Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)

1931-11-07 / 88. szám

Mai lapszámunkban bentfoglaltatik a „Tolnamegyei Gazda" X1U. évfolyam. __________ Szekszárd, 1931 november 7. 88 szám. TO LNAMEGYEI ÚJSÁG Hetenként kétszer megjelenő keresztény politikai és társadalmi lap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszírdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési dl); Félévre-----------6 pengő. | Egész évre______12 pengő. Fő szerkesztő: II Felelői szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. || DLÁZSIK FERENC A lap m.Cj.l.nlk minden il.rdán 4. szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések órai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hir­detés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hír­rovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. A sok közül egy. A cseh képviselőház költségvetési bizottságában Benes külügyminiszter beszédet mondott, amely külügyi vonatkozásaiban többek között Cseh­szlovákia és Magyarország viszonyát is érintette. A sok hasonló tárgya beszéd között ez ismét egyike volt azoknak, amelyek általánosságokba falnak, de semmi megragadható konkrétumot nem tartalmaznak. Azt már régtől fogva tadtak, hogy Benes védelmezi a békeszerződéseket, mert ezek a cseh köztársaság Magna Cbarta-ját képezik, hiszen a béke- szerződések hívták létre Csehszlová­kiát, adták meg alapjait — hogy mi­lyen hossza időre, azt majd eldönti a történelem. Azt is tadjak, hogy régi fogása Benesnek bizonyos kér­désekben a békülékenység hangját megütni, csakhogy a szép szavakra ezideig még sohasem következtek tettek. Elhisszük, hogy Csehszlovákiának olyan földrajzi helyzete van, hogy mint politikai organizmus nagyon ér­zékeny minden iránt, ami a világban történik. Ezzel szemben kénytelenek vagyunk leszögezni azonban azt is, hogy Magyarország földrajzi hely­zeténél fogva még sokkal érzéke­nyebb, mint Csehszlovákia s ezt az érzékenységet csak fokozza az a tény, hogy ezeresztendős történelemre, Önálló állami létre tekinthetünk visz- sza, ami mind hiányzik Csehország- nál. Ha Csehszlovákia megérzi a világ politikai és gazdasági rángá- sait, hogyne érezné hát meg a meg­csonkított Magyarország, amelynek érzékszervei finomabbak, pillanatnyi helyzete pedig sokkal salyosabb, mint Csehszlovákiáé. Mi is tadjak, hogy Eözépearópá- ban nem lehet másként rendet csi­nálni, csak ha Csehszlovákia meg­állapodásra jut Magyarországgal, illetve ha Magyarország megállapo­dik szomszédaival. Sőt nemcsak tud­jak, de régtől fogva hirdetjük ezt, sőt nemcsak hirdetjük, de a világ­nak őszintén és becsületesen tudtára adtuk, hogy a középeurópai helyzet nyugalmát csak a magyar béke­szerződés revíziója biztosíthatja. Mi tehát a magún k részéről kimondtuk a konkrétumot» ellenben sem Cseh­szlovákia, sem a másik két szomszéd állam felől nem hangzott felelet s igy ma sem tadjak, hogy mennyire őszinte a kérdések tisztázására irá­nyuló törekvés a kisantantnál. Hiába mondja nekünk Benes, hogy a »meg­értésnek ezt a politikáját csinálja és fogja követni a jövőben is Cseh Szlovákia*1, mert ennek semmi jelét nem tapasztaljak. Lehet, hogy Cseh­szlovákia mást ért megértés alatt mint mi, lehet, hogy megértés alatt megnyomorít ást ért s- ebben az eset­ben nem követhetjük az ő ntjain, mert- ha mi békülünk, becsületes és tiszta szándékokkal tesszük ezt, megmondjak, mit akarunk s hallani szeretnék, hogy mit ajánlanak nekünk. Magyarország orra alatt sokkal többször elhozták a mézesmadzagot, hogysem a oseh képviselőház akár­melyik bizottságában elhangzó beszéd is félrevezethetne bennünket, őszin­tén