Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)

1931-11-04 / 87. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1931 november 4 4 LEVENTE 6s SPORT Utfthangok 0 Hvéttvemovbez. A köselmultban lefolyt vármegyei verseny eredményeit annak idején részletesen ismertettük. A szekszárdi lövészek rossz eredményeinek okait is megállapítottuk, melyek alapján oly hírek terjedtek ej, hogy as öbbzo válogatásnál Main Józsefet, az egyesit let agilis titkárát mulasztással lehetne vádolni. Távolról sem Main József ellen szóltak megállapításaink, sőt ki is emeltük az érdemeit. Megállapitá- saink éle inkáhh azok felé irányult, akik annakidején vállalkoztak a lö- vészegyleti szereplésre éB tehetséggel is rendelkeznek, de egyáltalán nem vettek részt az utolsó időkben tar­tott tréningmérkőzéseken éB igy ez okozta azt, hogy nem is lehetett volna erősebb csapatot kiállítani. Re* méljük, hogy megszívleli mindenki városával szemben fennálló kötele­zettségét és egy komoly tréningsoro- sattal a jövő évi versenyen megáll­ják helyüket. — A vármegyei lövóezverteny be számolójába, melyet lapunk múlt hó 28-án megjelent számában közöltünk, elírási hiba csúszott be.. A lövész- verseny végén ugyanis a kitünteté­seket és a vármegye támogató ak­cióját nem Sárdy János, hanem Sebe Andor jogszigorló, dunajöldvári lakos, a dunafoldvári II. csapat ban jól szereplő és dijat nyert lövész köszönte meg. Labdarúgás. — Tolnavármegye SE—Bátaszéki TC 3:0. Bíró: Hajnesz. A tartalé­kosán felálló TSE az erŐB szél ellen kezd. Eleinte mindkét tél részéről tapogató játék folyik. Az 5. és 10. percben fault miatt a 16 os vonalról szabadrúgás a TSE ellen, de ezeket a jól helyezkedő Fo!ch ártalmatlanná teszi. A TSE csatárai ezután veszé­lyes támadást vezetnek, Dora szépen viszi a labdát, de a BTC védelme elszedi tőle. A BTC halfok most szé pen küldik támadásba hireB szélső­jüket, Bauert, de beadása a kapu kerül. A 15. percben Dora a középen szépeit szökteti Kovács An­dort, aki a BTC védelmét áttöri és száguldva küldi a bombát a felső kapuléo alá. Szép gól. A 17. perc­ben korner a BTC elleni de a be­adás a kapus kezébe kerül. A 21. percben szép összjátékból Horváth II. szerzi meg a TSE második gól­ját. Ezután mezőnyjáték következik, majd Horváth II lövése messze el­kerüli a kaput. A 38. percben Ko­vács Andor szép lövéssel megszerzi a TSE 3 ik gólját. A bátaszéki já­tékosok és a közönség erősen rekla­málnak lesállást, de a bíró a gólt megadja, mire a közönség erősen tüntet a bíró ellen. Eredménytelen bátaszéki lefutással ér véget az első félidő. A II. félidőben a TSE kapja hátulról a szelet és mindenki gól* özönt vár, de ez elmarad, sőt mintha az átcsoportosított BTC jobban bele- feküdne a játékba ób az első percek­ben fölényben van. A 7/ percben a TSE vezet támadást a ezt a BTC védelme csak kornerra tudja szerelni. A ibeadást Dora a kapufölé fejeli. A 10. percben már a TSE kapuja ke* rUl, veszély be, Fo'ch a labdát kiejti és a rászaladó Mih*i összefut Főlek kapussal. M'nd a ketten a földön terülnek el. Közben Bauer. megingta Héfgyit, mire a bíró kiállítja. Á kö­zönség ennél .at i esetnél betör a ipá­lyára és fenyegetőiig tüntet a biró, elíen. Alig lehetett a közönséget a ■ pályáról eltávolítani. Folchot kői­ben lábraállitják, Mihlit 'azonban I kiviszik a pályáról és csak a 16. I percben tér vissza. A 17. percben Gáli Bauer sorsára kerül, utánrugá* sért kiállítja a biró. A játék ezután mindjobban eldurvul és ellaposodik. A BTC nagyobb lelkesedéssel játszik és a 19, percben kornert csikar ki, de az nem veszélyes. Mezőnyjáték következik, mindkét részről veszély­telen támadásokkal tarkítva. A játék TSE támadással ér véget. A TSE- ben az első félidőben minden játékos szépen játszott, szünet után vissza­estek. A BTC bői csak V. Lencsés, Horváth és kiállításáig Bauer játéka emelhető ki. — Bácsalmási SC — Simontornyai BTC 1 : 0. Biró: Lindenbaum. Ismé­telten vereséget szenvedett az SBTC otthonában és ezzel véglegesen szét* foszlottak bajnoki reményei. Úgy lát­szik a sorozatos balszerencse sem akar az SBTC tői elpártolni s bár a mérkőzés nagyrészében nyomasztó fölényben volt, mégis vesztesként volt kénytelen elhagyni a pályát. De hát ez fotball és nem mindig a jobb csapat győz. A BSC választ éB a SBTC erős szél ellen kezd és