Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)

1930-10-08 / 79. szám

XII. évfolyam

Szekszárdi 1930 október 8.

79. szám.

TOLNANEGYEI ÚJSÁG

KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

fzerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102.

Előfizetési dij:

Félévre-----------6 pengő. | Egész évre______12 pengő.

Fí

szerkesztö;

SCHNEIDER JÁNOS.

Felelős szerkesztő:

DLÁZSIK FERENC.

A lap megjelenik minden eierdán és szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők._____

Hir

detések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér, Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül.

Az őrök panasz!

Harminc éve járok a megyei jegyzőegyesület üléseire. Azóta hallom azokat a jogos panaszokat, amelyek a szombati ülésen is hangosan zúgtak fel. Amikor még Eerholt, Cholnoky, Niefergall, Klimes, Purth törték a fejüket itthon és Pesten a jegyzők helyzetének javitásán és Brogly Jó zsef a tüzes ellenzék vezére volt, az volt már akkor is a jegyzőülések napirendjén, ami a tegnapelőtti ülésen. És nézzük, hogy meghallgatásra találtak-e ezek a hangos és jogos panaszok ? Megkönnyittetett-e a fala vezetőinek helyzete, kaptak-e jogokat, vétetett-e le váltakról teher? Mint kívülálló, tehát elfogulatlan, megállapíthatom, hogy az a hosszas küzdelem, amit a jegyzők folytattak, meddő maradt. Azt a sok panaszt és követelést, amit hangoztattak, senki sem hallgatta meg, jogokat semmit sem kaptak, de annál több parancsolót. Terhet újakat és újakat raktak reájuk és mégis a teendők szaporodásáért C3aka munkaerők elvonása volt a kárpótlás.

A zöldasztal tudósai felállították a teljesítési táblázatot. Kimondták a falu életének minden ismerete nélkül, hogy a jegyző teljesítőképességének ennyinek és ennyinek kell lennie és ebből nem engedtek, hiába tettek felterjesztéseket az alispánok és a vármegyék, — a statisztikusok felfogása győzött. Nemrég hallottam egy uj kollégiumról, hogy lelkes vezetője kalóriaszámitás alapján kívánta élelmezni a diákokat. A számitás pontos volt, de a kollégium étkezdéjéről kénytelenek voltak a szülők kivenni a gyermekeket, mert éhenhalás fenyegette őket. Ijgy jártak el a jegyzők kel is. A teljesitőképességi táblázat ban nem volt számítási hiba, de a jegyzők egymásután dűlnek ki, szétroncsolt idegekkel, aránylag fiatalon munkaképtelenek lesznek és a fegyelmik és rendbírságok tömegei lebegnek fejük felett, a nép előtt gyűlöletesek lettek, mert az állami közigazgatás minden odiózus rendelkezését nekik kell elvégezniök.

Végre a sok panaszt mégis meg hallotta a mai képviselőház egyik kiválóan képzett agilis tagja és megindította a kereket, kiadta a jelszót, tehermentesíteni kell a jegyzőket, vissza kell adni őket falujoknak, hogy azoknak szellemi és anyagi vezetői, védelmezői lehessenek. Megindult a lázas munka, nagy terveket készítenek és az Országos Jegyzőegyesület nemsokára átadja dr örffy Imrének, a mozgalom megindítójának a részletes memorandumot.

Tudjuk, hogy a mi megyebeli kép viselőink dr Pesthy Pállal, dr Éri Mártonnal, dr Dsncz Ákossal és dr Klein Antallal ott lesznek, hogy ez a memorandum necBak óhaj legyeD, necsak írás, hanem élő valóság is. De vájjon ott lesz-e a parlament nagy többsége, gondolnak e a többi képviselők is arra, hogy azokat az embereket, akik a mandátumok megszerzésében oly jelentékeny tényezők voltak, ki kell emelni mai rabszolgaságukból és vissza kell adni őket a nép érdekében, a nemzet teljes konszolidálása érdekében falujoknak.

