Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-16 / 46. szám
1^29 November 16. TQUfAMEGYEI UJSAQ 3 1 Legkiválóbb mInOsésa » í í S ÍP i r J Kfl Iftli -1 kJLtAli JÍBiSv- és 1 ányk a „ITH" nyulszfirkalapok Llchtmon S mu H uloverek ellények arisnydk táti KABÁTOK PlRNITZER JÓZSEF É^IAU ÁRUHÁZÁBAN, , SZEKSZÁRDON arról a férfias bátorságról, amellyel mint katona karddal a kezében vé- délmezte hazáját és arról a nagy szomorúságról, amelyben a búcsúzénak épugy, mint igen Sok magyar embernek osztályrésze volt, amikor a vesztett háború után kitizvé otthonából, menekülnie kellett a nagyszebeni iskola éléről és uj otthont kellett teremtenie Szekszárdon. Nagy elismeréssel szólt arról a szeretetteljes munkáról, amelyet a szekszárdi iskola előbbrevitele, az ifjúság neve lése érdekében Sárossy 9 év alatt kifejtett. Szörényi János igazgató- helyettes őszinte érzésektől áthatott beszéde után Klézli István szavalt} majd Grósz Ferenc IV. oszt. tanuló búcsúzott • a tanulóifjúság nevében megkapó szavakkal a távozó igazgatójuktól, szeretetük és ragaszkodásuk jelképéül egy szobrocskát adott át néki. SároBsy Károly elfogódott hangon válaszolt Szörényi János és Grósz Ferenc búcsúzó szavaira. Jólesett a válás mindig keserű pillanatában az a szeretetteljes megnyilatkozás, amely- lyel iránta úgy tanártársai, mint tanítványai viseltetnek. Ebből azt látja, hogy a 35 esztendős pályáját, amelyen Csikországhól indult el ifjúi lelkesedéssel, nem hiába járta meg s most, amidón az öregkor küszöbén nyugdíjba vonul, szeretetet tapasztal azok részéről, akik munkásságának részesei voltak majdnem egy óviize- den keresztül. Működésének legnagyobb részét a nemzetiségi vidéken töltötte el. Izzó magyar érzéssel tanította a nemzetiségi ifjakat a magyar nyelvre. Szomorúan kell azonban megállapítania, bogy azok, bár nyel vünket elsajátították, de szivükbe nein engedték be a magyar haza széfétéfét és amikor mégkondultak a vészharangok a magyar határon, ákkör a felnevelt intelligens ifjúságban nem a megértő testvéreket, hanem a győzelem mámorától ittás embereket találták. Hálát inondott az Istennek, hogy hosszú pályáján át munkákedvvel, jó egészségben tudott dolgozni és azok egyikét sem tudta elsényveszteni a 41 havi megstakitás- nélküli harctéri Bzólgálat. Amidőn hálás köszönetét mondott ás Ünnep lesért Ós a szeretetteljes Üdvözlésekért, aria kérte káttársait, bogy szeressék továbh is az ifjúságot, az ifjakat A legfőbb — légmodernebb " r A BUDAI I é vijrWUfcpfc a lcgkedvecébb részletfizetésre SzekszArd, Széchenyi'utca 28. alatt Almássá cukrászdával széniben. pedig, hogy szeressék az Istent és á hazát, végezzék odaadó kitartással és szorgalommal munkájukat, mert csak igy válhatnak pilléreivé a megépítendő nj Nagymagyarorazágnak. Becsüljék meg tanáraikat, akik értük munkálkodnak és gondoljanak reájuk mindig hálás szívvel, mert a hála a legritkább, de a legfenségesebb emberi erény. A búcsúzé igazgató megható szavai után a bensőséges ünnepség a Szózat hangjaival ért véget. Mngfinalkaloiizottiik Biztosító intézete Onkormfinyzoti választása. A Magánalkalmazottak Biztosító Intézete önkormányzati választásairól hirdetményt adott ki a választási bizottság, amely a közgyűlés tagjainak a választását december