ennek ellenére ebben a félidőben is a töb­bet támadó, de csatárainak semmi sem sikerül. A szél által is segített BSC is vezet néhány támadást, amely­nek eredménye a 40-ik percben Papp jobbszólső Barkós gólja, — Fordulás után az SBTC nyomasztó fölénybe kerül, a BSC teljesen a védekezésre rendezkedik be, az eredményt igyek­szik tartani, amely a SBTC csatár­sorának jóvoltából sikerül is A Si- montornya csatársorának kihagyott gólhelyzeteivel bajnokságot nyerhe tett volna. A győztes csapat nem sokat mutatott, a mérkőzés nagy- részében csak védekezett és hogy sikerült gól nélkül megúsznia a mér­kőzést azt az SBTC csatársorán kí­vül jól működő védelmének s első­sorban Dörner kapusnak köszönheti, aki sok meleg helyzetet tisztázott. A fedezetsorból Muity és a csatársor­ból Rudies I. és Fényes mutattak valamit. Az SBTC bői a közvetlen védelem és Kozma érdemel dicsére tét. A csatársorról jobb nem is be­szélni. Gólképesebb csatársorral 3—4 góllal győzhettek volna. — Bácska-BMTE 3:1. Biró: Móder. Mindkét fél változatos és szép játékot produkált, de Bácska fürgébb csatársorával jobban ki tudta hasz­nálni a kedvező helyzeteket és ki­vívta a meg is érdemelt győzelmet. Góllövők: Blum, Tamási, Váradi, illetőleg Hagy. — BTSE-BSE 5:1. Biró: Haj­nesz. A két bajai csapat szép játék* kai gyönyörködtette a közönséget. A BTSE megérdemelten győzött. Kiadó a »Tolnamegyei Újság« Hírlapkiadó Rt. Nyílttéri E rovat alatt, közlőitekért a szerkesztő lég nem vállal felelősséget, Búcsúszó. Mindazon barátaimtól és ismerő­seimtől, akiktől személyesen nem volt alkalmam búcsút venni, ezúton kö­szönök el és kérem tartsanak meg továbbra is jóérzésükben. Szekszárd, 1931 október 31. Groisz 0116 nyug. mezőgazdasági szakiskolai 901 igazgató. Árverési hirdetmény. Alulírott dr Jagasicb Sándor tamási királyi közjegyző ezennel közhírré teszem, hogy 1931. évi novembsr hé 5-én BelfOrged pusztán 110 darab hízó bárány lesz elárverezve, az alanti feltételek mellett : 1. Az árverés Belfürged-pusztán délután 3 órakor lesz megkezdve. 2. Kikiáltási ár kilogrammonként 70 fillér, etetés ntán mázsáivá, 7°/o levonásával. 3. A bánatpénz a kikiáltási ár 10°/o a, ami a vétel ntán 25°/0*ra lesz kiegészítendő. — A hátralékos vételár pedig 5 napon belül kész­pénzben fizetendő vevőfél által éB vevőfél tartozik a vételár teljes le­fizetése után a bárányokat azonnal elszállítani. 4. Vevőfél által a vételi illeték és 3 °/o forgalmiadé azonnal lerovandó. Kelt Témáéiban, 1931. évi október hó 30. napján. Dr Jaga8ich Sándor 900 kir. közjegyző. Pk. 3105-1931/2. Árverési hirdetmény. Dr Bálint József ügyvéd által képviselt Győri Textilmfivek javára 251 P 47 fillér tőke és több követelés járulékai erejéig a gyönki kir. járásbíróság 1930. évi 3105/930. számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedettől 1930. évi október hó 16-án lefoglalt 1150 pengőre becsült ingóságokra az árverés elrendeltet­vén, annak a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is az ár­verés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, a végrehajtást szenvedő lakásán, Gyönkön leendő megtartására határ? időül 1931. évi november hó 12 napjának délelőtt 11 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok és egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fogom adni, még akkor is, ba a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak el­lenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Gyönk, 1931 október 10. Sziráczky István (899) kir. jbir. végrehajtó. DEBULAY IMRE lakatosipar-Qzlete, Szekszárd Alapítva 1855. — Telefon 135. Épuletmunkák Vasszerkezetek Vízvezeték Csatornázás Takaréktüzhely Autogénhegesztés Tömegcikkek Tolna vármegye völgységi járásának főssolgabirájától^ 4868—1931. kig. Pályázati hirdetmény. A Bonyhádvarasd községben el­halálozás folytán megüresedettkköZ8égi bábái állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma évi 300 pengő fizetés és a fizetőképesektől a vármegyei szabályrendeletileg megállapított szü­lési segély dija. Felhívom mindazokat, akik az állást elnyerni éhajtják, hogy a bábái képei sitésüket, politikai és erkölcsi maga- viseletűket igazoló okmányokkal, va­lamint az állásra való alkalmaságnkat igazoló hatósági orvosi bizonyitvány- nyal felszerelt kérvényüket hozzám f. évi november liá 20-ig nyújtsák be. A Választás napiát később fogom kitűzni. A német nyelv tudása szükséges. Bony hád, 1931 október 31.. 