Hisszük, hogy igen, mert a jegyzők jogos panaszaiból tudatára kell ébredniük a minisztereknek és kép- I

Október hó 4-én tartotta Tolna vármegye Jegyző Egyesülete Dombóváron, a Dombóvári Társaskör helyiségében évi rendes közgyűlését Németh Árpád egyesületi elnök vezetésével. Áz ülésen megjelentek; dr Dencz Ákos és dr Éri Márton országgyűlési képviselők, Kenézy László főszolgabíró, Haidekker Béla tb. szolga- biró, a sajtó képviselői és a jegyzői kar igen nagy számban. Az ülés megnyitása után Németh Apád szívélyesen üdvözölte a megjelent vendégeket és Hesz Lajos kölesdi főjegyzőt, akit hosszas, -derék munkásságáért legutóbb a Kormányző Ur ö Főméltósága kitüntetett. Ezután felolvasta következő elnöki jelentését:

Az 1924. évben megindult szanálási munka óta a községi jegyzői karnak legnagyobb gondja a magyar falu ügye, megsulyosbitva saját létfentartásának kérdésével. Úgy az országos, mint a vármegyei és járási jegyzőegyesületek állandóan napirenden tartják ezeket a kérdéseket, mégis saját ügyeinket és érdekeinket alárendelve a falu érdekének, évről-évre erősbödő aggályokkal tettük meg az orvoslásra vezető javaslatokat, igyekezvén feltárni a kormányzat előtt a küszöbön álló veszélyt, de a vészkiáltás elvesző hang lett a pusztában és az általunk megjósolt csőd immár valósággá vált.

Hasonlóképen küzdöttünk a községi köz- igazgatás javításáért és a falusi nép megsegítéséért, amely irányban javaslatainkat már a múlt év november havában Budapesten megtartott közgyűlésünk határozatából kifolyólag megtettük. Sajnos, előterjesztéseink eredményre nem vezettek, sőt a helyzet annyira válságossá vált, hogy országos egyesületünk szükségesnek tartotta a rendkivüli közgyűlés egybehivását.

Ezen a közgyűlésen nemcsak a szakminisztériumok képviselői jelentek meg, de ott voltak az országgyűlés legkiválóbb köz- igazgatási és közgazdasági szaktekintélyei is. Ez a közgyűlés már nemcsak a közigazgatás és a községi háztartás bajaival foglalkozott, hanem feltárta azt a lehetetlen helyzetet is, amelyben a falu népe és annak jegyzője vergődik és kézzelfogható érvekkel követelte, hogy adják vissza a jegyzőt a falunak. Meg vagyok győződve, hogy ez a gondolat tölti be nemcsak a falujához nőtt jegyző lelkét, de mindazokét is, akik a falu népének sorsát szivükön viselik.

Akik megtanultak mélyebben belenézni a falu és a falusi nép életébe, tisztán látják, hogy ott nagy átalakulás van folyamatban. A háború és az azt követő konjunkturális idők nem várt jólétet teremtettek a faluban. A falu népe nyugodt és politikai tekintetben is feltétlenül megbízható volt, ami elvitáz- hatatlanul a megelégedettség következményének minősíthető. A legutóbbi évek azonban nagy változást hoztak: a nyomasztó gazdasági helyzet elsősorban a mezőgazdaságot sodorta válságba és a megnövekedelt közterhekkel szemben a jövedelmeztethetőség itt I redukálódott a legminimálisabbra. A pénz I olcsóbbodása és a hitelkeretek bővülése nem .j ellensúlyozza a bajt, mert nem áll még csak 1 megközelítő arányban sem a mezőgazdasági

viselőknek egyaránt, hogy rabszolgákkal öt—tízezer óv előtt lehetett évezredek viharát kibíró piramisokat épiteni a holtaknak, de egy országot felépíteni, annak régi nagyságát visszaszerezni a népnek, tehát az élőknek nyugalmát és lelki békéjét visszaadni CBak jogokkal biró, cselekedni tudó faluvezetőkkel, jegyzőkkel lehet.

