Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-11-01 / 86. szám
XII. évfolyam. Egyes szám ára 30 fillér. Szekszárdi 1930 november 1. 86. szám. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési dij: Félévre---------6 pengő. | Egész évre_____12 pengő. Fő szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Felelős szerkesztő: BLÁZSIK FERENC. A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér, Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. LélekomlAskor. Irta: Jánosi György. Ilyenkor, október végén az emlékezés ruhájában kisértet járás esik. Ajtónkon kopog a sáros, dermedt- kezű múlt- Kriptaajtók csapódnak, földindulások dübörögnek. Ilyen nyitány után pereg a lángtüzü, zegzugos mozikép. Nézzünk rá. A megszabadulás megkönnyebbülésével. A nemzetté lét oltára mellett, melyen még ég és mindörökké égni fog az ezeréves élet áldozati tüze. A világháború utolsó órája a központi hatalmak olyan szánalmas tusakodása, szomorú vergődése volt, amelynek nyomott, izzó levegője közeli tragédiánk kirobbanását éreztette. Vihar előtt ólomterhek nehezednek rá akaraterőnkre, szivünk dobogása lusta, nézésünk fátyolos lesz és a légkör súlya a föld felé nyomja fejünket. Mindenki arról beszélt, hogy valami lesz és e hisztérikus, egyetemes prófécia ép akkor mérgezte meg a közhangulatot, ami kor a legnagyobb szükség lett volna arra, hogy higgadt, rideg fejek siessenek elhárítani a rohamosan kö zelgő végzetet. Ma már alig tudjuk megérteni azt a lelkiállapotot, amely 12 évvel ezelőtt annyira belesodorta a magyar nemzetet a bukás örvényébe, hogy az ottani állapotát Moháccsal kezdték összehasonlítani. Pedig a dolog világos. A lelkek le omlottak. A lélek ellenállókészsége, kitartása, ereje megszűnt és szabadulni szeretett volna saját nehéz álmai kényszerétől, szabadulni szeretett volna mindattól, ami egy kilátástalan és reménytelen vérontáshoz fűzi. Mindenkit elfogott a csömör, az undor a hosszú háború borzalmai iránt, a jelentéseknek senki se hitt, tisztességes békében, győzelemben senki se bizott. Csak vége legyen bármi áron, ez volt a közvágy, csak vége legyen, hogy apadjon a vérpatak, kevesbüljön a nyomor, a kórház, a kötés, a pergőtűz illata, a sok fonákság, hazugság és csalás. A türelmetlen, izgatott várakozásban titkos kezek szándékos, tervszerű munkája folytán meglazult a fegyelem itthon is, a frontokon is. Fegyelem nélkül a tömeg élete nem egyéb, mint a háborgó tengerszem csapkolódása. Fegyelem nélkül nincs és nem lehet céltudatos élet. A hatalom parancsszava, az engedelmeskedés minden jólszervezett emberi társadalom alapja. E nélkül kusza összevisszaság, zavaros hangzavar az élet, nem nemzet a nemzet. Egy ilyen nemzet, mint a magyar, amely kiválságos helyét Európa közepében csak úgy tudta a rázuhanó tenger veszedelem dacára megtartani, hogy őserejét kiválságos, szinte diktatórikus, kegyetlen fegyelem vaserejének engedte át, ha egy ilyen vad, Bzilaj, harcos faj elveszti fegyelemtudatát, olyanná lett, mint az óriás, akinek elvagdalják ereit. A magyar nemzet életereje mindörökké a fegye lem marad, amely közmindnyá jiinkra végső fokon abban az igazságban domborodik ki, hogy leg főbb urunk a legszentebb eszmény: a haza, amelynek minden ember, tárgy és érdek alá van rendelve. A haza szent eszménye a legfőbb urunk I ó áll ott mindnyájunk háta mögött láthatatlanul, ó figyeli, hogy ki milyen hiven teljesíti feladatát, megbízatását, kötelességét, ő vizsgálja honfi hűségünk készséges vállalkozásait, ő a jutalmazó és a ju talom, a haza a legszebb cél, leg- igazabb lelkitartalom, a földi ember életének legdicsőbb eredménye, A mi örök, ezeréves, koronás ki rályunk. 12 évvel ezelőtt ez a haza volt az utolsó . . . Ne áltassuk magunkat! Minden igaz, ami igaz. Senki sem tudott parancsolni és senki sem tudott enge delmeskedni 1 .. Mert meginogtak a lélekben a fegyelem márványoszlopai és leomlott a lélek... A közvitéz ki hivóan, gúnyosan, csufolódva fogadta a parancsot és kiadta a jelszót: nem engedelmeskedünk. Es megszólaltak a fegyverek a hatalom ellen. Es a hatalom megingott, nem birta, már nem is akarta lefékezni az engedetlenséget. Különös idők voltak azok. Városi söpredék századokat fegyverezett, vetkeztetett 'le, rabolt ki és a fejetlenek nem tudtak ellenállni. Két-három vakmerő, csavargó katona falvak népét kergette el. — Futottak olyanok, akiket senki sem kergetett. Egy rémhírre hivatalok ürültek ki. Emberek hagyták ott helyüket, hivatalukat ok nélkül és a felülkerekedett szemét az elüresedett hatalmi helyeken úgy garázdálkodott, ahogy akart s hogy a mérték beteljék: ostoba, tanulatlan, kocsmai szájhősök, munkakerülők és naplopók kötötték fel a hatalom elhagyott, elárvult jelvényeit, gyalázatára a legszebb történelemnek, de tanulságára az egéBZ mai és eljövendő magyar életnek. Meg kell tanulnunk a 12 év előtti múlt ködös, mocskos, sáros, fertőzött lélekomlásábó', hogy kivétel nélkül, mindnyájan a magyar állameszme. katonái vagyunk, akiknek a mai nehéz viszonyok között az a legfőbb kötelességünk, hogy hiven kitartsunk, hogy megálljuk helyünket. Körülöttünk irigy lávafolyam. A fekete felhő, amely már háromnegy d részét elöntötte az oltárképnek, forgószélre vár, hogy a még el nem veszett, el nem vesztett terület felett összecsapódjék, hogy a nevet és térképet ismét a trianoni jog, becsület és igazság szerint rendezze. Célját eléri, ha mi segítjük, ha elszédülünk, ha elveszítjük lelkiegyensulyunkat. E vesztünk és velünk, bennünk, általunk veszett el minden, ha még mindig nagyobbak, többek, hatalmasabbak, parancsolób- bak akarunk lenni, mint az, amelynél egyetemlegesen kisebbek vagyunk, az, amely egyedül parancsol és követel engedelmességet. A magyar nagyság és magyar Ne kérdjétek! Ó ne kérdjétek, hol voltam, Ó ne kérdjétek, hol jártam? — Könnyes búban, lázas vágyban Bús vándorként kóboroltam.Ó ne kérdjétek, — sokáig Mért nem jöttem, mért is késtem ? — Bánat-csokrot mind egy szálig . Egyre szedtem, egyre téptem. Ó ne kérdjétek, mért jöttem, Mit is várok, mit kívánok? — Űző falka fut mögöttem, Kössétek meg, — durva átok 1 Ó ne kérdjétek, mi tervem, Mi a célom, mi a vágyam ? — Megpihenni volna kedvem: Vessétek meg síri ágyam 1 — B. Frei Melanie* Arcképek. Irta: Károssi Pál. Aki négyszer halt meg. Egy kissé, én is azt hiszen, az első pillanatokban nagyon vakmerőnek látszó címet adtam ezen emlékezésemnek. Hogy valaki négyszer hal meg, azt nem a szó legszorosabb értelmében kell magyarázni, hanem a négyszeri halál itt az élet négy oly fordulatát jelenti, melyek egy ember lelkében minden esetben nagy bomlást, ideálok, életcélok, ábrándok, eszmék temetését jelentik. így halt meg négyszer Laky Dániel is, a földrajztudomány nagy ismerője és rajongója. Meghalt először akkor, midőn mint tanárt nyugdíjazták. Törvény, az mindig törvény. És Laky Dániel, aki az ő hatvan évével is megőrizte lelki és testi frissességét és aki életének legnagyobb örömét abban lelte, hogy diákjaival a tanóra alatt képzeleti kirándulásokat tett a nagy magyar Alföldről egészen Afrika ősrengetegeibe, szomorúan, csüggedten hagyta el a budapesti református főgimnáziumot. De lélekben, szeretetlen továbbra is ott maradt. Tanártársai nem felejtették el a jó, öreg kollegát a tanulóifjúság pedig kíván csian forgatta tovább csodálatosan simulékony stílusban irt tankönyveit. Másodszor meghalt akkor, midőn 1919 ben az átkos emlékű kommu nista uralom alatt, szeretett vejét Ferry Oszkár csendőrtábornokot, a hírhedt terroristák a budai tanítóképző intézet pincéjében kivégezték. A családi kör, ahol még talált valamit az élet melegéből, gyászba borult és Laky Dániel a család feje a sors súlyos csapását szivébe és leikébe temette. Harmadszor meghalt akkor, midőn Trianonban szentesítették a világ legigazságtalanabb, leglelkiismeretlenebb békéjét, mely az ezeréves Magyarország testéről leszakította Erdélyt, Bácskát, Bánátot, Felvidéket és a Burgenlandot. És ez a harmadik halál volt a legsúlyosabb. Felülmúlta a tanárnak, a családfőnek a gyászát és Laky Dániel elvesztette élete tartalmát. Ezután már csak úgy járt végig az utcákon, mint a múlt idők árnyéka. Erdély, Felvidék 1 — Minden évben, a nyári szünet alatt, ott járt tanítványaival. Átszellemülve magyarázta a hegyek, a völgyek, a folyók csodás geológiai történetét. És ez most már nem a magyaré. Nincs Nagymagyarország! — Tankönyei a könyvespo'cok legaljára kerültek, mint régiségek. Ezt az ő lelke nem birta. Elzárkózott a világ elől. Kerülte az emberek könnyeit és moao'yát. Ha valaki tanártársai, tanítványai közül mindennapos sétáján rátalálva köszöntötte, összerezdült. És nem volt senki olyan művész, aki mosolyra tudta volna deríteni. — És meghalt utoljára és véglegesen, mely halált már bizonyára nagyon várta 1929 ben. Már ott várt reá a kerepesi úti temetőben felesége, ki két évvel előbb halt meg és addig hűségesen meg osztotta vele a kevés öröm és sok fájdalom napjait. Laky Dániel Felsőiregen született 1846 ban, hol édesapja tanító volt. A papi pályára készült, de theologiai tanulmányai mellett egy időben tanari képesítést is szerzett. Két évig lel készkedett s azután végleg a tanári hivatásnak szentelte életét. 1871 tői több mint harmincöt éven át a budapesti református főgimnáziumnak volt a tanára. Mint tanárt, a szeretet, türelmesség és szaktudományának lelkes tanítása jellemezte. Szabadságidejét irodalmi munkásságra szep- telte. Cikkei jelentek meg a Nép. tanítók Lapjában, Földrajzi Közleményekben, Magyar Tanügyben, Pesti Naplóban, Havi Szemlében. Összeköttetést tartott fenn korának nagy pedagógusaival s különösen a tanítók atyjához, Pétéi ffy Sándorhoz fűzte szívélyes barátság. Számos, kilenc iskolai tankönyvet irt, melyek évtizedeken át nevelték és gyönyörködtették a magyar ifjúságot. Ebbéli munkássága a legjobban igazolja szakbeli nagy képzettségeit és pedagógiai nagy érzékét. „Képes magyar olvasókönyv“ címen könyvet irt ,a népiskolák II, III. és IV. osztálya számára, tankönyveket irt Európa, Ázsia, Afrika, Amerika, Ausztrália földrajzáról a gimnáziumok használatára és „Természettani és csillagászati fö drajz“-könyvet tanítóképző intézetek részére. Nyolcvanhárom éves volt, amikor meghalt. S rját a tanítványok és tisztelők nagy serege azzal a fájó érzéssel vette körül, hogy vele sírba szállt Nagymagyarország egyre ritkuló nagy pedagógusainak egyike. Talán siri álmában visszaálmodja magát a Kárpátok fenyves bérceire és onnan fog nagy szelleme hozsannát zengeni a nagy feltámadás napján.
