Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-10-11 / 80. szám
XII. évfolyam. Egyes szám ára 30 fillér Szekszárdi 1930 október 11. 80. szám. Izerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Tel efon szára 85 és 102. Előfizetési di]: félévre-----------6 pengő. | Egész évre______12 pengő. Fő szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Felelős szerkesztő: BLÁZSIK FERENC. A lap megjelenik minden eserdán és acombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy,60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér, Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Kórházavaiás. Irta: Jánosi György. A megváltó Jézus földi életének megrendítő éa egyik igen szép vonása az a szerető gondoskodás, amellyel a betegeket, az emberiség ezen szerencsétlenéit magához ölelte. A bélpoklos esdő szava: „Ha akarod, megtisztíthatsz engemet“, más változatban nem egyszer ismétlődik meg és az isteni erővel való gyógyítás a Messiás fellépésének olyan forradalmi jelentőséget hozott, amilyet az a kor lelkében elhordozni alig birt. Az irás egy helyen azt mondja e dolog jellemzéséül : „Körüljárja vala Jézus a városokat és falvakat... gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtlenséget a nép között.“ Az emberiség ezen elesett részének, a betegeknek istápolása kizárólag keresztény vonás, annyira beletartozik a munkás és krisztusi szeretetnek körébe, hogy annak gyakorlása nélkül csak szép szia, máz és elmélet volna az a tudomány, amelynél Isten nem jelentett ki értékesebbet. Hol járhat leginkább a gyarló ember a Krisztus nyomdokain ? Az imádkozásban ? Minden másnál bőségesebben gyakorolja ezt a budhista! Az éneklésben ? Ez a mohamedán gyönyörűsége! A lemondásban? A bramma- nizmust ebben senki sem éri utói! Ám a keresztényt sem közelíti meg senki és semmi azon az utón, ahol az irgalmas szamaritánus utjain hUad annak nyomában, aki az Isten végtelen Bzánalma és könyörületessége mellett jött tanúskodni a keresztig menő élettel. Az Isten szeretőiétől megihletett, átitatott lélek megnyitja a szerencsét lenek számára az irgalom arany- kapuit: a kórházakat és az enyhülés, a szabadulás, a gyógyulás forrásvizéhez viszi azokat, akiknek arcára rászállt a halálos lemondás fakó felhője. A kórház Istenig emel, hálássá tesz, mert ott érzi és tudja meg nem egy, hogy milyen játékszer az élet és mennyire szükséges az, hogy az élet gondnélküli folyásában legyen egy hely, ahol enyhet, legyenek em berek, akik uj erőt nyújtanak az összeroskadónak. Minden kórház a lélek Isten szerinti erejének beszédes bizonysága, vallomás amel lett, hogy a nyomorultak, a nyo móruság felett szüntelenül virraszt és állhatatosan őrködik a krisztusi szánalom. A magyar egészségügy nem állt mindig azon a fokon, amelyen ma áll. Az átmeneti időnek lázas jelene bámulatos erőfeszítéssel akarja pótolni a múlt mulasztásait. Volt idő, nem is- olyan régen, amikor kétség- beesetten vergődött és erőlködött a magyar élet a kuruzslás karmaiban, tudós nénék, népbolonditó „emberek“, füvek, kenőcsök, pancsok, kotyvalé- kok, rontás, bübáj, babona pogányos ősmaradványai szipolyozták és fosztogatták ostobán a kulturátlan törne get. A kórház a pokol toroáca, hulla* szállító volt, ahova meghalni, vagy nyomorékká szabdaltatni mentek az emberek és jobban bíztak a házipatika gyilkos, maró folyadékjában, mint a gyógyszertár „cukrosvizében“, hogy egy-egy hiresebb bucsujáróhely gyógy pocsolyáját ne is említsük. Egy világháborúnak kellett elmúlnia, az orvosi tudomány és ápolás kibeszél- hetetlen sok csodájával és ezek gyakorlati átélésével, hogy népünk meggyőződjék arról, hogy az orvos