Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-24 / 34. szám
XI. évfolyam. 34. szám. Egyes szám ára 30 fillér. Szék szárd, 1929 augusztus 24. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér. Előfizetési díj félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. A magyar munka fellegvárából. A világháborúban elesett hős fiainak emlékművét Nagyboldogasszony napján leplezte le a főváros tövében fekvő Csepel és ezen az ünnepélyes aktuson megjelent az ország kormányzója, nagybányai vitéz Horthy Miklós is. Ez a csepeli emlékmű leleplezés a kormányzó személyes megjelenésén felül nevezetességet és jelentőséget nyert annak a szép és klasszikus tömörségű beszédnek a révén, amely az államfő ajkáról röppent el és amely az ország egyik értékes társadalmi rétegének, a mindkét fajtájú munkásságnak, a szellemi és a fizikai téren dolgozóknak, a legfelsőbb elismerés szavait tolmácsolta. A sokezer munkást foglalkoztató Csepel község kulturháza előtt elmondott kormányzói beszéd üzenetet küldött szerte a Csonka országba valameny- nyi munkáshoz magától az államfőtől, amikor igy szólt: »Csepelről, a magyar gyári munka fellegvárából köszöntőm a magyar munkások összességét. A gyárak és bányák, a műhelyek és szántóföldek, a műtermek és irószobák munkásait. Ókét, akik mostoha viszonyok közt értékké formálják az anyagot és gondolatot. Azt üzenem nekik, hogy ne emeljenek válaszfalat egymás között. A társadalmi osztályok sorsa elválaszthatatlanul egymáshoz van forrva tartós időre. Csak vagy közös jólétben élhetnek, vagy közös nyomorban tengődhetnek. Egy célunk van, haladjunk nyugodtan egy útónt — mondotta többek közt a kormányzó. Szól ez az üzenet nemcsak azoknak a munkásoknak, akiket e szó jelentése alatt általában érteni szók* tunk, vagyis nem csupán a fizikai munkásoknak, akiknek mintegy azt mondja, hogy ne legyen közöttük széthúzás azért, mert van gyári, kézműipari és mezőgazdasági alkalmazású munkás is az országban és ne tömörüljenek egymás elleni harcra azok, akik különböző politikai elgondolással tűznek ki maguk elé célokat. De szól ez az üzenet másfelől olyan értelemben is, hogy a szellemi téren dolgozó munkásokban ne lásson ellenséget a fizikai munkát végzők tábora és viszont ne nézze le foglalkozásának, képesitésének mi- nemüsége miatt a fizikai munkást az, aki szellemi téren dolgozik, mert a szakmák és foglalkozások különbözősége nem teszi jogossá a szembenállást, a társadalmi elkülönülést és az ezekből folyó ellentétek kiélezését. A kormányzói üzenet testvéri egyetértést ajánl azoknak, akik munkájukkal az országot megépiteni hivatottak. És épen ezért ez az üzenet szól azoknak a legfelsőbb köröknek is, amelyekben az ország ügyeit legszélesebb hatáskörrel intézik olyan szellemi munkások, akiket politikai és pártérdekek állítottak az élre, hogy mint ennek az országnak legfőbb hivatali funkcionáriusai, vezessék, irá nyitsák az ország építésének azt a nagy munkáját, amely nem nélkülözheti sem a testi, sem a szellemi felkészültséggel tevékenykedő társadalmi rétegeket. Csepeli üzenetében ezeknek is azt mondja az államfő, hogy ők is az ország dolgozói közé tartozván, ne emeljenek válaszfalat maguk és a náluknál alacsonyabb- rendű munkát végző dolgozók közé, hanem viseltessenek megértéssel minden dolgozónak az érdekei iránt és lehetőleg az ország érdekeivel összeegyeztetve mutassák meg az összeütköző érdekek közt