Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-16 / 46. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1929 november 16 TRETORH HÓCIPŐ VILÁGHÍRŰ látói vagyunk, hogy rövid idő alatt a helyi szerveset megteremtette Szék- szárd városban azt a rég óhajtott állapotot, hogy a város szegényeit állandóan figyelemmel kísérik. A szegényházban elhelyezett 16 Bzegény ellátása pedig olyan rendezett és a maga nemében íb elismerésre méltó munka eredménye, amelyért a város közönsége csak hálával gondolhat annak megvalósítójára. A Misszó társulatnak saját vagyona nincs. Egyetlen tőkéje a missziós lélek, mely nem riad vissza semmi­féle nehézségtől, ha a szegények megsegítéséről van szó s ennek a tőkének kamatait a megértő emberi telkekből váltja ki adományok és együttműködés alakjában. A Misszió mindig hangsúlyozta ezt a közvetítő szerepét az adni tudó szerencsés és az elfogadni kényszerülő szerencsétlen között, vállalta annak muokáját minden nehézségével, de átengedte az elismerést azoknak, akik kérő szavára adtak. Kétszeresen szüksége van a Szer­vezetnek a társadalom megértésére ma, amikor a nyomor soha nem kép­zelt mértéket öltött és vele kezd lépést tartani az emberi önzés és zzttkkeblüség is. Kívánatosnak tartanánk, ha Tolna vármegye közönsége megértéssel fo­gadóé a Misszió karácsonyi akcióját ób kipróbált nemeslelküségével teljes erővel támogatná azt. A törvénybotűsűsi bizottság tagjai. F. hó 10 én voltak az utolsó érdek­képviseleti választások, úgy hogy a törvényhatósági bizottság végleg meg- alakultnak tekinthető. A már közöl* teken kívül Tolna vármegye törvény- hatósági bizottságának tagjai lettek a következők: A vallásfelekezetek képviselői: Róm. kath. egyház részéről: Kiss Lajos, Szekssárd Magyar Béla, Dombóvár Meyer Lajos, Tolna Mozsgai Sándor, Paks Hradek Károly, Bátaszék Mozolányi István, Tamási Cserti István, Ozora Hortobágyi József, Fadd Tagja lesz ezen kívül a dunaföld vári plébániára kinevezendő uj lelkész. Ref. egyház részéről: Joő András, Nagydorog Kátay Endre, Dunaszentgyörgy Evangélikus egyház részéről: Schmidt János, Györköny A szakszerűség törvényhatósági képviselői: Teller Gyula, Székesfehérvár. Jakab László, Szekszárd László Aladár, Szekszárd Legény Oszkár, Szekszárd Mátray Rudolf, Székesfehérvár Dr. Halmos Andor, Szekszárd Dr. Illy György, Szekszárd ű 18 havi részletre Fábián Sándor elektrotechnikai- és rádió - vállalatánál A nagytrafik mellett Szekszárdon (Korzó) T| ELEFON 139. szám Buzna Emil, Szekszárd Kovács Lajos, Szekszárd Aitay Viktor, Szekszárd Schlénker Mihály, Bonyhád Az érdekképviseletek törvényhatósági képviselői: Ügyvédi kamara részéről: Dr. Albersz Rezső, Szekszárd Dr. Grosch József, Paks Dr. Marxréiter Alajos, Szekszárd Közjegyzői kamara részéről: Dr. Nozdroviczky Ferenc, Gyönk Mérnöki kamara részéről: Tóth Henrik, Szekszárd Molnár Sándor, Szekszárd Orvosszövetség fiókja részéről: Dr. Treer István, Szekszárd Dr. Schall Kálmán, Bonyhád Dr. Drágíts Imre, Szekszárd Vitézek részéről: Vitéz Zerinváry János, Bonyhád Vitéz HélínécZy Miklós, Toltianémedi Vármegyei jegyző egyesület részéről: Németh Árpád, Ozora Muth Henrik, Nagyszékely Mező László, Alsónyék Steib Mihály, Zomba Kereskedelmi és iparkamara részéről: Nagykereskedő: Bodnár István, Szekszárd Kis- és középkereskedő: Schmidt Jenő, Gyönk Brick Miksa, Bonyhád Sas Lajos, Dombóvár Gyáros: Schneider János, Szekszárd Kis és középiparos: Weiszenburger János, Bonyhád André István, Szekszárd Ifj. Stokmger Rezső, Tamási Ivanits Antal, Dombóvár Mezőgazdasági bizottság részéről: /. Kúriából: Probszt József, Tevel Molnár Sándor, Kajdacs Wóber János, Alsónána Varga József, Szakály V II. Kúriából: Ferenczy István, Dunaszentgyörgy Vitéz Horváth Lukács, Pincehely Milos István Gy., Gyulaj Cziráky Ferenc, Szekszárd III Kúriából: Müller Lajos, ózsák Ördög Lajos, Pincehely Weigel Adam, Gyönk Nagy Imre, Kisvejke IV. Kurtából: Gutái József, Fadd . Tenczlinger Lajos, Szekszárd Antal Pál, Szekszárd Szűcs Pál, Nagykónyi V. Kúriából: Boross Zoltán, Szekszárd Diósy Endre, Rácegres Gévay-Wolf Aladár, Szekszárd Báró Malcomes Gyula, Csibrák Vitézek értekezlete. A dunafóldvári járás vitézei f. hó 10-én, vasárnap délelőtt Dunaföld- váron a községházán tartották meg évi értekezletüket. A Hiszekegy el- éneklése után Kun János községi biró üdvözölte a község és a maga nevében a nagyszámban megjelent vitézeket és az érdeklődő közönséget. Utána vitéz Pintér Lajos, a járás vitézi őrmestere, a hivatalos utpn távollévő Huber Ferenc községi fő­jegyző nevében, mint házigazda tid-_ vözölte a vitézeket. Lelkesítő sza­vakkal intette a vitézeket, hogy a jelenlegi nyomasztó Viszonyok hatása alatt meg ne feledkezzenek a hazafias ideálok hangoztatásáról és megváló- sitásáról. Vitéz Döme István paksi jegyző, a járás vitézi hadnagya, Kun János községi bíróhoz s Csernyányszky Pál jegyzőhöz intézve szávait, megkö­szönte azt a meleg szeretetet, mely- lyel a község a vitézeket fogadta, ígéretet tett, hogy a vitézek mindent elkövetnek Nagymagyarország feltá­madásáért. Azután megnyitotta az értekezletet, melyen a vitézeket köz • vétlenül érintő több kérdést világi tott meg. Az értekezlet keretében Sugár Gyula dunaföldvári tanító, levente- főoktató a méhészetről, a baromfi­tenyésztésről és a gyümölcstermelés­ről tartott igen élvezetes és világos felolvasást. Vitéz Mádi-Kovács Imre gerjeni földbirtokos pedig előadás- sorozatát folytatta a talaj művelésről. Vitéz Döme István köszönte meg az előadóknak értékes tanítását és az értekezletet berekesztette. Ezután a vitézek a községháza udvarán felsorakozott leventeszázad­dal, cserkész szakasszal s Katolikus Legényegylettel zászlók alatt katonás rendben a Hősök emlékszobrához vonultak. Itt a leventezenekar Pintér János karnagy vezénylésével elját­szotta a Hymnuszt, vitéz Székely Sándor pedig lángoló, hazafias szaVak kíséretében nagyszámú közönség 8 a hivatalok részvétele mellett helyezte el a szobor talapzatára a vitézek babérkoszorúját. A leventezenekar befejezésül eljátszotta a Hiszekegyet s a vitézek, leventék, cserkészek a szoborelŐttü diszelvonulással hódoltak a hősök emlékének. Az ünnepély Után a vitézek meg- I tekintették az épülő Dunahidat, ahol ' Kováts Alajos ellenőrző kir. mérnök HORTOBáGYI JUHTURII Mindenütt kaphatói Termeli • 0138 pl; Tej szövetkezeti Központ Budapest, I., Horthy Mlkltfs-ut 