Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-10-29 / 85. szám
4 TOLNAMEGYE] ÚJSÁG — Egy szerelmes juhász öngyilkos* sága. Miklós JáDoa 61 éves gyulaji jubáss öngyilkos szándékból felakasztotta magát. SzállásadÓDéjinak, Molnár Cb. Imrénének feltűnt, hogy lakójánál reggel 8 ójafcpr && a lámpa- Benyitott a szobába és rémülve látta, hogy az öreg juhász a gerendára felakasztva lóg. Már nem élt. Egy cédulát hagyott hátra, amelyre leányai cimét irta azsal, hogy ók tudják miért halt meg. A^int a hatóság megállapította, az öngyilkosság oka az volt, hogy Miklós szeretett volna megnő- aülnr, leányai azonban nem akarták neki megengedni, Magyar ember „Csepel“ magyar kerékpárt vesz, különösen akkor, mikor au minőségben kiválóbb, árban olcsóbb, mint a külföldi. Kapható Fábiánnál a nagytrafik mellett. — Megölt a széngáz egy anyát a lányával. Borbély Jánoené és 8 éves leánykája, Sárika, Dunaföldváron, a lakásukon a kályhájukat jól megrakták szénnel és nyugodtan hallgatták a rádiót. Az anya az asztalnál stoppolt, leánya pedig a díványon feküdt, Reggel a szomszédok erős kőszócgáz szagot éreztek és annak eredetét vissgátva, benyitottak Bor- bályékhoz. A szobába érve, szomorú látvány tárult eléjük. Az anya a székről a földre bukva, élettelenül feküdt a földön, a kis Sárika pedig a díványon hküdt halva, mert a kályhából kitóduló szángáz megölte őket. A szomszédok azonnal értesítették a szerenerőtlenségről a hatóságot, amely bizottságot küldött a helyszínére, ahol az orvos a bizottság tagjaival együtt megállapította, hogy a halálos balese et Borbélyáé gondatlansága okozta — TŰZ Szekszárdon. Pénteken, 24-én este 8A 9 kor tűz ütött ki Szekszárdon. Mészáros Pál Remete uocai nádfedeles háza égett. A tűzoltók kivonultak ugyan, de viz hiányában te hotelének voltak. Meg kellett várniok, hogy a ház leégjen és tulajdonképeni munkájuk az volt, hogy a szomszédos házakban kár ne essék. A tu'ajdonos szerint a tűi bosszú műve, mart haragosai vannak, ö még véletlenségből sem okozta volna, mert nem dohányzik és a házban február óta tüzet sem raktak. A ház biztosítva volt, — Fának vitte a lova. Végmann István 26 éves dörypatlaoi uradalmi kocsist 23 án lovaglás közben a lova egy utszóli eperfának vitte. Az erős ütés következtében bal válla megsérült. Beszállították a szekszárdi közkór- házba. Steiger fakereskedőnél egy métermázsa vágott kemény tűzifa házhoz szállítva 4 pengő 50 fiüór. Telefon 46. — Csendélet a Bakavárosban. Szerdai számunkban megjelent fenti cimü közleményünkre a szekszárdi m. kir. államrendőrség közli velünk, hogy a támadó Bors Ferene tettének elköve tésefeor nem volt ittas. Az ott szolgálatban volt rendőr ugyanis röviddel azelőtt még beszélt vele és akkor még a látszata sem volt a részegségnek. A támadás oka tulajdonképen az volt, hogy Kelter, amikor a lakást kivette, magasabb házbért ígért, mint Bors. Innen keletkezett a harag, amelynek fejbeverés, majd szurkálás lett a vége. — Karját törte. Csötönyi Józsefné 65 éves szekszárdi lakos 23 án a lépcsőn megcsúszott, leesett és balkarját törte. Bevitték a Horthy Mik* lós-közkőrhásba. VILLAMOSSÁGI és erőátviteli | berendezések szakszerű szerelését | vállalják Titte Testvérek, Szék- } szárd. Telefon: 91. 1930 október 29. Az előadásokat 6 tagú zenekar kíséri! VILÁG f lUUZIUM MŰSÓBA: Előadások kezdete: hétköznap 6 és Itt 9 órakor. Vasár- és ünnepnap 4, Jól 7 és 9 érakor Október 29 Szerda Dolores Costello főszereplésével: Az uccáh Madonnája, sbeísí; Buster Keaton és Sebastian Dorothy falrengető bohózata: Buta ember szerencséje 9 felvonás kacagás Rádiót Fábián ssakcéggel szereltesse, akkor csak öröme lehet belőle. LEVENTEÉS SPORT Labdarúgás. Vasárnapi eredmények. Szekszárdi Turul—Bajai MTE 6:5. A vasárnap délben még vigasz talanul hulló eső a mérkőzés előtt két órával bár elállott, de