hó 15-éré tűzte ki. Az intézet közgyűlése 120 rendes és 120 póttagból áll. A tagokat és póttagokat titkos szavazással 5 évre választják. Ezek közül 15 közgyűlési tagot és 15 közgyűlési póttá gpt a bem fővárosi munkaadók, 15 közgyűlési tagot és 15 közgyűlési póttagot pedig a Vidéken lakó biztosításra kötelezettek választanak. Választók azok, akik november 4-én az intézetnél biztosításra kötelezett munkavállalót foglalkoztatnak, illetve akik november 4 én az inté- zetnél biztosításra kötelezettek, illetve az intézéttől éllátásban részesülnek. Az idényhez kötött foglalkozást Űző munkaadók akkor is VáláSztók, ha november 4-éi megelőző egy évéh belül 6 hónapon át munkavállalót foglalkoztattak, illetve á munkavállalók, ha Ugyabilyen feltétélek mellett biztosításra kötelezették voltak. A munkaadók nagyipari, középipari, kézműipari} pénzintézeti, nftgykeres- kedelmi, kiskereskedelmi ób szabadfoglalkozású csoportokra oszlatlak, mig a biztosításra kötelezettek közüzemi} pénzintézeti, magántisztviselői, kereskedősegédi, művezetői és egyéb csoportot alkotnak. A választást jelölés előzi meg. A jelöltekre vonatkozó ajánlást november 24 én délélőtt 9 órától délután 13 óráig kélf a választási bizottságnál Budapesten, Rottéhbiller ucca 13. szám alhtt benyújtani. Az ajánláá kizárólag csak az Intézet áltál kiadott Ajánlási ivek feiháSénáiásával történhetik. Az ajánlási ivek áZ Or szágoS Társadalombiztosító Intézet helyi szervénél díjmentesen igényelhetők. A ááávizati jog kizárólag aZ Intézet áltál az igényjogosultak részére kiállított szavazó igazolvány alapján gyakdfolhátö. A Szavazás álkalihaval a választásba jogosultak személy- azonosságukat is igazolni tartoznak. A választás eredményét a szavazási eredmények összeSzámláláéá Után a Választási Bizottság a M*gánalkal ma zott ab B ztoaitó Intézeténél Budapesten,(Rottenbiller n. 13.) hirdeti ki. Az Alkalmazottak Nemzeti Blokkja közli, hogy a liberális és keresztény testületek egységesen a Nemzeti Blokkban tömörültek, mélynek helyisége Budapest, IV., Veres Pálné ucca 16. sz., I. em. 3. sz. alatt van. A Blokkban minden nap más és más érdekeltség tart megbeszélést a választási tennivalók ügyében. A Nemzeti Blokkal szemben a szociáldemokrata párt veszi fel a küzdelmet a Magánalkalmazottak Demokratikus Blokkja cim alatt. Felkészült a választásra á Munkaadók Nemzeti Blokkjá is. A jelölésre és a választásra vonatkozó tudnivalókra nézve a falragaszok adnak bővebb felvilágosítást. HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország. Időjelzés. A szekszárdi meteorológiai állomás 1929. évi november hó 7—13-iki feljegyzéseiből : Hőmérséklet: maximum: 13'3 C° november 8-án, minimum : 6*2 C° november 9*én. Csapadék: eső 0’6 mm. november 9-én, > 2*3 mm. november 10-én, » 5*5 mm. november 11-én, összésen 8*4 mm. A légnyomás 1929 november 13-án este 9 órakor 13 8 C° mellett 744 9 mm-re csökkent; csökkenése azontúl is tartott. — A vármegyei közigazgatási bizottság BIÓ86. Folyó ho 13-án tartottá a vármegyei közigazgatási bizottság november havi rendes ülését. Az ülésen, mélyen Jankó Ágoston főispán elnökölt, jeled voltak: Száváid Oszkár álispán, dr. Hagymássy Zoltán vm. fÓjégyáŐ, dr. Haypál Sándor tin. árvaszóki elnök, dr. 0 ffy