Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)

1930-07-23 / 57. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG ■karát, ami a»- eddigi Kupa Bárki- léseken nem igen volt meg. A 30. percben a bíró 11 est ítél a BTC ellen, Mózs kspne aionban kivédi a penatlyt, A 32. percben a labdáért levegőbe ugró Horváthot a bajai Bisstricky durván faultolj», melyért a bíró kiállította. De ei a BTC nek sem jelentett előnyt, mert Horváth vállára esve jóidéig képtelen a játékra a később már csak statisstálni tudott a pályán. A 40. percben Viiy öngólja döntötte el a mérkősés sorsát, ki szerencsétlenül a saját csapatának hálójába küldte a labdát. Ei depri­málta is csapatot, úgyhogy a hátra­levő 5 percben inkább a BMTE volt fölényben. —Dombóvári VOGE—Bonyhádi lö SE 6:1. A bátaszóki Wittenberger bíráskodása mellett Bonyhádon ját­szotta le a két csapat barátságos mérkőzését, melyet a Dombóvári VOGE 3 : 0 ás félidő után fölényesen 6 :1 arányban nyerte meg. A bony­hádiak mentségére szolgál, hogy a védelem két oszlopa: Hauser és Faragó nem játszott, a tartalékok pedig gyengén dolgoztak. Az első gólt már a 9. percben megszerzi a VOGE, majd a 11. percben a másodikat, a 30. percben a harmadikat érik el fölényes játék után. A játék képe szünet után sem nagyon változik s végeredményben 6 : 1 arányban zárul annak dacára, kogy a VOGE által még lőtt három gólt a biró lesben állás c’mén nem adta meg. Kiadó a »Tolnamegyel Újság« Hírlapkiadó Rt. Az árvereloi szándékozók kötelesek bánat­pénzül a kikiáltási ár 10 °/o-át készpénzben vagy az 1881: IX t-c. 42. §-ában megha­tározott árfolyammal számitott óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kikül­döttnek átadni és az árverési feltételeket alá­írni (1881: LX. t.-cikk 147., 150., 170. §.; 1908: XL. t.-c. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegé­szíteni. (1908 :XLI. 25. §.) Dunaföldvár, 1930. évi május hó 26. Sennovitz Kilmiz s. k. (733) kir. járásbiró. Cementórii gyártásához használandó alkotórészek azonnal eladók. — Bővebbet Schleicher József társánál Szek- Szárdon (a vasút közelében). (784) Kiváló minőségű, 1929. évi termésű szekszárdi borok beszerezhetők a Szekszárdi Borvidéki Bortermelők állami ellenőrzés alatt álló Pinceszövetkezetében, Szekszórdon Vörösbor literenként 35—50 fillérig. Édes vörös literenként _ 60 fillér. Sil lerbor literenként _ 28—32 fillérig. Magasfoku rizling lit 40 fillér. Az árak ab Szekszárd, vasútállomás érten­dők. Legkisebb mennyiség 25 liter. Mintát kívánatra küld a Szövetkezet. — Telefon: Szekszárd 161. (nt) Ssekssárd legjobb, 1928. évi termésli, palack érett vörösbora *»i beszerezhető a Mezőgazdasági* Kereskedelmi Rt.-nál Szek- ssird. Ara hektoliterenként 50 pengő ab Ssekssárd, vasútállomás, vevő hordójába töltve. Legkisebb mennyi­ség 5 hektoliter. A bor 12 maligand fokos. Ugyanott kapható igen magas fokú fehér pecsenyebor 80 filléres árban. •— Telefon: Ssekssárd 85. — Mintát kívánatra kttld a részvény- i társaság. (727) | Bifraadü, kifogástalan gyárksáty^ kis Jégfogyasstásv és aagy hütőteljesitményfi — háztartási JlSszekrényeh megrendelhetők 7 havi részletfizetésre a Villamos- és Jégmfi irodájában. Megtekinthetők: Müller Testvérek kirakatá­ban és a Villamos- és Jégmü irodájában. 7H Szekszárd megyei város polgármesterétől. 