle 6 forintot. Ä Bonyhádról más gimnáziumba kerülő diákok persze megérezték a1 rendszerváltozást az uj személyekké együtt, de azért általán, akit Bony- bádon jó bizonyítvánnyal bocsátottak útra, boldogult az másutt is. Az én osztályomból hárman lettünk iUá sutt prematurusok. Érettségi útin éppen az algimnázium zárőünnepére vetődtem Bonyhádra és Gyalog István elégedetten, stentori hangon adta tudtul az egész ifjúságnak: — Három bonyhádi lett prema- turus 1 >1887 júniusában került az akkori ódon épület uj fedél alá. Akkor persze hosszabb vakációnak is ör vendtünk. III. A nevelés. ban, akik előre le sem irtuk mondatainkat, hanem a feleléskor rögtönöztük őket, olyan szókincset és szókészséget nevelt belénk Marhauser. Aki nála nem tudta valamire vinni a latinból: magára vethetett. Gyalog Istvánban volt egy pedagógiai jellemvonás, melyet .idő jártával és érettebb ésszel lehet csak értéke szerint megbecsülni: az abszolút igazságosság. Gyalognak soha- • sem voltak »liebling« jei. Mindenkivel egyformán bánt, nyíltan, magyarosan, soha gorombán, de soha pajtáskodva. Neki volt a legnagyobb tekintélye tanáraink között, de félni nem féltünk tőle sohasem. Nekem osztályfőnököm volt. Keményen tar tott bennünket, — de ha nagynéha valami diákcsinyért panaszt emeltek nála: mindig tanítványainak fogta pártját. Arndt rideg, zárkózott ember volt, sem tárgya, sem személye iránt nem tudott rokonszenvet kelteni. Kirchner sem szántott mélyebben emlékezetünkbe. Ujlakyból kiéreztük a modern tanárembert — ő íratott velünk először rendszeres magyar dolgozatot — sajnos, a tüdőbaj már akkor is erősen gátolta munkáját. Forberger Lászlót nagyon szeret tűk, katonás modora — mint cs. és kir. hadnagy harcolta végig a boszniai okkupációt — nagyon imponált nekünk. De ha didaktikai értékét vizs gálom, azt kell mondanom, hogy tantárgyainak heterogén összeállítása szétforgácsolta az eredményt. Aki magyar gyerek létére Bonyhádon megtanult németül, az környezetének és nem Forbergernek köszönhette; és tudok rá élő példát, hogy német anyanyelvű gyerek, aki a behatáskor a nevét sem tudta megmondani hibátlanul: más intézetben később megbukott a német nyelvből, annyira nem volt tudatos a tudása. Történelmi tankönyvül a jó öreg Vaszary volt előírva; de Forberger az akkor uj és újszerű Varga Ottó • féle tankönyvből prelegált és előadá- I sait leirattá velünk. A Kaposvárról I Bonyhádra átjött osztálytársaink ré vén persze hamar rájöttünk erre. A } rajztanitás non plus ultrája a festett I Meander-szalag volt; a tehetsége sebbek — Wagner Andorra máig is emlékszem — elfogadhatót produkáltak az akvarellfestésben is. Minderre azonban csak utóbb eszméltünk rá: egyelőre, diákkorunkban éppúgy lel kesedtünk érte, ahogy akkor, gyerekésszel, nem lelkesedtünk Marhauser- ért. Az élet visszaváltotta az értékeket. II. A tanítás. A módszert lehetetlen elválasztani az egyéniségtől és sohasem lesz jó tanár abból, ki egyéniségét nem tudja belevinni tanításába. Mivel a bonyhádi gimnázium legpregnánsabb tanári egyéniségeiről már szóltam, e fejezetben kevés olyan mondanivalóm van, amely a nem-szakembert is érdekelné. Mivel a kát. tanulók száma mindig meghaladta a protestánsokét, a katolikusok Mária ünnepeit úgy tartották meg, hogy a kát. tanulóifju Ság 8 órakor elment a »diákmisé« re, utána eljött az iskolába A zsidók szombaton nem írtak: ha riiennyi- ségtan esett szombatra, a zsidó tanuló helyett más jött ki a táblához és irta, amit annak diktált. A nyári időszámítást a bonyhádi gimnázium rinár ötvén esztendővel ezelőtt bevezette: nyáron, vagyis hüsvéttól évvégéig héttől tízig voltunk iskolában. A húsvéti szünet virágvasárnaptól fehérvasárnapig tar tott. Volt azonkívül szüreti szünet is. Az ellenőrzést az ág. ev. esperes- kerület részéről Bauer hidegkúti es peres végezte. Mészáros pécsi főigaz gató látogatására csak egy ízben emlékszem. A tanterv általában megfelelt az országos előírásnak, a német nyel vet azonban már az elSŐ osztálytól kezdve tanultuk. Az u. n. fizikai földrajzra — ennyi idő múltán — már nem emlékszem. A térképraj zolást Kirchner igen szigorúan követelte. Talán ennek köszönhetem, hogy földrajzi ismereteim most is élenkebbek, mint a 30 évvel ezelőtti diákoké. Emlékszem, hogy külföldi egyetemi hallgató koromban egy magát műveltnek tartó nyegle porosz egyszer azt kérdezte tőlem, van e Az a testület, mely a bonyhádi algimnáziumot annakidején fönntartotta, egyházi testület volt és éppen azért kellő gondot fordított a nevelésre is. E visszaemlékezés nem készült pedagógiai tanulmánynak, miért is előre kijelentem, hogy csakis néhány jellemző vonással akarom a régi vidéki kis középiskola nevelői hatását vázolni. Itt is Marhauser Imrén kell kezdenem. Hét vármegyét kellett be járnia annak, aki ötven évvel ezelőtt talált volna középiskolai igazgatót, aki rendesen, bár váratlanul, megmeglátogatta volna a diákszállásokat. Még most is előttem van az »öreg*, amint az elmaradhatatlan szivarral a szája szegletében egy rövid, erélyes kopogással, de választ nem vártra, estente benyitott a szobába, megnézte, otthon vagyunk-e mindnyájan, nincs e diák-vendégünk, mivel foglalkozunk stb. Megkérdezte a >néni»-t, nincs e ránk panasza, de egyetlen kritikus pillantással meglátta azt is, ha a szoba nem volt rendben, vagy hideg volt, ha a lámpa nem felelt meg, ha valaki a háziak közül zavarta a tanulókat munkájukban s. ezt is legottan megmondta a néni» nek, amikor kikisérték. Ha ment az utcán, jaj volt a diáknak, aki el akart előle menekülni. — Vagy van dolgod, amiért érre jársz s akkor ne bújj el, vagy nem jársz jóban s akkor már úgyis hiába akarsz elszaladni. A nevelésben egyáltalán tág tere volt a szabadságnak, amelyből *■ bonyhádi diáknak sok, nagyon sok jutott» de vissza nem élhetett vele. A gimnázium udvara oly tágé* volt, hogy két méta csapat játszhatott hosszában, egy keresztben, mégis élfértek. Ráadásul még ott volt á »hof- steil«, a telekhez tartozó, béfásitott kert, a végén kuglizóval. Az *öreg< persze szemmel tartotta a játékosokat is és nyomban eligazított minden vitás ügyet a saiát lovagiasságának szabályai szerint: mindegyik félnek meghúzta a haját a füle méliétt és szent volt a béke. A bonyhádi diák az utcán is láb* dázott. Az akkori »Kis^utca** * »Köves utca« mögött, igazi Quart»* Latin-je volt a diákságnak s SÜß