a helyes utat. De más jelentősége is van a kormányzó szózatának. A magyar humuszba épített kártyavár már tiz évvel ezelőtt összeomlott és amikor a nemzeti hadsereg fővezére átvonult a Fehárvári utón, a megtévesztett, kisemmizett, tragédiába hajszolt magyar munkásságnak a kártyavárépitésben részesei bánatos meaculpával állottak az igazságot tevő törvény itélőszéke elé. Tiz év Egyik fővárosi lapban olvastam a napokban arról, hogy a selyemtenyésztés fellendítése segítene a kisember helyzetén. Megemlékezik ez a cikk néhai Bezerédj Pálról, vármegyénk ama lelkes férfíáról, aki éles szemével — Bezerédj Istvántól örökölt leikével — már évtizedekkel ezelőtt felismerte azt, amiről a cikk szól, hogy a selyemtenyésztés a kisember biztos kenyéradója. Ezzel a kérdéssel szociális érdekből és kétségbeejtő gazdasági helyzetünk javítása szempontjából a kormányhatalomnak ismét azzal a komolysággal és határozottsággal, akadályt nem ismerő energiával kell foglalkoznia, mint a milyennel Bezerédj Pál foglalkozott. Midőn e pár vezető sorral áldozni óhajtottam a második nagy Bezerédj emlékének, időszerűnek tartom Be- zerédjnek a selyemtenyésztés ügye iránti lelkesedése és igazságos meleg szive jellemzéseként egy kis történetet elmondani. Egy őszies ködös időben türelmetlen telefoncBengetés zavarta fel ko moly munkájából az akkori földmive- lésügyi minisztert. Bezerédj Pál a teljhatalmú miniszteri meghatalmazott közismert erélyes és haragos hangján követelte a minisztertől, hogy függesztesse fel azonnal a belügyminiszter utján a torontálmegyei alispánt, mert az kivágatja az utszéli eperfákat és gyümölcsfákat ültet helyükbe. Nem kis zűrzavart okozott ez a telefonos kívánság, mert az akkori torontáli alispán sem volt olyan kicsiny legény, akit — még ha Bezerédj Pali kívánta is — egy-kettőre alatt a magyar munkásság sokszor volt kénytelen viselni egy szörnyű múlt szerencsétlen felelősségét, amelynek súlyát enyhítette, hogy a kormányzói kéz sokszor emelkedett meg- bocsátón a vádlottak feje fölé. És a kormányzói kegyelem sokszoros megnyilatkozása folytán tiz év alatt a közös sors lassan összebékitette a lelkeket és a minduntalan visszhangzó szózat, amely közös átkunkra, Trianonra figyelmeztetett, az egyetlen mentség: a revízió gondolata mellé állította a vörös marxizmus karmaiból menekült magyar munkásságot is. A csepeli szózat most Magyar- ország szivére öleli a tékozló fiút. A kormányzó egyetlen utat jelöl a feltámadás felé: ne legyenek köztünk különbségek. A testvéri egyetértés jobb hajnala virrad az ország határain túl is messze elhangzó szavak mögött és a magyar nemzeti hadsereg fővezére, aki tiz évvel ezelőtt bevette a „bűnös“ fővárost, most egy ország szivét foglalta el. A magyar munkásságnak küldött izenet a jobb jövőbe vetett bizakodás lángját gyújtja fel nyolcmillió magyar szivében. felfüggeszthessenek. Megindult a viza gálát, a tárgyalás, telefonálgatás és kisült, hogy Torontálvármegye alispánja nem elcsapást, hanem dicséretet érdemel, mert igaz ugyan, hogy az utmenti eperfákat kivágatja, de a községekben eperfatelepeket létesít és igy nem kell a falutól, községtől sok-sok kilométer utat tenni a szegénysorsu selyemtenyésztőknek, megtalálják a szükséges lombokat a közelben és felényi, negyedrésznyi munkával eszközük a gyűjtést, mint más vármegyékben. Amikor ezt megtudta Bezerédj Pál, sietett Jankó Ágostontól, Tolna mostani