8.

termények árában bekövetkezett áresésekkel. Még nagyobb hiba, hogy a háború és az azt követő idők megnövelték a falusi nép igényeit, amelyeknek kielégítéséről nehéz a lemondás. A kezdetben — a jobb jövő reményében — felvett kölcsönök ideiglenesen segítettek a bajon, de azután most fojtogatják a kisgazdát, aki ezért mindenkit okol, aki részese az államhatalomnak. Szóval mutatkoznak az elégedetlenség jelei. A nyomor és elégedetlenség pedig sohasem volt józan tanácsadója az emberiségnek.

Sokan azt mondhatnák erre, hogy fel kell világosítani a népet! Foglalkozni vele, meleg szívvel felkarolni, irányítani gazdasági és kulturális télen egyaránt. Hiszen ebben nincs is hiány, a jó tanács hull rá bőven, meghallgathatja az iskolánkivüli népművelési, különféle gazdasági, szőlészeti, méhészeti, takarékossági stb. előadásokat. Sajnos, mindezek nem fogják meghozni a kívánatos eredményt, mert nem lehetnek eléggé közvetlenek. A magyar földművest tömegben csak izgatni lehet, de nevelni nem. Az megköveteli a vele való egyéni foglalkozást. így szokta meg évszázadokon keresztül a maga falujában, a maga vezetőitől,

Ebben a tudatban kell mindnyájunknak kívánni, hogy adják vissza a jegyző a falujának.

A jegyzőt nem a törvényhozás, vagy valami más hatalom szülte, hanem maga a falu, amelynek Istenadta földjéből úgy nőtt- ki, mint a mezők vadvirága. Eleinte a magyar főid falusi népéé volt egészben ez a Jegyző, aki intézte ügyes-bajos dolgait és végezte írásbeli munkáit. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy az államhatalom is észre vegye őt. Elsőnek a közadók kezeléséről szóló 1876. évi 15-ik te. sajátította ki magának a falu jegyzőjét és megtette annak egzeku- torává. Ettől kezdve mindinkább többen veszik észre a jegyzőt és igyekeznek őt az államigazgatás minden ágazatában kihasználni. így jutottunk el annyira, hogy ma már a jegyző mindenkié, csak szülő anyjáé, a falué nem.

A háborút követő időben a pénzügyi igazgatás szükségét látta annak, hogy a felszaporodott adóügyi munkálatokat külön adóügyi jegyzőkkel végeztesse el, a legutóbbi időben azonban, amiként pénzügyminiszterünk ezt a parlamentben kifejezésre juttatta, az adóügyi jegyző elveszítette népszerűségét és kívánatosabbnak látta, hogy ismét a régi jegyző hatáskörébe utaltassék az adóügyek elintézése. Félő, hogy ebben a népszerűségben sem sokáig lesz öröm.

A jegyzőnek, a falu régi fájának talaja lazul és egy gyenge szélvihar könnyen kitépi belőle, hogy azután sohase tudjon újból gyökeret verni benne.

Vissza kell adni a jegyzőt a falunak és vissza kell állítani annak autonómiáját, mert közellátók azok, akik az autonómia megcsonkítására törekesznek, mert a magyar nép a tartalmas önkormányzati jogról soha sem tud jó lélekkel lemondani s a központi hatalom iránti gyűlöletet már az osztrák elnyomatás ideje alatt magába szívta.

Teljesen uj községi törvényre van szükség, amelynek azonban a régin kell felépülni. Egészséges reformot csak úgy tudok elképzelni, ha annak rendelkezései a hagyományos jogokhoz ragaszkodva, alkalmazkodnak a megváltozott viszonyokhoz.

Mindenki természetesnek fogja találni, ha I a mai fejlettebb viszonyok között a község

élére nem az iskolázatlan községi bíró, hanem a főiskolai képesítéssel biró jegyző fog kerülni. Viszont az adókezelés állami feladatnak nyilvánítandó, aminek kezelését már csak azért sem szabad a jegyzőre bízni, mert azt kisebb képesítésű tisztviselők is elláthatják.

Az autonómiának, főképen a háztartás terén, széleskörünek kell lenni és különös- képen nem szabad a község kezét olyan szükségletek kielégítése tekintetében megkötni, amelyek saját elhatározásán alapulnak. Az utalványozás a vezető tisztviselőre, a hitelátruházás pedig a képviselőtestület hatáskörébe volna utalandó.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a törvény megalkotói számoljanak azzal, hogy a községek nem egyformák és azokat minden tekintetben egy kalap alá venni nem lehet, mert ami célra vezető az egyikben, a fejlődés kerékkötője lehet a másikban. Meghallgatásunk esetén ebben az irányban is készséggel fogunk tapasztalatainkkal az illetékesek rendelkezésére állani.

A halaszthatatlanul sürgős fizetésrendezés ügyét is az uj községi törvény keretében vélem legcélszerűbben megoldhatónak.

Fizetési osztályokba vagyunk ugyan sorolva épen úgy, mint az állami tisztviselők, de közel sem élvezzük azokat az előnyöket, amelyeket ezek.

Mi ntm helyezkedhetünk el a városokban, ahol gyermekeink iskolát találnának, nincsenek államilag segélyezett internátu* saink, ahol őket neveltetésük céljából elhelyeznénk, nincs betegség elleni biztosításunk, amelynek révén szülési, műtéti, kórházi, gyógyszer és temetkezési segély, vagy szanatóriumi ápolást nyerhetnénk, mint az állami tisztviselők, ellenben nem kapjuk'meg még azt a fizetést sem, amely bennünket fizetési osztályunknak megfelelően megilletne.

Amikor az 1926. évben kiadott státusrendelet javadalmunkat megállapította, a földjavadalom haszonértékéi a kataszteri tiszta jövedelem 2’4-szeresével számította be. Azonban azóta a föld jövedelme — tehát haszon- érléke is •- köztudomásúlag több mint 50°/0- kai csökkent, nyilvánvaló tehát, hogy a már eredetileg is túlmagasan értékelt jövedelem felerészben sincs meg. Honnét pótolja ezt a jövedelmi hiányt az a X. fizetési osztályba sorolt jegyző, akinek havi 170—180 pengő a fizetése és annak fele nem létező földjavadalomban van elszámolva?

Súlyosbítja a helyzetet még az is, hogy a jegyzők régi fizetést pótló javadalmai sorozatosan szüntettettek be. A magánmunkálati jövedelem a legtöbb helyen alig jöhet számításba, az anyakönyvi kivonati dijak és marhalevélkezelési dijak pedig elvonattak.

Mindezekkel szemben a társadalom, de maga a közhatalom is elvárja, hogy a jegyzők minden kulturális és jótékonysági mozgalomban részt vegyenek és jó példával járjanak elő.

Még méltánytalanabb, hogy vannak bizonyos közérdekű ténykedések, amelyeket, ha a jegyző végez, díjtalanok, de ha más tisztviselő vagy magán egyén végzi, illő díjazásban részesülnek. A jegyzőnek hivatalból kell közreműködni a testnevelés terén, az iskolán- kivüli népoktatásban, a nemzeti munkavédelemben, tankötelesek nyilvántartásában, a vagyonváltságföldek kezelése körül, azonkívül ki kell szolgálnunk a FAKSz-ot és még egy csomó különféle intézményt. Mindenki — más, aki ezen a téren közreműködik, díjazásban részesül, csak a falu mindenese köteles utolsó szabad óráját is díjazás nélkül a köz szolgálatára áldozni.

Ha semmi mással, ezekkel az ingyen munkákkal rászolgálunk a más szolgálati ágakban szokásos karácsonyi segélyre. Sajnos, erre is csak elvétve kerül sor, mert ahol a pótadó az 50°/o-ot, meghaladja, avagy a képviselőtestület szűkkeblű, a juttatásra nincs lehetőség.

Reméljük, hogy a beígért községi köz- igazgatási reform mielőbb megvalósul és abban sérelmeink orvoslást nyernek.

Úgy érzem, nem vagyunk szerénytelenek, ha azt kívánjuk, hogy ezen fizetésrendezés | alapján, a vezetőjegyzők a IX., a beosztott jegyzők pedig — ezek közé értve a mai

Tolna vármegye Jegyző Egyesületének közgyűlése.