119—121. részletes előadásban ismertette a monumentális híd építési technikáját, majd két motorcsónakon bevitte az érdeklődőket a ködtől éppen akkor felszabadult Dunára, hogy közvetlen közvetlen közelből is láthassák a szálfenyő pilótákon toronymagasság­ban épülőfélben álló gigászi hídszer­kezetet. A tanulmányi kirándulás után a vitézek és az érdeklődő közönség az úri kaszinó dísztermében tártas- ebédre jöttek össze, melyen vitéz Mádi Kovács Imre gerjeni földbirtokos a kormányzóra mondott lelkes fel­köszöntőt. Dr. Bujdos János pedig vitéz Döme István járási hadnagyot köszöntötte mint vitézt, jegyzőt és leventeoktatót, kérve őt és a vitéze­ket, hogy mint vérzivatarokat kiállott tölgyek, neveljék maguk mellé a nemzet remény virágait: a levente- ifjúságot. Vitéz Döme István Kun János községi hiróra emelte poharát és éltette a község lakosait, kik oly meleg szeretettel fogadták a vitézeket. ősz. Mennyi szín a hulló lombon l Hulló lombon, hervadt leiken. Színek szólnak, tarka nyelven El nem oltott lelki szomjfól. Barna, sárga, rőt arany. Múlásnak sok színe van. Hulló lombok fonnyadt kelyhek Hervadt lelkek bús avarja; Rajtatok tarkán kivarrva Himes bája kín s keservnek. Mind e szin és tarka folt, Vér, mely harcokon omolt. WIGAND JÁNOSNÉ. Súrossy Károly búcsúztatása. A polgári fiúiskola tanártestülete és tanulóifjúsága november hó 7-én bensőséges érzéssel búcsúzott el Sá- rossy Károly igazgatótól, aki teljes szolgálati idejének leteltével nyugdíjba vonult és így az intézettől megvált. Az ünnepély előtt a tanártestület és róm. kath. tanulóifjúság a bel­városi templomban szentmisén Vett részt, amely után az intézet emeleti nagytermében gyűltek össze. Ott láttuk a volt tanártestületi tagok köztfl Holub János igazgatót, Polgár József és Polgár Alajos tanárokat, akik a távozó igazgatóval rövid ideig együtt működtek. A feldíszített terembe a búcsúzó igazgatót küldöttség hívta meg, akit, amidőn a terembe lépett, szeretetteljes ovációban részesítettek. Áz ifjúság a Himnuszt énekelte, amely után Reiter Marton ÍV. oszt. tanuló szavalt. A tanártestület nevében Szörényi János igazgatóhelyettes búcsúzott a nyugdíjba vonuló igazgatótól igen meleg hangon. Megemlékezett arról az érdemes munkáról, amelyet Sárossy Károly az ifjúság nevelése terén 35 hosszú esztendőn keresztül kifejtett, Mutschenbacher Ödön át Flu ÄÄÄ wt emlékek nagy raktára, kőfaragó-üzeme Szekszárd, saját telepe: Vasúti-fasor t4—18. Tűzifa ölenként és vagóntételben. Cementáruk, u. m. kutgyfirűk és hidáteresz-csövek minden átméretoen, kuttető, kerítés- és kapuoszlopok, etető és itató vályúk, hornyolt cement-cserép, mintás és sima cementlapok, állandóan friss cement) vakolati fehér és sárga kőpor, terraszo- és mfikő-zúzalék, csiszoló és fényező anyagok; dnnahomok, danakavics. — Műkő; sírkövek, sirszegélyek, siríedlapok készítése stb. — Síremlé­kek; fekete svéd gránit, márvány s műkő készpénz ár ban részletre is. — Vállalom temetőkben a meglévő síremlékekre utánvésést és aranyozást, helyben vágy bárhol a vidéken is, régi sírkövek átdolgozását, fényezését, legjutányqsabban, előleg nélkül, pontos szállítási határidőre. ®®®®®&®®®®®®®®®

Next

/
Oldalképek
Tartalom