901 Df Kurr, főszolgabíró. SzekBzárdon, Tavasz ncca 10 ház, 3500 pengőért eladó. Bővehb felvilágosítást ad levélben Fehó.1 I fetvén Fadd, Felvég 117. A dunaföldvári kir. járásbíróság, mint könyvi hatóság, eiek* 1405-1931. tkv. sz. 9 Árverési hirdetmény-kivonat Hoffmann Sándornak, mint dr Hidegh I* zsef engedményese végrehajtatnak, Keres* tes Ilona kiskorú végrehajtást szenvedő eile indított végrehajtási ügyében a telekkönv»Di hatóság a végrehajtási árverést 950 pencr* tőkekövetelés és járulékai behajtása vésett a dunaföldvári királyi járásbíróság területin levő, Bölcske községben fekvő és Keresztel Hona kiskorú nevén egészben álló bölcsk»; 1467. számú Íjkönyvi A I. 1—2. sorszám alatti 291. és 1709. hrsz. ingatlanokra 2025 pengő kikiáltási ár mellett, továbbá a neve­zett nevén 1|a részben álló ugyanottani 262l" számú telekjegyzőkönyvi A f 1. sorsz. alatti 5023. hrsz. ingatlan illetőségre 220 pemró I kikiáltási ár mellett elrendelte. Az átverést 1931. évi november hó 25 napján délután 2 órakor Bölcske község­házánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok közül » bölcskei 2621. számú tjkvi 5023, hrsz. in- gatlan a kikiáltási ár kétharmadánál, a többi ingatlanok pedig a kikiáltási ár felénél ala­csonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánat­pénzül a kikiáltási ár 10 °/o-át készpénzben I vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában mégha- I tározott árfolyammal számított óvadékképen I értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy. I a bánatpénznek előleges bírói letétbe helye- I zéséről kiállított letéti elismervényt a kikai- I dűttnek átadni és az árverési feltételeket alá­írni (1881: LX. t.-cikk 147., 150., 170 § • 1908 : XL.,t.-c. 21.. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnák magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki-, sem akar, köteles nyomban a kikiáltási* ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegé­szíteni. (1908: XLI. 25. §.) Dunaföldvár, 1931. évi május hó 3. Dr Várszeyhy Lajos s. k. 908 kir. járásbiró. Z, esetleg 3 uccui szobából | álló lakás, szükséges mellékhelyiségekkel együtt, azonnalra kiadó Bartina ucca 16. szám alatt. 906 Pk. 3224—1929. vght. szám. Árverési hirdetmény. Dr Dietz István és dr Diamant Károly I ügyvédek által képviselt I. Stux Gyula és Hugó, illetve II. Köuyvesház Könyvkiadó rb javára ifj. dr Orbán Márton, dr Orbán Már­ton és dr Orbán Mártonná ellen 430+256* P 50 f töke és több követelés járulékai ere­jéig a gyönki királyi járásbíróság 1929. évi Pk. 3224. számú végzésével elrendelt kielé­gítési végrehajtás folytán végrehajtást szen­vedőktől 1929. évi októbér hó 15-én lefog­lalt 2625 pengőre becsült ingóságokra az- árverés elrendeltetvén, annak az 1920. évi I XLI. te. 20* §-a alapján a következő meg­nevezett dr Lindner Oszkár által képviselt. Vacuum Oil Comp, javára 126 P 42 fillér, 19 PS97 f, 22 P 80 I és 265 :P 73 fiitér, Stocker Antal javára 38 P, dr Révész Géza által képviselt Révai. Testvérek 47 P 42 1, dr Miklós Sándor álfái képviselt Sommer I Béla 97 P 33 f, dr' Bakonyi Lajos áltál kép­viselt Antal I. Társa 301 P, dr Androsits István által képviselt Nemzeti Hitelintézet 300 P, dr Arbanász Zoltán által képviselt Straub Jakab 32 P, dr Biró Lajos javára 75 P, dr Horsch Gyula áltál képv. Strausz Ferenc 146 P 78 fillér, továbbá a -foglalást jegyzőkönyvből!ki nem tűnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha a kielégítési je­gük ma is fennáll és ha ellenük halasztó- hatályú igénykereset folyamatban nincs, végre­hajtást szenvedők lakásán, Gyönkön, 405. és 406. szám alatt leendő megtartására határ* időül 1931. évi november hó 17. napjának délutáni 5 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, képek és egyéb ingóságo­kat a legtöbbet ígérőnek r—készpénzfizetés I mellett, szükség esetén becsáron aluívis el I fognak adatni, még akkor is, há a bejelentő fél a helyszínen -nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. R Gyönk,-1931 októbér 22. Sziráczky István 907 kir. jbfróáági végrehajtó^ I Molnár-féle nyomdai múinténet és ssab. iróataatgyár rt. nyomása, Ssekssárd,

Next

/
Oldalképek
Tartalom