megmondjak, mi békülünk, de csak a magunk követelései alapján. Halljak tehát, mit ajánl nekünk Cseh­szlovákia, mit a kisantant másik két állama ? Az eddigi tapasztalatok nem jogosítanak vérmes reményekre. Már mondottak, hogy ismerjük az ilyen­fajta beszédek gondolatmenetét, hang­ját és hiábavalóságát. Vagy ki fogja elhinni Benesnek a kisebbségi kér­dés ügyében a jóhiszeműségét, ha beszéde végén ki íb jelentette, hogy nem is akarja azt állítani, hogy a kisebbségi kérdésben minden meg­történt és hogy a jövőben semmit sem lehet csinálni. Mi nagyon is jól tudjak, hogy rengeteget lehet és kell csinálni a kisebbségek kérdésében, de a kisantant egyetlen államában sem tapasztaltak nemcsak az erre vonatkozó jóindulatot, de még azt sem, hogy azokat a kötelességeket teljesítenék, amelyeket a békeszerző­dések aláírásakor a kisebbségekkel szemben magukra vállaltak. A ma­gyar és egyéb kisebbségek tovább szenvednek s Benes és társai egy- egy alkalommal egy egy beszédjük­ben azt a látszatot szeretnék kelteni Earópa előtt, hogy megadták a kisebbségeknek ami jár nekik, vagy legalább is azon az nton vannak, hogy megadják. Nekünk magyaroknak az ilyen „békttlékeny“ beszédekkel kapcsolat­ban rossz tapasztalataink vannak. * Válaszunk rövid és félreérthetetlen: I halljak a konkrétumokat. Falusi szegénygondozás. J Magyarász Ferenc dr. I. Szomorú aktualitása van ennek a témának. A nagy világrengést követő általános gazdasági válság más-más módon ugyan, de csaknem egyforma súllyal nehezül az egész világon min­den nemzetre és méltán mondhatja minden ország, hogy elég neki a maga baja. Elégnek persze hogy elég volna, de sajnos még mindig nem tudják, hogy az a súlyos kő, az Ínségnek, a gondnak, a munkátlanságnak ne­héz köve gördültében hol áll mag, kit hogyan talál meg.... Növeli a bajt, hogy maga az állam az ő hivatalos apparátusával nem tud segíteni, még közvetve sem, munka- alkalmak teremtése által, mert a közvetlen segély, a munkanélküliek alamizsnás segítése, azt a szinte el­kerülhetetlen veszedelmet rejti ma­gában, hogy egész munkakerülő nép réteget termel ki, mint azt Anglia példája eléggé mutatja, A társada­lomra hárul tehát a szegénygondo­zásnak föladata, melynek megoldásá­ban azonban az állam köteles a leg­messzebb menő erkölcsi támogatás­ban részesíteni a felebaráti szeretet eljáró közegeit. Ezek viszont tanul­ják el az államtól a szervezkedést, az együttműködést, a tervszerűséget, az ellenőrzést, mert ezek nélkül a sze­génygondozás csak ötletszerű privát­ügy marad, mely lehet ugyan igen jelentős áldozat és nagy személyes érdem, de csak olyan, mint az irgal­mas szamaritánus öszvére: csak egy szerencsétlent bir el és azzal sem jat el messzire, csak a fogadóig ... Jól mondta az irgalmas szamari­tánus ennek a fogadósnak, hogy vi­selje gondját a betegjének. Erről a. gondviselésről szeretnék a tél kü­szöbén néhány szót ejteni, még pedig I falusi ember létemre a falu szegény• ■ I ügyéről, mert kivált Egernek és az | egri nők méltó utódainak, a modern Dobó Katicáknak példájára a városi szegénygondozás már úgyis hova- hamar megkapja ait a sserveietát, mely mig egyrésst az eróket és anyagi segélyforrásokat közös me* derbe gyűjti, addig a kelló veietés és ellenőrzés által ai erők szétfor- gácsolódása és a források eltékoalása ellen hathatós védelmet nyújt. A szempontok, amelyeket tárgyalni fogok, a következők: Yan e külön falusi szeaényügg 9 S ha van, mi legyen a falusi sze­génygondozásnak a módszere? n. Falusi embereknek írok, falusi vi­szonyokról beszélek, falusi emberek pedig igazat fognak adni annak az alapvető tételemnek, hogy