isteni küldött, Isten embere, aki az ő sokszor bámulatos rátermettségével a krisztusi gyógyítás lelki és testi mü vészetét viszi véghez gyakorta azon, akit a halál karjai közül erőszakkal kell kiragadnia. A kórház ma otthon és az orvos családtag. De mindkettőnek magának is meg kel* lett az akadémiát járnia, szegre akasz tania a gyógykovács- és felcserkö- penyeget, hogy ugymondjuk, fel kellett égetni azokat a gyanús lebujo kát, amelyeknek bűzös, patkánydús, elhanyagolt környéke és képe inkább emlékeztetett faiusi vágóhidra, mint az irgalom forrására, el kellett dobni azt a módszert, amelynek szenzációs, zseniális eljárása az volt, hogy madártávlatból konstatált tífusz és kolera ellen operált — bicskával, borral, likőrrel, konyakkal, kenőasz- szonnyal, nadájjal, szuperlativuszban „kinaporral“ gyógykezelt. Meg kellett változnia kórháznak és orvosnak, hogy a közbizalom azt hangoztassa, amit hangoztat: kellő időben, kellő helyre kerülő emberi szervezet nem ismerhet gyógyíthatatlan betegséget Es magára vessen az, aki még mindég az ötvenes évek küszöbén tart: végigpróbálja a „tudok egy jó orvosságot“, kö!csön kéri a szomszéd maradék orvosságát, hátha használ s mikor igy mindent kipróbálva, végső órái közelednek, akkor, az utolsó félpillanat előtt egy szemernyivel, futtat az orvosért, hogy most mutassa meg mit tud, ha egyáltalán tud valamit. Messze még a cél, amelyet kórháznak, orvosnak be kell töltenie, el kell érnie. Tulajdonképen végleg e célt el sem érheti, mert az emberiséggel szaporodnak a betegségek és a változott viszonyok változott eszközöket, módszereket követelnek. De messze még az a cél is, amelyet a magyar népnek gyorsan el kell érnie, az t. i., hogy tanulja meg, hogy orvos és kórház az élet áldása, de csak akkor, ha bízunk azokban, ha idejében hozzáfordulunk és nem úgy teszünk, ahogy tesznek sokan *. beteg a jószág ? hamar orvosért 1 beteg a gyerek? várjunk, hátha nem lesz semmi baja! és van konvenciós állatorvos, de nincs konvenciós ember- orvos. D8 a magyar társadalom is tartozik valamivel a szőnyegrekerült kérdéssel szemben. Ez a tartozás nemzeti és isteni, felebaráti és hazafiui. Az, hogy fogadja édesgyermekévé . a kórházat. Ne bízza rá teljesen I az államra, vármegyére a saját | legfőbb érdekének szolgálatát, veUtazás hajdan és most.* Irta: Kern Géza MÁV főintéző. (Vége.) Ami nem sikerült elődeinek, sikerült Stephenson Györgynek, a loko motivok atyjának. Az első gőzkocsit Stephenson tervei és útmutatása alapján a falusi patkolókovács állította össze, mivel a lakatosok és mecha nikusok vonakodtak Stephenson rendelkezései szerint dolgozni. Nem akartak a volt tehénpásztor és cipőfoltozó alárendeltjei lenni. 1814 julius 15 én tette meg ez a >My Lord« nak nevezett lokomotív első menetét, kiváló eredménnyel. Kísérletek által ugyanis meggyőződött arról, hogy a sima lokomotív kerekek adhéziója elegendő és elhagyta a drága fogaskereket a szakértők nagy ámulatára. — Emellett Stephenson igen hamar rájött arra, hogy a legjobb lokomotív sem ér sokat, ha a sínpálya nem megfelelő és nem elég biztos. Jól mondja: a sin és kerék épen úgy egy párt alkot, mint a férfi és a nő. További tanulmányai és kísérletei közben ezt is sikerült megoldani. 1823 ban érdekeltségeket hoz össze és megalapítják New-Castleban az első lokomotív gyárat. 1821 áprilisában megkezdik a stock* Eleje 78. számunkban jelent meg. ton—darlingtoni szénvidéket átszelő vasútvonal építését, melyhez Stephenson gyárából rendeltek 3 drb loko motivot. A vasutat 1825 szeptember 27-én nyitották meg. Ez a vasút születése napja. A megnyitó vonat 12 szénnel megrakott kocsiból, 1 a vasúti direktorok és barátaik által elfoglalt, továbbá 21 a vendégek számára provizórikus ülésekkel ellátott kocsiból, tehát összesen 34 kocsiból állott és 450 személyt és 90 tonna árut vitt. A vonalon 19 km óránkénti sebességet ért el. Személyfor galma eleinte alig növekedetté Ennek oka abban leli magyarázatát, hogy az utasok nem igen bíztak a loko motivban, amely eleinte nem is járt gyorsabban, mint a ló. Megnyitáskor a vonat előtt, mint a menet vezetője, egy lovas száguldott. A stockton—darlingtoni vasút lo- komotivjai azonban még korántsem voltak gyorsanjáró gépek. Stephenson azonban nem adta fel a küzdelmet. 1829 október 10-én a liver- pool—manchesteri vasút megépítése előtt Rainhielben rendezett lokomo tiv versenyen Stephenson »Rochett« lokomotivja 40 km óránkénti sebes séget ért el és ezzel Stephenson egy csapásra Anglia, sőt azontúl is a földkerekség legnépszerűbb embere lett. A vasúttal szemben eleinte igen nagy volt a bizalmatlanság és ellenszenv. Az első vasutak létesítésekor általában féltek a nagy sebességtől. Stephensonnak az angol parlamenti bizottság előtt tett azon kijelentése, hogy a liwerpool—manchesteri vasúton kétszer gyorsabban fognak közlekedni mint a gyorspóstakocsin, még jóbarátait is, akik egyébként bíztak benne, megdöbbentette, sőt voltak, akik egyenesen a bolondok házába akarták őt szállítani. Hogy az első vasutak idejében a nagy sebességtől mennyire tartottak, arra jellemző példa a Németország első vasutját megelőző tárgyalás, amikor értelmes nürnbergi polgárok összeálltak és Nürnberg—Fürth között vasút építésére 1834 ben társulatot alapítottak, a bajor «Obermedicinal-Kollegium» I. Lajos bajor király felhívására tudományos alapon nyugvó szakvéleményt adott a vasútról, mely a kö vetkezőképen szólott: «A gyors mozgás az utasoknál kétségtelenül agybetegséget, bizonyos fokú delirium furiózumot fog előidézni. Minthogy azonban lesznek utasok, akik ezzel a rettenetes veszéllyel mégis szembe- szállanak, az államnak legalább a nézőket kell megvédelmeznie, akik a gyorsan szaladó gőzkocsi megpillantásakor ugyanabba az agybetegségbe esnek. Szükséges tehát, hogy a pályavonal mindkét oldalán magas, sürü deszkakerítéssel legyen ellátva.» Franciaországban, Alfred de Vigny a lokomotivot szuszogó, bőgő biká hoz hasonlította. Pluers, a kiváló I államférfi, a* vasutat angol ostobaságnak nevezte. — Arago szerint katonákat nem lesz szabad vasúton szállítani, mert elkényesednek és elnőiesednek. — Ugyancsak ő hangsúlyozta, hogy alagút fúrását nem szabad megengedni, mert az alagutban az utasok élete veszélyeztetve lesz, kiteszik ugyanis magukat tüdőgyulladásnak. Nagel főpóstamester Poroszországban, akit az öreg III. Frigyes Vilmos véleményadásra hivott fel, igy nyilatkozott : »Én a vasutat a pósta mellett a legnagyobb mértékben korlátolt és alárendelt közlekedő eszköznek tartom« — és a király egy a vasút érdekében beadott kérvény szélére a következőket irta: »Én ugyan semmi előnyt sem látok abban, ha valaki egy órával korábban ér Potsdamba.« Hazánkban a vasútnak nagy jelentőségét azonnal felfogta Széchenyi István gróf »a legnagyobb magyar«. Angliában 1832 október 24-én megnézi a liverpool—manchesteri vasutat. »Megrendítő látvány, — írja — ha szorosan mehettünk halad el egy vonat, ördögi erővel ragad mindent magával.« Széchenyi nagyszabású közlekedési politikáját elsősorban a vasutakra alapítja, mert csak a vasút képes biztos, gyors, szakadatlan és olcsó összeköttetést létesíteni. Gróf Széchenyinek abban az időben páratlan ez a megállapítása. Mint hazánk első közlekedési miniszterének kezdeményezésére 1846 julius 15-én ad-