a pályán hatalmas tócsákat hagyott. Különösen a két kapu előtt volt nagy a Bár s a pályára futó csapatok a hideg időben minden előzetes sárgázolás nél kül állottak starthoz. A mérkőzés szokatlan gólarányu eredménnyel végződött s akik szeretik a sok gólos mérkőzéseket, ugyancsak kiélvezhették magukat. Nem kevesebb, mint 11 gól esett, amelyben nagy része van a kapu előtti sárnak is, hol a védelmek nagyon megbishatatlanul mozogtak. Az első gól már a 2 ik percben esett, ezt Vuity lőtte. A nagy pocsolyák dacára a mesőnyben elég jó a játék, csak a védelmek működnek mindkét részről bizonytalanul. A 14 ik percben Rajta révén a 2-ik gólhoz jutnak a bajaiak s a Turul a 17 ik percben Dora 11- es büntetőrugásával javít. Erre újabb ll-es büntető jön, de ezt már a BMTE lövi s Mayer védhető rúgása becsúszik a Turul hálójába. 21-ik perc, 3 : 1. A gólok azonban épugy potyognak, mint a játékosok. A 24 ik percben Dora, kőt perccel később Kovács gólja ül Baja hálójában s 26 percnyi játék után 3 : 3 az ered mény. 26 perc alatt 6 gól, ez elég szép teljesítmény I Eszel még nem zárult be a gólözön, mer a harminc - ötödik percben a bajai Nagy révén újra a BMTE vezet. Félidő 4:3a BMTE javára. Míg az első félidőben a szél Bajának kedvezett, most a Turult támogatja, eredményt azonban csak a 15 perc hoz, Kovács 4: 4-re egyenlít. A játék most erősbödik, mindkét fél a vezetésért küzd, s a bajai kapus hibás védéséből Kovács hibátlan gólt csinál. A mérkőzés sorsa két perccel később, a 27. percben dől el: a kissé tisztán hagyott Dora szép gólt ragaszt a hálóba s most már a Túrni 6 : 4 arányban vezet. A mérkőzés utolsó gólját a 34. perc ben a 11 es büntetőrugásból Jsquier szerzi meg, mellyel a mérkőzés vég eredménye is beállittatott s a sok gólos küzdelemből a Szekszárdi Turul került ki győztesen, 6 : 5 arányban. Bajai Turul—Simontornyai B. T. C 2: 1. A szekszárdihoz hasonló sáros pályán, azonban ritkább gólpotyogás mellett zajlott le Baján a kerületi derbi. Az idén vezetó Simon tornyai BTC és a tavalyi bajnok Bajai Turul csaptak itt össze s a küzde lemből minimális gólkttlönbösettel a tavalyi bajnok került ki győztesen. A rossz talaj nagyon befolyásolta mindkét csapat játékát s mivel a védelmek éberen vigyáztak, kevesebb volt a gól, de gyengébb volt a csatár- játék is. Az első félidőt a hazai csapat tartja kézben és Karagity, Zouer góljaival vezet is, míg Simcntornya csak a második fél időben tud eredményes lenni Csapó góljával. A Simontornyai BTC ezen veresége az első hely elhóditását fogja eredményezni. Dombóvári VOGE—Pécsi Sport Club 1:0. A pécsi fotballtil&lom miatt az egyszer már elhalasztott VOGE—PSC mérkőzést játszották le a csapatok Dombóváron, melyből a Dombóvári VOGE megérdemelten került ki győztesen. A mérkőzés egyetlen gólját a második félidő 20. percében Frazon rúgta. — Sporthír. Dr Lindenbaum Sán dor, a délnyugati BT egyik kiváló fotbailbirája a szekszárdi Horthy Miklós kórházhoz neveztetett ki. Vele a szekszárdi sportélet értékes taggal szaporodott. Kiadó a »Tolnainegyei Újság« Hírlapkiadó Rt. Értesítés* A közeledő Mindszentekre élővfrág és preparált koszorúk, sircsokrok leszállított árban készölnek. — Szives párt- !o*íst kér Vapga József virágkertész. • > Lerakat: PIrnitzer cégnél 4-Ä Alapítva: 1895 i046 Telefon 154 A simontornyai járás főszolgabirája. 3778—1930. Pűlyfizotl hirdetmény. A hőgyéssi fogyasztási adóellenőr- végrehajtói állasra pályázatot hirdetek 1930. évi november hó 25. lejárattal. Az állás javadalma az állami kezelőkre nézve megállapított fizetés és ennek megfelelő lakbér. A járásban szolgáló pályázók nem kötelesek semmiféle okmányt sem csatolni kérvényükhöz, más járásbeliek mellékeljék törzskönyvi lapjuk bivatalos másolatát, akik pedig egyáltalán nem állanak községi szolgálatban, azok csatolják a képesítésüket, eddigi működésüket, valamint erkölcsi és politikai megbízhatóságukat igazoló okmányokat. A kérvény külzetén hivatkozni kell jelen pályázati hirdetmény ügy számára. Az ennek elmulasztásával, vagy a pályázati határidő lejárta után beadott folyamodványokat figyelembe venni nem fogom. Gyönk, 1930 október 25. íoei Reich, főszolgabíró. A Finnel Kivébehozatalf Társaság kávékülönlegességeinek lerakata. "VB • Kitűnő minőség, mélyen leszállított árak I • Szekszárdi konyak extra 0'7 lit. palack P 2'70 Brazíliai rum 40% _ 1 » » P 2 60 Ku ba rum 50% __ _ 1 » » P3‘10 Kuba rum 60%___1 » » P 3'70 Ja maikai rum 60% _ t » » P4*20 Ba rackpálinka ______I > » P 3*10 Cs ászárkörte likőr _ 1 » » P2‘60 Ós zilvórium ________1 > » P 3*40 Mi nden palackkal együtt. — Kapható : sí Első Szekszárdi Konyak-. Likőr- és Rumsvttr csemegeOzletében Szekszárdon, a pőstával szemben. Posta és vasúti szállítmányoknál ingyen csomagolás. Legfinomabb angol és k i n a i tea állandóan raktáron. j Gyönk község elöljáróságától $379~-I93Qi Árverési hirdetmény. Gyönk község egyemeletes nagywendéglöjét 1931. évi w. nuár bó 1-től 1935. évi december hó 31-ig terjedő 5 évre, 1930. évi n0i( vember hó 12 én délután 2 érakor a községbálán, nyilvános szóbeli árverésen bérbe&dja. Árverési feltételek a jegyzői iro. dában — a hivatalos órák alatt — megtekinthetők. Gyönk, 1930 október 23. Elöljáróság. 1052 Felhívás! Tisztelettel felhívom a n. é. közönség -szives figyelmét, hogy az idei divatszörmék megérkeztek. — Elvállalok mindennemű szücsmunkát hozott anyagból is. Alakítást és javításokat szakszerűen végzek. Mizenák István képesített _ sziicsmester Szekszáid, Széchenyi ucca 20, a póstával szemben Szekszárd megyei város polgár- mesterétől. 14.847—1930. az. Hirdetmény. Közhírré teszem, bogy a szekszárd—tamási állami közút határainak kijelölése október hó 27. és 31. napjain lesz foganatosítva Német József budapesti mérnök-vállalkozó által. Felhivom a szekszárd—tamási útnak a szekszárdi határba eső szakasza mellett elterüld földek tulajdonosait, bogy a fenti napokon a földjeiken tartózkodjanak, mert & leásott határkövek kidobása az 1891. évi 41. törvénycikk szerint súlyos büntetést von maga után. Egyéb felvilágosítás a városi mérnöki hivatalban nyerhető. Szekszárd, 1930 október 25. Dp Kliegl s. k., (1058) polgármester h. ndzoezetfinfi 42 éves, ügyes, jó főző, határozottan megbízható, november 1-ére (lehetőleg önálló házvezetésre) állást keres. Vidékre is elmegy. — Cim: Peczka Anna, Szekszárd, Báthory ucca 17. szám. 699—1930. végreh. szám. Árverési hirdetmény. Dr Polgár György Ügyvéd által képviselt Schweitzer József végrehajtatónak, végrehajtást szenvedő ellen 54 P 08 f tőke, 1929. évi szeptember hó 23-tól 8°/0 kamat, 13 P 76 fillér eddig és ezúttal már biróilag megállapított költségek, — 3 pengő 26 fillér árverés kitűzési dij és a még felmerülő költségek iránti ügyében a paksi királyi járás- bíróság 1573/1929. számú végzésével a felttl- foglalt és 3500 pengőre becsűit ingókra az árverés elrendeltetvén, az az 1908. évi XLI» t.-c. 20. §-a alapján az összes foglaltató* javára meg lesz tartva. Az árverésnek Pakson leendő megtartására 1930. évi november hó 6. napjának délelőtt jr órája tűzetik ki, — amikor is a. felülfoglajt 2 darab személyfuvarozó automobil a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogjak adatni. Elsőbbségi bejelentést tenni akarók fel’ hivatnak, hogy elsőbbségi bejelentésüket az árverés megkezdéséig álulirt kir. bírósági végrehajtónál szóval vagy Írásban tegyék meg. Paks, 1930. évi október 22. Feördeős, 1056 kir. bir. végrehajtó. Eladd széna 1055 elsőrendű, réti, körülbelül 160 q mennyiségben, jutányos áron. Érdeklődni lehet. Református lelkésznél, Alsónyéken. ilnár-féle nyomdai műintéiet és siab. iróataatgyár rt. nyomása, Szekszárd.