a falusi szegényügy legelőször is abban kü­lönbözik a várositól, hogy faluhelyt sehol és soha sincsen akkora nyo­mor, mint városhelyen. Nem szabad ugyanis szem elől tó* vesztenünk, hogy faluhelyen aránylag mindig több a kereseti lehetőség, mint városhelyen. Először is a falu lakossága soha­sem oly sttrtt, mint a városé, nin­csenek sem emeletes házak, sem pincelakások, sem ezerszám ágyra- járók. A kevesebb ember tehát több munkát talál. És talál is. A falusi mezőgazda­ságnak, a kicsinynek éppúgy, mint a nagynak, megvan a maga hullám­vonala : egyszer alig van teendő, olyankor a gazda is pihenhet, más­kor meg annyi és oly sürgős, annyira időhöz kötött a munka, hogy ha mégannyi volna is a munkáskéz, azt is mind lehetne foglalkoztatni reggeltől nem is estig, hanem be az éjszakába. Faluhelyen tehát a sze­gény ember tudja, mikor hol van őrá szükség, melyik uradalomban vagy kisgazdánál kell kapálni, kaszálni, Egyes szám ára 24 fillér. aratni, csépelni, kukorioát vagy bur­gonyát szedni, erdőre járni, fuvarozni, majd meg otthon segíteni kukoricát vagy tollat fosztani stb. A szegény ember tehát, még az öregje is, vala­micskét mindig kereshet, ha akar. De meg másodszor, faluhelyen mindenki ismeri egymást, mindenki tudja mindenkinek aját-baját, ninos szükség adminisztrációra, ninos szük­ség külön, személyenkénti és laká­sonkénti ellenőrzésre, tudják, hol van olyan szegény, aki ki sem tud moz­dulni a házból, tudják, mikor és hol legnagyobb az ínség és a falusi em­ber segít ilyenkor minden költséges adminisztráció nélkül is. Népünk di­cséretére legyen mondva, egy köcsög teje, egy zsompor krumplija, egy darab kenyere, egy kis ételmaradékjá, egy kis viseltes ruhája mindig van a maga szegényei számára. Igaz, olyan egészen ingyen talán nem adakozik a falu népe, hanem elvárja a lehetőség szerinti viszontszolgálatot'; de ezt tudják a szegények is és egy szavuk sincs ellene, ha télen elhívják őket tollat fosztani, vagy a házra, a gyerekekre, a szárnyas jószágra vi­gyázni. A falu maga adminiszlrálfa az ő szegényügyét és pedig minden külön egri rendszer nélkül azáltal, hogy minden háznak megvan a maga bejáró szegénye. A városi szegénygondozásnak egyik súlyos tehertétele, a szemérmes sze­gények nagy száma, faluhelyen tel­jesen hiányzik. Itt nincs valaha jobb sorsot látott urinő, aki inkább éhen- hal, de alamizsnát nem kér s ha van is, annak sem kell kérnie, sem kop­lalnia, mert a falu ismeri viszonyait s akad, aki akar is, tud is segiteni. Végül megjegyzem, hogy a falu lakásviszonyai, mire már föntebb is céloztam, általában a szegény em­berre nézve jobbak a városéinál. Egy szegényügyi ankéten egy va­laki, aki pedig maga is egy falusi gasdaház szülötte volt, fölhányta, hogy a hivatásos szegény gondozók : ó irgalom atyja ne hagyj el I — még istállóban is akadtak szegény, el­hagyatott emberekre.... Hát kérem, ne nézzük városi szemmel a falusi életet, még az istállót sem, mert nekünk falusiak­nak az nem olyan borzalmas valami. A szolgalegény, a béres, a gazda legéoyfia éven által, néha maga a gazda is, ha valami baj van a ló vagy szarvasmarha körül, künn hál az istállóban és soha eszébe sem jut, hogy ezt mint az emberi méltóság csorbáját és a kultúra szégyenét hányja föl. Az a jó meleg istálló sokszor különb szállás azoknál a a fővárosi odúknál, ahol az emberek kevesebb higiéniával, kevesebb ké­nyelemmel, kevesebb testi és még kevesebb erkölcsi tisztasággal hever­nek, mint a falusi istállóban az álla­tok. És ugyancsak nagy szemeket meregetne a falusi ember arra a szegény akcióra, mely őt és házanépét

Next

/
Oldalképek
Tartalom