Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-12-24 / 101-102. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1930 december 24. Karácsonyi magyar ének 1930-ban. Irta: BABAY GÉZA. Szemünk mióta itt kiréved A tiranoni börlönrácson, Jajdulva látjuk gyászos képed, Vigasztalan, bús, fekete karácsony, Hajdan békesség drága ünnepe. Sötét, borús az ég felettünk S vár egyre, már már elcsigázva Kétség s remény közt árva lelkünk Az eljövendő, áldott Messiásra, Ki majd megváltja ezt a nemzetet. Várjuk, hogy angyalének zengjen S bömbölve dörg az ördőgátok. Könny csillog a fáradt szemekben Hallván az álnok, gyilkos pereat ot, Mely fojtogatja a magyar jelent. Nem int felénk új, szent megváltás, Időnek tnéhe még ma meddő. Homályosul a tiszta látás, Hisz gyászt hoz nékünk jelen és jövendő Villámtól terhes magyar ég alatt, Mi lesz velünk? Zokogva kérdjük A bánatos, nagy éjszakában. Átkos sorsunkat meg nem értjük S gyötrődünk kínos, néma éjmagányban Adventi álmok drága napjain. De míg vívódik árva lelkünk, Leszáll a szent karácsonyeste. Angyalhang zendül meg félettünk S zenéje mellett ím örőmrepesve Megindulunk egy szent bölcső felé. Találkozunk sok rémes árnnyal, Testünk száz sebből egyre vérzik. Dé lelkünk már a mennybe szárnyal S biztatva kél benn boldog vágy, remény, hit Szeretet, béke áldott ünnepén. Föltárnád újuló varázzsal Emléke régi, tűnt regének. Lelkűnkbe száll csodás hatással S tündöklő csillag drága, égi fényt vet Sötét ú unkra, bízó magyarok. Ekként törünk át gondolatban A trianoni börlönrácson S távol jövőből int szokatlan Fénnyel felénk egy új, fehér karácsony, Mint diadalmas, égi látomás. Oltáraink új lángra gyúlnak, Új angyalének száll a légbe: Dicsőség égbe szent Hadúrnak, Örök igazság, áldott, drága béke És jóakarat néktek, magyarok í legszörnyübb történelmi válságok idején se adtuk el magunkat, nem kábított el a pillanat kínálkozó haszna, nem tértünk le hivatásunk, Istentől nekünk kijelölt feladatunk útjáról. Hej pedig de kegyetlen volt ez az ut! Állhatatosan, még félhol- tan is kitartottunk eszményeink melletti Véreztünk, hogy Isten akaratát teljesíthessük a magyar históriában 1 Ezért élünk még most is, ezért vagyunk letörten is tele hittel, ígérettel, bizalommal Van nemzetünk éle tének értéke, van helyünk nemcsak a nap alatt, hanem Isten gondolatai nak becsületes harcosai között és a történelemben is! Azt mondja a karácsony: „Őrizzétek csak eszményeiteket, selejtezzétek ki az uj kopottakat és tűzzétek fel a régi fényeseket, mert azok emberi és magyar kincsek és erők!“ És szól a karácsony az élet nagy összefogó erejéről, arról a koronáról, melynek abroncsa egybefüz minden embert és mind oda kapcsolja Istenhez és ez a — szeretet! A szeretet, amely nemcsak érzés, hanem tett! Megváltó tett! Mi volt Krisztus karácsonyi motívuma? Kényszer, szükség, kötelesség ? Nem! Szeretet! Az a nagyszerű gondolat, hogy egyazon Krisztusból kiáradt érzés sodrából úszik minden lélek, arra kényszerit minket, hogy kilépve a kisszerű önzés köréből, érezzük azt a felséges szolidaritást, amely minket egyetlen egységbe, egy közösségbe, egy osztatlan organiz musba kovácsol össze. Ez a szeretet szive és lényege. Nevezhetem szolidarizmusnak is! Ez a szociális problémának megoldása — ez az erkölcsi gondolat és erő! Mert a szociális kérdés elsősorban nem gazdasági, nem is politikai, hanem erkölcsi kérdés! Tehát erkölcsi tényezőket kell a megfejtésbe beleáliitani 1 A lelkeket kell az erkölcs erejével és hatalmával a keresztény szolida- rizmus gyakorlati következményeire rávezetni és ránevelni! A szociáldemokrácia és minden vele rokon felforgató törekvés a proletáriátus elkeseredéséből és en nek a keserűségnek szitásából él! Mi tehát a szükséges és logikus? Kiemelni a verejtékező, a munka TÁRCA. Jön... Jőii.. • Jön, jön a drága szent karácsony jön fehér, tiszta angyalszárnyon. jön, száll a hihetetlen ének: Békesség a föld emberének. S az ember áll és néz az Égre. Tán könny is ragyog két szemébe. A szive tépett, üres, kongó... Afflt-e rajt’ vaj’ az