Gyula víd. tiszti főügyész, Jakab László kir. pénzügyigazgató, dr. Halmos Áhdob kíb. tanfelügyelő} dr. Gkál Dezső -Tézétö kir: Ügyész} László Aladár műszaki tanácáOS, a kir. államépitésáeti hivatal főnöké; Legény Oszkár a vm. gáZdaélgi fel ügyélőség vezetője, dr. Illy György állategészségügyi tanácsos, förvény- hatósági állatorvos, továbbá Dőby László} Schneider Gábor és dr. Ko vács SebeStéuy Endre bizottságai ta gok. A szakelőadók jelentései közül á legtöbb figyelmét a pénzügyigaz- gatónak á köztartozások lefizetése tárgyában tétt beszámolója váltotta ki, kinek indítványára á közigazgatási bizottság 54 olyán község elöl járóságával szemben állapította meg a felelősséget, amelyek a közadók behajtása terén műtasztást követtek él. Dr. Halmos Andor kir. tanfelügyelőt elnöklő főispán 25 éves szolgálati évfordu ója alkalmával a bizottság nevében melegen üdvözölte és különösen kiemelte, hogy a tan- felügyelő Tolna megyében való rövid működésé kiéit lelkes, buzgó és hazafias ihunkálkodásával általános elismerést vívott ki magának. Dg. Halmos meghatott szavakkal köszönte meg a bizottság elismerését s ígéretét tett arra nézve, hogy továbbra is a legteljesebb odaadással fogja szolgálni a népoktatásnak és a népművelésnek ügyét. Az Ülés végén Jankó Ágosion főispán, tekintettel arra, hogy az 1929. évi XXX. t. c. hatályba- lépte folytán a vármegyei közigazgatási bizottság is újjáalakul, szívélyes szavakkal búcsúzott el a bizottság tagjaitól, megköszönvén a lelkes éB buzgó munkálkodást s annak a reményének adott kifejezést, bogy a bizottság régi tagjait az újjáalakított bizottságban viszont fogja látni. A bizottság teljes ülésének befejeztével még a gyámügyi fellebbviteli küldöttség és a gazdasági albizottság tartottak ülést. — A M. A. N. Sz. kulturdólutánja. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének Jankó Ágostonná főispánná vezetése álátt álló szekszárdi csoportja kiválóan sikerült kulturdélutánt rendezett kedden délután a vármegyeháza nagytermében. Már az előző években is nagy gonddal előkészített kulturdélutánok olyan szükségletévé váltak a közönségnek, bogy a különösen hölgyekből álló publikum szinte zsúfolásig megtöltötte a helyiséget. Elsőnek Kovács György szekszárdi r. k. tanító szerepelt. Polgár Manci igázán gyönyörű és valóban müvéSiies zongora kísérete mellett három magyar műdalt énekelt. Nagy terjedelmű tenorja játszVa győzte lé az énekbéli nehézségeket és olyan hatást váltott ki, hogy ráadást kéllett adnia. Meyer LájoS tolnai plébános, pápái kamarás lépett ezután a dobogóra, bogy előadja üti benyomásait arról az autó- turáról, amelyét ez év nyaráh tett Barcelonába és vissza. A Hagy műveltségű és kiváló mégfigyelő képességű előadó aá ő ismert csevegő modörá- ban, dé mégis a legválasztékosabb iféaálióii formában mondta el tapasztalatait, amelyeket Ausztrián, Lichten- steinen, Svájcon, Franciaországon és Sjiáh^olÖfáZágöíi keresztül utazva szerzett és ugyanolyan lenyűgöző módon ismertette á megtett ut tájB É El É B fii B IB a B B H B El El ä (9 B B B 3 TÓTH JÁNOS 3 ® őrié és ékszerész S Szék szárd, KasálnÜ - Bazár. a a ___ a | Alkalmi ajándékok! a . a a nagy választékban, olcsón a § beszerezhetők. aSBBBBRBBBSBBIáBBaBBa 1PÁLPUS2TASAJT VILÁGMÁRKA\