8738—1930. ssám. Hirdetmény. Közhírré tessem, hogy a gazdasági népiskola használatában levő, a város tulajdonát képező és a Keselyttsi-ut mentén fekvő bolgár kér tészetre alkalmas 4734 négyszögöl terület épületekkel együtt nyilvános árverésen eladatik. E földterület a városi szennyvizderitőből kifolyó vízzel öntözhető a rajta levő csatornával. Az árverés megtartására határnapul 1930 julius 27. napjó" nak délelőtt II óráját tűzöm ki a városi közgyűlési terembe. Az árverési feltételek a közigazgatási tanácsnoknál em. 10. szám alatt, a rajiok pedig a főmérnöki hivatalban tekinthetők meg. Szekszárd, 1930. évi julius hó 18-án. Vitéz Vendel István polgármester. 12.416—1930. alÍ8p. szám. Tolna vármegye alls páojátőf A dunaföldvári kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság, 1742—1930. tkv. ss. Árverési hirdetmény-kivonat. Banmgarten Antal végrehajtatónak Makai István és neje Baka Zsuzsánna végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 192 P tókeköveielés és járulékai behajtása végett a dunaföldvári kir. járásbíróság felü­letén levő, Madocsa községben fekvő s a Makai István (neje Baka Zsuzsánna) nevén egészben álló madocsai 271. sz. tjkvi A. I. 6. sorsz., 2383. hrsz. ingatlanra 60 P kikiál­tási ár mellt lt; az A. f 2. sorsz. alatti 2748/13—a. hrsz. ingatlanra pedig 600 P kikiáltási ár mellett; továbbá a jelenleg K. Csapó István (neje Szintai Zsuzsánna) nevén egészben álló madocsai 521. sz. tjkvi A, t 1. sorsz. alatti 1469. hrsz. (ház) ingatlanra 300 P kikiáltási ár mellett azzal, hogy ezen ár­verés által az 1469. hrsz. ingatlanra a 680— 1911. tk. sz. végzéssel özv. Bán Jánosné Magyar Erzsébet javára bekebelezett özvegyi jog nem érintetik, végül a jelen'eg szintén a K. Csapó István (neje Szintai Zsuzsánna) nevén egészben álló madocsai 515. sz. tjkvi A. f 1. sorsz., 1470. hrsz. ingatlanra 1200 P kikiáltási ár mellett elrendelte. Az átverést 1930. évi augusztus hó 18. Mpján délután 3 órakor Madocsa község­házánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok közül a . madocsai 521.. sz. tjkvi A. f 1. sorsz., 1469. | hrsz. (Ház 226. sz. alatt) ingatlan a kikiáltási I ár felénél, a többi ingatlanok pedig a kikiál- { tási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem I adhatók el. Teljesen jókarban levó 3 lámpás ■I Arcoleftte 3.“ rídiökészOIÉK hangszóróval jutányos áron eladó. Bővebbet a miszlai Hangyában lehet megtudni. 646—1930. vgh. árverési hirdetmény. Dr Miklós Sándor ügyvéd által képviselt Krausz Béla utódai tolnai lakos kérelmére és javára 155 P 90 fillér követelés és jár. erejéig a szekszárdi kir. járásbíróság 1530— 1930 számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedő­től lefoglalt 1299 pengő becsértékü ingósá­gokra a szekszárdi kir. járásbíróság Pk. 11.924—1930. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. § a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatók javára és a végre­hajtást szenvedő lakásán, ócsény községben 348. szám alatt leendő megtartására határidőül 1930. évi julius hó 30. napjának délelőtt 11 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt üzletberendezés, szövet, ruha, divatáru, bú­torok és egyéb ingóságok a legtöbbet ígé­rőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsaron alul is el fognak adatni. Szekszárd, 1930 julius hó 14. Neuschl, kir. bír. végrehajtó. Szekszárd megyei város polgármesterétől. 8738—1930. szám. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisz­térium 74505/109—1930 sz. engedélye folytán a községi iskolaalap tulajdonát képezd, a gyepmestertelep és a vasúti töltés között fekvő, a város köselében kerti földeknek kiválóan alkalmas területekből 20 kot. hold kisebb parcellákban árverés alá kerül Az eladás nyilvános árverés utján történik, melynek megtartá­sára határnapul 1930 Jnliog hé 27. napjának d. u. 4 óráját tűzöm ki a helyszínére (Találkozás a gyepmestertelep elótt.) As árverési feltételek a városi főjegyzőnél, mig a parcellák rajzai a főmérnöki hivatalban tekinthetők be. Szekszárd, 1930 julius hó 15. Vitéz Vendel István (728) polgármester. Versenytárgyalási hirdetmény. A bonyhád—bátaszéki törvényhatósági közút 0.500—1.471 km z a várdomb—alsónána—mórágyi törvényhatósági közút 4.405—5 760 km sza­kaszai kiépítési munkáinak végrehajtására versenytárgyalást hirdetek. Ajánlat akár mindkét útszakasz, akár külön egy-egy útszakasz kiépí­tésére tehetó, de minden esetben az előirt ajánlati minta és ajánlati költ­ségvetések felhasználásával, ahova az egységárak számokkal és betűkkel beirandók. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy „Ajánlat a _________________ _________________________that. ut(ak) kiépítési munkáira" felirattal ellátott, pe csétes lezárt borítékba helyezett ajánlataikat 1930. évi augusztus hó 14 Ón délelőtt 10 óráig Szekszárdon az alispáni hivatalhoz közvetlenül, vagy posta utján nyújtsák be. Kiköttetik már e helyütt, hogy a munkanélküliség enyhítésére a munkát elnyerő vállalkozó tartozik elsősorban a községbeli, másodsorban a más vidéki, de megyebeli kési és igás munkásokat és iparosokat hasonló fel­tételek mellett alkalmazni és csak oly indokolt esetben alkalmazhat más megyebeli munkásokat, ha ilyeneket helyben, vagy a vármegye területén hasonló feltételek mellett nem kap. Az ajánlathoz az ajánlati végösszeg 2 °/o-át kitevő bánatpénznek vala­mely m. kir. adóhivatalnál vagy állampénztárnál, vagy Tolna vármegye közúti alap 55 245 számú postatakarékpénztári csekszámlájára késspánzben történt letételéről szóló nyugta, csekkelismervény, vagy annak közjegyzőileg hitelesitett másolata, vagy a bánatpénznek elküldését igazoló postai feladó­vevény csatolandó. Ezt a 2°/o ot a nyertes vállalkozó tartozik a szerződés megkötésekor 5°/o-ra kiegészíteni. Azok az ajánlattevők, kik a munkálatok teljesítésére törvényes képe­sítéssel, illetőleg jogosítvánnyal nem bírnak, kötelesek ajánlatukban meg­felelő műszaki képesítéssel biró megbízottakat megnevezni. Azok az ajánlattevők, akik a szeksárdi m. kir. államépitészeti hivatal felügyelete alatt munkát még nem végeztek és előtte ismeretlenek, tartoz­nak az illetékes kereskedelmi és iparkamara bizonylatával megbízhatóságu­kat igazolni, úgyszintén a társadalombiztosító intézetnél netán fennálló tar­tozásukra vonatkozó igazolványt becsatolni. Az ajánlatok a vármegye alispáni hivatalánál 1930. évi augusztus hó 14 én d e. 11 órakor fognak felbontatni, az ajánlattevők vagy képviselőik jelen lehetnek. A tervek és feltételek a hivatalos órák alatt a szekszárdi m. kir. államépitészeti hivatalnál megtekinthetók és ott az azokra vonatkozólag netán szükséges felvilágositások is megadatnak. Ugyanott az ajánlati minta díjtalanul, az ajánlattevő által ártételekkel kitöltendő ajánlati költségvetések ivenként 50 fi’lérért megszereshetők. Építtető fenntartja a jogot, hogy az ajánlatok közül szabadon választ­hasson, vagy hogy egyiket se fogadja el, továbbá, hogy a kőanyagok egy részét, esetleg fuvarozását kivegye a vállalatból és azt természetben szol­gáltassa, amiért vállalkozó semmiféle kártérítésre igényt nem tarthat. Az ajánlattevők ajánlataikkal a versenytárgyalás napjától számítva 50 napig maradnak kötelezettségben. Szekszárd, 1930. évi julius hó 19-ón. Az alispán helyett: dr Hagymása? Zoltán (735) ' vára. főjegyző. . Molnár-féle nyomdai müintévet és szab. iróalzatgyár rt. nyomása, Szekszárd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom