Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-02 / 5. szám
XI. évfolyam. Egyes szám ára 30 fillér. Szekszárdi 1029 február 2. 5. szám,, TOLNAHEGYEI KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér. Előfizetési dij félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÄNOS. A lap megjelenik minden asombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét “ illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Hz első lépést Ha valaki figyelemmel kíséri a pénzintézetek mai helyzetét, úgy meg. kell állapítania, hogy a vidéki pénz intésetek igen nehéz időket élnek. A közrebocsájtott mérlegek ugyan megnyugtató adatokat tartalmaznak és egyik-másik intézetnek eredménye igen kedvezőnek is mondható, mégis a ssakember figyelmét nem kerülheti ki az a nehéz küzdelem, amelyet a vidéki intézetek vezetői vívnak a háború okozta általános értékdevalváció következtében beállott tőkeszegénységgel, a részvényekben! bizalom általános megrendülésével és a mindinkább fokozódó hiteligényekkel szemben. Ez a küzdelem elárulja, hogy a mai pénzintézetek, főként azok vezetői helyzete nem oly rózsás, mint azt azok hiszik, akik a békebeli intézetek vezetőinek tekintélyt, vagyont és kényelmet, nyújtó helyzetét ismerték. Bármilyen szívós és elkeseredett is ez a védekezés, mégis látjuk, hogy miként sorvadnak el egymásután az egyes vidéki intézetek, vagy miként olvadnak be valamely budapesti bank érdekeltség szférájába és ezzel meglehetősen el is távolodnak attól a gondolattól, amely egykor az intézet alapítóit vezették : hogy kereskidői gondossággal, de bizonyos helyi érdekeket istápoló altruizmussal hasznára és segítségére legyenek vidéküknek. A vidéki pénzintézetek összeroppanását, őszintén kimonhatjuk, nem a vezetők tudáshiánya, vagy rá nem termett8ége okozták, hanem az állam- hatalomnak eléggé nem helyteleníthető, múltban és jelenben követett eljárása. A háború idejében elfeledtek egy intézkedést tenni, amely lehetetlenné tette volna azokat az igazságtalan vagyoni eltolódásokat, amelynek koldusai ma természetüknél fogva a hadiszállításokkal mm foglalkozható vidéki bankok és iakarékpénz- tárak, tőkepénzükből élő és a tőkében bizó po gárok. A pénzintézetek aranykoronáé kihelyezései helyett, azoknak egy 17 500 ad részét kapták vissza. Ezzel elveszhették alep és tartaléktőkéjüknek 80—95°/o-át, betéteseiknek vagyonát, míg az adósok egy földbirtok árát fél vagy egész disznó értékével fizették vissza. De érte az intézeteket ezenkívül egy második nagy veszteség és csalódás is. A nagybankok lejegyezték a hadi- kölesönöket, azután a vidék hazafias érzésére appellálva, szép szóval, néha néha egy kis presszióval is, (miután begombolták a vezetők kitüntetéseiket) kihelyeztek azokat a vidéki intézeteknél, amelyek természetesen azt tárcájukban meg íb tartották. Igen Bök intézet teljes alaptőkéjét, Bőt azon túl is, vagyona tekintélyes részét hadiköl- csönbe fektette. Ezen befektetés ma mit sem jövedelmez és intézeti vagyon szempontjából mit sem jelent. I Ezen két okból kifolyólag a részvé- j nyesek és betétesek egyaránt elvesz- I tették vagyonukat, amelyet a helyi vezetők iránti bizalomból az intézeteknél elhelyeztek, de elvesztették egyúttal bizalmukat is a vidéki intézetek részvényeiben. Ezen utóbbi még abban az esetben is, ha feles pénzük volna az embereknek, lehetetlenné tenné a vidéki intézeteknek alaptőkeemelését. Mindenki arra gon dolna, hogy önhibájuk nélkül ily helyzetbe jutott vidéki intézetek megmentésére siet az a hatalom, amelynek intézkedései nemcsak gazdasági megerősödést, de gazdasági romlást is idézhetnek elő. Az államhatalomnak a pénzintézetekkel szembeni intézkedései azonban legkevásbbé sem alkalmasak még a mai napon sem arra, hogy azok gazdasági taípraálli- tást vonjanak magúk után. A minimálisan 16 százalékos adókulcs, amelynek magasságát annak idején azzal indokolták meg, hogy ezen társulati adó utáD semmi más helyi adók nem járnak, csak ígéret maradt és az a törvény végrehajtási utasításából teljesen kimaradt. — A helyzet ma az, hogy a pénzintézetek, amelyek jövedelmüket teljes ősz- szegében bevallani kötelesek, évi jövedelmüknek 28—32 százalékát adóban kénytelenek elfizetni. Gondolhatna a vidéki intézetek ügyével foglalkozó arra is, hogy külföldi köl-. csönökből, vagy állami bevételi feleslegekből az állam akár közvetett, akár közvetlen utón, bizonyos ősz- szegeket bocsájt betétként az intézetek rendelkezésére. Bizony ezen gondolat is merően téves. Nagy vonásaiban a magyar pénzügyi elgondolás cs-k az állami büdzsé tüzzel-vassal való rendbehozá- sára terjedt ki, de egy pillanatig sem értek reá eddigi pénzügyminisztereink gondolni arra, hogy az egyensúlyozás csak akkor lehet teljes és egészséges itt is, mint. az épületnél, ha nem az emeleti részt támasztják alá, hanem a fundamentum apró pilléreit erősitik meg. — Lehet óriást adókkal az állami költségvetést m»g a kívánatos takarékossági szempontok figyelmen kívül hagyásával is deficitmentessé tenni, azonbsD, ha az adókat előteremtő egyediket ezen intézkedésükkel fokozatosan elpusztítják, kérdjük, meddig tarthat ezen pénzügyi kiegyensúlyozás? Amit itt elmondottunk, sokak által ismert dotgob, de fe eleveníteni szükségesnek tartjuk, amikor lépten- nyomon hal juk a bankok és taka rébpénztárok támadását és látjuk még azok irigykedő pillantását is, akiknek társadalmi állásuknál és intelligenciájuknál fogva más belátá- suabnak kellene lenniök. A vidéki intésetek egyenként gyengék abhoz, hogy a külfo di tőke behozásával alá tudjak támasztani gazdasági életüket. A budapesti nagy bankok elgondolása pedig tisztán all élőt tünk. A mai be yzet legalkalmasabb arra, hogy csapjaikat kiterjeszthessék minden oly vidékre, ahol a pénznek rentábilis kihelyezése eredményekkel kecsegtethet. Ha a vidéki pénzintésetek mielőbb megértő összefogásra el nem határozzák magukat, úgy a közeli pénzügyi Cotnpassok csak nagy bankok által affiliált, vagy fiókoaitott intésetekről nyújtanak majd tájékoz tatást, de önálló, elsősorban speciálisan vidéki érdekeket tekintő és szolgáló önálló intézetekről nem. Nem voltam szerencsés a Tébe pécsi körzetének megalakulásán résztvehet- ni, de úgy gondolom el és úgy érzem, hogy ennek sz első körzetnek megalakulása abból a gondolatból nőtt ki, hogy az egyes vidékek gócpontjain olyan szervezeteknek kell lenniök, amelyek érzelemben, üzleti érdekben összekapcsolván annak a gazdasági körzetnek intézeteit, súly- lyal tudnak azok fellépni politikai, gazdasági és védelmi szempontból egyaránt, hogy a vidéki intézetek jogos panaszai ne csak hangoztassanak, de orvosoltassanak is. Ebben az irányban első lépésnek tartom a Tébe pécsi körzetének megalakulását és hiszem, hogy az alapítási gondolat kiépítéséből a vidéki gazdasági élet egészséges fejlődése, megerősödése fog fakadni. Ebből a szemszögből nézem a pécsi alakulást és köszöntőm örömmel. 3. Dr. Orffy Imre nagy beszéde a bortörvény tárgyalásánál. A bortörvényről szóló vitában a képviselőházi szerdai ülésén dr. Ó.ffy Imre is felszólalt. Szakszerű és minden oldalról nagy figyelemmel hallgatott beszédében dr. örffy hosszab ban foglalkozott a borfogyasztási adó eltörlésének kérdésével. Az értékes beszédből indokoltnak tartjuk a következőket olvasóinkkal megismertetni : „A törvényhozói hivatás komolyságával mindig ellenkezőnek találtam azt, ha a képviselők itt a Házban felállnak és úgynevezett hazabeszé- lést folytatnak. Azt hiszem igazat fogoak nekem adni t. képviselőtár saim, amidőn előre kijelentem, hogy jóllehet borvidéki kerület képviselője vagyok, nem otthoni és hazai dolgokat tartok ebben a kérdésben szem előtt, hanem egy olyan agrárproblémát, mely a magyar földoek s a magyar agrártársadalomnak egy egészen elsőrangú problémája, amely miatt ezek közül a padsorok közül fel kell szólalnunk, különösen olyan alkalommal, amikor ilyen törvényjavaslatot tárgyalunk, amelyet a t. földmive- lésügyi miniszter ur most beterjeszteni szives volt. (Úgy van 1) Én is csak csatlakozhatom előttem szóló képviselőtársaimhoz, akik nagy örömmel fogadták el ezt a javaslatot. Kétségkívül számos olyan intézkedés van benne, amely alkalmas lesz arra, hogy az égető és sürgős problémákat elimináljuk és mego d jak. Mindez azonban nem elég és ezért szabad lesz egy pár szót szólnom arról, hogy milyen további, talán radikálisnak látszó, változtatásokat kérünk és várunk a mélyen t. földmivelósügyi kormánytól atekintet- ben, hogy ez a szörnyűségesen komoly és nagy kérdés, ha nem is megszűnjék, de legalább enyhittessék. Mielőtt itt egy-kót gondolatot felvetnék, méltóztassanak megengedni, hogy innen is először köszönetét mondjak a földmivelósügyi miniszter urnák mindazoknak a borvidékeknek neveben, amelyeknek segítségére jött a borszövetkezetek felállításának kitűnő gondolatával. (Úgy Van I Úgy van 1 a középen.) Tudjuk nagyon jól, hogy ez nagyon komoly első lépés volt az eredmény felé. De nagyon jól tudjuk azt is, hogy ez a lépés még nem elég, következnie kell a második lépésnek a bortermelő vidékek részéről is, ahol kellő megértésnek és főként nagyon lelkiismeretes, önzetlen vezető embereknek kell jőnniök a tekintetben, hogy ezek a borszövetkezetek, pinceszövetkezetek tényleg elérjék azt a célt, amelyet elérni hivatva vannak. (Úgy van I jobbról.) Éq azonban úgy érzem, hogy az a nagyon érdekes és értékes segítség, amelyet a törvényjavaslat hoz, még nem elegendő; hiszen a probléma sokkal mélyebb és sokkal nehezebb, semhogy azt máról holnapra egy-két novelláris törvénnyel m* g tudnánk oldani.“ öi ffy ezután a magyar borkérdéa nemzetközi vonatkozásairól beszélt, majd a felújítási kölcsön sürgetése után áttért őtffy a borfogyasztási adó kérdésére, mely kérdéssel mindenkinek, akinek csak egy kis fogalma van az adóztatás problémájáról, foglalkoznia kell. Majd igy folytatta: „A kormány t. i. átengedte ezt az adót a községeknek és városoknak és most arra a szerintem kissé tul- kényelmes álláspontra helyezkedik, hogy rábízza a do got a községekre és városokra, hadd intézzék el a szegény bortermelők ügyeiket a községekkel és városokkal. Végtére a bortermelés krízise nem olyan, hogy a kérdést az érdekeltek és az autonóm testületek egymás között intézzék el. Ez olyan kérdés, amelyet a kormánynak magának kell elintéznie (Úgy van jobbról.) Felvetek egy gondolatot. (Halljuk.) Az igazság legelemibb feltételeivel ellenkezik az, hogy egyes községek és városok, amelyek amúgy is nagyon gazdagok, óriási ipari és kereskedelmi forgalommal bírván, háztartásukat bőven tudjak alimentálni forgalmi és kereseti adókkal, másrészt pedig vannak községek, amelyeknek sem kereseti, sem forgalmi adója nem jelentékeny, amúgy is szegények, a legsúlyosabb helyzetben vannak és háztartásuk a legnagyobb anarchiában van.