angyalszó > A lelke árva. Hite nincsen. Ül a sok földi rabbilincsben. sak vágya van, égető vágya ... rzi, hogy nehéz a rabsága. S repülne, szállna, hinne — s mégse..., Nincs ereje, csak néz az égre. Minden megcsalta I Világ élet S nem tud már hinni Istenének. ... Óh szállj, szállj hihetetlen ének! ] Hogy van megváltás, van szebb élet. Van bocsánat, van béke — zengő! Van atyánk, mindent elfelejtő. Van szeretet, mely megfog minket, Mely elindítja lépteinket... S van hatalom — óh hála. hála, Hogy mégis — eljutunk Hozzája! Kovácsáé Huszár Jolán, i vaskapcsai közé préselt, igazán öröm télén életű embert a proletáriátus sötét mélységeiből! — Megvédeni a kizsákmányolás ellen! Beengedni a derűsebb, napfényes élet barátságos otthonába. Meggyógyítani ezt az el keseredett lelket, hogy ne fertőzhesse meg az egész társadalmi organizmust Mert az infekció terjed! A szeretet erejével sürgetni a tu lajdonból folyó kötelességek teljesítését ! Sőt miután a kérdés ma rendkívül akut, nem is elégedhetünk meg ezen kötelességnek erkölcsi alátámasztásával, azt jogi kötelességgé kell szi lárditani! így teremthetünk lelkesen dolgozva, egy jobb, a szeretet és szolidaritás jegyében fejlődő és el rendezett világ kialakításán, békét, megelégedettséget — legalább is nagyobb arányban — és egyensúlyt és ezzel letörtük a forradalmi szocializmus tömegeket felkorbácsoló és csatasorba állító erejét is! íme a karácsonyi szeretet nemcsak meleg érzés, hanem átértve, életenergiává átváltoztatva, okos és logikus társadalmi profilaxis is! Ennek a felismerése, ezeknek az eligazító gondolatoknak és vezető Kampos Péter megtérése. Irta: Károsai Pál. Kampos Péter egész életében ne vezetes ember volt. Igaz, hogy a hírnek és dicsőségnek koszorúit nagyon ritkán kötötte a babérfának sötétzöld és sima leveleiből, de nem is ez volt számára a fontos, hanem az, hogy mindenki ismerje. Ifjú legény korában ő volt a legügyesebb bics kázó, emberkorában a legnagyobb korhely Amikor pedig életének napja leáldozóban volt és Kampos Péter bői a falu legderekabb gazdája lett, úgy gondolta, hogy halhatatlanságá nak legbiztosabb őrzője az lesz, ha a faluvégi ütött-kopott kőszent helyébe újat csináltat. Gondolatát tett is követte. Egy szép napon behaj tatolt a városba a kőfaragó mesterhez és megrendelte az uj Szűz Mária szobrot a kis Jézuskával. Boldogan és megnyugodva ballagott haza felé úgy érezve, hogy sikerült jóvátenni ifjúkori cudarságát és most már majd őt is örök mennybeli nyugalom várja. Útközben betért a plébános úrhoz is. Bejelentette nemes elhatározását és megkérte a főtisztelendő urat, hogy legyen szives majd megszentelni a szobrot. Az öreg plébános áldott mo söllyal köszöntötte Kampos Pétert. Ölömmel fogadta keresztényi áldozaerőknek a nagy ajándéka — ez az igazi karácsonyi öröm! A trianoni Advent szomorú sötétjét kesergő lélekkel járó magyarok teljünk meg ezzel a reális örömmel, ennek az örömnek világosságával, erejével és menjünk csak nagy bízón a biztos magyar karácsony felél H mi karácsonyunk. Irta: Jánosi György. Szomorú az arcunk, még mindig ragyog szemünkben a könny, vagy tépi szivünket az eltitkolt fájdalom. Vannak, sokan vannak, akiket a magyar nemzet nagy veszteségeiért nem tud megvigasztalni semmi és a jelen nyomorúsága is azért nyomorúság előttük, mert Trianon a forrása, különben talán semmibe se vennék. A nemzeti érzésen ejtett seb igy sokrozza meg a fájdalmat. De e nagy nemzeti bánat hangtalan vergődésébe bethlehemi ének száll s a megszületett Jézus, a földre szállt szeretet angyali hírnökei nekünk is szólanak : »Hirde tek néktek nagy örömet, mely az egész népnek cröme lészen: ma született nektek a megtartó«. tát s boldogan vállalta a felszentelést. Maga mellé ültette Kampos Pétert, megkínálta jó kis vörösborral és szinte kérlelve tette fel a kérdést: — Hát kedves Péterkém nem árulja el még most sem a titkot? — Milyen titkot ? — felelt ugyan csak kérdéssel Kampos. — Hát azt, hogy mi okozta a maga megtérését? Kampos Péter lehajtotta nagy ősz fejét, egy mélyet sóhajtott és lassan dünnyögte: — Én már a sirba viszem a titkomat tisztelendő atyám! A tisztelendő ur megértőleg bólintott. Nem is faggatta többet Pétert, csak lelke örült annak, hogy ebből a régi komisz istentagadó emberből ilyen derék és becsületes, istenfélő ember lett. Két hét múlva megvolt a felszen telés. A plébános ur szép beszédet mondott. A megtért lelkek dicsősé géről beszélt és megáldotta a szob rőt, külön áldást kért Péterre, az egész falura, az országra, a királyra. A főbíró ur, aki szintén megjelent az ünnepségen, lelkes szavakban dicsérte Kampos Péter derék áldozatosságát s hosszasan megrázta Kampos Péter öreg ráncos kezeit. Kampos Péter meg is érdemelte a kitüntetést. A szobor nagyon szép volt. — Művészies faragásu volt és A mi karácsonyunk, a magyar nemzet karácsonya sokkal igazabb mint bármely nemzeté, mert szentté és értékessé teszi számunkra a nemzeti fájdalom és Jézus azokhoz jött, akiknek élete megostorozott, akik elesettek. »Nem az egészségeseknek.van szüksé gük orvosra, hanem a betegeknek« — úgymond. A borzalmasan halálos világfelszántás után, amelybe 650.000 hősi halott mellé tetszhalottként elvetették, eltemették az ezeréves ország háromnegyed részét, mi lehet más az igazságtalanul megcsonkított, ki fosztott nemzet reménye, mint az hogy az emberek gonoszságával szemben él az Isten jósága, igazsága és azt, akit megcsufoltak, gyalázatba taszítottak, nem hagyja el, segíti és egyszer megszabadítja. Nekünk nincs más erőnk, oltalmunk, menedékünk, mint az a tudat, hogy velünk az Isten. Az ember rombolni, alkotni csak Isten tud. Azt, amit az ember a világrendben elront, saját erejéből helyrehozni képtelen. Isten nélkül sohasem tudott volna a világ eljutni a szabadulásig, Isten nélkül soha sem érjük el azt, amiben mindnyájan a magyar megváltást, megszabadulást hisszük: a békereviziót. Ennek a nemzetnek először lelkileg kell megtalálnia a maga és Isten közötti viszony békerevizióját. Először arra kell törekednünk, hogy azt a sok hibát ismerjük be, amit magunknak köszön- ketünk. Már a történelemé a múlt, ha nagy háború fej fái elkorhadtak, gyógyulóban azok lelke, akik vesztettek, ma már szabad őszintén bele világitanunk az események homályába és kijelentenünk azt, hogy nemzet még nem vesztett ostobábban el mindent, mint mi. Belehajszoltak egy olyan kilátástalan harcba, amelyben nekünk ezen a világon semmi keresni valónk se volt. De ha már belekeveredtünk, mi lett volna, ha 1917 ben egyszerűen kivonulunk abból a magunk területeinek biztosítására? Meg kell kérdeznünk ezerszer: miért kellett itt épp akkor eldarabolui minden fegyvert, amikor a legkedvesebbnek megoltalm ázására tiz körömmel is készen kellett volna lenni? Hol van a talányfejtő, aki a bukás felett végigkiáltja: Én tudom, mi és miért történt! A Világháború utolsó éve a mi magyar szempontunkból mind. szép festéssel díszítve. A nagy kő talapzaton pedig a következő sorok hirdették Péter halhatatlanságát: »Ama nevezetes karácsony este emlékére. Az örökkévaló nagy Isten dicsőségére Emeltette ezt a szobrot a megtért Kampos Péter Az Urnák 1770 ik esztendejében. És bocsásd meg a mi vétkeinket.« Kampos Péter már több, mint száz ötven éve ott pihen a csendes kis falusi temetőben. Sírjába vitte megtérésének nagy titkát is. Azóta már sok vész sepert végig ezen a szegény hazán, de a Szűz Mária a kisded Jézussal még. most is ott áll szilárdan a falu határában az országút mentén. Aki csak elhalad mellette, letérdel és imádkozik. Hálája jeléül Kampos Pétert sem feledte el a falu. Még ma is emlegetik. Még ma is kutatják a nagy titkot, mit a sírjába vitt. Tudják róla, hogy ő emeltette az Isten és a falu örök dicsőségére a falu határában levő kőszentet, oh de a halhatatlanság csúfságára, arról mégis csak többet tudnak, hogy milyen rettegett bicskás és korhely volt megtérése előtt. Már százötven éve porlad Kampos Péter a csendes falusi temetőben. A titok azonban, mivel nem földből lett) mint Péter teste, nem enyészett el, hanem elhagyta a sírnak sötétségét és kiszállt a földi örökkévalóságba.