főispánjától, az akkori torontáli alispántól bocsánatot kérni és a selyem tenyésztés érdekében tett azon intézkedést megköszönni, amely a béke éveiben 7 o- rontálmegyét gyorsan a nagy ország egyik legelső selyemtenyésztő vár- megyéjévé tette. Ilyem lombtermelő telepek létesítésében látja a fővárosi lap a selyemtenyésztés fellendítését és vele a munkaalkalomnélküli és sokat nélkülöző szegény napszámos nép helyzetének javítását. Csodálkozunk azon, hogy mikor a földreformot, ezt a szépen elképzelt, de kivitelében sokszor és sokhelyütt több kárt, mint hasznothajtó gondolatot megvalósították, senki sem emlékezett Bezerédj és a Jankó-féle ügyre a földművelésügyi minisztériumban és nem juttatták a községeket, falukat oly területekhez, ahol most már hatalmas lombdus eperfatelepek volnának és a csonka ország oly hatalmas selyemtenyésztéssel rendelkezne, amely sok- sok ezer családnak adna kenyeret és amely kereskedelmi mérlegünk passzivitását egészséges módon billentené az aktivitás felé. Még mindig nem késő Jankó Ágoston torontáli alispánnak évtizedekkel ezelőtt megmutatott útjára lépni, a szociális szempontból oly igen nehéz világban Bezerédj Pál erélyé- vei felkarolni a selyemtenyésztés ügyét. Ebben az országban a mai időben mindent a kormányhatalomtól várunk, kezdve az ingyenes vetőmagtól a borunk és egyéb terményünk értékesítéséig. Az államhatalom tele van eszmékkel, megnyitja a művészettel összeállított költségvetés zsilipjeit, szubvenciók, segélyek, kamatmentes kölcsönök öntik a pénzt a kiváltságosok és néha az érdemesek ölébe, tán lesz is abból haszon egyesek részére, de az eredmény korántsem áll arányban a hozott áldozattal, szolgálhatnak önös érdekeket, de általános szociális szempontból nem gyümölcsöt hozók. Azt szeretnénk látni, ha gazdasági politikánkban több volna a gyakorlati, az élethez simuló megoldás, mint a jelszavas ób teoretikus. A selyemtenyésztés Széchenyi nyo • mán épen úgy divatos jelszó volt annak idején, mint ma igen sok, de Bezerédj Pál szociális megérzése, ügyszeretete, erélye és hazafias érzése a nobile officium mellett is hatalmas kenyérkeresetté és nemzeti jövedelemforrássá tette. Bezerédj Pál megérzésére, akadályt nem ismerő energiájára, Jankó Ágoston gyakorlati szociális meglátására van szükség, hogy a magyar selyemtenyésztés ismét azzá legyen, ami a békében volt: a szegénységnek megélhetést nyújtó, az országnak gazdagodást jelentő. Don Antonio Sancho Szekszárdon. Többször megemlékeztünk róla, hogy Jankó Agostonné főispánná a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége szekszárdi szervezetének elnöke meghivta a vármegyébe a Magyar- országon időző Don Antonio Sancho pálmái nagyprépostot, a kiváló spanyol hitszónokot és publicistát, Magyarország barátját, akinek hazája nagyjai között körülbelül az a pozíciója, ami a megboldogult Prohászka Ottokárnak volt nálunk. A kiváló képességű nagyprépost irodalmi működése nem csupán saját szükebb hazájára, Spanyolországra terjed ki, hanem írásai sűrűn jelennek meg az összes spanyol amerikai államok újságjaiban is. — A nagytekintélyű spanyol publicista cikkei közel százhúsz millió spanyol kezén fordulnak meg és óriási jelentőségű a hatás, amelyet hazánk igazságainak a megismertetésével az amerikai spanyolokra gyakorol. Ugyanazt tűzte ki céljául ez a kiváló pap, amit Lord Rothermere, aki angol nyelvű lapjaiSelyemtenyésziésünkről.
